Békés Megyei Hírlap, 2004. december (59. évfolyam, 280-305. szám)

2004-12-16 / 293. szám

BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2004. DECEMBER 16., CSÜTÖRTÖK KÉK TÜKÖR Jézus és Gábriel arkangyal a csomagtartóban csempészet Két 18. századi faikont talált a gyulai vámhivatal pénzügyőre A gyulai határátkelőhelyen kedden reggel jelentkezett belépésre két középkorú olasz állampolgár személy- gépkocsival. A vámvizsgála­tot végző pénzügyőr két 18. századi ikont talált a gépko­csiban, melyek Romániá­ban készültek és feltehető­en onnan is származnak. Szőke Margit Novák Mihály, a Gyulai Vámhi­vatal parancsnoka lapunknak elmondta, az olasz honosságú személygépkocsiban két, 40-50 év közötti férfi utazott. A pénz­ügyőrök kérdésére azt válaszol­ták, nincs vámköteles árujuk. A vámvizsgálat során a gépjármű csomagterében gyárilag kialakí­tott üregben - ahol az izzókész­letet szokták tartani -, egy nej­lonszatyorban két, fára festett, az utóbbi szakértői vélemény alapján 18. századi ikont talált az eljáró pénzügyőr. Az egyik ikon 22,5x25 centiméteres, Jé­zust ábrázoló, fára festett tojás­tempera, a másik 19x23 centi- méteres, Gábriel arkangyalt áb­rázoló, szintén fára festett tojás­tempera. Együttes értékük az előzetes szakértői vélemény alapján 330 ezer forint. Mint a vámhivatal parancsno­kától megtudtuk, a pénzügyőr a szokásos vámvizsgálatot végezte, csak az keltette fel érdeklődését, hogy jelentősebb csomag, útiholmi nem volt a két férfinál, egy-egy utazótáskát tartottak a csomagtér- bem Ezek és a kocsitér kiterjesztett ellenőrzésével bukkantak rá a két ikonra. A műtárgyakat Romániá­ban festették a 18. században, vél­hetően most is ott kerültek a két olasz állampolgárhoz. A gépkocsi-tulajdonos férfi, B. B. ellen a dél-alföldi regioná­lis vámparancsnokság nyomo­zóhivatala folytatja az eljárást. ELŐZZÜK MEG A SZÉLÜTÉST! Biztosan már mindannyian találkoztak rokonaik, bará­taik, ismerőseik körében olyan szélütötte emberrel, aki lebénulva, tolókocsiba kényszerülve éli az életét, esetleg súlyos beszéd-, járás-, vagy más életműködéseket befolyásoló zavarai vannak. Kikerülhetetlen, hogy ilyen eseteket ismerjünk, hiszen ma hazánkban évente mint­egy ötvenezer új szélütést re­gisztrálnak. A szélütés, az agyi érkatasztró­fa - nemzetközileg elfogadott ne­vén: a stroke (ejtsd: sztrók) - az agyi véráramlás zavara vagy agy­vérzés miatt az agy szövetében lét­rejövő károsodás. Az érintett agy­terület nagyságától és helyétől füg­gően leggyakrabban valamelyik testfél zsibbadásához, ilL bénulá­sához, beszédzavarhoz, a járás, egyensúly, nyelés vagy látás zava­rhoz vezethet, a beteg hangulata is rosszabbodhat. Az érintettek mintegy egyharmada egy hóna­pon belül meghal, másik harmada tartósan fogyatékos marad, sokan közülük egész életen át gondozás­ra szorulnak. A legfontosabb kockázati ténye­ző a kezeletlen vagy nem megfele­lően karbantartott magas vérnyo­más, mely az érfalak károsítása ré­vén idézhet elő stroke-ot. Hazánk­ban az esetek több mint a kéthar­mada mögött érhető tetten a hiper­tónia. A veszély annál