Békés Megyei Hírlap, 2005. február (60. évfolyam, 26-49. szám)

2005-02-19 / 42. szám

2005. FEBRUÁR 19., SZOMBAT - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP 3 MEGYEI KÖRKÉP Mennyi paradicsomot termelünk? Eu-PONT A továbbtanulásról, a munkavállalási lehetőségekről és a letelepedésekről érdeklődnek Tegnap délután a Csaba Center földszintjén „felállí­tott” megyei EU Informáci­ós Ponton jártunk. Mind­járt kipróbáltuk a zöldvo­nalat is, hogy megtudakol­juk, az unió szerint mi, magyarok mennyi paradi­csomot termelünk? Fábián István A gyakorlati próba ötletét az asztalon lévő EU-totó adta, amelyben az egyik kérdés így szól: „Melyik zöldségféléből termelnek legtöbbet az uniós országokban? Répából, karalá­béból, vagy paradicsomból?” Miután eltaláltuk, hogy paradi­csomból, felhívtuk a 06-80- 382-400-as telefonvonalon a központot, hogy informálód­junk: „Menyi terem az EU-ban összesen és mennyit terme­lünk mi, magyarok a piros (sárga) csemegéből? Nos, az adatot 2 percnyi várakozás után meg is tudtuk: „259 ezer, illetve 7 ezer hektár a két mé­rőszám”. A házigazda, Vizsnyiczai Márta elmondta, a megyei könyvtárban régóta működő ál­landó „alappont” mellett ez most úgynevezett központi szervezésű lakossági nap, de gyakran szerveznek ilyet a me­gyében másutt is. Az pedig ké­zenfekvő volt, hogy ne vala­mely hivatalba, hanem egy nagyforgalmú helyre invitálják az érdeklődőket. Az információs napon - mint általában - a legtöbben a to­vábbtanulásról, a munkaválla­lási lehetőségekről és a letele­pedésekről érdeklődtek. Ha az asztalon lévő könyvecskékből, kiadványokból nem tudnának azonnal választ adni, akkor se­gít az internet: www.euvonal. hu. Aki a részletekre Is kíván­csi, miként azt az említett zöld­vonalon megtudtuk, napi infor­mációkkal további keresőpon­tokat is ajánlanak. Vizsnyiczai Márta mindenkit tájékoztat, akár angolul vagy franciául. Mentesíteni a régiót a környezeti veszélyektől Környezetvédelmi hantaméter: „2005: Magyarország zöld éve” címmel tartott sajtótájékoztatót tegnap a Fidesz Magyar Polgári Szövetség Zöld Tagozatának képviseletében Medgyesy Ba­lázs, a tagozat országos elnöke, Dankó Béla, a tagozat megyei elnöke és Domokos László or­szággyűlési képviselő. Mire számíthat a dél-alföl­di régió és Békés megye 2005-ben? — ezzel a kérdés- séíkézdté a‘tegnapi sajtótájé­koztatót Medgyesy Balázs. - Lendületre és dinamikus fej­lesztésre van szükség a kör­nyezetvédelem területén - jelentette ki, majd hozzátette — 2004 a környezeti szennye­zések, környezeti balesetek éve volt. Békés megyét a tőkeszegény­ség mellett azok a negatív kör­nyezeti hatások is sújtják, me­lyeket nagy számban a szom­szédos Románia nem megfelelő színvonalú és kifogásolhatóan működő nagyüzemei okoznak. A legfontosabb feladat, hogy a kormány mentesítse a régiót ezektől a környezetünkre, fo- lyóinkra ható veszélyektől. Medgyesy Balázs bírálta* ö kor­mánynak azt a lépését, hogy megszüntette a Széchenyi-ter- vet, ami addig forrást biztosított a különböző környezetvédelmi beruházásokhoz is. ■ Mogyorósi Krisztina Utcai fény közvilágítási naptár szerint Többen jelezték szerkesztősé­günkbe, hogy Békéscsabán né­hány napja az esti sötétség be­állta ellenére nincs közvüágí- tás, illetve később gyúlnak ki a fények. A megyénk túlnyomó több­ségén áramot szolgáltató Démász Rt.-nél Skoperda Atti­la, a békéscsabai üzemmér­nökség vezetője elmondta: közvilágítási naptár alapján percre pontosan meghatáro­zott, hogy mikor kell a közvi­lágítást be-, illetve kikapcsol­ni a településeken. Ez me­gyénkben mindenhol azonos időpontokban történik meg, és a szabvány szerint tízna­pos terminusokban változik. Vagyis azt a rendszer nem ve­szi figyelembe, hogy melyik napon derültebb vagy éppen borúsabb az ég. Az alkony- kapcsolós rendszer - amikor a szürkület, a sötét beálltát ér­zékelve gyúltak ki a fények - már a múlté. Egyébként a közvilágításra vonatkozóan a Démásznak az önkormányzatokkal szerző­dése van, és ezt az áramszol­gáltató be is tartja. Panasz az elmúlt napokban sem érke­zett az önkormányzatoktól. Olvasóink