Békés Megyei Hírlap, 2004. december (59. évfolyam, 280-305. szám)
2004-12-13 / 290. szám
12 SZOLGALTATAS BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2004. DECEMBER 13., HÉTFŐ VONALBAN VAGYUNK. Fekete G. Kata Ezeken a hasábokon naponta igyekszünk olyan kérdésekre válaszolni, tanácsot adni, amelyek közérdeklődésre tarthatnak számot Kérdéseiket, észrevételeiket, panaszukat rögzíti a 66/527-207-es telefonkészülék. Hétfőtől csütörtökig 14-17, pénteken 14—16 óra között munkatársunk várja a hívásokat Érdemes egy gyógyszertárat kiválasztani Olvasónk Budapestre utazott, de itthon felejtette gyógyszereit, amelyekre sürgősen szüksége lett volna. A receptre felíratott készítményt azonban nem adták ki neki. Azt kérdezi, vajon miért nem. A patikusnak mindig meg kell róla győződnie, hogy a közgyógyigazolvánnyal érkező valóban jogosult-e a szolgáltatásra. Hogy egyszerűsítsék a helyzetet, a jogosultság megállapításához a kérelmezőnek, illetve az igazolvánnyal már rendelkezőnek érdemes kiválasztania egy gyógyszertárat, ahol a közgyógyellátás terhére térítés- mentesen kiváltható készítményeket megjelölik, és ahol a jogosult a felírt gyógyszert a későbbiekben kiváltja. Ehhez be kell vinni a kérelmet az adott gyógyszertárba, ahol rávezetik az orvos által felírt gyógyszerek árát. Választásunkat később természetesen módosíthatjuk, és sürgős esetben bármelyik patikában beszerezhetjük a szükséOLVASÓINK ÍRJAK ges gyógyszert. Ezért érthetetlen, miért nem adták ki Budapesten az igazolvány felmutatása után a készítményt. A gyógyszertárnak csak annyi jelentősége van, hogy amelyik helyen általában ki szokta váltani a jogosult a gyógyszereit, ott könnyebben meg tudják határozni a jogosultság megállapításához az átlagos adagokat és azok árait. A közgyógyellátási igazolvány az egész ország területén érvényes, ezért a jogszabályban használt sürgős esetet nem kell konkrétan meghatároznunk, bármelyik gyógyszertár, bármikor a jogosult rendelkezésére áll. Akár folyamatosan is járhat másikba a beteg, kizárólag az említett célszerűségi okok indokolják, hogy a jogosult a megjelölt gyógyszertárat keresse fel. Ne limlommal tüzeljünk! A családi költségvetés oly módú lefaragása, hogy családi házuk körüli limlom eltüzeléséből eredő pénzmegtakarítás történjen, nagyon megkeseríti és megkérdőjelezi az ott élők életkilátását, tiszta levegőhöz jutását. Szennyezett környezetben megszaporodnak az allergiás, asztmás, légúti, szemkő tőhártya-gyulladásos, fejfájós, gyomorpanaszos és rákos betegek. A sok vegyi anyaggal átitatott limlomok igen ártalmasak. Ki figyel, ki emeli fel szavát ez ellen? Lesz-e „füstkommandó”, akiknek lehető sége volna kiszűrni az olyanokat, akik rombolják, mérgezik tudatosan, vagy felvilágosítás hiányában tudatlanul a környezetünket? Békésen, békében szeretnénk élni. Négy éve költöztünk be új építésű kertes családi házunkba. Ilyen gondunk nem volt 2003-2004 előtt. Az átjáró, maró, rossz szagú füst viszont betelepedett az udvarunkba, a kertünkbe, az otthonunkba is. Ablakot nyitni nem lehet, így szellőzőt alakítottunk ki, amelyet felszereltünk cső ventillátorral. A mi szakértelmünk kevés volt. Mivel mindez egy légtérben van kiépítve a gázkazánnal, használatával elindult a veszélyes állapot. Hogy ezt