Békés Megyei Hírlap, 2004. december (59. évfolyam, 280-305. szám)

2004-12-27 / 301. szám

6 BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2004. DECEMBER 27., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP Térséget átfogó, korszerű oktatócentrum a mezőkovácsházi Hunyadi János középiskolában iskolafejlesztés Céljuk, hogy megteremtsék a boldogulás lehetőségét minél több fiatal számára Mozgalmas időszakot él ezekben a hetekben-hó- napokban a Békés me­gyei Hunyadi János Kö­zépiskola és Kollégium Mezőkovácsházán. Nem­rég tartották a környék legjelentősebb társadalmi és kulturális eseményé­nek számító Hunyadi gá­lát és bált, sorrendben a nyolcadikat. Másrészt alighogy véget ért a gála, máris elkezdődött az is­kola jövőjét meghatározó beruházás, a csaknem egymilliárd forintos okta­tási célú fejlesztés. Ezek­ről és más időszerű té­mákról beszélgettünk Plesovszkiné Ujfaluczki Judit igazgatóval. Halasi Mária- Középiskolánkban egymást érik az események, s ezzel együtt a feladatok is. Novem­berben nagy érdeklődés kísérte a nyílt napunkat, amelyre mintegy 300-an voltak kíván­csiak. Ugyanebben a hónapban újabb két sikert is elkönyvel­hettünk. A Karácsonyi János Honismereti Egyesület által szervezett „Hős Rákóczi népe” történelmi vetélkedőn csapata­ink az első és a második helyet megszerezve a regionális elő­döntőbe jutottak, és az e napon megrendezett hagyományos Hunyadi gála és bál pedig re­mekül sikerült. A jótékonysági rendezvénynek köszönhetően alapítványunk számlája mint­egy félmillió forinttal gyarapo­dott - sorolta az igazgatónő.- Mamdjunk még a gálánál, hiszen mindig itt mutatja be új műsorát az iskola diákjait fog­lalkoztató, országosan elismert DUMA’Színház. Az idén a Time! utazás térben és időben, modem fűszerrel című produkcióval a fi­atalok fergeteges sikert arattak a színpadon.- Iskolánk drámapedagógiai képzése az az alap, amire épült a Duma Zsolt vezette színházi csoport művészi tevékenysége. Évadnyitó előadásukat valóban minden évben nagy várakozás előzi meg, és a gálán elért si­kert rendre „visszaigazolják” az országos szemléken, verse­nyeken elért élvonalbeli helye­zések, nem különben a fellé­pésre szóló rengeteg meghívás az ország minden tájáról.- Az intézményben jelenleg nagy a nyüzsgés, az erre járók is kíváncsian figyelik, hogy valami ideiglenes átjáróféle készül a két épület között, az egyik részben már bontanak, építőmunkások nyüzsögnek mindenütt. Mik az előzményei ennek a munkának?- A dél-békési oktatási cent­rum fejlesztésére kiírt címzett pályázaton csaknem egymilli­árd forintot nyert a kistérség három oktatási intézménye: is­kolánk, a magyarbánhegyesi általános iskola, speciális szak­iskola és diákotthon, valamint a mezőhegyesi szakképző. Ebből 650 millió forint jut részünkre. Az említett iskolák egy olyan kistérségben - Dél-Békésben - működnek, ahol az állandó né­pesség fogyása mellett is a me­gye lakosságának mintegy har­mada, 120 ezer ember él. E hát­rányos helyzetű térségből hi­ányzik az ipar, a munkanélküli­ség mutatói nyolc éve alig vál­toznak. A kiút, legalábbis a fia­talok számára, a tanulás, kép­zés lehet. A munkaerőpiacon a tapasztalatok szerint jobb eséllyel juthatnak álláshoz az iskolázottabb, képzettebb fiata­lok. Ezt támasztja alá, hogy a térségünkben érettségizettek­nek 80-85 százaléka folytatja tanulmányait felsőfokú oktatá­si intézményben, illetve iskola- rendszerű képzés keretében. Ugyanakkor a jelentkezők egy­re nagyobb hányadát nem tud­juk beiskolázni, mert egyszerű­en nincs hely, kevés a tante­rem, korlátozottak a lehetősé­gek korszerű oktatási céljaink megvalósításához. Talán nem túlzás azt mondani, hogy létér­deke ennek a vidéknek az okta­tást fejleszteni, a boldogulás le­hetőségeit minél több gyerek számára itt, induláskor megte­remteni - hangoztatta Ple­sovszkiné.