takarékoskodásra vonatkozó észrevételeire rea­gálva az üzemmérnökség ve­zetője kijelentette: ilyen eljá­rásra az országos szabvány előírásai és a szigorú doku­mentálás miatt nincs is lehe­tőség. ■ Nyemcsok László JEGYZET Nagy döntések előtt az ifjú generáció JKfl CSETE ILONA fiatalok, mosolygósak, előttük a nagyvilág az összes, csábító le­hetőségével. Néhányuk messzire tekint: az európai uniós hatá­rokon belül keresik a korlátlannak ígért esélyeket, mások sze­rényen, a szomszédos városban próbálnak szerencsét Az ifjú generáció tagjai, akiknek a ruháira ezekben a hetekben kerül­nek fel az érettséget, felkészültséget jelző szalagok, készülnek valamire. Csillogó külsőségekkel, érzelmes pillanatokkal bú­csúznak a gondtalan, a gyermekien könnyű és egyszerű közép- iskolás éveiktől. Készülnek az Életre. Ki ilyenre, ki olyanra. egyben hasonlítanak: hamarosan lezárul életük legbiztonsá­gosabb szakasza, amikor még nem kellett szembesülniük a mindennapok forintos gondjaival, a korral járó nyavalyák­kal, a megalkuvásokkal és az egészségtelen, de a túléléshez nélkülözhetetlen kompromisszumokkal. a szerencsésebbek ebből majd kimaradhatnak, mert szüleik vál­lalják a magániskolákban való továbbtanulás milliós nagyság- rendű áldozatát A szerény körülmények között felcseperedett csemete se aggódjon, mert ha sikerül jó döntést hoznia, évekre meghatározhatja élete további alakulását. Persze, az is benne van a pakliban, hogy már az elején mellé nyúl. Ám a szülő, a minden áldozatra kész, a legnehezebb pillanatokban is mellé áll. eljött a fiatalok idejei A tanácstalan munkát keresőket infor­mációs adatbázisok szolgálják. A jó szakemberek számára nyitott a lehetőség, hogy a világ bármelyik pontján belekós­toljanak a munkába, a tanulásba, a családalapításba (a sor­rend egyéni ízlés szerint felcserélhető). JA! hogy közben döntéseket kell majd hozni? Túdni kell kockáz­tatni? És mérlegeim kell ezer meg ezer szempontot! Ez tény! De ne feledjük a bölcs gondolatokat: az életben nem az jelenti a tra­gédiát, ha nem éred el a céljaidat, hanem, ha nincsenek céljaid! Tüntetnek, nem mutyiznak A Magyar Gazdák és Fogyasz­tók Önvédelmi Mozgalma (MAGFÖM), valamint a Ser­téstartók Szövetsége nem bo- londítja a termelőket, és köt közben háttér-megállapodáso­kat, mutyizik az agrártárcával - hangsúlyozta tegnapi bé­késcsabai tájékoztatóján Hanó Miklós, a MAGFÖM elnöke. Hozzátette: ők továbbra is de­monstrálnak céljaik elérése érdekében. Azt ugyanakkor furcsának tartják, hogy bizo­nyos szervezetek vezetői tün­tetésre hívják fel a gazdákat, de maguk szeretnének kifa- rolni az egészből. Hanó Mik­lós kijelentette: a február 23- 24-ei demonstrációt Budapest környékén megtartják, (c) Nem emelték A nagyközség nehéz költség- vetési helyzetére való tekintet­tel a békésszentandrási képvi­selő-testület úgy döntött, hogy nem emelik meg Sinka lózsef polgármester havi illetményét A gazdasági bizottság által elő­terjesztett javaslat arról szólt, hogy mivel a költségvetési tör­vény alapján a köztisztviselői illetményalap idén a tavalyi 33 százalékról 35 százalékra emelkedett, így ennek megfe­lelően, a szorzók változatlanul hagyása mellett emelkedett volna a polgármester illetmé­nye. Mivel sem ez az előter­jesztés, sem a felvetett módosí­tó javaslatok nem kaptak sza­vazati többséget, ezért a kér­dést visszautalták a gazdasági bizottság elé. (j) A nyugdíjasok új elnöke A csaknem 400 tagot szám­láló Békéscsabai Nyugdíjas­egyesület ügyvezető elnöké­vé választották Szilvásy Fe­rencet tegnap Békéscsabán. Az egyesület közgyűlésén Blahut Károlyt elnökségi tag­gá választották, így a grémi­um 11 tagúra bővült. A köz­gyűlésen a zárszámadás és a tisztújítás mellett alapsza­bályt is módosítottak, (bj) KISHIREK BÉKÉS MEGYÉBŐL Kertészsziget lélekszám. (í) A Körös-Sárrét legkisebb lélekszámú települése Kertészsziget A község­ben jelenleg 479 állandó lakost tarta­nak nyílván. A korábbi évekre jellem­ző nagyfokú lakosságcsökkenés az utóbbi időben megállt a lélekszám- változás mostanában elenyésző. Kondoros. SZEMÉT. <j) Továbbra