Békés Megyei Hírlap, 2005. január (60. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-13 / 10. szám
22 2005. JANUÁR 13., CSÜTÖRTÖK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP S Z OL GÁLT ATÁS/H ÍRD ÉTÉ S Ezeken a hasábokon naponta Igyekszünk olyan kérdésekre válaszolni, tanácsot adni, amelyek közérdeklődésre tarthatnak számot Kérdéseiket, észrevételeiket, panaszukat rögzíti a 66/527-207-es telefonkészülék. Hétfőtől csütörtökig 14-17, pénteken 14-16 őrá között munkatársunk várja a hívásokat Pihenő- és munkaszüneti napok idén Olvasónk arról érdeklődött, idén hogy alakulnak a munkaszüneti napok. Először is különbséget kell tenni munkaszüneti és pihenőnap között. Munkaszüneti napról akkor beszélünk, amikor állami ünnep miatt nem kell dolgozni, pihenőnapról pedig akkor, ha a munkavállalót nem terheli munkavégzési kötelezettség. Idén március 15-én, húsvét hétfőn, május elsején, pünkösd hétfőn, augusztus 20-án, október 23-án, november elsején, december 25-én és 26-án lesz munkaszüneti nap. Az eddigi gyakorlat szerint december 24-e pihenőnap volt, de mivel ebben az évben ez szombatra esik, most nem szükséges azzá nyilvánítani. Az idén két esetben lesz munkanap-áthelyezés. Ha a munkaszüneti nap keddre vagy csütörtökre esik, akkor a hétfő vagy a péntek úgynevezett pihenőnap, amelyet az előtte vagy utána lévő szombaton dolgozunk le. Az idén a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter rendelete nyomán március 14-e, hétfő pihenőnap lesz, amelyet március 19-én, szombaton kell ledolgozni. Pihenőnap október 31-e is, ezt pedig november 5-én, szombaton pótolhatjuk, ami a rendelet értelmében munkanap. Bizonyos munkavállalók - többek között éttermekben, mozikban dolgozók - munkavégzése munkaszüneti napokon is megengedett. ■■ OLVASÓINK ÍRJÁK Mindenkiben ott lapul az ellenség INGATLAN BÉKÉSCSABA, Andrássy út 42-44. sz. alatt 50 m3-es üzlethelyiség eladó. (20) 9652-384. *40057* BÉKÉSCSABA, Ór u. 19. sz. alatti III. em.-i, 2 szobás, egyedi fűtésű, erkélyes lakás eladó. (30) 5650-947. •40107* BÉKÉSCSABA, Pásztor u. 10. sz. alatt eiőker- tes, I. em.-i, kétszobás sorházi lakás beépíthető padlástérrel eladó. Irányár: 9,5 M Ft. Érd.: (66) 456-814 •39252* BÉKÉSCSABÁN a Bessenyei u.-ban 4 lakásos sorházban még 1 db szerkezetkész ház (96 mJ) garázzsal, saját kerttel eladó. Tel.: (20) 962-8823, (20) 997-8421. *34962* GERENDÁSON szántó eladó. (20) 369-4576. *40022* NÉMET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó ingatlanokat keresünk! 06-1-210-4673 *39077* SZABADKÍGYÓSON ház eladó. (30) 6385-885. *40153* GARÁZS LENCSÉSI ltp.-en 20 m!-es garázst bérelnék. (70) 200-4026. *40098* ALBÉRLETET KÍNÁL BÉKÉSCSABÁN a Kazinczyn 2 szobás, egyedis, 56 nf-es bútorozatlan lakás kiadó. Tel.: (20) 380-5300. •40150* Amikor a Ceausescu-években a konduktor bukaresti palotáját építették, az ott dolgozó munkásoktól megkérdezték, hogy érzik magukat Azt válaszolták, jól vannak, jó a fizetés is, de minden reggel besúgóhad lepi el őket azzal, hogy információkat gyűjtsenek róluk és ez már elviselhetetlen. Országunkban sem alakult ez