Békés Megyei Hírlap, 2005. március (60. évfolyam, 50-74. szám)
2005-03-09 / 57. szám
BÉKÉS MEGYEI HÍRIAP- 2005. MÁRCIUS 9., SZERDA 10 KÉK TÜKÖR Előzetes letartóztatásban a csabai taxis támadója Szlovák gyilkost keresnek vádirat Kizárólag a volt birkózó tartotta velük a kapcsolatot A kecskeméti ügyészeket és bírókat a fegyverkereskedők ügyének kirobbanása óta még mindig éjjel-nappal kommandósok védik Három hét alatt befejezte a Békéscsabai Rendőrkapitányság vizsgálati osztálya a Pöltenberg utcai taxistámadásban a nyomozást. Az iratokat vádemelési javaslattal a minap megküldték az ügyészségnek. Lapunkban már beszámoltunk arról, hogy a közelmúltban Békéscsabán leütötték franciakulccsal a Thermál Taxi egyik munkatársát A férfit a diszpécser a Pöltenberg utcába küldte, itt az utas a hátsó ülésre szállt be. A Total-kútra akart menni, de alig indult el a gépkocsi, a kuncsaft leütötte a taxist. A sértett szerencsére megúszta az esetet könnyű sérüléssel. A rendőrség nagy erőkkel nyomozott az ügyben, és rövid időn belül elfogták a cselekFeleségét és annak szállásadóját össze-, kondoro- si lakásukat pedig szétverte a minap a 46 éves, orosházi Sz. I. Többnyire erőszakos cselekmények miatt már tizenegyszer ítélték el a 46 éves Sz. 1.-t, akinek jelenleg is van nyolchónapos felfüggesztett büntetése. A férfi 21 éves feleségét is jó párszor eltángálta, és az asszony ezt megunva, eltávozott a lakásból. Egy kondorosi tanyába fogadta be a nőt jó ismerőse. Sz. I. azonban megtudta, hogy hol bujkál az asszony. Felkerekeménnyel gyanúsítható A. L.-t, aki beismerte tettét. Elmondása szerint aznap este italozott, pénze elfogyott, és mindenképpen szerezni akart „utánpótlást”. Hazament egy franciakulcsért, a Pöltenberg utcát pedig azért választotta, mert kellően sötétnek ismerte. Mivel a taxis a fejbe ütéstől nem ájult el, sőt segítséget Is tudott kérni rádión keresztül, a támadó elállt kifosztásától és elmenekült. Dr. Márton Attila alezredes, a békéscsabai kapitányság vizsgálati osztályának vezetője elmondta: A. L-t közfeladatot ellátó személy elleni erőszakkal és súlyos testi sértéssel gyanúsítják. Mivel a taxist feladatának ellátása közben bántalmazták, öttől tíz évig terjedő börtönbüntetést is kaphat az elkövető. A bíróság a gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezte. (c) dett és felkereste a tanyát, hogy nejét hazavigye. Szóváltás alakult ki, ennek során a férj felkapott egy üres whiskysüveget, és azzal fejbe verte a szállásadót. Feleségét ököllel ütötte, valamint meg is rugdosta. A hölgy súlyos, a szállásadó könnyű sérülést szenvedett. A sérülteket kórházba szállították, és ezt kihasználva Sz. I. az üres tanyába betört - az egyik ablakot zúzta be majd a lakásban amit csak tudott, szétdobált, megrongált. A férfit súlyos testi sértéssel és magánlaksértéssel gyanúsítja a rendőrség. (c) Három ismeretlenül maradt szlovák bérgyilkos is felbukkan a fegyvercsempészési ügy vádiratában. Őket a vádirat szerint csak a volt birkózóbajnok, G. Nándor (32) ismerte. Szemán László A Bács-Kiskun megyei Főügyészség 19 oldalon keresztül sorolja a vádakat. Eszerint a szervezett bűnözői csoportot R. László (50) vezette. Törvényes üzletek mellett bűncselekményekből is volt jövedelmük. „Katonáiknak” havi 500 ezer forintos fizetést, autót és mobiltelefont biztosítottak. Tavaly nyáron fegyvereket csempésztettek be két tételben Szerbiából, hogy azok segítségével letörjék az ellenérdekelt csoport ellenállását. A csempészetben egy ismeretlen szerb, bizonyos Nesu mellett K. Árpád (38) is részt vett, akit együttműködő gyanúsítottként kivettek az ügyből. Ugyanakkor a