sem kötelezi a kondorosi önkor­mányzat a lakosokat arra, hogy a hulladékszállításhoz kukát vásárol­janak, azaz zsákban is kihelyezhetik az otthonukban keletkező szemetet. A legutóbbi testületi ülésen felvető­dött a szelektív hulladékgyűjtő szi­getek kialakításénak gondolata, s a Települési Szolgáltató Intézményt bízták meg azzal, hogy keressen eh­hez pályázati lehetőségeket. RENDEZVÉNYEK, (j) Idén is gaz­dagra sikeredett a kondorosi Dérczy Ferenc Könyvtár és Köz- művelődési Intézmény 2005. évi községi rendezvényeinek prog­ramterve. A hagyományosan meg­rendezett Betyár napok mellett olyan, nagy érdeklődésre számot tartó programok is szerepelnek, mint például a csárdában meg­rendezendő, gyermekmunkákat bemutató kiállítás. Mezőhegyes. ELLÁTÁS. (I) Mezőhe­gyes önkormányzata az energiaár­növekedést követő nyersanyagnor­ma változásai miatt módosította a szociális ellátásokról szóló helyi rendeletét. A családsegítő és gon­dozási központhoz tartozó idősko­rúak és a szociális étkezésben résztvevők étkezési díja bruttó 386 forintra, míg a házi szociális gondo­zásért fizetett óradíj 150 forintra változott, ami 5 százalékos emelke­dést jelent. Mezőkovácsháza. közlekedésről (I) A Mezőkovácsházi Rendőrkapi­tányság baleset-megelőzési bizott­sága — a körzet általános iskolái­nak igénye alapján — rendszeres időközönként tart tájékoztatót a közlekedés aktuális feladatairól. Legutóbb Tóth Krisztina rendőr törzsőrmester, a bizottság titkára a mezőkovácsházi iskolában tar­tott előadást a téli közlekedés ve­szélyeiről. Nagybánhegyes. hulladékszál­lítás. (I) Nagybánhegyes önkor­mányzata a minap módosította a kötelező közszolgáltatás települési szilárd hulladék elszállításával kap­csolatos rendeletét. Az orosházi szolgálató által januártól az infláció mértékével ajánlott, majd elfoga­dott új díjtételek a következők: a 80 literes gyűjtőedény 314, a 120 lite­res 485, a 240 literes 798 forint havonta. A 70 literes emblémás gyűjtőzsák 194 forint darabonként. A szállítást havi két alkalommal végzik. Nagyszénás, forródrót. (cs> Gombnyomásra uniós szolgálat — röviden ez a lényege a nagyszénási felnőttkönyvtár EU-s forródrótjának. Az ország 10 településén indult 2005. január 31-én a forródrót­szolgálat. A nagyszénásiak könyv­tárában február 11. óta él ez a program. Egyetlen gombnyomásra hívható az ingyenes uniós szolgálat a hét minden napján. Az informáci­óra éhes szénásiak a felnőtt­könyvtár nyitvatartási idejében él­hetnek ezzel a nem mindennapi le­hetőséggel­Orosháza, segítség, (cs) az oros­házi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat az egyének és a családok életvezetési képességeinek a meg­őrzése és életükben jelentkező probléma megszüntetésére tanács­adást biztosított. Az elmúlt évben pszichológiai, jogi, addiktológiai, mentálhigiénés, családtervezési, gyermeknevelési kérdésekben segí­tette a szolgálathoz fordulókat. Szeghalom, hagyomány. (í) sinka István nemcsak Vésztőhöz (ahol több esztendőn át élt), hanem Szeghalomhoz is kötődik, mivel a költő első verseskötetét Himnuszok Kelet kapujában címmel egykor a szeghalmi Péter András Gimnázium adta ki. Vésztő városa és a szeghal­mi gimnázium immár hagyományo­san minden évben nagyszabású Sinka-szavalóversenyt rendez Bé­kés és Hajdú-Bihar megyei középis­kolásoknak. Az idei versenyt márci­us 16-án Vésztőn tartják. Tótkomlós. UTCÁK, (cs) A közmeg­hallgatáson felvetett témára reagálva a képviselő-testület tagjait is tájékoz­tatta az önkormányzat műszaki szak­embere arról, hogy tavaly a Baross, a Dugonics, a Széles, a Losonczi, a Hold, a Vak, a Bot és a Bacsó utcá­ban készült útalap. Többletmunka a Széles utcában keletkezett mert ott, kérésre, árkot alakítottak ki. Vésztő, kerékpárutak, (i) Vész­tőn is fontos szerepet töltenek be a kerékpárutak, amelyek hosszát nö­velni szeretné a városvezetés. A Kossuth és a Wesselényi utcák tel­jes hosszában már korábban elké­szült a kerékpárút. A Kóti és a Bar­tók utcákra, valamint a Vésztő- Mágorig vezető szakaszra tervekkel rendelkezik az önkormányzat. *

Next

/
Thumbnails
Contents