másképp akkor. Nagyon gyenge lábakon állt a rendszer, ezért a kommunista belügyminisztérium bizalmas és kompromittáló III/III-as jelentésekkel látta el Kádárt és csapatát. Kádár titkos rendőrségén túl azonban (akik 40-100 ezren lehettek) első sorban 5-10 ezer beszervezett MSZMP-tag besúgó is karriert csinált Az egész BMgépezeten túl eseti, alkalmi besúgókat is tartottak a kis- és nagyfőnökök, saját szakállukra. Mindenkiről azt tartották: ott lakozik benne az ellenség. Ki ezért a felelős? Természetesen Kádár, a KB, a PB. Az ország eddig semmi intézkedést nem hozott az elrejtett bűnök feltárására, a gonoszság mélységeit nem ismerjük. A rezsim kegyenceit pedig meg kell ismerni és megszabadulni tőlük. Móri Lajos, Békéscsaba Az itt közölt vélemények nem okvetlenül azonosak a szerkesztőségével. Az olvasói leveleket a szerzők előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. WAJJíÁT é4 IÍSXgAT első születésnapján szeretettel köszönti a Medvegy és a 5 Szilvássy család. ANYAKÖNYVI HÍREK OROSHÁZA Születések: Csizmadia Tamás és Majsai Szilvia leánya Nóra, Nemes Ádám és Gál Marianna leánya Roxána Virág, Matyelka Ferenc és Hurguly Erzsébet leánya Martina (Mezőkovácsháza), Csillag Róbert és Tóth Etelka fia Benjámin Róbert (Mezőhegyes), Barta József és Kiss Éva leánya Dorina (Magyar- bánhegyes), Bokor János és Jávorcslk Erika leánya Kiara (Gádoros), Kardos Attila és Ivanics Edit leánya Anna (Nagyszénás). Halálesetek: Úr Elekné Sitkéi Julianna, Apró Dávidné Majsai Mária (Kaszaper), Zahorán János (1962, Csanádapáca). RECEPTEK Farsangi fánk Hozzávalók: 50 dkg liszt, 2 dl tej, 4 dkg élesztő, 5 dkg cukor, 5 tojássárgája, 6 dkg olvasztott vaj, olaj a sütéshez, porcukor a szóráshoz, lekvár a kínáláshoz. Elkészítés: 1. A lisztet mély tálba szitáljuk. A tej felét meglangyo- sítjuk, belemorzsoljuk az élesztőt, beleszórjuk a cukrot, és kb. 15 percig pihentetjük. 2. A liszt közepébe mélyedést nyomunk, beleöntjük az élesztős tejet, hozzáadjuk a tojások sárgáját, a vajat, egy csipet sót, és még annyi tejet, hogy lágy tésztát kapjunk. Hólyagosra kikeverjük, letakarjuk, és meleg helyen kb. 30 percig kelesztjük (a tészta kétszeresére dagadjon!). 3. Lisztezett deszkán ujjnyi vastagra nyújtjuk a tésztát, és 5- 6 cm átmérőjű szaggatóval vagy pohárral kiszaggatjuk. A maradék tésztát összegyúrjuk, újra kinyújtjuk, és szaggatjuk. A fánkokat kb. 20 percig pihentetjük. 4. Bőséges olajat forrósítunk, a fánkokat középen kissé benyomjuk, és kis adagokban kisütjük. Az első oldalukat lefedve kb. 3-4 percig, majd megfordítjuk őket, és fedő nélkül további 1-2 percig sütjük. 5. Papírkendőre szedjük, lecsepegtetjük az olajat, majd tálra rakjuk, és megszórjuk porcukorral. Lekvárral kínáljuk. PROGRAMOK BÉKÉSCSABA. Center Mozi 15.30, 17.45, 20.00-kor: A nemzet aranya (amerikai akció-kaland- film) * 14.30-kor: Kelekótya karácsony (amerikai vígjáték) * 16.45, 19.00-kor: Kaptár 2. (amerikai horror) * 21.00-kor: Ördögűző - A kezdet (amerikai horror) * 15.00, 16.00-kor: Özönvíz (m. b., francia animációs fűm) * 18.15, 20.30-kor: Könyörtelenek (svéd dráma) * 17.15-kor: Godsend - A teremtés klinikája (amerikai thriller) * 19.15,20.45-kor: Kávé és cigaretta (amerikai vígjáték) * 18.00-kor: Psycho (amerikai pszicho-thriller). Békés Megyei Jókai Színház. Január 13., csütörtök, 19.00 óra: Éljen az élet! - Katona-bérlet Holnap BÉKÉSCSABA. Ifjúsági ház: Szólótáncfesztivál. Szlovák Kultúra Háza. 15.00-kor: E. Szabó Zoltán „Sokszínű világ” című kiállítása, melyet dr. Cs. Tóth János művészeti író, a Móra Könyvkiadó Rt. vezérigazgatója nyit meg. A tárlat február 2-áig tekinthető meg. GYOMAENDRŐD. Katona József Művelődési Központ Január 14-én, pénteken 18.00 órától Jótékonysági estet rendeznek a Délkelet-ázsiai szökőár károsultjainak megsegítésére. A műsorban helyi kórusok, táncegyüttesek, valamint a Városi Zene és Művészeti Iskola növendékei vesznek részt. Az ezer forintos belépőjegy adományul szolgál. SKANDINÁV LOTTÓ Nyerőszámok: 1,11,12,15,16,17,22; LENCSÉSIN lakás kiadó. (70) 283-4570 *40036* 2 SZOBÁS lakás hosszú távra kiadó. Érd.: 18 óra után (70) 940-5304. __________________________________________*40044* JÁ RMŰ RAT REGATA 2 év műsz.-val eladó. 430-161. ^ Használtautó- vásár 10% kezdő befizetéssel, vagy roncsautó- beszámítással, akár 72 havi részletre. InlraM Békéscsaba, Szarvasi út 13. AilKerS Tel.: (66) 446-752.453-770. un Orosháza, Arany J. u. 2/e. ML Tel.: (68) 411-233. •238986« 1 FORD KA 1997-es, bordómétól eladó. Érd.: (20) 9374-901. *40030* SEAT Toledo 1.8i, '92-es, műszaki: 2006. 09. hóig., 499 E Ft-ért eladó. 70/631-4704. *39431* KIPUFOGÓ GYORSSZERVIZ, JAVÍTÁS, CSERE. BÉKÉSCSABA, Mogyoró u. 7. (A Dobozi úti elkerülő útnál, az Eiffel toronynál jobbra, 50 m-re) Tel: (66) 430-589, (30) 2282-447. | GÉPJÁRMŰ-VILLAMOSSÁGI ÉS AUTÓJAVÍTÁS | SUZUKI Swift 1994. évj. eladó. (30) 318- 0994. * 124/2,5 TD MERCEDES, 1993-as, fekete- metál (fekete bőr belső) el. ablak, riasztó, klíma stb., RATTIP01.7 D, 1993-as eladó. Érd.: (30) 9358-790. *39989* MEZŐGAZDASÁG 8 KiSBÁLÁS lucernaszéna és lucerna vetőmag eladó. (66) 433-174, (70) 572-6883. •40142* «KUKORICAeladó. (68) 420-350. *39930* Takarmányozási és söripari célra alkalmas Jubilant fémzárolt, másodfokú, tavaszi árpa vetőmag vásárolható KEDVEZŐ, TERMELŐI ÁRON, csávázva vagy csávázás nélkül. Ügyintézés: Rákóczi Mg. Szövetkezet, Kétsoprony, Dózsa u. 24. Juhász Krisztina (66) 532-040, | Bubik Sándor 06 (30) 9683-166. I 8 SERTÉSRAZTATÓ battériákat vásárolunk. (30) 9396-685. •40041* TAVASZI árpa vetőmag és I. fokú vetőburgonya eladó. (30) 5256-560, (30) 4858-869. 500 q ISTÁLLÓTRÁGYA eladó. (66) 432-267 __________________________________________*39228* ÁLLAT PALOTAPINCSI kutyát találtam. (66) 432-171. •40099* SZIBÉRIAI Husky fekete-fehér, kék szemű kiskutyák eladók. 66/250-021, 30/509-1988. •40077* 2 DB nagysúlyú hízó eladó. (30) 342-3599. *40105* 82 DB 200 kg fölötti sertés eladó. (70) 228-4428. *40114* S 25-40 KG-0S süldők eladók. (30) 9555-646. __________________________________________*39Z68* SZ OLGÁLTATÁS REDŐNY, szalagfüggöny! (66) 389-784. (Egyéb receptek és főzési tanácsok a wmr.mindmegytte.hu internetes oldalon.) és 6,7,13,16,17, 27, 34. *38663* REDŐNYT a gyártótól! 