Békés Megyei Hírlap, 2004. december (59. évfolyam, 280-305. szám)
2004-12-15 / 292. szám
2004. DECEMBER 15., SZERDA - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP 7 MEGYEI KÖRKÉP A legtöbb bolt 24-én kettőkor bezár karácsony Szenteste napján is igénylik a vásárlók a nyitva tartást Nincs előírás arra, hogy december 24-én meddig legyenek nyitva az üzletek, de a szakszervezet azt javasolja, délután kettőkor zárjanak be. Suhajda Zoltán- Szakszervezetünk december 24-ére vonatkozó álláspontja az, hogy 14 óra után ne legyenek nyitva az üzletek - tudtuk meg Hankó Györgytől. A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének megyei titkára szerint bizonyára sok bolt már ennél korábban be fog zárni. Mint mondta, két üzlet néhány órával ugyan megrövidítette szokásos nyitva tartását, de délután két óra után is üzemelni fognak. Ebben semmi szabályellenes nincs, hiszen december 24. egyelőre munkanap, bár sokan máskor dolgozzák le. HANKÓ GYÖRGY hozzátette: ha a jövőben munkaszüneti nappá nyilvánítják 24-ét, a szakszervezet szeretné elérni, hogy fél napot dolgozhassanak a kereskedelmi alkalmazottak. Szerinte a jelenlegi vásárlói szokások mellett szenteste napján elengedhetetlen a boltok nyitva tartása. Körülnéztünk, meddig tartanak nyitva a nagyobb áruházak. A békéscsabai Tesco délután háromig, az Univerzál délig várja a vevőket. A Csaba Centerben nem tudták pontosan megmondani, hogy kettőig vagy négyig vásárolhatunk decembert 24-én. Kondoros: negyvenmilliós pályázat Negyvenkétmillió forintos támogatásra nyújtott be pályázatot a kondorosi önkormányzat a Regionális Operatív Program keretében. A cél egy úgynevezett „paktum” létrehozása a Körös-szögi kistérségben, a foglalkoztatási helyzet javításáért. A pályázatban az önkormányzat partnerei között ott van a Körös-szögi Kistérségi Területfejlesztési Társulás, a Békés Megyei Munkaügyi Központ és a Békés Megye Fejlődéséért Egyesület A program széles összefogásra, együttműködésre törekszik mind a szakértői, intézményi, igazgatási szereplők, mind a civil támogató szféra szereplői között, (j) Negyedszázados zenekar Körösladányban A Cuháré citerazenekar huszonöt éves születésnapját ünnepelte a közelmúltban egy nagyszabású népzenei találkozóval, melyen a tisza- kécskei citeratábor prominens képviselői is bemutatkoztak. A színvonalas műsort hajnalig tartó vigadalom követte. A rendezvényt Kom- róczki Gyula, a zenekar vezetője szervezte tagjaikkal közösen. (i) Húszéves nyugdíjasklub Gábortelepen A gábortelepi Délibáb Nyugdíjasklub a napokban ünnepelte alapításának huszadik évfordulóját. A helyi presszóban rendezték meg az ünnepséget, melyen mintegy százan vettek részt. Az alapító tagok közül ma már csak öten élnek, őket ajándékkal, emléklappal köszöntötték a szervezők. Az elmúlt két évtized klubéletét Tóth lózsefné klubvezető méltatta. A jubileumi rendezvényen a medgyes- bodzási nyugdíjasklub és a pusztaottlakai Román Egyesület tagjai is képviseltették magukat, (ke) Az információs központban Lapunk december 10-ei számában, az „Európai modell lehet a munkaügyi központ programja” című cikkben tévesen közöltük, hogy Fekete Gabriella a Békés Megyei Munkaügyi Központ munkatársa. Ő valójában a Békés Megyei Humán Fejlesztési és Információs Központban dolgozik. Az érintettől elnézést kérünk. Tíz éve küzdenek a vasút megmaradásáért Vésztőn vasúttörténet! park A Vasutas Települések Szövetsége jubileumot ünnepelt A Vésztői Regionális Vasút több mint 300 embernek ad megélhetést. így érthető, hogy Vésztő a végsőkig kiáll a mellékvonalak megmaradása mellett. Vésztő és a vasút évtizedek óta elválaszthatatlan. A sárréti város jelenleg is vasúti csomópont, és sok helybéli ma is a MÁV Rt. Vésztői Regionális Vasútnál dolgozik, találja meg boldogulását. így érthető, hogy az önkormányzat mindig maximálisan kiáll a vasút mellett. Sőt, a hazai önkormányzatokból álló Vasutas Települések Szövetsége (VTSZ) évek óta vésztői irányítással működik. A szövetség a napokban ünnepelte megalakulásának 10. évfordulóját. Magyari Barna A MÁV Rt. vésztői regionális vasútjánál jelenleg 300-310 ember dolgozik. Közülük 210 helyi lakos, ezért a sárréti város nemcsak közlekedési, hanem foglalkoztatási szempontból is erősen kötődik a vasúthoz. A rendszerváltás óta a vasút szinte minden felé vesztett versenyképességéből, s különösen igaz ez a mellékvonalakra. Sok hazai településen viszont mindmáig a vonatok a legfontosabb közlekedési eszközök. így érthető, hogy ezen települések a végsőkig ragaszkodnak a MÁV-járatokhoz. E