Békés Megyei Hírlap, 2004. december (59. évfolyam, 280-305. szám)

2004-12-22 / 298. szám

2004. DECEMBER 22., SZERDA - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP 5 MEGYEI KÖRKÉP Kilóra megy a legjobban az édesség szaloncukor Zselés, kókuszos, túrós, de gumi is létezik Egy-egy boltban akár 65- féle szaloncukor közül is választhat a vevő. Az ár és az íz mellett azonban nem árt odafigyelni arra sem, hogy miből és mi­kor készült az édesség. Az óvatlan vásárlót kelle­metlen meglepetés érhe­ti. Fekete G. Kata Fél kiló szaloncukrot akár há­romszáz forintért kaphatunk, a drágábbakért már két-háro- mezret kérnek. Az ár sajnos nem függ a gyártás időpontjá­tól. Megeshet, hogy a kitett áru tavaly maradt a kereske­dők nyakán és most próbál­nak rajta túladni. Erre főleg a kilóra mért édességnél érde­mes ügyelni, hiszen ebben az esetben nem könnyű meggyő­ződni a szavatosság Időpontjá­ról. Ha azonban nem vagyunk szégyenlősek, akkor mindent megtudhatunk a cukorkáról, azt ugyanis abból a dobozból kell árusítani, amelyiket fel­bontottak. A csomagoláson pe­dig szerepelnie kell az összeté­telnek. A békéscsabai kereskedők szerint az eladott termékek öt­Jócskán fogy a szaloncukor, de bizton állítható, azért marad ünnep utánra Is. ven százaléka zselés és kóku­szos, de egyre keresettebb a Mennyibe kerül az édes díszítés? Zselés (500 gramm) 300-520 forint Kókuszos (500 gramm) 490-570 forint Joghurtos eper (500 gramm) 540-585 forint Gesztenye (500 gramm) 579-687 forint Marcipán (400-500 gramm) 590-629 forint Vajkaramell (400-500 gramm) 590-600 forint Tiramisu (390 gramm) 930-1110 forint Konyakos (400 gramm) 1090 forint Túró-mazsolás (400 gramm) 499-568 forint Külföldi szaloncukor díszdobozban (250-400 gramm) 1800-3400 forint Néhány helyen cukorbetegek­nek is kínálnak választékot. Azt, hogy miből mennyin ad­tak túl, üzleti titokra hivatkoz­va sehol nem árulták el, de akadt olyan hely is, ahol még nem készült végső elszámolás. Az biztos, hogy a dobozos mel­lett a kilóra árult csemege egy­re népszerűbb. Azt is megtud­tuk, jócskán fogy a szaloncu­kor, de azért marad az ünnep utánra is. Ajánlatot kapott Gyula a volt bankfiókra Eladási ajánlatot tett a gyulai önkormányzatnak az OTP Ingatlan Rt. a Hétvezér utcai volt bank­fiók épületeire - tájékoz­tatott tegnap dr. perjési kiára polgármester a vá­ros képviselő-testülete hétfői üléséről. Szőke Margit Az OTP Ingatlan Rt. már ko­rábban felajánlotta a Hétvezér utcai és a mögötte lévő épüle­tet, mivel tudomásuk volt ar­ról, hogy az önkormányzat ok­mányirodát szeretne létesíteni a bankfiók helyén. Az épülete­ket éppen ezért nem nyilvá­nos liciten hirdetik meg, ha­nem kedvezményes áron ajánlják meg az önkormány­zatnak. Az ajánlat erre az évre plus/ áfa öv- szeget kértek, a Corvin utcai zugban lévő kis, hátsó épüle­tért pedig 4,2 millió forint plusz áfát. Az utóbbi árajánla­tot elfogadta a képviselő-testü­let, a főépület esetében azon­ban arra hatalmazták fel a polgármestert, hogy alacso­nyabb összegért vásárolja meg azt. A kis épületet elbont­ják, egyrészt azért, mert a fő­ügyészség épülete korszerűsí­tésének terve elkészült és a zugban lévő helyen bejárat lesz, másrészt sétálóutcái vá­rosképi szempontból sincs megmaradására szükség. Nem sikerült a képviselők­nek dönteniük a volt kertésze­ti tangazdaság sorsáról. Az év első felében volt egy gyulai je­lentkező, aki zöldség-, majd virágkertészetet, hűtőházat, csomagolót létesített volna eu­rópai uniós pénzek segítségé­vel. Már nem egy ilyen nyer­tes pályázatot mondhat magá­énak, a városban zöldségter­mesztő helyei vannak, azon­ban akadt egy másik jelentke­ző is, így a testület pályázatot írt ki az ingatlan hasznosítá­sára. A pályázat érvénytelen lett, ám az első igénylő újra jelent­kezett és mellette még ketten. A terület őrzése havi félmillió fo­rintjába kerül az önkormány­zatnak. Szakértői állásfoglalás után januárban ismét tárgyal­nak a tangazdaság hasznosítá­sáról. Havazás Békésben: csak szilveszterkor? Karácsonyig kemény hidegre és fagyokra lehet számítani Bé­késcsaba térségében - tájékoz­tatta lapunkat Szudár Béla, az Országos Meteorológiai Szolgá­lat Dél-magyarországi Regioná­lis Központjának munkatársa. Kevés remény van azonban ar­ra, hogy hó borítja majd a tájat a szeretet ünnepén. Ennek oka az, hogy december 25-én és 26- án enyhül az idő, s emiatt a csapadék valószínűleg eső for­májában hullik majd. Havazás­ra legfeljebb szilveszter körül van némi remény.- Térségünkre egyébként sem jellemzőek a fehér kará­csonyok, minden tíz évből leg­feljebb két évben fordul elő - tette hozzá Szudár Béla. A csalódottaknak némi vi­gaszt nyújthat, hogy a dér a kö­vetkező napokban fehérre fest­heti a tájat, (mk) JEGYZET Nehogy telhetetlennek higgyen a Jézuska POCSAJI RICHÁRD A gyorsforgalmi út létkérdés a térség települései számára, hiszen az M3-as és az M5-ös autópálya átadását követően Kelet-Magyarországon csak Békés megyét nem köti össze autópálya-, illetve gyorsforgalmi a fővárossal - olvastam a Világgazdaságban a minap. A lesújtó tényen még az sem vál­toztat, hogy 2006-ban elindulhat a Kondoros-Tiszakürt kö­zötti szakaszon a négy sáv kiépítése. ünnep előtt nem illő ily fanyar gondolatokat feszegetni, de az útkérdés még ezen vonatkozásban is hangsúlyos. Erre akkor döbbentem rá, amikor két, a Dunántúlon élő barátom is ar­ról beszélt, nem tudják kiszámolni, mikorra érnek haza, mert hát „Tudod, ott a 44-esen nagyon nehezen lehet halad­ni”. A minap felhívott egy enyhén szólva ideges olvasó, aki közöl­te, Tiszaug környékén kifogott egy kamionsort és bármit csi­nál, egyszerűen nem tud haladni. Előzni nem mer, hiszen esetleg nem fér be, így kénytelen nyolcvannal döcögni. „Tüd- ja, uram, ez már nem is vicces, hanem egyenesen röhejes, amit a 44-essel csinálnak, illetve nem csinálnak” - zárta monológját milyen csend van, látszik, hogy közeleg a karácsony - jegyez­te meg egyik kollégám, amikor belépett tegnap reggel a más­kor igencsak zajos szerkesztői szobába. Amikor viccesen ne­kiszegeztem a kérdést, te mit kérnél a megyének karácsony­ra, először nem tudott mit válaszolni, de aztán azt kibökte: „Az M44-es kiépítése sok mindent megoldana". tutira igaza volt, a Jézuska nem is hozhatna szebb ajándé­kot ennek a többszörösen hátrányos helyzetű térségnek. Én már persze azzal is elégedett lennék, ha tényleg beindulna a Kondoros-Tiszakürt közötti szakaszon 2006-ban a munka. Nehogy a Jézuska telhetetlennek gondoljon. Átutalta a fizetését a miniszterelnök Gyurcsány Ferenc miniszter- elnök december havi fizeté­sét átutalta a Battonya Váro­sért Alapítvány számlájára. Dr. Karsai József országgyű­lési képviselő elmondta, a miniszterelnöki illetményt a leginkább rászoruló battonyaiak között osztják fel: 20 nagycsaládos, 20 sú­lyosan mozgáskorlátozott és 20 kisnyugdíjas részesül a nem mindennapi karácsonyi ajándékban, (ke) Nem parkolhatunk ingyen Békéscsabán nem lesz ingye­nes a parkolás a két ünnep között - tudtuk meg Kozma Jánostól, a békéscsabai Va­gyonkezelő Rt. ügyvezető igazgatójától. A parkolás in­gyenessé tételéről a városi közgyűlés dönthetett volna, de ilyen határozat nem szü­letett. (mk) Mindenki karácsonya Békéscsabán A megyeszékhelyen a Jókai színház előtti téren állították fel a város karácsonyfáját. Itt tartották az 1992 óta minden évben megrendezett Minden­ki karácsonyát tegnap dél­után. Pap János polgármester a családsegítő és gyermekjó­léti szolgálat egyik pártfo- goltjától, Miczura-Varga Mó­nikától vette át a betlehemi fényt, amely arra hivatott, hogy a szeretet lángját elhoz­za a város lakóinak. A láng­gal az adventi koszorú gyer­tyáit is meggyújtották, (y) Játszóház Bánhegyesen A magyarbánhegyesi általá­nos iskolások karácsonyi ját­szóházban vehettek részt a napokban a művelődési ház­ban. Helyi támogatók közre­működésével szaloncukrot, szendvicset és üdítőt kaptak a gyerekek. (I) KISHÍREK BÉKÉS MEGYÉBŐL Gyomaendrőd. KNER. ü) Eredmé­nyesen zárult a Kner tér arculatát meghatározó parképítési munkák kivitelezésére kiírt közbeszerzési el­járás. A több mint 23 millió forint értékű munka elvégzésére a Gyomaszolg Ipari Park Kft kapott megbízást. A beruházás befejezési határideje 2005 májusa. Kondoros. KUPA. (j) Második alka­lommal rendezték mega kondoros! ál­talános Iskolában a kézilabda barátai számára a Póli Vándorkupát melynek kezdeményezője és szponzora Paulik István vállalkozó. A kupáért idén né# iskola nyolc csapata versengett Végül a vándorkupét a kétsopronyi általános iskola vitte el, a kondorosiak a máso­dik helyen végeztek. Medgyesbodzás. mikulás, (ke) a medgyesbodzási általános iskola Kö- lyökparta mentjének Mikulása és krampuszai december 2-án keresték fel az óvodásokat és az iskolásokat A pedagógusok papírból készült Télapót kaptak a gyerekektől. Másnap a szülői munkaközösség lepte meg a feneke­ket Műsor, vetélkedő színesítette a bulit a Mikulás névre szóló ajándékot adott át a fenekeknek. A vendéglá­tást a hatodikosok szervezték. Mezőhegyes, fenyőünnep, (i) a Mezőhefesi Mozgáskorlátozottak Efesülete fenyőünnepet tartott a mi­nap a Centrál étteremben. A résztve­vőknek szervezett műsort vacsora kö­vette, majd minden tag egy-egy aján­dékutalványt kapott karácsonyra. Nagybánhegyes. ünnepség. <i) a nagybánhefesi Teller Ede Általános Iskola diákjai és dolgozói a minap ka­rácsonyi ajándékcsomagot vehettek át amelyek tartalmát Nafbánhe- gyes önkormányzata, a Friesland Hungana Rt helyi tejüzeme, a szülői munkaközösség, Csizmadia László al­polgármester, Oravecz Mátyás vállal­kozó biztosította. A csomagok átvéte­le után az iskolások karácsonyi mű­sorral mutatkoztak be a Petőfi Sán­dor Művelődési Házban. Orosháza. KITÜNTETÉS, (cs) Ön- kormányzati képviselők, a képvise­lő-testület tagjai, a városban mű­ködő egyházak, pártok, civil szerve­zetek, egyesületek, magánszemé­lyek tehetnek javaslatot december 31-éig az Orosháza Városért kitün­tetés adományozására, arra, hogy e kitüntető címet ki kapja 2005-ben. Pusztaottlaka. terembérlet. (ke) A pusztaottlakai képviselő-tes­tület meghatározta a művelődési ház jövő évi terembérleti diját. Az önkormányzat és intézményei in­gyen vehetik igénybe az épületet rendezvényeikhez, egyéb esetek­ben pedig óránként 400 forint bér­leti díjat kell fizetni. Szarvas. VÉRADÓK, (j) A Magyar Vöröskereszt szarvasi csoportja ün­nepség keretében köszöntötte a kö­zelmúltban a véradókat A véradók napja alkalmából 94 szarvasi vér­adónak adtak át jutalmakat. Vésztő. LESZ VÁSÁR, (i) Vésztőn van a megye egyik legkorszerűbb állatvására, a működtetésre kiírt pályázatra mégsem jelentkezett senki. A képviselő-testület új pályá­zatot írt ki, a helyárak emelése mel­let. A január 6-ai vásár sem marad el, akkor az önkormányzat működ­teti a vásárt. TÖRTÉNETI TÁRLAT A KÖNYVTÁRBAN, (fm) Békéscsabán, a megyei könyvtárban a Debrecenben 60 évvel ezelőtt megalakult Magyar Ide­iglenes Nemzetgyűlés tiszteletére rendeztek kiállítást, amelyet tegnap délután dr. Szabó Ferenc történész, nyugalmazott megyei múzeum- igazgató nyitott meg. A tárlat anyagát a könyvtár tájékoztatási osztá­lya állította össze. A kiállítás Január 15-éig tekinthető meg. tiramisu, marcipános, és a túró ízű, sőt gumi szaloncukor is.

Next

/
Thumbnails
Contents