Balaton mentén ellenérdekelt csoport főnökének meggyilkolására három szlovák bérgyilkosnak adtak megbízást A vádirat szerint őket nem tudták azonosítani, hiszen csak G. Nándor ismerte őket, aki viszont tudni sem akar róluk. G. ifjúsági világbajnok és Világkupa-győztes birA nyomozás jelenlegi adatai szerint legalább húsz kerékpárt és hat mobiltelefont loptak el azok a 14—17 év közötti szarvasi fiatalok, akiket a Szarvasi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának munkatársai egy hosz- szabb ideje tartó nyomozás eredményeként lepleztek le a közelmúltban. Lipták Judit Fabó Csaba rendőr törzsőrmester, a Szarvasi Rendőrkapitányság bűnügyi vizsgálója lapunknak elmondta, hogy az 5-ó takózó volt fénykorában. A főügyészség szerint a bérgyilkosok háromszor is elindultak gyügú csoport 2004 szeptembere óta követett el alkalmi lopásokat a városban. Elsősorban mountain bike kerékpárokat vittek el, melyek számkombinációs zárját - az egyik gyanúsított elmondása szerint - 20-30 másodperc alatt sikerült kinyitniuk. Előfordult olyan eset is, amikor a zárat nem tudták kinyitni, ilyenkor az első kereket a tárolóban hagyták, a Arra, hogy miért követték el a bűncselekményeket, a fiatalok kétféle magyarázatot adtak: a kerékpárokat azért vitték el, mert szükségük kölni, ám végül nem végezték el a munkájukat. Eközben az ügyben szintén együttműködő gyakerékpár többi részét viszont elvitték. A nyomozóknak sikerült felkutatniuk azt a családi házat, ahol a kerékpárokat vélhetően szétszerelték a csoport tagjai, itt hét járművet le is foglaltak. A fiatalok bevallották, hogy a biciklik váz- szerkezetét legtöbb esetben a város határában található Vida-tóba dobták. volt az alkatrészekre, a mobiltelefonokat pedig eladták, hogy az így kapott pénzből élelmiszert vegyenek maguknak. nősítettként szereplő Slobodan S. (25), Sz. Zoltán (38) és K. János (42) vallani kezdett. Őket is kivették az ügyből. Lapinformációk szerint Slobodan S. a hírhedt, néhai Árkán kapitánynak dolgozott Szerbiában. Most kommandósok őrzik, és folyamatosan golyóálló mellényt visel. A vádiratban szereplő R. László és Cs. Zsigmond (41), a Conti Car volt vezetői, F. Atüla(47), az Energol Rt. egykori igazgatója vádlottak az Energol-perben, ami holnap folytatódik. A vádirat érdekessége, hogy Cs. Zsigmond bűnösségét egyebek mellett saját vallomásával támasztja alá a főügyészség. Ügyvédje szerint azonban nem tett vallomást, és három együttműködő gyanúsított sem vallott rá. Slobodan S. vallomását pedig megcáfolták a telefonhívás-listák. Visszaköszön a múlt A móri mészárlás vádirata köszön vissza a fegyvercsempészési ügyben. Abban a vádiratban szerepel, hogy Hajdú László ismeretlen időpontban ismeretlen orosz fegyverkereskedőtől szerezte be azokat a fegyvereket, amelyekkel egy ismeretlen elkövette a mészárlást A mostani szlovák bérgyilkosokról egyetlen konkrét adat sem szerepel a nyomozati iratokban. A kerékpárokon kívül több mobiltelefont is elloptak, mégpedig úgy, hogy iskolai rendezvényekre (például farsangra) tértek be, s ott a tantermekben elhelyezett kabátokat végig kutatták. Ugyanezzel a módszerrel loptak telefonokat az Alkotmány utcai sportcsarnokból is, ahol a nyitott öltözőkbe mentek be. Fabó Csaba kitért arra is, hogy a nyomozás jelenlegi stádiumának egyik legfontosabb feladata a sértettek felkutatása. A lakosság ugyanis nem minden esetben jelenti be a rendőrségen a kerékpárlopást, másrészt a biciklik szétszerelése miatt az azonosítás is meglehetősen nehéz feladat. ÜGYELETI HÍREK ÜTKÖZÉS ÉS ÚTLEZÁRÁS, (fm) Gyula külterületén a Veszély Csárdánál ütközött tegnap dél körül két