Békés Megyei Hírlap, 2004. december (59. évfolyam, 280-305. szám)

2004-12-27 / 301. szám

4 BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2004. DECEMBER 27., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP MEGKÉRDEZTÜK OLVASÓINKAT Tesznek-e szilveszteri fogadalmat? JUHÁSZ ATTI­LA, SZARVASI NÉPTÁNCOK­TATÓ:- Sosem teszek szil­veszterkor fo­gadalmakat, mert úgysem tud­nám betartani. Egyébként nem tartom butaságnak a dol­got, aki betartja, az nyugodtan elhatározhat valami fontos célt. Lehet, hogy 31-én, amikor a barátaimmal együtt az új évet köszöntjük, talán közösen elhatározunk valamit 2005-re vonatkozóan, de ez nem foga­dalom lesz, inkább csak vala­milyen vágy vagy terv. NAGY NÓRA, SZARVASI EGYETEMI HALLGATÓ:- Inkább tá­volabbi célo­kat fogalma­zok meg az év utolsó napján, fogadalmat nem teszek. Idén azt tűzöm magam elé célként, hogy sikerüljenek a januári vizsgáim. Önmagában ez sem kevés, mivel Szegedre járok a jogi karra, s minden bizonnyal kemény vizsgaidőszak előtt ál­lok. Egyébként szerintem ma a fiatalok között nem divat az új évi fogadalomtétel, inkább egy­szerűen egy jót buliznak. BEINSCHRATH BERNADETT, BÉKÉSSZENT- ANDRÁSI TA­NULÓ: — Egyetlen­egyszer tet­tem szilveszterkor fogadalmat, ami arról szólt, hogy végigcsi­nálok egy hosszú fogyókúrát. Egy hétig be is tartottam, az­tán elegem lett az egészből. Úgy vélem, mások is így van­nak ezzel: a szilveszteri pezs­gőnél úgy vélik, könnyű lesz betartani, aztán pár nap után lankad a lelkesedés. Éppen ezért most már nem teszek semmiféle fogadalmat. TÓTH MIHÁLY, KONDOROSI IPARMŰVÉSZ:- Inkább vá­gyakat szok­tam megfo­galmazni az év utolsó napján. Most például arra gondolok, hogy jövőre ta­lán több szerencsém lesz, mint az idén. No meg arra, hogy jól sikerüljenek a vizsgáim a főis­kolán, amit most levelezőn vég­zek. Egyébként nincs is sem­miféle rossz szokásom (időm sincs ilyesmire, mert beteg szüléimét gondozom), így nem fogadhatom meg, hogy leszo- kok valamiről. ■ L. J. 8BB333E Szerződést módosít A gyulai képviselő-testület legutóbbi, zárt ülésén tár­gyalta az Agria Concord Kft.-yel kötött szerződései­nek módosítását. A cég két telket szándékozott megvá­sárolni az önkormányzattól, az egyik vételárát 90 száza­lékban már kifizette. A 27 millió forinton felül még 10 százalékot kell megfizetni­ük, a testületi határozat sze­rint január 31-éig. Amennyi­ben kifizetik, az önkor­mányzat új szerződést köt a céggel a másik telekre, így annak vételára 24 millió 240 ezer forint plusz áfa lesz, a foglaló pedig bruttó 3 millió forint. A teljes vételárat feb­ruár 28-áig kell a cégnek megfizetnie. A szóbanforgó telkekre korábban két vétel­ári ajánlat érkezett, a licitá­lást az Agria nyerte meg áp­rilis 28-án. (ö) Küldjünk egy hármast! A Békés megyéből, Mezőhe­gyesről elszármazott, jelenleg Budapesten élő Sás Péter színművész - a közönség sza­vazatai alapján - lehetőséget kaphat arra, hogy december 31-én egyenes adásban szere­pelhessen a MTV csatornán a szilveszteri műsorban. A szakmai zsűri alkalmasnak találta az előadását, hogy be­mutatkozzon a Dömsödi-Haj- dú stáb Ausztriából közvetí­tendő élő műsorában. A végső döntést a közönség szavazatai alapján hozzák meg, hogy a jelentkezők közül ki kerül be a produkcióba. Segíthetjük Sás Pétert abban, hogy me­gyénket is képviselhesse a fellépésével. Kérjük, aki úgy gondolja, hogy ő kapja meg a szilveszteri fellépési lehetősé­get, az a 3-as számot küldje el SMS-ben a (06) 30/3030425- ös telefonszámra! (L) A magas terméshozam miatt megyeszerte kevés a tárolókapacitás gabonapiac A gazdálkodók aggódnak, vajon megkapják-e még ebben az esztendőben terményeik ellenértékét A kormány 40 milliárd forintos, kamattámogatásos, garanciás hitelt rendel az agrár-vidékfejlesztési operatív program részeként elindítandó terménytároló, kapacitásfelújító és -bővítő programhoz. (Képünk Illusztráció.) A gabonapiacon tapasz­taltakkal kapcsolatban intézett kérdést Németh Imre földművelési mi­niszterhez Erdős Norbert, Békés és térségének or­szággyűlési képviselője. A képviselőt számos egyéni termelő, illetve ér­dekképviseleti vezető ke­reste meg az utóbbi idő­ben, hogy segítséget kér­jenek a gabonapiacon ta­pasztalható és az inter­venciós felvásárláshoz kapcsolódó ellentmon­dások miatt kialakult ne­héz helyzetükben. Szekeres András A novemberi megyei agrárde­monstráció, valamint a fogadó­órákon megjelenő békési, dobo­zi gazdák jelezték: a helyzet még korántsem érkezett nyug­vópontra. A gazdák kétségbe vonják, hogy a minisztérium megfelelő időben kezdte, s kel­lő intenzitással folytatta azokat a tárgyalásokat, amelyeknek célja a kiegészítő raktárkapaci­tás felkutatása, lekötése volt. A kisebb területen gazdálkodók további hátránya, hogy általá­ban az ő földjüket aratják utol­jára, s mivel többségüknek nincs meg a minimálisan fel­ajánlható gabonamennyisége, társakat kell keresniük, akik­kel közösen kérhetik azt. Sú­lyosbítja helyzetüket, hogy a szaktárca késlekedése miatt az idén nem fogják megkapni ter­ményük ellenértékét. Németh Imre szerint, ha nem képesek szövetkezni, akkor ki lesznek szolgáltatva a feldolgozóknak, s nincs az a nemzeti kormány, amely kompenzálni tudná ver­senyhátrányukat. Pásztohy András földműve­lési államtitkár szerint a re­kordtermés miatti gondokat közösen kell megoldani, s amint az elmúlt időszak bizo­nyítja, van is rá lehetőség. Ez év áprilisában a kormány meg­kezdte azt az intézkedéssoro­zatot, amelynek következtében a termelők, a gazdálkodók el tudják helyezni a raktárakba a terményeiket. Természetesen az is igaz, hogy a relatíve ma­gas gabonahozam miatt bizo­nyos terménytároló- kapacitá­sok átmenetileg hiányoznak, és ezeket pótolni kell. A szövet­kezésnek nagy a létjogosultsá­ga, és a gazdálkodók, a terme­lők felismerték, hogy ha szö­vetkeznek, szerveződnek, na­gyobb a lehetőségük az érdek­érvényesítésnél, az áru értéke­sítésénél, a beruházásoknál, a terménytároló beruházásoknál is; közel ezer termelő-értékesí­tő szövetkezet, termelői cso­port, beszerző-értékesítő szö­vetkezet van ma Magyarorszá­gon. A kormány 40 milliárd fo­rintos, kamattámogatásos, ga­ranciás hitelt rendel az agrár­vidékfejlesztési operatív prog­ramnak részeként elindítandó terménytároló, kapacitásfelújí­tó és -bővítő programhoz - hangzott el az államtitkár vála­szában. Erdős Norbert megkérdezte a minisztert- Mennyire ítéli sikeresnek a tárca eddigi erőfeszítéseit annak érdekében, hogy az egyéni termelők különböző szövetkezetekbe tömörüljenek, illetve hogyan kívánják ezt segíteni a jövőben? Tud-e valami megnyugtatót mondani a jövőre nézve, ha az idei­hez hasonló újabb bő esztendő következik? Jobban szervezetten, olajozottabban fogé bonyolódni az intervenciós raktározás? - tolmácsolta a nem csak választókerületében élők kérdéseit Er­dős Norbert, Békés országgyűlési képviselője Németh Imre mi­niszterhez. BETEGÁGYAK CSANÁDAPÁCÁNAK. (cs) Gerhard Stengel, nyugalma­zott bad vllbell tűzoltóparancsnok jóvoltából ezer euró értékben min­den Igényt kielégítő betegágyakat kapott az apácai Gondozási Köz­pont A gondozottaknak ezáltal még kulturáltabb körülményeket tudnak biztosítani. KISHÍREK BÉKÉS MEGYÉBŐL Battonya. KÉSZÜLŐDTEK, (ke) Ka­rácsonyváró, ajándékkészítő napot rendezett december 21-én a battonyai Népek Barátsága Közmű­velődési és Iskolai Könyvtár. Az ér­deklődő gyerekek karácsonyfadí­szeket készítettek és feldíszítették a könyvtár előtt álló fenyőfát is. KÖNYVEK, (ke) A battonyai Népek Barátsága Közművelődési és Isko­lai Könyvtár idén csak kevés új dokumentumot tudott beszerezni szűkös anyagi helyzete miatt. Ezért is örültek a közelmúltban ér­kezett adományoknak: a Vince Ki­adótól 63 ezer forint értékben is­meretterjesztő könyveket, az Ulpuis Könyvesháztől pedig 7500 forintért szépirodalmi műveket kaptak. Békéscsaba. LAKÓPARK, (y) Az Er­zsébet lakóparkban megüresedett néhány lakás. Az új lakókat a szociális és lakásügyi bizottság javaslata alap­ján a közgyűlés jelölte ki. A városveze­tők döntöttek, három házaspár és egy élettárs bérelheti a hatvan négyzetméteres házakat, akiknek, ha esetleg elválnak vagy szétköltöznek, el kell hagyniuk az ingatlant VÍZLOPÁS. (y) A megyeszékhelyi közgyűlés legutóbbi ülésén úgy döntöttek a városvezetők, hogy ha valakit vízlopáson kapnak és nem lehet megállapítani, hogy mióta nem fizet a polgár, akkor legfeljebb hároméves időtartamát vehet ala­pul a vízmű. Ezen felül ki kell fizet­nie a meghatározott víz- és szenny­vízfogyasztás háromszorosát is. Békésszentandrás. furugy. g) a közigazgatásilag Békésszentand- ráshoz tartozó Furugyon jelenleg 93 ember él. A szentandrási polgár- mesteri hivatal jegyzője, valamint a gyermekjóléti és családsegítő szol­gálat munkatársa minden hónap első munkanapján ügyfélfogadást tart számukra a furugyi kultúrház- ban. Bélmegyer. karácsony, (sz) csü­törtökön este rendezték meg Bélmegyeren, a művelődési házban a falu hagyományos karácsonyi ün­nepségét, melyre valamennyi helyi gyermek és nyugdíjas meghívást kapott. A vendégeket Dán Márton polgármester köszöntötte, majd a 132 iskoláskorú gyereknek átnyúj­tották azt az ajándékcsomagot, melyben gyümölcs és édesség volt, a 381 nyugdíjas háztartási eszközö­ket kapott. Az ajándékokat a köz­ség önkormányzata finanszírozta. A program keretében műsorral mu­tatkoztak be az óvodások, az isko­lások és a nyugdíjasok. Biharugra. üres házak, o) Biharugra is azon települések kö­zé tartozik, ahol magas a munka- nélküliség. Amennyiben új munka­helyek létesülhetnének Ugrán, vagy a környékén, akkor minden bizonnyal a lakosságfogyás is megállna. Jelenleg Biharugrán már mintegy 80 üres házat talál­ni, amelyek egy része mára már össze is borult. Elek. ISKOLAIGAZGATÓ, (ke) Az eleki képviselő-testület pályázatot ír ki a Román Általános Iskola igazga­tói állására. A kiírást az Oktatási Közlönyben is megjelentetik. A pá­lyázatokat a város polgármesteri hi­vatalába kell eljuttatni. * \ t t / í (ARCHÍV FELVÉTEL)

Next

/
Thumbnails
Contents