sorsazonosság kovácsolta egybe azokat az önkormányzatokat, amelyek tíz esztendővel ezelőtt létrehozták a Vasutas Települések Szövetségét A VTSZ-nek jelenleg már közel 150 hazai település (közülük csaknem 20 Békés megyei) a tagja. Ezekben a helységekben összesen mintegy másfél millió ember él. A szövetség 1999 óta vésztői irányítással működik. A VTSZ országos elnöke Kaszai János, Vésztő polgármestere, titkára Balog Imre, a település jegyzője, gazdasági vezetője Pákozdi Gáborné, az önkormányzat pénzügyi irodavezetője. A VTSZ fennállásának tizedik évfordulója alkalmából a napokban rendkívüli ünnepi közgyűlést tartottak Budapesten, a Vasúttörténeti Park Orient-csarnokában. Kaszai János köszöntőjében hangoztatta: a VTSZ tíz éve is bizonyítja, hogy a magyar civil társadalom felnőtt, képes képviselni saját érdekeit. Vizsy Ferenc, a MÁV Rt. Vezérigazgatóságának személyszállítási főigazgatója kiemelte: a MÁV számára a VTSZ nagyon fontos társadalmi bázis. Egy évtizede kevesen hitték, hogy a szövetség itt lesz és harcol a vasút megmaradásáért. A VTSZ társadalmi rangja egyre erősödik, ezért a MÁV számára a szövetséggel való együttműködés és együttgondolkodás a jövőre nézve is nagyon fontos. Mezőhegyes is alapító tag A Vasutas Települések Szövetségének első alakuló ülését tíz évvel ezelőtt Hatvanban tartották. Azt a kísérletet néhány formai ok miatt a bíróság elutasította, így még abban az évben Celldö- mölkön alakult meg hivatalosan a VTSZ. Az alapító tagok között Vésztő mellett ott volt Mezőhegyes, Adács, Cegléd, Celldö- mölk, Dombóvár, Dunaújváros, Hatvan, Hegyeshalom, Mura- keresztúr, Pusztaszabolcs, Szolnok, Vác és Záhony. Nyerő Óra játék a Csaba Rádióban december 13-24-ig. Már elindult a Csaba Rádió Nyerő Órák elnevezésű óranyerő játéka! Vigye haza exkluzív karóráink egyikét, és ráadásként nyerje meg 100 ezer forint értékű főnyereményünket. NE HAGYJA KI, MOST KAPÓRA JÖHET EGY KARÓRA! c&m R4 m m 104MHZ Békéscsaba. Bartók B. u. 7. 66/450-104 www csaDoradto hu 36 ÓRÁNK VAN! Több energiát a foglalkoztatásra előkelő helyen Jól állunk a szakképzésben Fontos a szlovákság Telekgerendáson kisebbségek Csökken a gyermeklétszám A Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. (ITDH) helyi képviselete és a megye képviselőtestülete a foglalkoztatási helyzet elősegítése érdekében tanácskozást szervezett tegnap Békéscsabán, a Fiume Szállóban. Mogyorósi Krisztina A Beszállítói és ellentételezési konferencia címmel meghirdetett rendezvényre a gazdaságfejlesztésben érdekelt szervezetek, valamint a megyei vállalkozások képviselőit várták. A tanácskozást Varga Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke nyitotta meg, aki köszönetét mondott az ITDH Kht-nek azért a fokozott érdeklődésért, mely Békés megyére irányul és amelynek eredményeképpen a helyi vállalkozások értékes információkhoz juthatnak.- Fontos, hogy Békés megyében a foglalkoztatási helyzet javítására az országos átlagnál nagyobb energiát fordítsunk, s ehhez jó alapot szolgáltatnak az ilyen konferenciák —hangsúlyozta. A tanácskozáson előadást tartott a későbbiekben Kóczián József és Szilágyi András, a gazdasági tárca főtanácsosai, illetve Kárpáti Sándor, az ITDH Beszállítói és Tanácsadói Központ vezetője. A beszámolók témái a kis- és középvállalkozások fejlesztésének eszközei, az ITDH szerepe, valamint a gazdaság ellentételezési ügyletei voltak. A megye nemzeti és etnikai kisebbségi bizottsága — folytatva azt a korábban megkezdett gyakorlatot, hogy üléseit egy-egy nemzetiségi, vagy etnikai kisebbség lakta településen tartja — tegnap Telek- gerendáson ülésezett. Szekeres András Először anyagi kérdések kerültek terítékre: a bizottság jóváhagyta és támogatta a megyei önkormányzat idei költségvetésének módosítását. Ezután Medvegy Mihályné, a vendéglátó település polgármestere adott tájékoztatást a község életéről. Egyebek között elmondta: az 1720 lelket számláló faluból mintegy 450-en ingáznak naponta munkába, s csaknem ennyien dolgoznak helyben. A tájékoztatóból kiderült az is: a faluban csökken a gyermeklétszám, az iskola működtetésének költségeit hatvan százalékban a helyi önkormányzat biztosítja. Elhangzott az is, a helyi szlovákság alkotó módon volt, s van jelen a település életében. Svecz Katalin, az öttagú szlovák kisebbségi önkormányzat elnöke tájékoztatójában többek között rámutatott: a helyi szlovákság hagyományainak, kultúrájának, nyelvének ápolásában szorosan együttműködik a szomszédos, valamint a megye más településeinek szlovák szervezeteivel.