személygépkocsi. A két sofőr könnyű sérüléseket szenvedett. A baleset helyszíneléséhez az útpályát két órára teljes szélességében lezárták, a forgalmat a 44-es szer- vizútjára terelték a rendőrök. ÉJSZAKAI TÜKÖRTOLVAJ. (Ö) Gyulán, a Budrió lakótelepen nemrégiben letörték egy Trabant visszapillantó tükrét. A tolvajnak azonban nem volt szerencséje, mert a rendőrök hamar a nyomára akadtak. A fiatalembert az egyik gyulai kollégiumban megtalálták, nála volt a tükör is. BETONOSZLOPOK, (z) A közelmúltban a békési M+G Kft. betongyártó telepéről ismeretlen tettesek nagyobb mennyiségű beton kerítésoszlopot és beton szőlőoszlopot tulajdonítottaik el. A tolvajok 122 ezer forinttal károsították meg a céget Whiskysüveggel is ütött Szarvasi fiatalkorúak sorozatos lopásai leleplezés Kerékpárokat és mobiltelefonokat tulajdonítottak el Alkatrészért, élelmiszerért bűnöztek SMS: (30) 4061-110 A SMS: (30) 4061-110 ¥ SMS: (30) 4061-110 ^ SMS: (30) 4061-110 SMS: (30) 4061-110 A SMS: (30) 4001-110 Gazdák. Az állam a zsellérbéredből lecsavarja az adóját. Hogy lehetsz annyira naiv, hogy feltételezed, a gazdákat adóztatás nélkül hagyja? -P. Gyógyász * Gazdák: 35 ezer forint hektáronkénti támogatás, 100 hektár esetén 3,5 millió forint. Ha háromszor megtárcsáztatja, marad 3 milliója és nem dolgozott érte semmit. Mennyit keli másnak 3 millió nettó bérért dolgozni? „zöldbáró” * Ne a tisztességes parasztokon rágódjatok, hanem a volt rendszer téeszvezetőin és azok bérencein. Nem a földből élőkkel van gond, hanem azokkal, akik másodállásban imitálják a fóldművelést. Mert ezek az „emberek” ott csapnak be, ahol tudnak, nem parasztok, hanem zöldbárók. (egy földművelő) * Az FVM korrekt hozzáállásáról annyit, hogy a jogos járandóságok kifizetése majd egy évet késett. A minisztérium azt szeretné, hogy előbb az állatok haljanak éhen, utána a gazdák. N. N. * A „fölhergelt” gazdák gyanúsan engedelmeskedve, fegyelmezetten vonultak el a Parlament elől. Ha zendülést sejtesz: hogy megelőzd, állj az élére! kertes * Az MSZP mindent megpróbál, hogy a Fideszt befeketítse! Arra nem gondol, hogy a gazdák kb. fele MSZP- párti, mégis sztrájkol! Tehát biztos nem a Fidesz biztatására, hanem a jogos követeléséért. * Sajnálni valók, akik nem értenek egyet a gazdákkal. Mindig tudtam, hogy sok buta, naiv ember van ebben az országban vagy túl sok megfizetett. Aki őket irigyli, cseréljen velük. * Ma a fél országon átautózva azt tapasztaltam, hogy gazda nélkül állnak a traktorok az úton. Érdekes, a rendőrök fázva teszik a dolgukat, az érintett melegszik valahol, hátrahagyva kiszolgált munkagépét. Mezőgazdaság ettől függetlenül kell! * Zsolt! A gazdák amikor anyagokat vásárolnak, mindenről áfás számlát kérnek. Vajon miért? Pont * Gazdák! Sok traktor áll még (be)vetésre készen, vagy szegény gazdák külföldről kölcsönkért gépekkel kénytelenek akadályozni az állítólag szabad polgárok mozgását, akadályozni az utakon és az államhatároknál? Látó * A mező- gazdaság elsorvadása tizenöt év folyamata, mára a mélypontig sikerült. * Németh Imre miniszter úr! Ki adott engedélyt import kukorica behozatalára Romániából? Talán az import kukoricára kellene büntető vám és nem az import műtrágyára! * „A gazdák ma még békével elmehetnek, de holnap már kirugdaljuk őket Budapestről” - szólt egy sms az ATV-n hétfőn. Ehhez hasonló szép üzenetek sorjáznak náluk! =Ja= * Nagyon undok dolog a Gyurcsány-kormánytól, hogy a gazdákat akarja összeugrasztani a városlakókkal. Frankó-fesztivál, sportcsarnok! Matyi és a hegedűs. Se Matyi, sem hegedű. Kedves Frankó úr, ez így nem frankó! Egy károsult Az urológiai szakrendelésen profesz- szionális, európai szintű gyógyítás folyik. Köszönjük, LEAN Politika. Hihetetlen ez a politikai acsarkodás, ami az sms-rovatot jellemzi. Mint az óvodások. Ti ezt csináltátok, bezzeg mi ezt., stb. Egyik párt sem jobb, mint a másik. A legszomorúbb, hogy a parlamentben is ez megy. Amíg ez nem változik, ne is álmodjunk fejlődésről! Egy diák * Mikor is járt le a választási plakátok leszedési határideje? Lásd a kandelábereket: Csaba, Bartók-Temető sor sarok. Fiúk, elfogyott a lelkesedés vagy más feladat van? * Eörsi Mátyás (SZDSZ) „építő jellegű” kritikát kapott Kolozsváron. A megbírált politikus a bizonyára nagyon színvonalas „Miért idejét múlt marhaság a nemzet?” című előadását kívánta volna előadni. * Egy fideszes azt kérdezte Gyurcsány Ferenctől, hogy a családjában volt-e ügynök. Szerintem olyan embernek, akinek családjában „nyilaskeresztes testvér” volt, pofátlanság ilyen kérdést feltenni még akkor is, ha fideszes! - egy politikailag semleges állampolgár - '* Fidesz által felbiztatott „kedves” erdélyiek! Ha az anyaországból jövőket úgy fogadjátok, mint a kormány tagjait, azt éritek el, hogy nem megyünk hozzátok turistaként pénzt költeni... Majd megfelel nektek az olasz, az arab és a francia is... Csakhogy nekik ti „simán” románok vagytok! G za * Eddig ismeretlen Nostredámus-jövendölés! Az Úr 2005. március 15-ei napján egy Gyurcsány Ferenc nevű teremtmény átöleli a Kos- suth-szobrot, majd ekképpen szóla: Lojáském, te mennyit fizettél Görgeinek égy-egy tanácsért, majd karonfog egy rabbit és a Megváltóhoz imádkoznak Apró Antal lelki üdvéért. Torontál * Horn Gyula Gyárfás kérdésére azt mondta, az ügynök témát úgy kell lezárni, hogy az összes anyagot megsemmisítik. Emlékeztek? Ő ezt tette karhatalmista tevékenységét bizonyító önéletrajzával. Ez is lehet megoldás. De bármit is tesz a hilleri MSZP, egy biztos, verestarka kutyából nem lesz szalonna. QQRi * A kormány mikor tervezi a felfüggesztett állatjóléti támogatások folyósítását, vagy már erre sincsen fedezet? * Medovarszky cikkei érdekesek, ha magyarságról szól. A kivándorolt, elmenekült magyar miért magyarabb? Az elszakítottak miért nem a nemzet részei? A némzetnek nem az a jövője, ha összetart? Tüdja ezt szegény és gazdag ország. Csak nálunk az 1910-es R.Invalidenben megjelentek történtek. Ajánlom, olvassa el. Hunnia Az Illésházi utcai lámpánál álltam, amikor egy kanyarodó autó egyik kereke a kátyúba érve az ott álló vizet mind rám locsolta. Legközelebb nem állok olyan közel. É. Bízzatok! 1962. március 15-én (akkor még munkanapra esett) 15-20 centis friss hóban gázolva, kisszánkóval védőoltásra vittem az akkor hat hónapos fiamat! Apa Matávkábel, ébresztő! Nagyon unjuk már a kábelnet örökös hibáit! Köszönöm az ismeretlen taxisnak, hogy bevitt két fázós utast a 10-es iskolához hétfőn reggel, mert a buszok elfelejtettek jönni! Tappe. Tájékoztatásul közlöm, hogy a Tappe-zsákok ára Békéscsabán egységesen 190 forint, ami tartalmazza a benne elhelyezett hulladék ártalmatlanítási díját is. Tehát az árában benne foglaltatik a zsák elvitelének költsége. Ezért nem használható bármilyen, egyéb helyről beszerzett zsák. Ezt viszont csak a kommunális többletthulladék esetében kell használni, ha a kuka kevésnek bizonyul. A szerdai napokon gyűjtött zöld hulladék bármilyen zsákban, dobozban, korlátozás nélkül kihelyezhető. Gyurkó Csaba * Valaki világosítsa már fel a tappés reklamálót, hogy a zsák árában a szállítás, hulladékkezelés stb. is benne foglaltatik. Ez adja az árkülönbözetet. Szomorú, hogy ez né- hányunknak nem természetes! Az ATV-ben Bolgár György begombolhatná zakóját, mint társai! A 1 »