- Az országos közigazgatási reform keretében a dél-békési kistérség oktatási centrumaként a Hunyadi János középiskolát je­lt képen látható régi iskolaépület is új ruhába öltözik Mezőkovácsházán a napokban megkezdett 650 millió forintos beruházás eredményeként a Hunyadi János középiskolában. lölték ki, mint a középiskolai ok­tatás, illetve az iskolarendszerű, érettségire épülő szakképzés fel­ső és középfokú oktatásának bázisát. Milyen irányt szab ez a fejlesztésnek?- A fejlesztés fő irányai az in­novatív szakképzés, kommuni­kációs bázis, valamint humán erőforrás menedzsment. Ami az elsőt illeti, iskolánkat szemé­lyi-tárgyi feltételei alkalmassá teszik a szakképzés kiterjeszté­sére a felnőttképzésben és a távoktatásban. Továbbképzések és átképzések szervezésével az innovatív tudás közvetítését kí­vánjuk felvállalni. A kommuni­kációs bázis szándékunk sze­rint térségünk teleházas köz­pontja lesz, és az elektronikus tömegtájékoztatást szolgálhatja. A humán erőforrás menedzs­ment keretében működik majd az ifjúsági információs iroda, a stúdió, a diákmunka közvetítő, létrejöhet például a diák elekt­ronikus állásbörze - vélekedett az iskola vezetője.- Konkrétan mi épül most, mi­lyen ütemben, ki a kivitelező?- A kivitelező a Békés Megyei Általános Építőipari és Vállalko­zási Rt., amely cég jövő decem­berre vállalta a beruházás át­adását. A tervek szerint épül hét tanterem, egy konferencia- és két természettudományi te­rem, hozzájuk négy szertár, szerverszoba, könyvtár és olva­sóterem, kétszáznégyzet­méteres aula, illetve szerkesztő­ség, a hozzá kapcsolódó nyom­dával. Emellett lesz stúdió, he­lyet kap egy információs iroda, teleház és egy étterem kétszázadagos melegítőkonyhá­val. A két épületet zárt folyosó köti majd össze. Jelenleg 340 di­ákunk van, ez a létszám 2006- ra mintegy 450-re emelkedik. A 70-es férőhelyű kollégiumot 100-ra szeretnénk bővíteni.- Említette a teleházat, étter­met, konferenciatermet. Talán a város, a környék lakossága előtt is szélesebbre nyitja kapuját az iskola?- Természetesen a lakosság számára is nyitottabbá válhat a beruházásnak köszönhetően az intézmény. Miért ne élvezhetné a reményeink szerint szép, kor­szerű új létesítményeket, tech­nikát, az internetet a lakosság is? Középiskolánk jelenleg ECDL-vizsgaközpontként is szolgálja a város, a térség lakó­it azzal, hogy euro-kompatibilis informatikai ismereteket nyújt. Mindannyiunk érdekét szolgál­ja, ha jobban kihasználhatjuk a nagytermet, ahol lehet progra­mokat rendezni, és kulturáltan szórakozni, ünnepelni, akár nagy családi rendezvényeket tartani.- Az építkezés tehát elkezdő döfi de „építési szünetről" nyil­ván szó sem lehet. Nem könnyű hónapok elé néznek a pedagő gusok és a diákok. Nagyon fel- bolydult a Hunyadi?- Igyekeztünk felkészülni, bár mindenre lehetetlen előre gondolni, váratlan helyzetek adódhatnak. Ami bizonyos, hogy az építkezés alatt a taní­tás zavartalanul, és - hadd elő­legezzem meg az eddigi tapasz­talatok birtokában - eredmé­nyesen folyik. Bízom, hogy a sok nehézség, a nagy munka meghozza az eredményt, s vele az örömöt.- Hogyan summázná a mér­földkőnek számító fejlesztés leg­főbb célját?- Cél és a majdani eredmény egyaránt, hogy olyan teljesít­ményképes tudással vértezze föl iskolánk a diákokat, amely­nek birtokában rugalmasan tudnak alkalmazkodni a kor­hoz, a változó piaci viszonyok­hoz, nyitottak az új ismeretekre és képesek önálló gondolkodás­ra, alkotó tevékenységre - fo­galmazott végül Plesovszkiné Ujfaluczki Judit. Egymilliárd forint a középiskoláknak A Békés megyei képviselőtestület - felismerve, hogy a térségben várt fejlődés egyik motorja az oktatás magasabb színvonalra emelése, és a munkaerőpiaci igényekhez történő alakítása - 2003 márciusában címzett támogatásra pályázatot nyújtott be „Dél-Békési Oktatási Centrum” létrehozására. Az igényes, meg­alapozott pályázati anyag rövid idő alatt elkészült, amit a múlt év őszén elfogadtak. Ez tette lehetővé, hogy néhány nappal ez­előtt megkezdődött a mintegy egymilliárd forintot meghaladó térségi fejlesztés első szakasza a mezőkovácsházi Hunyadi Já­nos szakközépiskolában, amelyet a projektben szereplő két má­sik oktatási intézmény bővítése követ. Bodzási „kölykök” ajándéka A medgyesbodzási általános iskolában működő Kölyökparlament (Köpa) és a szülői munkaközösség úgy döntött, kis meglepetéssel viszonozzák a támogatók egész éves segítségét. A gyerekek és a szülők gipszből karácsonyfa- díszeket készítettek, amiket a kölyökmikulás és krampuszai személyesen adtak át a mintegy 70 támogatónak. Akiket nem találtak otthon, azokhoz később érkezik meg a Köpa ajándéka, (ke) Elhunytakra is emlékeztek Komlóson A tótkomlósi nyugdíjas klub tagjainak életében jeles hónap a december, ekkor szervezik karácsonyi estjüket, iskolások adnak műsort az idős embereknek. A nyugdíjas karácsony napján megtelik élettel a helyi művelődési ház. A tótkomlósi klub 10 éve alakult, azóta lelkesen ápolják kapcsolataikat a környéken élő, hasonló civil szervezetekkel - tudtuk meg Krska Pálnétól, a klub titkárától. Az idén Gyúrós Pálné pedagógus diákjai lepték meg műsorral az idős embereket, majd Balogh András evangélikus lelkész beszélt az ünnepvárásról, miközben a HÍREK résztvevők megemlékeztek elhunyt társaikról, régi, kedves ismerőseikről. Ez volt az a kiváló alkalom, amikor a 130 lelkes tag az Istvánokat, az Évákat, a Jánosokat, az Etelkákat is felköszöntötte. A jövőt tervezgetve úgy készülnek a tótkomlósi nyugdíjasok, hogy a hagyományokat ápolva, 2005-ben is szeretnének eljutni kedvelt gyógyfürdőikbe; a csorvási, a kaszaperi, a békéssámsoni és a mezőkovácsházi klubbal tartalmas, közös programokra készülnek, (cs) Battonyai elesetteket segítenek A battonyai Egészségügyi Szociális Ellátó Szervezet (ESZESZ) munkáját a Phare Program Kimozdítás projektje jóvoltából 2005. augusztus 15-éig húsz-, az Élhetőbb Faluért Program támogatásával áprilisig pedig további 7 munkanélküli is segíti. Tevékenységükkel az idős, beteg battonyaiak helyzetén igyekeznek majd javítani. Az ESZESZ várja idős, beteg, mozgáskorlátozott, fogyatékkal élő battonyaiak, gyermeküket egyedül nevelő szülők jelentkezését, akik úgy érzik, segítségre szorulnak. A következő munkákban lehet segítséget kérni: favágás, kerítés- és épületjavítás, takarítás, meszelés, mosás, vasalás, bevásárlás, orvoshoz kísérés, ügyintézés, gyermekfelügyelet, hóeltakarítás, kerti munkák, beszélgetés, könyvtári szolgáltatás. Szükség esetén a begyújtáshoz és betegek felügyeletéhez is segítséget kapnak az ESZESZ-hez fordulók - tudtuk meg Korobán Évától, az ESZESZ vezetőjétől. A szolgáltatás ingyenes. Jelentkezni a gondozási központban, a családsegítő szolgálatnál és az egészségvédelmi tanácsadóban lehet, (ke) Öröm a gyarmati Borostyánkertben Dupla öröm érte a múlt héten a füzesgyarmati Borostyánkért Szociális Otthon lakóit, színes televíziót és vásárlási utalványt kaptak ajándékba. A református hitoktatásban résztvevő gyarmati gyermekek karácsonyi műsorral kedveskedtek az otthonlakóknak. Várkonyi Imre polgármester és Such Mihály, az MSZP füzesgyarmati alapszervezetének elnöke színes televíziót ajándékozott az idős embereknek, majd a többi füzesgyarmati nyugdíjassal együtt 2 ezer forint értékű vásárlási utalványt kaptak a helyi önkormányzattól, (i) » i A P i « D-FOTÓ: VERESS ERZSI

Next

/
Thumbnails
Contents