Békés Megyei Hírlap, 2004. december (59. évfolyam, 280-305. szám)
2004-12-16 / 293. szám
IV A BÉKÉS MEGYEI AGRÁR 2004. december 16., csütörtök Pocokinvázió a földeken A károsítok gondoskodnak arról, hogy késő ősszel, télen se lankadjon a figyelmünk, hiszen mindig akad olyan, amelyik nem engedi, hogy megfeledkezzünk róla, mert ha ezt tesz- szük, egy idő után súlyos kártételekkel számolhatunk. Ide sorolható a mezei pocok. Korábban, nem is túl régen, a károsító gradációs ciklusa 5-7 év is volt, majd fokozatosan lerövidült olyannyira, hogy jelenleg szinte minden évben (őszre) tömeges felszaporodással számolhatunk. Ennek okai összetettek, most nem is ezt vizsgáljuk. S ós az idei őszre, ha nem egész megyében és nem inden élőhelyén, de igen nagy területen - művelt területeken, árokpartokon, legelők szélein stb. - tömeges fel- szaporodásról beszélhetünk. A tél folyamán védekezés hiányában veszélyben vannak az évelő pillangósok, az áttelelő kultúrák (őszi kalászosok, esetleg repce), a fiatal gyümölcsösök, mert a károsító egész té- ä len, a hó alatt is Jr táplálkozik. 0 Kedveli az energiadús táplálékot, de ennek hiányában beéri azzal, amit éppen talál (pl.: a fák kéregrésze, gyökerek stb.). Tömegszaporodás idején hajlamos behúzódni a lakott területekre, károsíthatja a raktározott terményeket, azok szennyezésével is tetemes kárt okozhat. Ne sajnáljuk a fáradságot, mérjük fel a fertő- zöttséget a veszélyeztetett kultúrákban és a csatlakozó ruderális területeken, 7-10 db/100 m2 fertőzés esetén védekezzünk ellenük. A vonalas létesítmények tulajdonosai, kezelői hasonlóan járjanak el. A védekezés megtervezésénél, kivitelezésénél nagyon körültekintően járjunk el. A fertőzés ismeretében átlagoljunk hektárra. Tudjuk tehát a megközelítő darabszámot. Miért fontos ez? Azért, mert egy pocok elpusztításához 6- 8 g Redentin 75 szükséges, a megközelítő darabszám ismeretében tervezhetjük a területegységre eső dózist. Az engedélyezett dózis felső határa 20 kg/ha, ezt egyszeri kiszórásra különösen zöld növényállomány hiányában tilos túllépni. Mégis mit csináljunk, ha a számított dózis 40 kg/ha? Megosztva juttatjuk ki, egy-egy alkalommal a 20 kg-ot a kijuttatott mennyiség nem haladhatja meg! A védekezés 4-5 nap után ismételhető kb. ekkorra eszi meg a pocok népesség az első dózist. Kijuttatási szabály: csík- és csomómentesen, egyenletesen juttassuk ki a készítményt a fertőzött területre! Védekezési szándékunkat be kell jelenteni az illetékes vadásztársaságnak és a növény- védelmi felügyelőnek. A készítmény vadakra, különösen a nyúlra - melynek élőhelye megegyezik a mezei pocokéval - veszélyes, de csak szabálytalanul kijuttatva. Egyenletesen kiszórt készítményből nem tud a vad mérgező mennyiséget felszedni. A másik károsító, mely a tél folyamán veszélyes lehet, a gabonafutrinka, különösen a monokultúrás területeken. Aratás után őszig a károsító számára tojásrakásra és lárvakelésre kiválóak voltak a körülmények, ennek folytán magas a fertő- zöttség. Az aranyfarú lepkét sem írhatjuk még le, lombhullás után, jelenleg jól láthatók áttelelő hernyófészkei a korona külső részén, kökényen, tölgyön, szilván, almán, cseresznyén, stb. Amennyiben az áttelelő fészkeket elérjük, szedjük le és égessük el. Probléma lehet, de inkább csak tavasszal, a főleg összefüggő erdő területeken meglévő, sok esetben rendkívül magas gyapjaslepke fertőzés, mely károsító az erdő területeken kívül bizonyos körülmények között a csatlakozó egyéb kultúrákat (főleg gyümölcsösök és haszonfák) is károsíthatják. A raktárak, magtárak telve vannak terményekkel, rendszeresen ellenőrizzük, vagy ellenőriztessük állapotukat, mert az esetlegesen felszaporodó raktári kártevők rendkívül nagy károkat tudnak okozni. Jelenlétüket elsősorban bejáratok mellett, falak mentén, oszlopoknál esetleg beázásoknál keressük elsősorban. Igaz, hogy a hideg időben fejlődésük lelassul, de megtelepedésük esetén gyorsan kialakítanak maguknak egy kedvezőbb mikroklímájú gócot és zavartalanul károsítanak. Az említett károsítókkal kapcsolatos kérdésekre szolgálatunk szakemberei válaszolnak. BÉKÉS MEGYEI NTSZ. TATÁR JÓZSEF VEDEKEZES A MEZEI POCOK ELLEN - REDENTIN 75 WP! (Szabad forgalmú rágcsálóirtó szer) Hatékony megoldás a gyümölcsösökben és más szabadföldi kultúrákban! 40 és 1 kg-os kiszerelésben kapható. BÉKÉS-CHEMOL Kft., 1 Békéscsaba, Szarvasi út 79/1. Tel.: (66) 527-527.§' Jól termett a szója Békésben Eredményes betakarítás, imponáló átlagok, fokozódó termelői érdeklődés Mint azt októberi Agrárhíradónkban megírtuk, a Bólyi Mezőgazdasági Részvénytársaság rendszergazda szerepvállalásával Békés megyében is foglalkoznak szójatermesztéssel, amelynek helyi integrációs feladatait a békéscsabai Milyó János látja el azzal az eltökélt szándékkal, hogy a jelenlegi mintegy 2000 hektárnyi területet jelentősen megnöveljék a megye termelői. Feldolgozókapacitás ugyanis bőven van, s az unióban kötelező jó mezőgazdasági gyakorlat elveivel nagyon is összeférő pillangós növénynek a jövőben egyre inkább helye lesz a szántóföldi vetésforgóban. &Jutóbbi gondolattal utalt Milyó János, a Bóly Rt. területi ikípviselője a szeptemberben Mezőberényben rendezett partnertalálkozóra, ahol a takarmányozásban és humán táplálkozásban is fontos fehérje- és olaj növény termesztési tapasztalatairól tartottak eszmecserét. Itt hangzott el Balikó Sándor feldolgozási és logisztikai igazgató előadásában az az érvelés, hogy a talajéletre kedvező hatást gyakorló növény a hagyományos vetésszerkezetben jól elhelyezhető, arról nem is beszélve, hogy a biztos piacnak köszönhetően megfelelő jövedelmezőséget is biztosít. Azóta kiderült, hogy a mezőberényi konferencia idején kezdődött betakarítás igazolta az optimista várakozásokat, s a megye szójatermesztő gazdaságai, vállalkozói többségében elérték a jónak mondható 2,5-3 tonnás termésátlagot. Milyó Jánost a “szója jó éve” apropóján arról kérdeztük, milyen körülmények járultak hozzá a jó eredményekhez?- Partnereinknél egyértelműen tapasztalható volt a hagyományokra épülő korszerű szemlélet, a termesztéstechnológia következetes betartása, amely a kedvező időjárással párosulva meghozta a gyümölcsét. Kiemelésre érdemes, hogy például a Kondorosi Magvető Rt.-nél 3,7 tonna termett hektáronként az 55 hektáros területen, a Békési Agro Déló Kft. 232 hektárról 2,9 tonnás átlagot takarított be, a vésztői Kincses és Társa Kft.-nél pedig 25 hektáron 2,5 tonnás átlagtermést mértek. Természetesen voltak gyengébb eredmények is, amelyek oka a szubjektív tényezők mellett a tenyészidőben lehullott csapadék egyenlőtlen eloszlása volt, s a gondok közt említhetem, hogy a szójaaratás nagyrészt egybeesett a napraforgóbetakarítással, ami nem kis fejtörést okozott. Választani kellett: melyik n ö vényt vágjuk hamarabb? Közben esők is voltak, ami az időkihasználást tette kritikussá, s okozott helyenként szemveszteséget.- A terméseredmény a gazdálkodásnak csak az egyik fele. A másik - és fontosabb: mit hoz a konyhára?- Miután már a szeptemberi tanácskozáson elhangzott, hogy biztos felvevő az integrációt szervező Bóly Rt., megerősítem, idén is, jövőre is garantált a szerződés szerinti készpénzfizetés. Azt hiszem, ezt a mostani “halogatásos” rendszerben nem lehet eléggé méltatni. Jelenleg egy tonna szójababért 6 ezer forintot kap a termelő. Lehet mérlegelni.- Mármint annak is, aki még ezután szánná rá magát a termesztésre? — Feltétlenül, mert ismét bebizonyítot- ; tűk, hogy Békés megyében is eredményesen termeszthető ez a fehérje- és olajnövény, s bár a többi hagyományos kultúránál nagyobb odafigyelést, precizitást igényel, örömömre szolgál, hogy várakozáson felüli a szeptemberi fórum óta az érdeklődés. Ez egyben visszaigazolja a döntés helyességét, hogy a megyei szaksajtó nyújtotta lehetőségeket a termelésszervezésben is jobban ki lehet használni. Javaslom, figyeljék a jövőben is híradásainkat, mert többször jelentkezünk a Békés Megyei Agrárhíradóban. De addig is szívesen segítek az érdeklődőknek a 20/9-729-434- es telefonon. S egyébként a Bóly Rt. és a szójatermelők nevében kívánok minden gazdálkodónak boldog karácsonyt és eredményekben gazdag új esztendőt. Az idei év kedvezett a szója fejlődésének. A Bóly Rt. szeptemberben, a betakarítás kezdetén tartott figyelemfelkeltő megyei fajtabemutatói Minden kedves partneremnek ezúton kívánof^keítemes karácsonyi ünnepeket, botdog új esztendőt, bízva a további sikeres együttműködésünkbenI Gelegonya József K O fi D O D O S I (Mi1 VJ PfSZVÉnYTftPSflSfiC]. A Kondorosi Gabona Mezőgazdasági Rt. igazgatósága kellemes karácsonyi ünnepeket és eredményekben gazdag, boldog új esztendőt kíván valamennyi dolgozójának, részvényesének, földtulajdonosainak és üzleti partnereinek! Milyó János területi képviselő'