nagyobb, minél régebben áll fenn a kezelet­len betegség és minél magasabbak az értékek. A vérnyomás csökken­tése alapvető feladat, ugyanakkor ma már nem elegendő a vérnyo­máskezelésnél az optimális, 140/90 Hgmm alatti értékig eljut­ni, hanem az is szükséges, hogy a kezeléshez használt gyógyszer egyúttal a stroke kialakulásának esélyét is csökkentse. Magyarországon a szélütés elő­fordulási aránya kétszer-három- szor magasabb mint a fejlettebb nyugat-európai országokban és az érintettek átlagéletkora pedig 5-10 évvel alacsonyabb! Ezek az adatok még inkább alá­húzzák a megelőzés fontosságát. Ezért is alakult meg hazánkban december 15-én az EszME, az Egyesület a Stroke Megelőzéséért elnevezésű civü szervezet, amely legfőbb céljának tekinti, hogy rá­irányítsa a figyelmet a szélütés, az agyi érkatasztrófa kockázati ténye­zőire, ezek felismerésének fontos­ságára, valamint arra, hogy az a beteg, aki tisztában van ezekkel a rizikófaktorokkal, és megfelelően kezelteti, ellenőrizteti azokat, so­kat tehet a saját és családtagjai éle­tét is megkeserítő, rettegett baj el­kerüléséért. Az EszME várja mindazon ve­szélyeztetettek, hozzátartozók, or­vosok jelentkezését a 06 (80) 630-603-as ingyenesen hívható zöldszámon, akik szívesen bekap­csolódnának ebbe a munkába! Nemzetközi banda tört be az áruházba ékszerek Külföldön is raboltak Az Europol segítségével fogták el annak a román­magyar bűnbandának hat tagját, akik Kecskeméten 35 milliónyi ékszert zsák­mányoltak, miután autó­val betörtek a Tescóba. Szemán László A betörők november 1-jén éjszaka a Tesco hátsó biztonsági kapuját felfeszítették, majd egy VW Golf­fal behajtottak az áruházba. Ott az ékszerrészleg rácsozatát autó­val betörték, összepakolták az áru­készletet, és a 35 millió forint ér­tékű ékszerrel kihajtottak az épü­letiről, majd eltűntek. Az akcióhoz használt lopott Golfot a rendőrök később üresen megtalálták. A Bács-Kiskun megyei rendőrö­ket a tettesek utáni kutatásban az Europol munkatársai is segítették. Az Európai Unió rendőrségének magyar irodájától azt a tájékozta­tást kapták, hogy Belgiumban és Svájcban is hasonló módszerrel ■ ...... ........ követtek már el betöréseket Az Europol azonosította is az egyik elkövetőt, egy Békés megyei, méh­keréki férfit, aki ellen a belga rend- -0 őrség már korábban nemzetközi | elfogatóparancsot adott ki. g A magyar nyomozók feltérké- | pezték a Méhkeréken állandó la­kással rendelkező férfi kapcsolat- rendszerét, és így jutottak el a ro­mán-magyar bűnbandához, amelynek minden tagját azonosí­tották. Arra is sikerült bizonyítékot szerezniük, hogy a nyolctagú társaság követte el a kecskeméti áruházbetörést November l(Lén Kecskeméten és Budapesten el is fogták a bűnözői csoport három magyar és három román tagját A belga rendőrség figyelmeztetett ar­ra, hogy a banda Belgiumban fegy­vert is használt, így kommandó­sok csaptak le a társaságra. Két román tettes ellen nemzetközi el­fogatóparancsot adtak ki. A társaság tagjai már fél éve béreltek lakást Kecskeméten. A Bács-Kis­kun Megyei Rendőr-főkapitány­ság bűnügyi