Békés Megyei Hírlap, 2004. december (59. évfolyam, 280-305. szám)
2004-12-16 / 293. szám
4 BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP -2004. DECEMBER 16., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KORKÉP Tuti ajándékot kapnak siker Karácsonyi könnyek az örömtől A gyulai Hiti Reklámiroda magánvállalkozásként nyolc évvel ezelőtt nagyszabású kezdeményezésbe fogott: a városbeli gyerekeknek karácsonyi ünnepséget, ahogyan ők mondják, bulit szerveztek. Szőke Margit- Akkoriban Mikulás-ünnepségek voltak a városban, ám karácsonyi programról senki nem gondoskodott, hiányoztak az óvodásoktól az iskolásokig szóló műsorok. Emlékszem, gyermekkoromban számomra is nagy élmény volt egy-egy karácsonyi rendezvény - mondta kezdeményezésükről Török Miklós, a cég tulajdonosa. A Ulti Reklámiroda nemcsak műsort szervez a gyerekeknek, hanem karácsonyi ajándékkal is meglepi őket Korábban a műsor és az ajándék is a gyulai vállalkozók jóvoltából került a városi sportcsarnokban felállított nagy karácsonyfa alá, illetve a Mikulás puttonyába, mert a meglepetéseket mindig ő osztja szét az ünnepségeken. Az idén először a város önkormányzata is mélyen a zsebébe nyúlt, anyagi támogatásukat köszönik a rendezők.- Az első gyermekkarácsonyt 1996han rendeztük meg, nem volt könnyű! - emlékezeti vissza Török Miklós. - Mi magunk sem tudtuk igazából, mi lesz belőle, de már rögtön nagy siker lett! Az indulás évében nagyon sokan eljöttek, ami erőt adott nekünk a folytatáshoz. Azóta is töretlenül népszerű a sportcsarnokbeli gyermekkarácsony, bizonyítva, hogy a helybeliek összefogása sok örömet tud szerezni így ünnepek előtt. Bizony, magunk is megkönnyezzük, hogy egy-egy apró ajándék, gesztus mekkora boldogságot tud szerezni a gyerekeknek. Ilyenkor érezzük, tettünk valamit másokéit Az idén december 17-én 16 órától rendezi meg a Ulti Reklámiroda a gyermekkarácsonyt a sportcsarnokban, ahová nemcsak a helybelieket, hanem a város környékén élőket is várják szüleikkel - Érdemes lesz eljönni, hiszen jó programról gondoskodtunk. Eljön a „megasztáros” Galambos Dorina, aki szerintünk azóta a gyerekek kedvence lett. Lesz karatebemutató, tánc- és divatshow, karaoke- show, bemutatkozik a Léghajó Színház. A résztvevő gyerekeknek táncversenyt is rendeznek. Konfettizápor, lufieső vár mindenkit és a Mikulás ajándékai. - Nagy örömünkre dr. Perjési Klára polgármester nyitja meg karácsonyi köszöntőjével hetedik gyermekkarácsonyunkat - mondta el a rendezvény szervezője. Hulladékgyűjtőket képeznek Kevermesen hulladékgyűjtőtanfolyam kezdődött november közepén. A szakmát nyújtó képzésen 14 helybéli vesz részt, akik általános iskolai végzettséggel rendelkeznek, szakmájuk nincs. A résztvevők főként a 45 év feletti, illetve a 25 év alatti korosztályhoz tartoznak. A tanfolyam díját, 15 750 forintot, az önkormányzat átvállalta a tanulóktól, akik január 5-én teszik le képesítő szakvizsgájukat - tájékoztatta lapunkat Bugyi Ferenc, Kever- mes polgármestere, (ke) Szlovák est Kondoroson A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Alapítvány, valamint az Országos Szlovák Önkormányzat mellett közel negyven helyi támogató is hozzájárult annak a szlovák estnek és bálnak a sikeréhez, melyet szombaton rendeztek meg a kondorosi sportcsarnokban. A programra kétszázhetvenen mentek el, köztük a szlovákiai testvértelepülés, Nagysalló delegációja is, Marian Kotora polgármester vezetésével. Az est kulturális részében a szlovákul tanuló kondorosi óvodások és iskolások, nagysallói diákok, a Szivárvány mazso- rettcsoport, valamint megyénk több településének szlovák népdalkörei is felléptek. 0) Fontos a mezőgazdaság A szeghalmi székhelyű északbékési térségben a mezőgazdaság mindig is meghatározó szerepet tölt be. Ma a lakosság 25-35 százaléka él mezőgazdaságból, ami jóval magasabb, mint a megyei átlag. A talajadottság 17-23 aranykorona érték között mozog. Az átlagos parcellaméret 15 hektár körül van. (i) Henry Toulouse-Lautrec újra életre kel bemutató Kálloy Molnár Péter egyszerre rendez és játszik A Békés Megyei Jókai Színházban gyakran visznek színre ősbemutatókat vagy olyan darabokat, amelyeket Magyarországon még soha nem állítottak színpadra. Ezúttal egy londoni előadást követ a békéscsabai: Aznavour Éljen az élet! című darabja a festő, Henry Toulouse-Lautrec életéről szól. Fekete G. Kata Kedd este már szinte tapintható a feszültség a Jókai színházban: pénteken bemutató. A hét elején még hiányzik néhány apróság, például a megfelelő pohár, amelyből a mű szerint abszintot kortyolnak a szereplők. A világítás sem bizonyul tökéletesnek, de ez minden premier előtt így történik. Ami viszont elkészült, annak gördülékenyen kell működnie: még próbán sem kezdődhet korábban a zene, mint ahogy felhúzzák a vasfüggönyt.- Babona - magyarázkodik a rendező, aki Békefi Lászlóval kettős szereposztásban a főszereplőt is alakítja.- Ebben a műben a zene vagy a szöveg kerül túlsúlyba?- Mindkettő és semelyik. Azt szeretnénk, hogy ha a daA sok szereplőnek köszönhetően valóban a Montmartre-on érzi majd magát a közönség. rabból kivennénk a zenés részeket, a próza egymaga is előadást alkothasson. Szerencsés helyzet állt elő: mivel Békéscsabán igazi musicalműhely alakult ki Konter László, Szomor György és Pozsgai Zsolt közreműködésével, úgy formálhattuk a darabot, hogy a művészek igazán jól érezzék magukat. Paczuk Gabinak, Steinkohl Erikának, Felkai Eszternek, Hodu Józsefnek, Ger- ner Csabának és Csomós Lajosnak valódi jutalomjáték ez a musical.- Kik lépnek még fel?- Többek között Kishonti Ildikó, Presits Tamás, Szomor György, Feke Pál, Gulyás Attila, Nagy Erika, Ács Tibor. Legalább harmincán mozognak a színpadon. Csapatmunka. Nem egyéni érdem, hanem összefogás eredménye határozat Megyegyűlési képviselők a Dél-békési Oktatási Centrumról A Békés megyei önkormányzat képviselő-testülete legutóbbi, 2004. november 26-án tartott ülésén Nagy Béla dél-békési térségi tanácsnok felvetésére határozatot fogadott el. Ebben a negyvenfős testület cáfolja azt a megyei sajtóban többször megjelent információt, amely szerint Szarvas Attila mezőkovácsházi polgármester maga érdemének tulajdonítja, hogy állami címzett támogatást kapott a Dél-békési Oktatási Centrum megvalósításának projektje. Ezzel szemben tény, hogy a Békés megyei önkormányzat képviselő-testületének vezetése a térségi országgyűlési képviselőkkel karöltve lobbizott az elmúlt időszakban azért, hogy a sok hátránnyal küzdő dél-békési térségben megvalósuljon ez az oktatási és képzési központ, amely a jövő generációjának nyújt esélyt a magasabb iskolai végzettség megszerzésére, de ez egyszersmind azt is jelentheti, hogy belátható időn belül javul a dél-békési térség humánerő- szerkezete. Mindez pedig azért fontos, hogy a felzárkózásra érett terület az elkövetkező években minél több forrást tudjon a szükséges fejlesztésekre lehívni a központi és a brüsszeli forrásokból. Ilyen előzmények, majd a kormány-előterjesztés után támogatta ezt a kezdeményezést határozatában az országgyűlés többsége. Ebből világosan kiderül, hogy nem egy ember munkája, hanem összefogás és együttműködés eredménye a közel egymilliárd forintos beruházás megvalósítása Békés megye déli térségében. A Békés megyei önkormányzat képviselőtestülete OROSHÁZI BETLEHEMES. (cs) Az Idén Is megállásra késztet fiatalokat és Időseket az Orosháza belvárosában felállított betlehemi Jászol. A látvány mellett zenei élményben Is részük lehet az arra sétálóknak. A környék egyébként hetek óta ünnepi fényt áraszt, a napokban a város karácsonyfáját Is feldíszítették. KISHÍREK BÉKÉS MEGYÉBŐL Bucsa. KONCEPCIÓ, (i) A képviselőtestület legutóbbi ülésén tárhatta a község jövő évi koncepcióját Jelenleg úgy tűnik jövőre 338 millió 879 ezer forintból gazdálkodhat a település, s a község forráshiánya meghaladja majd a 37 millió forintot A település vezetése várakozással tekint a végleges költségvetési támogatások jóváhagyására, amely, reményeik szerint enyhíteni fogja a forráshiányt Csanádapáca. rőt szakállú. (cs) A csanádapácai gyerekek legnagyobb örömére az idén is járta a község utcáit a Mikulás. Több éve már, hogy a Csanád ABC előtt találkozik a rőt szakállú a legkisebbekkel. Az üzlet üzemeltetőjének köszönhető, hogy ilyenkor egy szép vers, egy ének hallatán mindig akad valami apró meglepetés a puttonyában. Füzesgyarmat építményadó. (í) Január elsejétől módosul az építményadó összege. Az építmény hasznos alapterülete után külterületen, zártkertben 750 forint/négyzet- méter, belterületen 120 forint/négy- zetméter építményadót kell fizetni. Geszt DÍJAKRÓL, (b) A testület legutóbbi ülésén a képviselők az ivóvízellátási szolgáltatás díjainak megállapításáról és a szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló rendeletet módosítva — egyetértve a Békés Megyei Vízművek Rt. számításaival is —, úgy határoztak, a lakossági fogyasztók jövőre 84,7 forint plusz áfa, az önkormányzati intézmények 144,2 forint plusz áfa vízdíjat fizetnek köbméterenként Hunya. ajándék. <J) Az idei karácsonyon is ajándékkal lepi meg a falu idős lakóit az önkormányzat. A 75 éven felüliek számára házhoz viszik a kávét cukrot, édességeket tartalmazó ajándékcsomagot. Kardos. KULTÚRA ű) Mivel a ryolc- száz lakosú Kardoson viszonylag ritkán vannak kulturális programok, így nem csoda, hogy csaknem színültig megtelt a falu művelődési házának na&terme a napokban megtartott folklóresten. A failépő vendégek, akik a szlovákiai Zsolna me&éből érkeztek, népdalokat néptáncokat adtak elő, s feielevenítet- 1ek néhány karácsonyi népszokást Kevermes. KONCEPCIÓ, (ke) A képviselőtestület e(fogadta a település jövő évi költségvetési koncepcióját A grémium kinyilvánította, 2005-ben is részt kívánnak venni a különféle pályázatokon, amikhez az önerőt a rendelkezésre álló források függvényében, a költségvetésben biztosítják. Körösnagyharsány. a teleházBAN. (i) Eurodesk végpont működik a körösnagyharsányi teleházban, ahol segítséget nyújtanak az érdeklődő fiataloknak telefonon, e- mailben vagy személyes találkozók alkalmával az európai oktatási, képzési és kulturális kérdésekről. Medgyesegyháza. lakbérek, (ke) a képviselőtestület módosította az ön- kormányzati ingatlanok lakbérét Január Íjétól az összkomfortos lakások havi bérleti dija négyzetméterenként 100 forintot, a komfortos lakásoké 90 forint a félkomfortosoké 44 forint a komfort nélkülieké 23 forint míg a szükséglakásoké 15 forint lesz.