06 (30) 232-9162. *38669* KAROSSZÉRIAJAVÍTÁST vállalok. 70/504- 2400. •40145* SZÁLLÍTTATNA? Költöztetne? Kérjen 7000 fuvarozótól ajánlatot a www.fuvaros.hu honlapon vagy hívja a (20) 381-7291-es telefon- számot *39904* DUGULÁSELHÁRÍTÁS a megye területén. (20) 9708-493. £ Békéscsaba, Szarvasi út 438-211. j VILLANYMOTOR tekercselés 12 óra alatt 7,5 kW-ig. Sztátor Bt. Békéscsaba, Pulszky u. 24. (66) 446-353. *40088* ________OKTATÁS________ IPA RIGÁZ- és olajtüzelőberendezés kezelő tanfolyam indul februárban SZEGEDEN, a Megamos Kft (Nysz.: 03-0004-04, AL0559) szervezésében. Tel.: Lengyel László (62) 478- 227, (72) 324-842. •40102* perfekt Regisztrált mérlegképes könyvelők kötelező továbbképzésére még lehet jelentkezni államháztartási és vállalkozási szakon. Békéscsaba, Kinizsi u. 5. á Információ: (66) 52-00-72. ? E-mail: bekescsaba@perfekt.hu TARTÓS KAPCSOLATOT KERES CRONOS Társközvetítő Iroda. VELENCEI KARNEVÁLRA kirándulás, intő: (66) 445-721, (30) 223-5970. *40058* ÁLLÁST KÍNÁL A C00L Klímatechnika szerviz- és raktáradminisztrátor munkakör betöltésére keres számítógép kezelői ismeretekkel rendelkező, műszaki beállítottságú fiú jelentkezőket Kizárólag írásos jelentkezéseket várunk az 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 3. postacímen, vagy az info@coolklima.hu e-mail címen. _________________________________________*40038* A HYDROFÉM nyugdíjba vonulás miatt MŰSZAKI VEZETŐT keres. Elvárásaink: 1 felsőfokú építőipari végzettség ■ vezetői gyakorlat ■ B. kát. jogosítvány. Jelentkezés: Oravecz Tibornál, Gyula, Henyei u. 7. Tel.: (20) 9224-670. A MEGA-SPED Kft Kft mélyépítő-ipari kivitelezéshez keres építésvezetőt művezetőt. Földmunkában jártasság előny. Szakmai önéletrajzokat az alábbi címre kérem eljuttatni: 6000 Kecskemét, Vitéz János u. 35. Bővebb felvilágosítást az alábbi telefonszámon kérhetnek: Szabadszállási Mihály, 06-30/9389-220. *39482* BÉKÉSCSABAI szakképzett eladólányt, gyorsétkeztetőst felveszünk. Érd.: (30) 8599- 724. •40023* SZARVAS SECURITY Kft személy- és vagyonőröket keres budapesti munkahelyre, áruházak őrzésére. Lakást biztosítunk! Érd.: (30) 475-4458, (20) 9459-114. KERESSÜK a KÉPÉN LATHATO LÁNCFŰRÉSZT! Kérjük, aki tud róla valamint, vagy felajánlották megvásárlásra, hívjonl A gépet a rendőrség körőzll A gépet kölcsönzőből lopták ell Típusa MS-290, gyári számai 161 692 997. A nyomravezetőnek magas jutalmat ajánlunk feli TeL: (30) 216-5652. AZ APRÓHIRDETÉSEK SZÖVEGÉT MINDEN ESETBEN A HIROETÖ ŰGYFELEffJKTOL KAPJUK. EZÉRT AZ ABBAN FOGLALTAKÉRT A KIADÓ SEMMILYEN ANYAÓI, ILLETVE JOGI FELELŐSSÉGET NEM VÁLLAL! ÉLELMISZERIPARI termékeket forgalmazó kft Gastro és közétkeztetés területére keres saját gk.-val rendelkező területi képviselőt Békés, Csongrád megye területére. Jelentkezés: 06- 70/243-8967. *39924* HIRSCHMANN ELECTRONICS KFT. műszaki végzettségű mérnök munkatársat keres. Pályázati feltételek; ■ műszaki végzettség ■ PC/hagyományos szoftverek ismerete ■ terhelhetőség, rugalmasság. Előnyt jelent: ■ középfokú német vagy angol nyelvtudás ■ SAP ismerete. Amit Kínálunk; ■ fiatalos, dinamikus csapatszellem ■ képzések (szakmai és nyelvi) ■ rugalmas munkaidő. A pályázatok beérkezési határideje: 2005. 02.05. Pályázatokat írásos formában várjuk magyar és német/angol nyelven a Hirschmann Electronics Kft. postacímére: 5600 Békéscsaba, Csorvási út 35. Pf. 67. Pályázatukban kérjük tüntessék fel a 2231162 kódszámot! „JOO70, NEMZETKÖZI Európa minőség díjas cég gyógyászati eszközök forgalmazásához tárgyalóképes területi képviselőket keres a megye területéről. EU komfort jóvedelem + céges juttatások. Medical Békéscsaba, Pf.: ,432. i *40081* I— M -m-— -f—-r Búcsúzunk, emlékezünk ■■ . ...... KÖSZÖN ETNYILVÁNÍTÁS Fájó szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, főnökének és munkatásainak, akik 2004. 12. 29-én ID. OROSZ PÁL JÁNOS temetésén részt vettek, sírjára elhozták a szeretet és tisztelet virágait. A gyászoló család, felesége és 39 évi házasságból született 3 gyermeke, unokái. Fia Palika, aki sajnos nem búcsúzhatott, mert 1998. 08.25-én örök nyugalomra helyezték. k Örök fájdalommal emlékszik őrá is A Békés Megyei Hírlap Kiadja a NÉPÚJSÁG Kft. Főszerkesztő: DR. ÁRPÁSI ZOLTÁN Főszerkesztő-helyettes: NIEDZIELSKY KATALIN Ügyvezető igazgató: DR. TÓTH MIKLÓS Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4., levélcím: 5601 Békéscsaba, Pf. 111. Telefon: központ (66) 527-200, sportrovat (66) 527-247 Telefax: szerkesztőség (66) 527-231, kiadó (66) 527-201 E-mail cím: szerk.bekes@axels.hu, kiado.bekes@axels.hu Készült: Szilády Nyomda Kft, 6001 Kecskemét Mindszenti krt 63. Telefon: (76) 481-401 Telefax: (76) 481-204 Felelős vezető: BOROS GÁBOR ISSN szám: HU ISSN 12151068 Az előfizetői példányok kézbesítését a Népújság Kft. terjesztőhálózata végzi, az árusítás a „KÖRÖSHÍR" Kft regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztés: LESZKÓ TAMÁS terjesztésvezető Telefon: (66) 527-217 Telefax: (66) 527-221 Előfizetés a kiadónál (telefon: 80/922-012), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kéz be- sítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402609-26017398-70070000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: egy hónapra 1596 Ft, negyed évre 4788 Ft, egy évre 19 152 Ft. Hirdetés NÁNÁSI JÁNOS hirdetésvezető Hirdetésfelvétel Telefon: (66) 527-227, telefonos hirdetésfelvétel (66) 527-222, Telefax: (66) 527-211 E-mail: hird.bekes@axeb.hu Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMSóen, interneten, ^mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer-Magyar- ország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft.j Harlequin Magyarország Kft. Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadói Kft. Népújság Kft.. Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését felhasználásuk korlátozását, illetve törlését Kéziratokat és fotókat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült A MATESZ által auditáft Lapunkban cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent A Békés Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Békés Megyei Hírlaprajiivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk.