Békés Megyei Hírlap, 2005. január (60. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-19 / 15. szám
2005. JANUÁR 19., SZERDA - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP 5 MEGYEI KÖRKÉP Egyre nagyobb verseny jellemzi a tankönyvpiacot is oktatás A szülők zöme olcsó, de színvonalas, tartós kiadványt keres egy 2003-ban életbe lépett törvény szerint a tartósan beteg vagy fogyatékos tanulók, a három- vagy többgyermekes családban élők, az egyedülálló szülő által nevelt tanulók, valamint a rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülők egy része ingyen tankönyvet kaphat. A Nemzeti Tankönyvkiadónál is lecsapódnak a változások, amelyeket - mint pálfi József vezérigazgató mondja - elsősorban azon tudnak mérni, ha egy iskola öt tankönyvet és 140 hozzá tartozó munkafüzetet kér. Ez utóbbit ugyanis óhatatlanul összefirkálják a gyerekek. A Nemzeti Tankönyvkiadónak a tavalyi, privatizáció körüli botrány ellenére is jól iut a szekere: átlagosan minden gyerek öt nemzetis tankönyvet használ, Békés megyében még magasabb az arány. Ez többek között a belvárosi iskolának is köszönhető, amely évek óta referenciaiskolája a kiadónak. Éppen ezért számos, a tegnapihoz hasonló összejövetelt rendeznek, ahol a tanárok megbeszélhetik azt is, melyik könyv ideális az osztályoknak. A kétszintű érettségi miatt most különösen nagy segítségre és támogatásra van szükség. A Nemzeti Tankönyvkiadó köteteit Békés megyében különösen szeretik a diákok és tanárok. Pálinkaiinnep hatodszor Gyulán verseny A bérfőzők és a bérfőzetők mesterműveit várják A Magyar Pálinka Lovagrend ünnepélyes tagfelvételi ceremóniája, többezres együttkoccintás a várnál, országos pálinkaverseny, kiállítás és miniszteri fórum. Többek között ezen programok várják az érdeklődőket április 15-17. között Gyulán, a hatodik nemzetközi pálinkafesztiválon és a hozzá kapcsolódó ötödik Böllér-napokon. Összesen több mint ötszáz óvónő, általános- és középiskolai pedagógus vett részt a békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnáziumban rendezett szakmai napon, amelyen a Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. is bemutatta a kiadványait. Ahogy már tavaly is, a tanárok nem csak megnézhették a könyveket, egy-egy példát haza is vihettek. Fekete G. Kata könyvek és segédeszközök kialakításánál, fejlesztésénél és kivitelezésénél. A szülők zöme ugyanis minél tartósabb, de olcsó könyvet szeretne. Emellett szavaznak az iskolák is, hiszen céljuk, hogy minél kevesebb kiadványt kelljen utánre” Telniük az ingyen tankönyvekből is. Ezek azok a kötetek, amelyekhez Véradással demonstrálnak ►1. OLDALRÓL Tehát egyharmaddal több tűzoltóra lenne szükség, de a szakszervezet is tisztában van azzal: az ország teherbíró képessége nem engedi meg, hogy azonnal ekkora létszámbővítés történjen. Akkor viszont a túlmunkát díjazni kellene.- A figyelemfelhívó demonstrációt úgy hajtjuk végre, hogy az hasznot is hozzon az országnak - ecsetelte a szakszervezeti vezető. — Technikai okokból az országos demonstrációhoz képest egy napot csúszva, vagyis január 19-21-én a gyulai kórházban adunk vért a velünk szimpatizálókkal együtt. Nyemcsok László- Továbbra is tartjuk magunkat az eredeti szlogenhez: Az érték a mérték! - hangsúlyozta a kisüsti fesztivál szervezőinek nevében a tegnapi békéscsabai tájékoztatón Lovász Sándor. Hozzátette: az igazi, minőségi gyümölcspálinka ivása azért sem lehet a társadalmi mértékű alkoholizmus melegágya, mert igen drága mulatság lenne nagy mennyiségben, rendszeresen sokezer forintos ki- süstiket kortyolgatni. A főszervező kitért arra, hogy idén is két kategóriában - bérfőzők és bérfőzetők - hirdették meg a versenyt. A mesterműveket április 4-éig kell eljuttatni a Lovász Reklámirodához. Külön- díjat kap a legjobb, nem Magyar- országon lepárolt testvérkészítmény is. A miniszteri fórumon olyan kiemelt témák kerülnek terítékre, mint például a pálinkával kapcsolatos törvénykezési feladatok, a kisüsti marketingstratégiája, a pálinkafőzők tevékenységének szakmai és pénzügyi támogatása, a főzdék turisztikai lehetőségeinek kihasználása. Ami az idén sem hiányozhat, az a pálinka lovagrend tagfelvételi ceremóniája és a kisüstivel való együttkoccintás. Kérdésünkre Lovász Sándor elmondta, hogy megyénkből jelenleg rajta, mint ceremóniamesteren kívül Tóth Imre országgyűlési képviselő és Békési Zoltán, a Délkelet-magyarországi Pálinkafőzők Egyesületének elnöke a lovagrend tagja - utóbbi pohámoki minőségben -, dr. Perjési Klára, Gyula város polgármestere pedig tiszteletbeli tag. JEGYZET Ki érti a mai tolvajokat? LÁSZLÓ ERZSÉBET megvallom, a régi tolvajokat sem értettem meg. Nem tudom, mi a fenéért éppen engem szúrtak ki egykor az ABC-ben, miért pont a pénztárcámra utaztak, kiváltképp az év végi nagybevásárlások kellős közepén. Csekély vigasznak sem ért fel, hogy a pénztárnál felvilágosítottak, én a sokadik áldozat voltam azon a héten. abban az időben még nem álltak vagyonőrök a boltok kapujában, eladóterében, meg mindenütt. Manapság viszont rengeteg egyenruhás figyel minden mozdulatra (vagy mozdíthatóra), tréfásan meg is kérdezték egy tévéműsorban: vajon nem kerül-e többe ennyi biztonsági ember alkalmazása, mint az ellopott termékek értéke összesen. A viszonyítási alap a 76 milliárd forint, ez a tavalyi esztendő mérlege a bolti szarkák oldalán. Mit mondjak? Ekkora összeg már egy pénzügyminisztert is képes lázba hozni. nincs vita, kellenek a vagyonőrök. Megkönnyebbülhetnek azok is, akiknek eszük ágában sincs lopni, mert ha véletlenül fennakadnak a rostán, a biztonságiak akkor sem kotorászhatnak a táskákban, csak belenézhetnek. Rendben (bár nem teljesen, mert a tisztességes vásárló a legpirulósabb fajta, és már attól is a szívbaj kerülgeti, ha valamiért gyanússá válik). Arról viszont tudományos értekezésbe bonyolódtam kollégámmal, aki már sok mindent hallott, hogy mi értelme van a táskát kinyittatni az üzletbe befelé menet. A cuccot a bűnöző kiviszi és nem be, a bejáratnál legfeljebb egy-két összegyűrt csekk, bérlet, igazolvány lapulhat a szatyorban, meg a pénztárca, ha még el nem lopták. Nagy nehezen rájöttünk, hogy azért kellhet egy-egy üres borotvahabos doboz, arcvizes üveg, miegymás befelé, mert a zsivány úgy tesz, mintha a leemelt értéket vissza is tenné, ám közben kicseréli, és az üreset helyezi a polcra. nehéz ügy EZ! A boltok vesztesége egekbe szökő, a biztonságiak egyre szigorúbbak, a tisztességes vevők háborognak az ellenőrzések miatt, a tolvajok meg aratnak. Tényleg érthetetlen! A régiókról Brüsszelben A megyei területfejlesztési tanács tagjai, illetve a kistérségi vezetők alkotta 16 tagú delegáció élén január 23-án Brüsszelbe utazik Varga Zoltán, a megyegyűlés és a fejlesztési tanács elnöke. A küldöttség a belga fővárosban találkozik a régiók bizottságának tagjaival, illetve az Európai Parlament két magyar képviselőjével, Lévai Katalinnal és Olajos Péterrel. A Békés megyeiek betekintenek az EU munkájába, s többek között találkoznak az ottani régiókban dolgozó magyarokkal. (e) Új igazgató a Knerben lanuár 31-ével közös megegyezéssel megválik a békéscsabai COFINEC Kner Címkegyártó Kft. ügyvezető igazgatói posztjától dr. Batizi György. Az új ügyvezető igazgató február 1-jétől Kása István, aki legutóbb a gyulai Dürer Nyomda Kft. kereskedelmi igazgatójaként dolgozott. Kása István a békéscsabai Kner nyomdában sem ismeretlen, hiszen tevékenykedett itt korábban kontrolling vezetőként, (c) Dokumentumok a Magas-Tátráról A Szlovák Kultúra Háza Törésvonalak címmel tart fotó- és filmbemutatót január 25-én 16 órakor a Csaba Center aulájában. A közelmúltban a Magas- Tátrát ért katasztrófa kapcsán megrendezésre kerülő eseményen az érdeklődők kiállítást tekinthetnek meg Kalmár Zsolt képi gondolkodó-fotográfus dokumentumképeiből, illetve levetítik a Csaba Televízió témához kapcsolódó rövidfilmjét A rendezvény fővédnöke Stefan Dano, a Szlovák Köztársaság főkonzulja, (mk) KISHÍREK BÉKÉS MEGYÉBŐL Mezőkovácsháza. terv. (i) A mezőkovácsházi képviselő-testület