Békés Megyei Hírlap, 2004. december (59. évfolyam, 280-305. szám)
2004-12-21 / 297. szám
4 BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2004. DECEMBER 21., KEDD MEGYEI KÖRKÉP MEGKÉRDEZTÜK OLVASÓINKAT Mi kerül a karácsonyi asztalra? SZEDLÁK GEORGINA, GYO- MAENDRŐDI FODRÁSZ:- Mivel én az ünnepek előtti napokon is dolgozom, így a karácsonyi ételek, sütemények elkészítése elsősorban édesanyámra hárul. Itt, Gyoma- endrődön december 24-én este rendszerint halételeket tesznek az emberek az asztalra. Nálunk is lesz halászlé, sült hal, s persze töltött káposzta is, 25-én délben pedig az elmaradhatatlan fácánlevesé a főszerep, valamilyen különlegességgel együtt. SÁS ISTVÁN, DOBOZI GÉPKOCSIVEZETŐ: — Komoly horgászember vagyok, így természetesen az általam fogott jófajta süllő, csuka vagy harcsa is ott lesz 24-én az ünnepi asztalon. Az ételeket mindig a feleségemmel és két gyermekünkkel együtt készítjük. Az ünnepek alatt eszünk majd őzpörköltet, ami nagyon finom, ha jól eltaláljuk a fűszerezését. Aztán lesz még libamáj, no meg házi sütemények. POHARELEC LÁSZLÓ, GYO- MAENDRŐDI ÜGYVEZETŐ:- Mivel én egy helyi panziót vezetek, így a karácsonyt is ott töltöm, ugyanis ezekben a napokban is érkeznek hozzánk külföldi vendégek, akik szeretnék megkóstolni a magyar ünnepi ételeket. Ugyanazt fogyasztom tehát, amit a vendégeink: halászlevet, sült halat, sült pulykát, töltött káposztát és angyali csíkot. Utóbbi tulajdonképpen mákos metélt tészta, amit az endrődiek neveztek el angyali csíknak. KISZELY LÁSZLÓNÉ, CSABA CSÜDITBÜGYIN- itZŰc-Édesanyámmal, lányommal együtt valamennyien részt veszünk a karácsonyi ételek elkészítésében. Lesz saját magunk által gyúrt tésztából készült mákos csík, halászlé, sült hal valamilyen különleges, például citromos vagy áfonyás mártással. Készítünk még gyöngytyúklevest csigatésztával, sült csirkét krumpli- pürével, s persze a mákos, diós bejgli sem maradhat el. HÍREK Drogmegelőzés A gyulai kistérség iskolái vezetőinek, a gyermekvédelmi felelősöknek szervezett előadást a közelmúltban a fürdőváros polgármesteri hivatalának oktatási és kulturális osztálya. A rendezvény az Oktatási Minisztérium drogprevenciós stratégiája nyomán szerveződött. Dr. Fleischmann Enikőnek, a gyulai drogambulancia vezetőjének előadása a pedagógus szerepével foglalkozott a drogfogyasztás megelőzésében. A programot folytatni szeretnék olyan előadók meghívásával, akik a legtöbbet tehetik a megelőzés érdekében. (6) Békési nagycsaládosok Immár hagyományos karácsonyi ünnepséget tartott Békésen a Hajnalcsillag Nagycsaládos Egyesület, az Eötvös József Általános Iskola tanulói mutattak be műsort. Illyés Istvánné elnök meghívására Erdős Norbert, a város országgyűlési képviselője is részt vett a rendezvényen. A képviselő - aki maga is ajánlott fel ajándékokat - elmondta: az ünnep nemcsak arra ad lehetőséget, hogy segítsünk a rászorulókon, hanem alkalmat teremt a közösségformálásra is. (sz) Melis Szarvason Melis György operaénekes, Szarvas díszpolgára is vendége volt annak a zenés délutáni programnak, melyet „Muzsikál a család” címmel rendeztek a közelmúltban a szarvasi Fő Téri Általános Iskola dísztermében. A műsorban a Chován Kálmán Művészeti Alapiskola egykori és mai növendékei léptek fel. (j) Több gyermeket szülnek, de elhelyezkedni nem tudnak fogyatékosság A munkavállalók zöme a nyugdíját egészíti ki a bérrel A Mécses Szolgáló Közösség Egyesület fogyatékkal élőket Is foglalkoztat, de ez a ritkább eset Felvételünk Mezőberényben a Körösfront Kft. foglalkoztatójában készült. A fogyatékos nők több gyermeket szülnek, mint egészséges társaik. Kisebb településekre ez fokozottan igaz, pedig ott a megélhetés nagyobb problémát jelent, mint a városokban - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal egyik legújabb kiadványából, amelyben a Békés megyei fogyatékosok helyzetét vizsgálták. Fekete G. Kata A 2001-es népszámlálás adatai szerint 37 ezren vallották magukat valamilyen okból kifolyólag fogyatékosnak a Viharsarokban. Ezek az emberek lényegesen nehezebb körülmények között élnek, mégis több gyermeket szülnek és ritkábban válnak el, mint az egészségesek. A mezőberényi Mécses Szolgáló Közösség Egyesület felkérésére elkészített tanulmány szerint kisebb a gyermektelen, a megyei átlaggal megegyező az egy-két gyerekes, magasabb viszont a három vagy több gyermeket szült fogyatékos nők aránya. Igaz, a legtöbb esetben még a fogyatékosság kialakulása előtt estek teherbe az érintettek. A most napvilágot látott anyagból az is kiderül, hogy a fogyatékosok gyakran sorstársaikkal kötik össze az életüket, a mozgáskorlátozottak a végtaghiányos, a vakok a gyengén- látók, a süketek a siketek társaságát keresik, hiszen így több megértésre találnak. Általában a párok iskolai végzettsége is hasonló. A 2001-es népszámlálás adatai szerint míg az egészségesek harmada nyolc általánost végzett, a fogyatékosok majdnem negyven százaléka tartozik ebbe a kategóriába. Diplomát mintegy három százalékuk szerzett. Mindez persze az elhelyezkedést is befolyásolja: a munkavállalók negyede ipari vagy építőipari alkalmazott, de sokan a feldolgozóiparban keresnek boldogulást. Békés megyében a fogyatékoZacskókészítés pár forintért A legtöbben bármilyen foglalkozást elvállalnak. Akadnak, akik a nyugdíjukat akarják így kiegészíteni, másokat az elfoglaltság motiválja. Szabó Mihályné békéscsabai mozgás- korlátozott azért készít díszzacskókat, mert ezzel jobban telik az idő. Mint mondja, papírszatyronként két-három forintot fizetnek. Ebből nem gazdagodik meg, hiszen óránként harminc-negyvennél többet nem tud hajtogatni. Keresetkiegészítésnek viszont megteszi a munka. sok közül többnyire a nők találnak állást, hiszen a cégek a gyengébbik nemet tudják alkalmazni varrónőként, takarításra, szövésre-fonásra, adminisztrációra. Főleg a 2443 év közöttiek helyezkednek el. A munkaadók, ha felvették az alkalmazottat, tiszteletben tartják a testi hiányosságot, a foglalkoztatottak háromnegyede védett, illetve támogatott formában dolgozik. Nehéz és egyre nehezebb Bár az oktató- és átképzőcégek mind nagyobb hangsúlyt fektetnek a fogyatékossággal élők képzésére, Ádász István, a Békés Megyei Vakok és Gyengénlátók Egyesületének alelnöke úgy látja, nehéz, és egyre nehezebb elhelyezkedni. A rosszul látókat többnyire szaktudásuknak és képességüknek nem megfelelő munkára, gombválogatásra, dobozpakolásra szeretnék rávenni. A korábbi állások közül sok, mint például a telefonközpontosság, megszűnt. Pedig az alelnök szerint a vakok számítógéppel tudnának dolgozni, hiszen ma már léteznek „beszélő"programok, de információsként vagy telefonos ügyfélszolgálatosként is elhelyezkedhetnének. Tovább keresnek munkát, mint az egészségesek 1 hónap 1-5 hónap 6-11 hónap 12-17 hónap 18-nál több Teljes népesség 12,1% 31,1% 17,5% 15,1% 22,8% Fogyatékosok 10,3% 21,6% 17,7 16,4% 32,6% Szavazás az interneten Lapunk internetes oldalán egy héttel ezelőtt arról kérdeztük Önöket: Miképp lehetne visszaszorítani a gyermekbántalmazások nagy számát? A szavazás a következőképpen alakult A törvényi szabályozást kellene szigorítani. ' ' “ 40% A gyermekvédők, az egészségügyi dolgozók, az iskola és a rendőrség együtt- múkődését kellene hatékonyabbá tenni. 20% Tudatosítani kellene a közvéleményben, hogy a hozzátartozó és a közvet- len környezet vét és cinkos, ha hallgat. : ___________ 40% Ezen a héten arról kérdezzük meg olvasóinkat, politizál- hat-e az egyház? KLIKKELJENEK A WWW.BMWRLAP.mj-RA! Battonya. térítési díjak, (ke) a battonyai képviselő-testület elfogadta a gyermekek napközbeni ellátásának jövő évi intézményi térítési díjait Az óvodai ellátás 2005- ben napi 244 forintba kerül, az általános iskolások napközidíja 304 forint, a menza pedig 197 forint lesz. A középiskolásoknak a reggeliért naponta 94 forintot az ebédért 265 forintot, a vacsoráért pedig 170 forintot kell fizetniük. Békéscsaba. Kóbor, (y) A Csabai Állatvédők honlapján arröl szavazhatnak a látogatók, hogy szerintük sok gazdátlan macska és kutya éle a városban. A válaszadók többsége, 36 százaléka úgy látja, néhány kóbor macska van. Kutyából a szavazók 37,5 százaléka szerint kóborol sok, illetve nagyon sok. Csabacsüd. köszönet, o) a csabacsüdi általános iskola és az óvoda közelmúltban megtartott karácsonyi ünnepségén köszönte meg Pusztainé Tusjak Tünde, a szülői munkaközösség elnöke annak a tizénél helyi vállalkozónak a támogatását akik az oktatási intézmények rendezvényeit a 2004. évben anyagilag, illetve más módon segítették. Dombiratos, óvoda. (ke> a domb iratosi óvodában egy osztatlan csoport működik, a gyermeklétszám 25-28 között mozog. A tagintézmény szakmailag önálló, a Komplex Prevenciós Óvodai Program szerint működik, szem előtt tartva a gyerekek differenciált fejlesztését. ÚJ ÜZLET, NAGY VÁLASZTÉK. (J) Szarvas központjában, az Árpád Szálló épületének földszintjén nyitotta meg december 16-án legújabb üzletét a Drogerie Markt kozmetikai üzletlánc. Halász Gergely, a DM expanziós területi vezetője elmondta, hogy az elmúlt egy hónap során nyolc új üzletet nyitottak az országban (többek között Békéscsabán Is). A szarvasi üzlet 250 négyzetméteres eladóterében 5500-féle tennék közül válogathatnak a vásárlók. Gádoros. LAP. (cs) Megjelent a Gádorosi Híradó, a községben lakók havilapja. A szerkesztők megemlékeztek Sebesi Sándoméról, a helyi takarékszövetkezet nyugalmazott és a közelmúltban elhunyt elnökéről. A gyermekek a téli szünidőre szánt programokról tájékozódhatnak. A lelkiség és a gazda rovat mellett naptárt is találnak az olvasók a lapban. Gyomaendrőd. BÉRLET, (j) Az önkormányzati tulajdonú helyiségbérleti és területhasználati díjak emeléséről döntött a közelmúltban a gyomaendrődi képviselő-testület Az emelés mértéke 4,5 százalékos, az új díjak 2005. január 1-jétől az év végéig érvényesek. Kétegytláza. GALAMBOK, (ke) Kétnapos galambkiállítást rendezett Kétegyházán a V-222. számú Zelemcsik János Galamb- és Kisállattenyésztő Egyesület a Márki Sándor Általános Iskola tornatermében. Mintegy negyven tenyésztő több mint 400 galambját és díszbaromfiját csodálhatták meg az érdeklődők.