Békés Megyei Hírlap, 2005. február (60. évfolyam, 26-49. szám)

2005-02-28 / 49. szám

2004. FEBRUÁR 28., HÉTFŐ - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP 5 BÉKÉSCSABA/MEGYEI KÖRKÉP Merésznek tűnő vágyak: jégcsarnok és új uszoda tervek Dönteni kell, mikor és mire szánnak pénzt Előtérben a vagyonkezelői jog megszerzése almásy-kastély Kikerülhet a nem értékesíthetők köréből Néhány éven belül Békés­csabán működhetne kor­csolyapálya, lehetne új uszodánk, kilencvenszá­zalékos csatornázottság­gal dicsekedhetnénk. Mint Pap János, a megye- székhely polgármestere elmondta, az, hogy mire költsenek, mit fejlessze­nek, hosszas gondolko­dás és vita eredménye. — Nem nehéz állandóan szere­pelni, dönteni, felelősséget vállalni? - kérdeztük Pap Já­nos polgármestertől, miköz­ben helyet foglaltunk irodájá­ban.- Már gyerekkoromban el kellett fogadnom, hogy min­denki ismer, hiszen a csorvási körzeti orvos fiaként nőttem fel. Persze az állandó reflektor- fénynek is megvan a hátulütő­je, hiszen akár vásárlás közben is nekem szegezhetik a kér­dést, hogy például az Áfonya utcán mikor lesz már közvilágí­tás. Ha van hozzá gyomrom...-Ha a lelkiismeretemmel és meggyőződésemmel összeegyez­tethető helyzet áll fenn, indulok — mondta Pap János, amikor a másfél év múlva következő he­lyi választásokról kérdeztük. Majd hozzátette: ha olyan kompromisszumokat kell köt­nöm, amit a gyomrom nem tud bevenni, nem vállalom a meg mérettetést. Nem ragaszkodom görcsösen a székemhez. — S mit válaszol akkor, ha a leendő korcsolyapályáról fag­gatják?- Azt, hogy jó a törekvés, hi­szen a város lakóinak nagy ré­sze kimenne a jégre. Ugyanak­kor azt is tudom, hogy az első időszakban nem lenne nyeresé­ges a vállalkozás. Végig kellene gondolni, hogy a város vagy a kezelő részvénytársaság hitel- felvételből és közpénzből fedez­ze-e az első négy-öt év vesztesé­geit vagy várjunk, míg olyan befektető érkezik, aki nem az önkormányzattól reméli az adósságok kifizetését. Olyannal már tárgyaltunk, aki az első időszak hiányának felét magá­ra vállalná. — A csütörtöki közgyűlésen az is szóba került, hr gy a jég­csarnok mellé uszoda is épül­jön. Szüksége van a városnak két strandra?- Mindenképpen jó lenne. Egymilliárd forintot költöttünk az Árpád fürdőre, amiből kizá­rólag a máskülönben is szük­séges fejlesztéseket álltuk. De ettől nem lett fedett medencék, még mindig a drágán működ­tethető, felfújható sátor véd a hidegtől. Télen továbbra sem működik a tanuszoda, nem nőtt a vízfelület sem, miközben négy vízilabdacsapatnak és úszóknak is helyet kell adni. Korábban is felmerült már, hogy szükség volna egy másik, legalább harminchárom méte­res uszodára, hogy vízilabda­mérkőzést lehessen játszani. Helyszínként szóba került Jamina, illetve a Rózsa Ferenc Gimnázium tömbjében a Tulipán-Vécsey utca sarka. Most arról beszéltünk, mi len­ne, ha a sportcsarnok mellett, a leendő jégcsarnokhoz épülne az uszoda. Egy nagy csarnok­ban csak üvegfal választaná el a jégpályát a medencétől. Ezt a falat akár fel is lehetne húzni, amikor az egészet lefedik, és mondjuk kolbásztöltő versenyt rendeznek. Mindenestre kiír­tuk a pályázatot, hogy befekte­tőt keresünk, aki, ha nem egy ütemben, akkor több lépcső­ben valósítaná meg a tervet. — A Gfk kimutatása szerint Békés megye vásárlóerő te­kintetében a harmadik leg­rosszabb helyen áll az ország­ban. Egy olvasó azt írta la­punk sms-rovatába, hogy a sé­tálóutca felújítása helyett in­kább munkahelyteremtésre kellene pénzt fordítani. Osztja a nézetet?- Létrehoztunk egy inkubá­torházat, a város százszázalé­kos tulajdonában van a vállal­kozói centrum, közművesítet- tük, kialakítottuk az ipari par­kot, ahol várjuk a befektetőket. Azoknak a vállalkozásoknak, amelyek munkahelyet teremte­nek, minden lehetséges segít­séget megadunk közműfejlesz­tésben. Átvállaljuk az utak épí­tését vagy megoldjuk a csapa­dékelvezetést. Gyárat építeni nem tudunk. Az Andrássy út­ról annyit, hogy 1982-től 1992- ig a sétálóutca olyan állapotban maradt, mint amikor megszün­tették a gépjármű-közlekedést. Lépni kellett. Persze tudom, hogy a kertvárosi területen is számos megoldandó feladat vá­rat magára, de egy városköz­pontot is vonzóvá kell tenni, hogy az itt lakók jól érezzék magukat. — Szobrokra számíthatunk?- Egyelőre nem, nincs rá pénz. Csak annyit tehettünk, hogy a fold alatti talapzatot ki­építettük. Irigylem Győrt, ahol a helyi nagy vállalatok állták a figurák költségét. Sok minden­re kellene költenünk, többek között az Orosházi úti felüljáró­ra, amit ha nem erősítünk meg nagyon gyorsan, szétnyomják a kamionok. Egy város olyan, mint egy háztartás: komoly megfontolás és konfliktusfor­rás, hogy mikor mire szánunk pénzt. Törvénymódosítás után valószínűleg kikerül a nem értékesíthető ingat­lanok köréből a gyulai Almásy-kastély. Ezt erősí­tette meg nemrégiben Budapesten a Kincstári Vagyonigazgatóság (KVI) vezetőhelyettese, dr. Cse­repes Tibor megyei és gyulai önkormányzati ve­zetőknek. László Erzsébet­Szőke Margit A Kincstári Vagyoni Igazgató­ságnál dr. Bartóki László, a me­gyei közgyűlés alelnöke, gyulai önkormányzati tanácsnok és Juhász János gyulai alpolgár­mester a fürdővárosban lévő Almásy-kastély sorsáról tár­gyaltak. Erről a megyeházi és a gyulai sajtótájékoztatón is be­számoltak az önkormányzati vezetők. (Mint ismert, a jelenleg álla­mi tulajdonban lévő Almásy- kastély jövőjének tisztázása ér­dekében néhány hónapja közös kérelmet nyújtott be a megyei és a gyulai önkormányzat. A két önkormányzat számára fon­tos a kérdés: van-e esély arra, hogy tulajdonba vagy tartós Telt ház fogadta Répássy Róbertét pénteken az eleki művelődési központ­ban. A Fidesz-MPSZ frak­cióvezető-helyettesét Tóth Imre választókerületi el­nök, valamint a párt helyi szervezete látta vendégül. Beszterczey Judit Egyre népszerűbbek a polgári eszmék Eleken: Tolnay Péter, a Fidesz helyi elnöke elmondta, hogy a közelmúltban hat helyi képviselő lépett be a szövetség­be, így tett például Thuróczy András alpolgármester is. Az eleki fldeszesek aggodalmukat fejezték ki a növekvő helyi használatba kapják a kastélyin­gatlant, mert jelenleg komoly befektetői érdeklődés mutatko­zik a hasznosításra.) A kére­lemre elhangzott válasz tehát biztató: a közeljövőbeli törvény- módosítás után feltehetően ki­kerül a nem értékesíthető in­gatlanok köréből az Almásy- kastély. A megyei és a gyulai önkor­mányzat együttesen szeretné megszerezni — egyelőre - a kastély vagyonkezelői jogát, mivel a tulajdonjogé egy évbe is belekerülhet. A két önkor­mányzat igényét a tulajdonjog­ra is fenntartják, de a vagyon­kezelői jogot optimális esetben 4-5 hónap alatt megkaphatják. A KVI megvalósíthatósági ta­nulmányt kér a szakmai és a pénzügyi programról. Koráb­ban már készültek projektter­vezetek, amelyekre a mostani tanulmány épülhet - mondta dr. Bartóki László. A KVI-nél ki­fejtették, a vagyonkezelői jog megszerzése pénzbe kerülhet, hiszen az állam eddig összege­ket fektetett be az épület fenn­tartásába. Ez tárgyalási alap, a KVI kész a rugalmas együtt­működésre. Juhász János elmondta, a XVIII. századi, többször átépí­tett, hányatott sorsú épület munkanélküliséggel kapcsolat­ban, hiszen fél éven belül 100 helyi lakos veszítette el állását. Tóth Imre, a szövetség választó- kerületi elnöke az agrárdemonst­ráció körül kialakult helyzet mi­att emelte fel szavát A politikus szerint „végső fázisba érkezett a Békés megyei agrárium, az or­szág éléskamrája”, ahonnan szá­mos tüntető ment a budapesti de­monstrációra. Elmondta, hogy teljes mértékben kiáll a gazdák követelései mellett: hétfőn a fővá­rosban részt vett a nagygyűlésen, és a helyszínen be is kapcsolódott a demonstrációba. A helyi elnök úgy vélte, hogy Németh Imre ag­rárminiszter