megbízta a polgármesteri hivatal műszaki és a pénzügyi osztályának vezetőjét hogy az idősek klubja épületének állagmegóvása, illetve akadálymentesítése érdekében készítsen műszaki-pénzügyi tervet a munkálatok végzéséhez. A tervezet anyagi kihatását a 2005-ös költségvetési koncepcióban szerepelteti a testület Nagybánhegyes. gyűjtés, (i) A nagybánhegyesi Teller Ede Általános Iskola diákönkormányzatának kezdeményezésére indított „Befőt- tes üveg" gyűjtőakció során — melyről néhány napja adtunk hírt - a falu lakossága 90 ezer forinttal járult hozzá a szökőár árváinak ellátásához. A legtöbb pénzt az iskola területén gyűjtötték a gyerekek, több mint 20 ezer forintot. A pénz számlálásáról jegyzőkönyv készült. Nagykamarás, szakkör, © A nagykamarási általános iskolában nagy az érdeklődés az idén is működő kézműves szakkör iránt. A Szigetvári Józsefné és Búkor Ildikó vezette foglalkozásokon az alsó tagozatosok heti egy órában próbálhatják ki kézügyességüket, fantáziájukat. Nagyszénás, munkaterv. (cs) A nagyszénási képviselő-testület legutóbbi ülésén elfogadták a 2005. évi munkatervet. Január utolsó napján találkoznak újra a képviselők, akkor az idei költség- vetés kerül napirendre. Februárban megvizsgálják a Czabán Samu Művelődési Ház és Könyvtár szervezeti kereteit, áttekintik a közművelődési és közgyűjteményi feladatok ellátását, majd a községi rendezvénytervet vitatják meg. Márciusban a település közrendjéről és közbiztonságáról hallgatnak meg beszámolót, illetve a szelektív hulladékgyűjtés lehetőségeit vitatják meg. Az önkormányzati lakáskoncepciót áprilisban tűzik napirendjükre a nagyszénási képviselők. Okány. HÉTSZÁZAN. (i) Okányban hétszáz lakost részesített ajándékban a téli ünnepek alkalmából az önkormányzat. A 14 év alatti gyermekek és a 60 év feletti nyugdíjasok kaptak ajándékcsomagot. Orosháza. FÁK. (cs) Folytatják Orosházán a csapadékvíz-elvezető rendszer építését, ennek nyomvonalán, éppen a Justh Zsigmond Városi Könyvtár előtt fákat vágtak ki. Információink szerint a villanyvezetékek miatt ezeket a növényeket korábban már csonkolták, ráadásul nem is voltak egészségesek. A beruházás befejezése után pótolják a kivágott fákat. Tarhos. térítési díjak, (sz) A tarhosi önkormányzat ez évben az infláció mértékével emelte a saját konyháján étkezők térítési díját. Az óvodások naponta 220 forintot, az általános iskola napközisei 255 forintot, menzásai 186 forintot, az idősek klubjában étkezők, illetve az előfizetéses menüt fogyasztók egyaránt 364 forintot fizetnek az ebédért. Tótkomlós. ELLÁTÁS. (CS) A tótkomlósiak egészségügyi ellátásában 4 háziorvos felnőttek részére, egy gyermekorvos és két fogorvos látja el a feladatokat. Szakrendelés terén a labor az orosházi kórház kihelyezett ellátójaként működik. A reumatológiai és a fizioterápiai ellátást a Rózsa Fürdő Kft. működteti 2004. január elsejétől, és a kezeléseket helyben, az itt dolgozó szakorvos írja fel. Vésztő. MÉRLEGELÉS. (í) Vésztőn alakították ki megyénk egyik legkorszerűbb helyét az állatvásárra, amely már minden uniós előírásnak megfelel. A város képviselőtestülete legutóbbi ülésén úgy döntött: januártól a vésztői állatvásáron az állatok mérlegelése egységesen 70 forintba kerül. Zsadány. helyi lap. (í) Megjelent a zsadányi önkormányzat havi lapja, a Zsadányi Hírlap legfrissebb száma. Az újság többek között azt is közli, hogy a Békés Megyei Hírlap előfizetői versenyén kategóriájában Zsadány második helyezést ért el, s így egy ingyenes önkormányzati oldalt nyert lapunktól. HÉTSZÁZ DÖNTÉS, (i) A zsadányi képviselő-testület legutóbbi ülésén az egészségügyi és szociális bizottság beszámolóját tárgyalta meg és fogadta el. Ez a bizottság az elmúlt évben közel 700 döntést hozott, s határozatai ellen csak 6 fellebbezés érkezett. LAKBÉRVÁLTOZÁS, (i) Zsadányban január elsejétől változtak az önkormányzati lakások bérleti díjai. A komfortos lakások négyzetméteréért havonta 116 forintot, az összkomfortos lakások négyzetméteréért 119 forintot kell fizetni.