Békés Megyei Hírlap, 2005. február (60. évfolyam, 26-49. szám)

2005-02-21 / 43. szám

BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP-2005. FEBRUÁR 21., HÉTFŐ KÉK TÜKÖR mmmm TANYÁBÓL LOPTAK, (c) Ablako­kat és ajtókat loptak egy kamuti tanyából. Az ingat­lan tulajdonosa szerdán látta, hogy megbontották az épületet. A tettesek nyolc ablakot és hat ajtót szereltek ki a falakból. Az okozott kár 450 ezer fo­rint. KOLBÁSSZAL LÉPETT LE. (c) Szarvason, a Vasút utcában csütörtökre virradóra kol­bászt loptak az egyik társas­ház pincéjéből. A tettes a pince ajtajának dróthálóját lebontotta, és 25 kiló kol­bászt zsákmányolt 50 ezer forint értékben. JOGOSÍTVÁNY NÉLKÜL, (c) A járőrök Békésen, a Kossuth utcában igazoltattak szer­dán délelőtt egy férfit. Az il­lető nem tudott vezetői en­gedélyt felmutatni, ezért a rendőrök a nyilvántartás­ban nézték meg, van-e érvé­nyes jogosítványa. Kiderült, hogy korábban csaknem egy évre eltiltották a veze­téstől, ezért nincs nála az okmány. halálos baleset, (bj) Vasár­nap hajnalban halálos közle­kedési baleset történt Ör­ménykút külterületén. Egy Mercedes megcsúszott a köz­úton, majd a fának ütközött. A balesetben a személygép­kocsi anyósülésén ülő 28 éves örménykúti férfi a hely­színen életét vesztette. Az autó 33 éves sofőrje súlyosan megsérült. TRÜKKÖS VILLANYÓRA-LEOLVA­SÓK. (bj) Egy idős embert csaptak be a hétvégén szél­hámosok Csabacsüdön, akik magukat villanyóra­leolvasóknak adták ki. A férfit nemcsak jazzal szed­ték rá, hogy túlfizetése van, és 10 ezer forintot el­kértek tőle, hanem a laká­sába is behatoltak, ahon­nan 65 ezer forintot és egy mobiltelefont is eltulajdo­nítottak. ágyneműt loptak, (bj) Betör­tek egy szarvasi asszonyhoz pénteken. A szomszéd fi­gyelt fel az idegenekre, aki értesítette a rendőrséget. A tettesek feldúlták a lakást, és az ágyneműt vitték ma­gukkal. BETÖRTEK A SÖRÖZŐBE, (bj) Betörtek a békéscsabai Mát­rix Sörözőbe szombat éjjel. A tettesek valószínűleg egy nyitott ablakon másztak be, majd felfeszítették a kocsma raktárának ajtaját. A betö­rők mintegy 150 ezer forint értékű árut és készpénzt vittek el. Szent Imre lett Kisbandi veszte üzlet Felügyelőbizottsági tag volt Ismerősei szerint Lakatos Andrásnak volt érzéke az üzlethez, csak túl naiv volt, és állandóan lehúz­ták. Mint legutóbbi eltű­nése előtt is. Most egy arab üzletemberrel tűzött össze. Szemén László Lakatos Andrást, alias Kis-ban- dit a 90-es évek közepén az al­világ pénztárosának tartották. 1996-os eltűnését azzal magya­rázták az éjszakában, hogy olajüzletet ígért sokaknak, ma­jd lelépett a milliárdokkal. Má­sok szerint milliárdos „gyé­mántlehúzásban” volt benne. Amerikában kapták el 2000- ben az Interpol körözése alap­ján. Amikor hazahozták, ő is a gyémántüzletről mesélt. No és arról, hogy őt akarta az orosz maffia magyarországi helytar­tónak, ám ő inkább meglépett. A fővárosi bandaháborúhoz pe­dig semmi köze sem volt. 2004 januárjában távollété­ben jogerősen elítélték két év nyolc hónapra 416 rendbeli csalás miatt, ám még 2003 no­vemberében újra eltűnt. Isme­rősei szerint lehet, hogy már nem is él. Egy újabb nagy üz­let keretében adósa maradt egy arabnak negyvenmillió forint­tal. Kisbandi beszállt ugyanis a Szent Imre herceg Alapítvány­ba, a felügyelőbizottság tagja­ként szerepel ma is. Az alapít­vány a Békés megyei Nagyszé­náson egy idősotthont terve­zett építeni, amihez a tőkét Kisbandi szedte össze. Többek között az arab üzletembertől is. Az alapítvány becsődölt, ám a csőd okát senki sem vizsgál­ja. Otthon helyett munkaügyi perek maradtak a nagyszénási önkormányzat nyakában. Az ügyvezető-igazgató kisbandi a 9&es évek elején bejegyeztette az Első Magyar Nyugdíj-takarékpénztár Rt.