kiküszöböljük, megfordítottuk a levegő áramlás útját. így sem jó, kintről csak a maró füst tud beáramlani. Tehetetlenek vagyunk, várjuk a jó irányú szelet és a problémánk megoldásának kulcsát. (Név és cím a szerkesztőségben.) Az itt közölt vélemények nem okvetlenül azonosak a szerkesztőségével. Az olvasói leveleket a szerzők előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. ANYAKÖNYVI HÍREK GY OMAENDRŐD Házasságkötések: Tomasovszki Katalin és Uhljár György, Pindzsu Julianna és Rácz Sándor, Hargitai Valéria Katalin és Rajki Sándor. Halálesetek: Domokos István (1952), Tari Lajos (1936). SZEGHALOM Születések: Szilágyi József és Fekete Elvira fia Nándor, Hegedűs Csaba és Sáfián Anita leánya Anita. PROGRAMOK jgyTv BÉKÉSCSABA. Center Mozi 14.30,17.00,20.00- kor: Nagy Sándor, a hódító (amerikai történelmi dráma) * 15.00, 17.30-kor: Polar Expressz (m. b., amerikai családi animációs film) * 19.30,21.00-kor: Kidobós - sok flúg disznót győz (m. b., amerikai vígjáték) * 15.30, 16.30-kor: A hihetetlen család (m. b., amerikai komputeranimációs film) * 19.30, 21.15-kor: Álmodozók (olasz-francia dráma) * 17.45-kor: Stepfordi feleségek (amerikai vígjáték) * 20.30-kor: Másnap (magyar dráma) * 18.30-kor: A bőség földje (amerikai dráma). GYOMAENDRŐD. Apolló Mozi 10.00, 14.00-kor: A legelő hősei (m. b., amerikai rajzfilm). SZARVAS. Turul Mozi 20.00- kor: Már megint bérgyilkos a szomszédom (m. b., amerikai akció-vígjáték). |j|^PU BÉKÉSCSABA. TIT ^ Körösök Vidéke Egyesület székháza. 17.00-kor: Tollak és kalapok - Gondolataim a középső Andok tájain címmel Kucsera Emil tanár előadása. GYULA Erkel Ferenc Általános Művelődési Központ 10.30,13.30- kor: Eszményi Viktória és Heilig Gábor karácsonyi koncertje gyerekeknek. OROSHÁZA Katolikus templom hittanterme. 17.00-kor: beszélgetés Szelényi Károly fotóművésszel. Városi Képtár. 19.00-kor: Szelényi Károly fotóművész kiállításmegnyitója. A tárlat 2005. január 20-áig látogatható. Holnap BÉKÉSCSABA Megyei könyvtár, aula. 15.00-kor: Jozef Vydrnák trencséni grafikusművész kiállítása. 77 T Körösök Vidéke Egyesület székháza. 17.00-kor: A nappali csillag címmel dr. Kókai László csillagász előadása. GYULA Erkel Ferenc Általános Művelődési Központ 8.30, 10.30- kor: Eszményi Viktória és Heilig Gábor karácsonyi koncertje gyerekeknek * 14.00-kor: a Karácsonyi díszek természetes anyagokból című pályázat eredményhirdetése, valamint az alkotásokból rendezett kiállítás megnyitója. Várszínház, kamaraterem. 19.00-kor: Nagy Bandó András estje: beszélgetés kabaréról, könyvekről, humorról. KÖZÉLETI HÍREK Lakossági fórumot tart ma 17 órától a Békéscsabai Román Kisebbségi Önkormányzat székhelyén, a Szabadság tér 11-17. szám alatt, a DL emeleten. Témák: beszámoló a román kisebbségi önkormányzat 2004. évi munkájáról, javaslatok begyűjtése a 2005. évi feladatokat illetően. Minden érdeklődőt várnak. December 14-én, kedden 17.00 órakor Nemzetiségek napja ünnepség lesz Békéscsabán, a városháza dísztermében, a Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata és a cigány, lengyel, román, szlovák kisebbségi önkormányzatok szervezésében. A Magyar Vöröskereszt Békési Területi Szervezete december 14- én, kedden 8.00-11.00 óráig a békési nyugdíjasházban, 12.30-15.00 óráig a kamuti művelődési házban