visszaélt a gazdák bizalmával, hiszen az újonnan csatlakozó uniós tagállamok kö­ügye eddig mindig holtvágány­ra került. A KVI többször pályá­zaton próbálta meghirdetni az épületet, de befektetők végül is nem jöttek. A megyei önkor­mányzatnak mintegy 300 mil­lió forint igénye is volt a kas­télyra az új működtetővel szemben. A közös hasznosítás folytán a megye erről a pénzről lemond. A KVI partnerségét jel­zi, hogy az Almásy-kastély cse­lédszárnyának felújításába fog­tak 2003-ban, eddig 240 millió forint értékű munkát végeztek el az épületen, amely konferen­ciaturizmusnak, vendéglátás­nak, kulturális szerep lehetősé­gének ad keretet. A kastély főépületét tavaly megtekintették egy nemzetközi szállodalánc képviselői, hogy alkalmas-e 4-5 csillagos gyógyszálló kialakítására. Az országban hat helyszínt néztek meg, és akkor úgy nyilatkoz­tak, hogy egyedül Gyula érdek­li őket. Ez is lehetőség, amint a kulturális cél is. A két önkor­mányzatnak erről kell döntenie hamarosan - mondta dr. Bartó­ki László. Juhász János hozzá­tette, amennyiben kulturális célú lesz az épület, nullszaldós vállalkozást szeretnének itt, hogy az üzemeltetés ne terhelje az önkormányzatokat. zül kizárólag Magyarországon „felejtették el” kifizetni a terme­lők földalapú támogatását A jobboldali politikus szerint félő, hogy a kormány ellentétet szít a vidéki gazdák és a főváros lakos­sága között. Az est vendégszónoka, Ré­pássy Róbert a magyar közélet tisztaságáról, valamint az „ügy­nökmentes magyar közélet” kérdéseiről beszélt A Fidesz- MPSZ frakcióvezető-helyettese rámutatott, hogy a jelenlegi kor­mányzat alulmaradt a korrup­ció elleni küzdelemben, és az „üvegzseb-törvényt” sem tudta végrehajtani. Mindemellett úgy vélekedett, a tények tükrében kérdés, kinek áll érdekében az egykori ügynökök leleplezése. Akár 90 százalékos is lehetne a csatornázottság a megyeszékhelyen Békéscsabán ötven százalék körüli a csatornázottság. Jelenleg a kormány előtt van a város szennyvíztisztítási-csatornázási terve. Ha ezt elfogadják, amire jó esély van, kilencven százalék körüli is lehetne a csator­názottság. Két év múlva, 2007. január else­jén kezdődnének a munkálatok. A költségek egy részét bele lehet számolni a pályázati összegbe, más részre kormányzati támoga­tást lehet nyerni, a legkisebb részt saját pénzből fedezné a város - tudtuk meg a pol­gármestertől. Négyszázmilliót osztanak A Nemzeti Civil Alapprogram 2005. évi el­ső pályázati felhívásai várhatóan március közepén jelennek meg. A Dél-alföldi Regio­nális Kollégium csaknem 400 millió forin­tos támogatási kerettel rendelkezik a tava­szi pályázati fordulóban, amelyet működési célú pályázatokra ír ki. Ugyancsak márci­usban jelennek meg az országos szakmai kollégiumok kiírásai is. Pocsajiné Fábián Magdolna, az NCA tanácsának tagja hang­súlyozta, ebben az évben várhatóan növek­szik a nyertes pályázók aránya, hiszen a kormányrendelet módosítása révén a civil szervezeteknek egy alkalommal lehetősé­gük nyílik a hiányzó dokumentumok pótlá­sára. A pályázatok megjelenése után (informá­ció: www.nca.hu,civilek.csabanet.hu) a Bé­kés Megyei Civil Szolgáltató Központ mun­katársai kistérségi fórumokon ismertetik a lehetőségeket, valamint pályázatíró trénin­gek megtartásával segítik elő a sikeres pá­lyázatok elkészítését (y) HASZNÁLT BŐRRUHÁK IMPORTBÓL, (c) Új üzlet nyflt a mi­nap Békéscsabán, a Berényl úton, a Kner Nyomda és az új Penny Market között, a buszmegállónál. A hétfőtől péntekig 14-17.30, szombaton 9-12 óra között nyitva tar­tó boltban Importból származó használt bőrkabátokat (rö­videt és hosszút), bőrdzsekiket, szoknyákat, mellényeket, valamint szövetkabátokat árusítanak. Pap János szerint a sétálóutca ügyében húsz év csend után lépni kellett. Rohamosan nő a munkanélküliség Eleken kampány Répássy Róbert a közélet megtisztításáról v 4 f í I

Next

/
Thumbnails
Contents