-t, ami valóban első volt ha­zánkban ezen a területen. A cég felügyelőbizottságá­ban olyan nevek voltak, mint például Damyi Tamás úszózseni. Kisbandi még névjegykártyát is nyomatott magának ügyvezető-igazgató titulussal Az rt. egy percet sem működött, mivel nem kapták meg a PSZÁF-enge- délyt, így törölték a cégnyil­vántartásból. Kisbandi Miamiban egy előzetesházban várta ki őrizet alatt, míg az ame­rikaiak kiadták Magyarországnak Összehangoltabb a határellenőrzési rendszer és a bűnüldözés Őrizetlenül hagyott csomagok Az Orosházi Határőr Igazgató­ság bevetési alosztályának munkatársai ismét idegen- rendészeti akciót tartottak Bé­késcsaba belterületén, a helyi piacon, a vasútállomáson és ezek környékén - tudtuk meg Kunos Gyula sajtóreferenstől. A határőrök három őrizetle­nül hagyott csomagot találtak, amelyek összesen 248 doboz, különböző márkájú zárjegy nélküli cigarettát tartalmaz­tak. Feltételezhetően a ciga­retták tulajdonosai nem vélet­lenül hagyták el a batyukat. Szinte biztos, hogy tartottak egy estleges ellenőrzéstől és az azt követő felelősségre vo­nástól. Két magyar állampol­gár viszont nem kapcsolt idő­ben és így őket elfogták. Ná­luk 270 doboz, különböző, zárjegy nélküli cigarettát ta­láltak. m(cs) Fokozott elvárások és szűk költségvetési keret mellett ugyan, de eredményesen, a hatékonyság megtartásá­val, valamint a hazánk uniós csatlakozásából adó­dott tennivalók sikeres tel­jesítésével látta el feladata­it tavaly az Orosházi Ha­tárőr Igazgatóság. Csete Ilona- Az igazgatóság munkájának középpontjában az európai uni­ós követelmények, valamint a Schengeni Végrehajtási Egyez­mény teljes jogú tagjává válás­hoz előírt feltételek szem előtt tartása mellett az eredményes­ség és hatékonyság megtartása állt. A kirendeltségek integráci­ójával egy új, európai uniós el­várásoknak megfelelő szerve­zeti struktúra jött létre, amely­nek vezetése biztosítja a haté­kony működést. Az államhatár őrizetében, a határforgalom el­lenőrzésében neth keletkeztek zavarok - e szavakkal kezdte sajtótájékoztatóját a közelmúlt­ban Dávid Károly dandártábor­nok, az Orosházi Határőr Igaz­gatóság vezetője, határőrségi főtanácsos. .- A keletről érkező migráció, az illetékességi területen válto­zó intenzitással szervezett em­bercsempészet, az úti okmá­nyok körében csekély mérték­ben gyarapodó közokirat-hami­sítások, továbbá a változaüanul gyakori árucsempészet, vala­mint az ezekhez kapcsolódó egyéb jogsértő cselekmények Épületrekonstrukciók A tájékoztatón elhangzott: je­lentős jeladat a schengeni alap­ból idén elkezdődő beruházá­sok előkészítése, az Orosházi Határőr Igazgatóság kijelölt felderítésére, megszakítására és megakadályozására irányuló feladatok határozták meg muh- kánkat tavaly. Igazgatóságunk együttműködési rendszere tar­talmában és módszereiben fej­lődött, és ez jelentősen hozzájá­rult a rendészeti tevékenység eredményességéhez. Tovább ja­vult a román partnerekkel ki­alakított határellenőrzési rend­szer összehangoltsága, a bűn­üldöző tevékenységet szem előtt tartó együttműködés - fo­galmazott az igazgató. Az idei esztendő tennivalói­ról szólva Dávid Károly kiemel­te a schengeni csaüakozásra való felkészülésből, valamint a épületeivel kapcsolatos felújítá­sok megterveztetése, elsőként pedig a gyulai objektum, majd az igazgatósági épületek re­konstrukciójának a beindítása. további szervezetátalakításból, a magyar-román közös kapcso­lattartási szolgálati hely műkö­désének beindításából adódó feladatok maradéktalan végre­hajtását, a kialakítandó új struktúra szervezeti elemeivel járó feladatok összehangolását. A cél a határellenőrzés bizton­ságának megőrzése, az európai uniós elvárások teljesítése, a bűnüldözési feladatok színvo­nalának erősítése, kiemelten az illegális migrációhoz köthető jogsértő cselekmények felderí­tése, megszakítása és az eljárá­sok törvényes lefolytatása. Mindezek érdekében tökélete­sítik a külső és belső együttmű­ködés rendszereit Az új beve­tés-irányítási központok adatál­lományának feltöltése után elemzik a tapasztalatokat. Ki­emelt feladat a várhatóan rend­szerbe kerülő ujjnyomat-leolva- só rendszerek, munkaállomá­sok telepítése és megismerése. Zuhanás a mélybe Családi perpatvar előzte meg azt a tragédiát, amely Oroshá­zán történt a Tas utcában az el­múlt pénteken délután. A mentőszolgálat jelentette az Orosházi Rendőrkapitány­ság ügyeletére, hogy pénteken délután Orosházán, a Tas utca egyik tömbjének negyedik emeletéről kizuhant egy férfi. A 28 éves fiatalember családjá­val élt a lakásban. Az elmúlt időszakban többször vitáztak, a tragédia napján is veszeked­tek egymással az ott élők. A fe­leség és az após a rossz idegál­lapotban lévő férfit nem akarta kiengedni a lakásból, ezért úgy határozott, az erkélyen át távo­zik. így történt meg, hogy a fér­fi leesett a magasból és súlyo­san megsérült. lelenleg életve­szélyes állapotban van, Gyulán ápolják a csigolyatörést szenve­dett családapát. Információink szerint a rendőrség az ügyben az ide­genkezűséget kizárta. SMS: (30) 4061-110 * SMS: (30) 4061-110 * SMS: (30) 4061-110 SMS: (30) 4061-110 * SMS: (30) 4061-110 * SMS: (30) 4061-110 T. körösladányi képviselő! Ne a jövő nemzedék intézményeinek működése­it világítsák át, szükség van rájuk. Mi­nőségi munkát végeznek, nem meny- nyiségit. Dolgozzon 8 órát konyhán. Kétegyházán, a va-nál lévő „bombatöl­csér” helyen csinálhatnának egy nor­mális buszfordulót. A régi keskeny, kátyús, senki földje. Mindenki megér­demelné, a buszok is. Eleken miért nem építenek Újtelepre egy buszfordulót, hátha akkor néhány gyulai busz megkönnyítené az ott élők dolgát. Iskolába járás, kórház! A mí­nusz 25 fokban is csak gyalog, betegen, iskolába pedig csak fél hétkor, illetve nyolckor van busz, korán, későn. A pol­gármester gyereke jó helyen lakik. Ha számlát kapsz a magánorvostól, at­tól meggyógyulsz? Tisztelt gyógyítók! Ha ettől gyógyul, hát adjatok neki! Én sem kaptam, de nem is kértem. A.P.A. Kedves Morcos! Csak hogy tudd: zárt ülést kötelező tartani, ha egy jelölt is kéri. Ez esetben többen is kérték, egyik sem a megválasztott jegyző. Az általad puccsistáknak nevezettek pe­dig elutasították a titkos szavazást. Az, hogy kire szavazol, a te dolgod. De abban, hogy ki vállalja a döntéseit és ki mi mögé akar bújni, félinformációk alapján nem érdemes ítélkezni. A zárt ülés határozatai egyébként nyilváno­sak, a fenti ellenőrizhető. Hrabovszki György alpolgármester Ne bántsátok már „szerencsétlen" buszsofőröket. Ha lassan megy, az a baj. Lehet, hogy több tapasztalata van, mint neked. Miért kell állandóan sze­kálni őket? Witch A vártál előbb kezdenek virágozni a na­rancsfák. Népi hagyomány szerint. Bő termés (legalább 60%) lesz, ha a virág­zás Orbán-nap előtt kezdődik, és ha ez­után a szegfű utáni érdeklődés csök­ken. Úgy néz ki, minden feltétel adott és jó termés lesz. Mondás szerint. Ilyenkor a madarak elköltöznek, figyelő Miért nincs bennünk emberség? A Dégáz szakemberei fagyok idején egy­szerű óracserénél miért hagynak ma­guk után kikapcsolt készülékeket, egyedül lakó néninél? A vállalatoknál nincs pénz béremelés­re, étkezési utalvány adható kereten belüli emelésre munkaruha-utalvány­ra, de a politikai életből kiszorult kép­viselők bújtatott alkalmazására igen. Eu menagger Szörnyű baj van az oktatásban! Csa­bán az egyik 9. osztályban drogdíle- reket találtak. A tanár a szülőknek semmiféle felvilágosítást nem adhat. Mivel a dílerek kiskorúak, tovább árul­hatják, terjeszthetik a drogot? Ugye, ez nem is hír? Botrány! P. Gyógyász Tisztelt minimálbéres! Az emberek többsége hidd el, jobban szeretne munkahelyen dolgozni. Egyébként próbáljon megélni 17 290 forintból! Láthatóan ugyanaz a személy van több, velem foglalkozó sms mögött. Üzenem neki, hogy szívesen beszél­getek vele az életrajzomról, a motivá­cióimról és a főiskolai munkámról. Nem akarok polgármester lenni. Nem nézem le önöket, nem kritizáltam sen­kit. A vizsgáztatási gyakorlatomról pedig kérdezze meg azt a néhány száz hallgatót, akik félévente vizsgáznak nálam. Szerintem sem nagyon nehéz a vizsga, de nem is az a cél. Az pedig az újság felelőssége, hogy névtelenül engedi ezt a gyűlölködést, személyes­kedést, az ember becsületébe való alaptalan belegázolást. Velkey Gábor Kedves szerkesztő úr! Békés megye egyre elmaradottabb lesz, pedig ne­künk is vannak választott egyenrangú képviselőink. A kommunikáció nem működik, csak néha látjuk őket a par­lamentben, a fogadónap szerintem nem megoldás. Kérdésem: önök vál­lalkoznának-e sms-rovatra, természe­tesen a képviselők beleegyezésével. Képviselő urak, polgármesterek! Önök támogatnak? Mi is tehetnénk valamit saját életünkért. A számom elküldve, nem vagyok névtelen. Bí­zom a pozitív válaszukban! Köszönet a két rendőrnek, akik pénte­ken reggel a Bartók Béla úton (Békés­csaba) elütött, úton fekvő, de még élő kutyushoz segítséget hívtak és meg­várták azt, megakadályozva, hogy a délceg autósok végleg az aszfaltba dön­göljék szegényt, elvéve még a túlélés esélyét is. Ok ketten emberségből jeles­re vizsgáztak! Köszönet nekik! Aliz Hol vagytok orosházi kéményseprők? Csak a pénz kell! Kéményt csak nyá­ron kell kotorni?! Télen gyulladjon ki a kémény vagy mi kotorjuk? „Komlós” Én a Gagarin utcára költöztetnék képvi­selő urat, akkor az évek óta kerülgetett hatalmas gödör be lenne aszfaltozva. Tisztelt szerk.! Szeretném megtudni, miért nem adnak le társkereső sms- eket (emelt díjért). Én is itt találtam meg a kedvesemet! Sok ember így is­merkedik. Nem kellene elvenni talán az „utolsó” esélyt senkitől. Megkér­dezném az olvasókat, mi a vélemé­nyük. Tisztelettel: Unlcum (Hirdetés­ként feladható a társkeresés - a szerk.) Politika. MSZP-szavazó vagyok, de 0. V. évértékelésével egyetértek. A baj csak az, hogy a kdrmányok, pártoktól függetlenül, lesz..ják a népet és a saját zsebüket tömik tele.* 1945-ben Ma­gyarországot megszállta az ázsiai hor­da és háborús bűnöket követett el. Ma­gyar állampolgárokat hurcoltak el ro­botra, másokat a szovjet pallosjog alapján jogtalanul ítéltek 10-20 év kényszermunkára. Az ún. felszabadí­tók a nőket bestiálisán megerőszakol­ták, a hadtáp a kisemberek állatállo­mánya volt. Es ez csak a jéghegy csú­csa! N. N. * Vajon minden miniszterel­nök hazahordja a bizalmas hivatali iratokat, hogy mutogassa a családjá­nak vagy a haveroknak? 6R12/3 * Proletárburzsoá pártelvtársak, nektek nem lehet okos, nemzetféltő szavakat mondani, mert jobban hisztek a fel­lengzős, improvizált hazugságoknak! AI * TZ! Azért röhej, hogy a búzabom­ba idején a fideszesek pocskondiázták a gazdákat, mert Orbánék ellen mer­tek tüntetni. Most meg az MSZP-sek jönnek ugyanazzal a szöveggel. Már rég meg kellett volna lépni ezt a de­monstrációt, méghozzá úgy, ahogy an­no a taxisok tették. F * Ebben az or­szágban soha nincs pénz semmire (egészségügy, közút, vasút). Olyat még nem hallottam, hogy az ezért fe­lelős politikusok ne kapták volna meg fizetésüket, béremelésüket és a 13. havit. Normális munkahelyen kirúg­ják azt, aki rosszul dolgozik. 15 éve csak a zsebüket tömik. Egyszer bete­lik a pohár! Jogos Az itt közölt vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. Érthetetlen, értelmetlen és ízléstelen üzeneteknek továbbra sem adunk helyet rovatunkban. * I f I * t

Next

/
Thumbnails
Contents