osztályvezetője, Kas­Nyugállományba vonult Tokai György Az Országos Rendőr-főka­pitányság vezetője decem­ber 15-ei hatállyal, érde­mei elismerése mellett, kérelmére, közös meg­egyezéssel nyugállomány­ba helyezte Tokai György rendőr alezredest, Sarkad város rendőrkapitányát. Both Imre A Békés Megyei Rendőr-főkapi­tányság vezetője, dr. Kurucz Fe­renc dandártábornok ugyan­ezen naptól Somogyi Ferenc rendőr alezredest bízta meg a Sarkadi Rendőrkapitányság ve­zetésével. Nyugállományba he­lyezett elődjét köszöntve Somo­gyi alezredes úgy fogalmazott: „Egy dolgunk lesz csupán, azon az úton kell majd továbbmen­nünk, amelyen te vezettél ben­nünket, és ha mindig át tudjuk ugrani azt a magasságot, amelyre a mércét helyezted, ak­kor sokáig jól vizsgázunk... Méltán mondhatom, büszkék vagyunk rá, hogy veled együtt dolgozhattunk és részeseivé le­hettünk azoknak a sikereknek, amelyek felé mindig határozott kézzel kormányoztad a hajót.” A nyugállományba helyezett Tokai György alezredes 1976. október 1-jétől teljesített rend­őri szolgálatot, 1994. január 16- ától vezette a Sarkadi Rendőr- kapitányságot. Megbízott utód­ja, Somogyi Ferenc 1988-ban a Kossuth Lajos Katonai Főiskola parancsnoki szakán diplomá­zott, 1996. március 1-je óta rendőr, 2001. február 15-e óta a Sarkadi Rendőrkapitányság hi­vatalvezetője. A rendőrök kommandósok segítségével fogták el a bűnbanda hat tagját, egyiküket Budapesten sai László szerint azt tervezték, hogy a városban további két bevá­sárlóközpontot is megtámadnak. A november 1-jei akció mind­össze három és fél percig tartott. A banda három tagja négy órán be­lül elhagyta az országot, és a zsák­mánnyal Romániába ment, ahol az ékszerek többségét eladták. @ TOVÁBBI RÉSZLETEK: www.reqgel.hu Mi az Europol? az europolt, azaz az Európai Rendőrségi Hivatalt az Európai Unió alapította 1992-ben. Működését 1995-ben kezdte meg. Ma­gyarország 1999-ben csatlakozott a szervezethez. Az Euro-pol kor­mányközi, egyeztető szervezet Feladata a tagországok információ­cseréje, azok elemzése, az együttműködés keretében a szervezett fel­lépés és megelőzés. Jövőre várhatóan az Euro-pol aligazgató-helyet­tese lesz a volt országos rendőrfőkapitány, Salgó László. M­-m­LOPÁS GYANÚJA MIATT, (c) A Gyulai Rendőrkapitányság vette őrizetbe kedden este az eleki K. J.-t. A 36 éves férfit lopással gyanúsítják. RENDKÍVÜLI HALÁL AZ UTCÁN, (c) Lökösházán a Hunyadi utcá­ban történt rendkívüli halál­eset tegnap. Egy 74 éves férfi biciklivel közlekedett, amikor rosszul lett és elhunyt Baleset, bűncselekmény és idegenke­zűség kizárható, valószínűleg szívinfarktus okozta a férfi ha­lálát ZSÁKMÁNY A MELLÉKÉPÜLETBŐL (c) Békéscsabán a Csillag ut­ca egyik házának melléképü­letében járt hívatlan látogató a minap. Két rotakapát, szi­vattyút és tyúkokat vitt el. Az okozott kár 150 ezer fo­rint. százezres kár. (c) Kondoro­son a Somogyi utca egyik családi házának garázsába hatoltak be ismeretlen tette­sek a napokban. Horgászfel­szerelést, Stihl-fűrészt és fú­rógépet tulajdonítottak el, összesen 100 ezer forint ér­tékben. AZ AUTÓ KÁRPITJA ALÁ. (ned) Elfogtak egy műkincscsem­pészt a gyulai határátkelő­nél. Az olasz férfi autójá­ban, a kárpit alatt két ikont találtak a vámosok. A gyulai Erkel Ferenc Múzeum szak­értője szerint a régiségek értéke 350 ezer forintra te­hető. A sovány vizsla gazdájának: ez nem agár!_______________________________ Multik. Szia, Pisti! ló hír számodra! Ka­rácsonyra a multik hoznak neked olcsó, ásványokban gazdag külföldi pontyot! Csak az ízével van valami baj, ha jóí ol­vastam. Egészségedre! Nem vagyok ke­reskedő, csak egy „lelkipásztor”. * Pis­ti! Neked kellene megtermelni az öt fo­rintos káposztát, a ó9 forintos naran­csot, a száz forintos fehérpaprikát de­cemberben. Azt hiszed, becsapnak a magyar kereskedők? Nézz szét a boltok­ban. A másik multinál 320 forint a ba­nán. És a kiskereskedőnél? És még so­rolhatnám a különbséget, de ha megné­zed, csak az akciós termékek az olcsók, meg a bóvlik. A többi termék árába be van építve az akciós áru árdifferenciá­ja. Ezzel a hozzáállással cseléd leszel a saját földeden. Egy kereskedő * Tisztelt gazdák! Nem kell a multikat szidni, na­gyon sok embernek adnak munkát! Er­re a magyar nem volna képes. Nőttön nő a munkanélküliség hazánkban, be­csüljük meg, ami van! _________ Kö zlekedés. Szürkület, most is közle­kednek a tanulókocsik. Két dologban SMS: (30) 4061-110 megegyeznek: érthetően bizonytalanok és érthetetlenül kivilágítatlanok. Mi le­het ennek az oka? -B- * Volf! Ezt te idéz­ted? Tompított helyett? De ha ez való­ban egy idézet, olvass még! Ez ugyanis lakott területen kívülre értendő. Belül csak tompított! Hidd el. Maci * OTI: Normális autós elkerüli azt az utat, csak az újgazdag suhancok rodeóznak, ha meg leállítják őket, kidobnak az ab­lakon két húszast, és megpróbálnak to­vábbhajtani. A traffipax nem mer oda­állni, mert elsodorják vagy nem lehet elbújni. A békési meg a gyulai utat azt szereük, ott lehet lapulni:-))) <S> Politika. Budapest, IV/21. sz. szava­zókörben az újraszámlálás során az állampolgári igenek száma 182-ről 200-ra nőtt! N.N. * Ha kiderül, hogy a népszavazás mégis hiteles, Patrubány és szövetsége állja a költségeket? Sza­bad az állampolgárok pénzét elherdál­ni? Nevetséges! $ervin$ * A népszava­zási botrány levezetésére bedobott gu­micsont túl lerágottnak tűnik, kertes A Tátra a természetrabló gazdálkodás vesztese lett. Engem ne agitáljanak egy EMELTDÍJAS SMS: (90) 635-135; A SZÖVEGET ÍGY KEZDJE: BMH hasonló külföldi katasztrófa elősegíté­sére. Nincs nekünk itthon elég bajunk? * Még jó, hogy az alcsúti sasfióka ma nem focizott, mert már így is lebőg­tünk. Amúgy jó meccs volt. IJ Minden sms-ezőnek kellemes ünne­peket és boldog új évet kívánok! Jövő­re remélem, olvassuk egymást! laka, Juakhim, JJ (Nincs ez egy kicsit korán? Vagy idén már nem írsz? - A szerk.) Karácsony. Nagykamaráson a kidí­szített üzletemnél egy reggelre letép­ték az összes karácsonyi díszítést. Szégyellje magát, aki a szeretet ünne­pére készülődve ilyen gonosz tettre képes. Ne legyen neki több az életé­ben! ZSU * Vésztőn miért nincs feldí­szítve legalább egy fenyőfa, például az önkormányzat előtt, mint más igénye­sebb városokban? Szerintem ez nem- csak pénzkérdés lenne. _____________ Ci garetta. Átutazó! Ha azt állítod, hogy az évből hátralévő két hét alatt elszívsz 100 doboz, azaz 2000 szál ci­garettát, akkor kicsit túlzásba viszed! Mármint a hazudozást! * Átutazó! A határőr szerintem vámos volt, és való­színűleg azt akarta elkerülni, hogy két gyerekkel órákat várakozz. Egyéb­ként meg olyan csodálatos ez az or­szág, ahol ilyen sok becsületes állam­polgár él! Üdv.: Fidel Ha a helyi sportbarátok egy része ven­né a fáradtságot és nem az utcai sport­cipőjével lépne pályára, nem lenne poros annyira. Plusz a gyerekekre is odafigyelhetnének a szülők és a peda­gógusok egyaránt. Ne a gondnoktól várj csodát ebben az esetben. Tény, hogy csúszik a pálya, szedd le magad másról is a koszos cipőt! F. Szabolcs Nem tudom, csak spórol a Démász, vagy szándékosan burkolja több napja nemes sötétség Csabán, a Magyar utcát meg a Lencsési kivezető szakaszát? Fél ötkor kicsit félve teszem meg az utat. Hja kérem, az önkormányzatnál 8-kor kezdenek, akkor már világos van. Ők nem érzik a problémát Cseréljünk. <S> Emeltdíjas sms Martyin Tivadarnénak nagyon sok bol­dog születésnapot kíván Tata, Flóri, Pi­tyu, Pityuka, Timcsi, Attila és Henike. Fiatalos, kék szemű, Gyulán élő férfi házias, legfeljebb 52 éves hölgyet ke- res. T.: 30/260-5570________________ Ha rmonikus, komoly kapcsolathoz keresi társát egy harmincon túli férfi. Hozzám illő, független levelét várom. Köszönöm. T.: 20/330-4252 Két lány szívesen dolgozna állatkórház­ban vagy menhelyen. T.: 30/547-4002 December 21-ei budapesti, Ákos kon­certre két jegy jelképes összegért el- adó. T.: 30/965-0547________________ Tib eti terrier, középtermetű, zsemle­színű, hosszúszőrű kiskutyánk elve­szett Sikkonyból Nyakában kékszínű oltási embléma, piros bolhanyakörv. T.: 20/2288-722____________________ 19 0 centiméter magas, kilencven ki­lós, 25 éves fiú barátnőt keres komoly kapcsolatra. T.: 70/597-7183 Társasházak! Az új törvénynek megfe­lelő szervezeti és működési szabály­zat, házirend és egyéb szabályzat- minták eladók. 70/330-3906________ 18 4/40 éves, barna, jóképű, kedves, romantikus, érzéki, igényes, szingli férfi várja csinos, magas, kedves, házias, vonzó hölgy sms-ét 28-45 éves korig. Merj írni! T.: 30/499- 7985______________________________ Ko moly kapcsolat reményében keresi társát egy 38 éves, magányos, szere- tetre vágyó nő. X: 20/9765-122______ Ti griscsíkos, nagyon ragaszkodó kis- cica ingyen elvihető. T.: 30/401-0293 Hello! Attila vagyok! 18 éves, 163 cen­ti magas. Komoly kapcsolat reményé- ben hívjatok! Kösz. T.: 30/748-2297 A Berényi út 87. alól elveszett egy West! szuka. Két kisgazdija nagyon keresi. Kérem, segítsenek! T.: 20/483- 3656 vagy 66/430-298______________ 36/164/95 elvált nő tartós kapcsolat reményében társat keres nem italozó férfi személyében. Először csak sms. T.: 70/941-9106_____________________ Ha valakinek csak 38 ezer Ft a rok­kantnyugdíja, miért nem kaphat hi­telt? Valaki tud megoldást, hívjon! T.: 20/574-6127.

Next

/
Thumbnails
Contents