véradást szervez. LOTTÓSZÁMOK Ötöslottó: 16, 60, 65, 77, 78. Jokerszám: 326117. Hatoslottó: 20, 27, 29, 30, 42, 45. Pótszám: 16. Közlemény Az APEH Békés Megyei Igazgatósága a munkaszüneti napok áthelyezése miatt az alábbi ügy- félfogadási rendben várja tisztelt ügyfeleit: 2004. december 17-én, pénteken 8.00-15.30-ig 2004. december 18-án, szombaton ügyfélfogadás nincs 2004. december 20-án, hétfőn 8.00-18.00-ig 2004. december 23-án, csütörtökön ügyfélfogadás nincs 2004. december 24-én, pénteké nügyfélfogadás nincs Az itt nem említett napokon az ügyfélfogadás változatlan. 2004. december 20- án a meghosszabbított ügy- félfogadás csak a békéscsabai ügyfélszolgálatra vonatkozik az eva-bejelentkezés és -kijelentkezés kapcsán. Uccu neki a vásárba... A rövidítések jelentése: oák = országos állat- és kirakodóvásár, ok = országos kirakodóvásár, av = autóvásár, mgv = munkagépvásár. December 14.: Zalaegerszeg - oák. December 18.: Kecskemét - ok. December 19.: Heves, Mó- rahalom, Pécs, Tiszakécske, Tokaj - oák; Heves - mgv; Kecskemét - ok; Kecskemét, Pécs - av. INGATLAN GÉP BEJÁRATOTT kis ABC árukészlettel eladó vagy kiadó Sarkadon. (70) 385-4862. BÉKÉSEN az Ék utcában ÚJ garázsok eladók ill. kiadók. (30) 9451-833, (30) 9456-401. *37461* GYULA belvárosban téglablokkos, egyedis, III. em.-i, 2 szobás lakás eladó. Ár: 9,5 M Ft. Érd.: (70) 225-3862. ME2ŐBERÉNY központjában I. em.-i, 70 nies, felújított lakás eladó. (70) 2866-170. BÉRLEMÉNY BÉKÉSCSABÁN az Árpád Söröző kedvező áron bérbeadó. Érd.: (30) 985-9851. •37515* CSABA-CENTER mellett utcára nyíló helyiség üzletnek, irodának kiadó. (30) 2297-780. *37548* ITALBOLT bérbeadó Békéscsaba, Orosházi út 32. BON-Büfé. (30) 9859-851. ALBÉRLETET KÍNÁL LENCSÉSIN 2 szobás, egyedi fűtésű albérlet kiadó. (20) 463-6866. JÁRMŰ GYÁRI MINŐSÉGŰ KIPUFOGOCSOVEK GYÁRTÁSA TERMELŐI ÁRON, 60 mm ÁTMÉRŐIG! GYULA, Dobozi út 28. Tel.: (66) 463-755, (30) 9589-429. AUTÓÜVEG-ELADÁS, beszerelés. (66) 450- 358. •36479* FORD Focus Combi 1.8 TDDI, 2002.07. havi, extrákkal eladó. 30/9253-337 •37474* FORD Transit 2.4 TDCi, 2002-es, 125 LE, leghosszabb, félmagas, extrákkal eladó. (30) 535-2693. *37463* AUTOHITEL hoz ott autóra ls!_ _ Autó Dual, Békéscsaba, Szarvasi út 117. Tel.: (66) 448-666, 528-001. E-mail: auto@autodual.hu ? NISSAN Maxima 3000 automata full, hitelátválalással is eladó. (30) 2138-610. •37515* SKODA Pick Up, 1.9 D, 1999-es, dobozos eladó. (30) 535-2693 FIAT MÁRKAKERESKEDÉS felvételt hirdet használtautó-értékesítő munkakörbe. Az ideális jelölt: • 20-30 év közötti fiatalember • szakirányú (műszaki) középfokú végzettség • magabiztos számítógépes tudás • B kategóriás jogosítvány • jó megjelenés, kiváló kommunikációs készség • nagy munkabírás, megbízhatóság, rendszeretet. írásos jelentkezéseket az alábbi címre kérünk: Autó-Brill Kft., Békéscsaba, | Bartók B. út 46-50. ? AKCIÓS EV VÉGI VÁSÁR MEZOGAZDASAGI ER0- ES MUNKAGÉPKÍNÁLATUNKBÓL RENDKÍVÜLI AKCIÓT HIRDETÜNK. MTZ-820.2 traktor: EU-minőség, típusbizonyítvánnyal, garanciával, műszaki vizsgával 3 275 000 Ft + áfa. „ ALFA-GÉP KFT,, CtGEP BÉKÉSCSABA, SZARVASI ÚT 84. TEL: (66) 447-909,540-170. WEIMAR rakodógép és hozzávaló alkatrész, kanál, kerék stb. eladó. (30) 9281-917. Az APRÓHIRDETÉSEK SZÖVEGÉT MINDEN ESETBEN A HIRDETŐ ÜGYFELEINKTŐL KAPJUK. EZÉRT AZ ABBAN FOGLALTAKÉRT A KIADÓ SEMMILYEN ANYAGI, ILLETVE JOGI FELELŐSSÉGET NEM VALLAlI ÁLLAT ÜSZŐK, tehenek eladók. (30) 570-7649. •37546* *12 HETES Golden Retriver kiskutyák eladók. (30) 326-2240. ________________________________________-37577» SZOL GÁLTATÁS OKTATÁS ■36400* * REDŐNY, szalagfüggöny! (66) 389-784. *79353* 8 REDŐNYT a gyártótól! 06 (30) 232-9162. *79353* ALKOHOLFÜGGŐSÉG hatékony kezelése ambuláns és bentlakásos formában, nemzetközileg minősített program alapján 06-(l)258- 6878 •36562* DUGULÁSELHÁRÍTÁS bontás nélkül. 66/435- 439 *36476* ÉUE MEG frissítő masszázsom harmóniáját! (20) 486-5720. •36521* 8 REDŐNY, reluxa, szalagfüggöny, hevederzár. Tel.: (66) 480-198. *81829* REDŐNY, reluxa, szalagfüggöny készítés, javítás. (66) 454-171. •36818* WWW.RED0NYFUTAR.hu akciós redőny, szúnyogháló, szalagfüggöny, reluxa, roletta. Bemutatóterem a Tescóban. Tel.: (30) 384- 8413. ____________________________________________________*33148* ÁLLÁST KÍN ÁL ELADÓ-PÉNZTÁROSI munkára keresünk Gyomaendrődre és Szarvasra megbízható diákokat fiatalokat azonnali kezdéssel, hosszú távra betanítással! Tel: 06-1-354-35-51 vagy 06-20-365-62-37 •37465* 8 GYULAI élelmiszer boltba eladót felveszünk, (30) 856-4323. *37472* KFT. keres egyedi gyártásban jártas CNC gépkezelő, beállítókat nettó 800 Ft-os órabérért. Szállást biztosítunk! (20) 557-2252. •37565* MULTINACIONÁLIS kereskedelmi világcég munkatársakat keres havi 40 órára 160 00 Ft/hó jövedelmi lehetőséggel, plusz céges juttatások. Jelentkezni: 2004.12. hó 14. Békéscsaba, Irányi u. 4-6. II. em. 3. iroda •37521* 8 KIEGÉSZÍTŐ jövedelem 50-150 E Ft, intelligens munkával. (20) 9921-590. perfekt Várjuk azok jelentkezését, akik 2005-ben állami támogatással szeretnének szakképzettséget szerezni! Feltétel: érettségi. Kérje díjtalan tájékoztatónkat a szakmákról (65 képzés) és kedvezményekről! Békéscsaba, Kinizsi u. 5. Tel./fax: (66) 52-00-72. E-mail: bekescsaba@perfekt.hu PÉNZPIAC BRÓKEREKI Közvetítők figyelem! Lízingtársaság magas jutalék ellenében elsősorban jármű, gép, berendezés operatív lízing, tartós bérleti ügyfeleket fogad. Jelentkezés: 06-1-412-3090,06-1-270-1224. .xm. TEUESK0RU hitel a Tri-Signum Kft.-én keresztül. (20) 360-1830. *37513* VÁLLALKOZÁS FINANSZÍROZÁS! ÚJ és használt gépek, berendezések, gépjárművek rugalmas lízingelési feltételekkel az Innotrade Lízing Rt-nél. Bővebb információ: vww.innotrade.hu Tel.: 06-1-412-3090,06-1-270-1224. Az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Egyesülete battonyai gyermekfalujába legalább középfokú végzettségű, életerős, kiegyensúlyozott nőt keres, aki 6-8 gyermek nevelését hivatásos nevelőszülőként végzi a gyermekfalu szakmai segítséget nyújtó j környezetében. I Az érdeklődők jelentkezését Németh Szabolcs faluvezető várja. Telefon: 06-68-456-027 ENERQIAHOBPOZO TŰZIFA akció dec. 15-ig 9-11 500 Ft/m3 ingyen házhozszállítással. (30) 232-9515. *37505* TŰZIFA dec. 15-ig 9-11 500 Ft/m3. Házhoz szállítva készlet erejéig. (30) 9750-662. *37508* ALAPÍTVÁNY A BAPTISTA Gyülekezet Szeretetszolgálat Alapítványa megköszöni mindazoknak a segítségét, akik 2003. évi személyi jövedelemadójuk 1%-ával munkánkat támogatták. A 72 235 Ft- ot a 2005-ös évben továbbképző tanfolyamokra kívánjuk fordítani. _____________________*37574* _________VEGYES_________ KA ZÁN új, “szalmabálás" eladó. 66/259-026. *30748* ÚJ DISZNÓTOROS asztalok eladók. Békés, Mikszáth u. 4. (66) 411-898, (20) 9623-700. _____________________________________________________*36083* HIRDETMÉNY KULTURÁLIS kapcsolatok Egyesülete következő közgyűlését 2004. december 17- 17.30 órától tarja a Kondi u. 32. sz. alatt. ■37503* _________UTAZÁS_________ HA JDÚSZOBOSZLÓI év eleji akciós üdülés félpanzióval 15 500 Ft/fő/hét 06 (20) 9350-457. *37154* HAJDÚSZOBOSZLÓI gyógyüdülés félpanzióval. Ár: 15 900 Ft/fő/éj. (20) 4640-631 8 TRABANT 601. 1990-es friss műszakival eladó. (30) 625-4862. •37469* WLT 35 2400 dizel műszakival bontásra is eladó 300 E FT-ért. (30) 9859-851.-_________ -_________ *37515» HA SZONGÉPJÁRMŰ VW MIXT0 6 személyes thg. 2.5 TDi hosszított eladó vagy földmunkagépre cserélhető. (30) 9859-851. •37515* VW TRANSPORTER 9 személyes eladó 1995- ös 2,4 dízel v. földmunkagépre cserélhető. (30) 9859-851. _____________________________________________________»37515* MEZŐGAZDASÁG CUKORGYÁRI répaszelet helybe szállítva megrendelhető. Ár: megegyezés szerint. Érd.: (30) 2395-197. KRISTÓF ROLAND Békéscsabán a mai napon ünnepli születésnapját. Sok szeretettel köszönti anya, apa, mama, tata és Tamás. v Jv*~"*TP* Ü j y-í Békés Megyei Hírlap Kiadja a NÉPÚJSÁG Kft. Főszerkesztő: 0R. ÁRPÁSI ZOLTÁN Főszerkesztő-helyettes: NIEDZIELSKY KATALIN Ügyvezető igazgató: DR. TÓTH MIKLÓS Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4., levélcím: 5601 Békéscsaba, Pf. 111. Telefon: központ (66) 527-200, sportrovat (66) 527-247 Telefax: szerkesztőség (66) 527-231, kiadó (66) 527-201 E-mail cím: szerk.bekes@axels.hu, kiado.bekes@axeb.hu Készült: Szilády Nyomda Kft, 6001 Kecskemét, Mindszenti krt 63. Telefon: (76) 481-401 Telefax: (76) 481-204 Felelős vezető: BOROS GÁBOR ISSN szám: HU ISSN 12151068 Az előfizetői példányok kézbesítését a Népújság Kft terjesztőhálózata végzi, az árusítás a „KÖRÖSHÍR" Kft regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztés: LESZKÓ TAMÁS terjesztésvezető Telefon: (66) 527-217 Telefax: (66) 527-221 Előfizetés a kiadónál (telefon: 80/922-012), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kéz be- sítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402609-26017398-70070000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija: egy hónapra 1596 Ft, negyed évre 4788 Ft, egy évre 19 152 Ft Hirdetés NÁNÁSI JÁNOS hirdetésvezető Hirdetésfelvétel Telefon: (66) 527-227, telefonos hirdetésfelvétel (66) 527-222, Telefax: (66) 527-211 E-mail: hird.bekes@axels.hu Tájékoztatjuk Olvasóinkat hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ' ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer-Magyar- ország Kft, Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft, Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadói Kft, Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását illetve törlését Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült A MATESZ által auditált Lapunkban cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent A Békés Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. - Értesüléseket átvenni csak a Békés Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk.