Békés Megyei Hírlap, 2004. december (59. évfolyam, 280-305. szám)
2004-12-13 / 290. szám
I 4 MEGYEI KÖRKÉP BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2004. DECEMBER 13., HÉTFŐ MEGKÉRDEZTÜK OLVASÓINKAT A dohányreklámozás szigorításáról BACSA JANOS- NÉ, 75 ÉVES, KÖTEGYÁNI NYUGDÍJAS: — A híradásokból szereztem tudomást, hogy az elkövetkezendő időben a dohánygyárak, dohányboltok nem tehetik ki az üzlet homlokzatára a füstölnivaló márkanevét, ellenkező esetben a fogyasztóvédelem bírsággal sújthatja a vonatkozó jogszabály megsértőit. Jómagam egyetértek a szigorítással. ANDRÁSI GYÖRGYNÉ, 62 ÉVES, KÖTEGYÁNI NYUGDÍJAS:- Nem igazán látom értelmét a szigorításnak, hiszen aki cigarettázik, illetve rá szeretne gyújtani, úgyis rá fog gyújtani. Véleményem szerint nem reklámfüggő a dohányzás, hiszen aki rászokott, az nagyon nehezen tud megválni tőle. Azt sem hiszem, hogy a kihelyezett márkanév alapján választanának füstölnivalót az emberek. MOLNÁR IMRÉNÉ, 66 ÉVES, KÖTEGYÁNI NYUGDÍJAS:- Soha életemben nem dohányoztam, s biztos, hogy ezután sem fogok rágyújtani soha! Éppen ezért nem is biztos, hogy hiteles lehetek ebben a kérdésben, de ettől függetlenül úgy ítélem meg, miszerint helyénvalóan döntött a bíróság, amikor a nemdohányzók érdekeit szem előtt tartva döntött a márkastopról. BÁLINT IMRÉNÉ, 63 ÉVES, KÖTEGYÁNI CSALÁDI KISEGÍTŐ VENDÉGLÁTÓS: — Véleményem szerint a dohányzás térhódítását, ha egyáltalán vissza lehet szorítani, csakis az árusítás ellenőrzésének szigorításával. Sajnos egész fiatalok is viszonylag sokan dohányoznak mostanában, s nem hiszem, hogy a dohányreklámozás lenne a felelős ez ügyben. Sokkal inkább úgy látom, divat ma a fiatalok körében a dohányzás. ■ Both Imre Geszt, nem ereszt! A fenti mottóval rendeztek negyvenéves osztálytalálkozót a határ menti zsáktelepülés általános iskolájából 1964-ben elballagottak a közelmúltban. Békéscsabáról, Biharugráról, Budapestről, Gesztről, Gyuláról, Mező- gyánból, Nyírbátorból és Szeghalomról érkeztek a vén diákok, akik Gonda lánosné, Irázi István és valamikori osztályfőnökük, Szerb József társaságában idézték fel az 1956-64 közötti időszakot, (b) A parlagfű is lehet játék Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat békési intézete szerette volna elérni, hogy a gyerekek minél többet tudjanak a parlagfűről, a hatásairól és a fejlődés minden stádiumában felismerjék a növényt. Hogy minél szélesebb kört elérjenek, kérték, a fiatalok készítsenek a témában művészeti alkotásokat, játékokat. Az ÁNTSZ csütörtöki, békéscsabai sajtótájékoztatóján bemutatták az egyik legeredményesebb pályázatot és az ötletgazdát. Wittman Edina társasjátékát 1500 példányban sokszorosította az ÁNTSZ és a megye minden általános iskolájába eljuttatta azokat, (y) Dombegyházi ellenőrzés A dombegyházi általános iskolát érintően a közelmúltban törvényességi ellenőrzést tartottak, amely során néhány — elsősorban munkajogi — hiányosságot tártak fel. Az önkormányzat jelzése szerint a jogszabályi előírások szerinti hiányosságok megszüntetésére 2004. december 31-éig kell intézkednie az iskolavezetésnek. (I) Szorosabb kapcsolatok Hargitával természetvédelem Szükség van a határokon átnyúló együttműködésre A pelikán nagy számban fordul elő a Dunadelta térségében, ezért vált a Dunadelta Bioszféra Rezervátum címermadarává. A Duna-delta számokban Kiterjedése: 580 000 hektár Ebből Románia területén: 480 000 hektár Ukrajna területén: 100 000 hektár A magyar természetvédelmi szervezetek eddig jellemzően csupán a határ menti román környezetvédelmi szervekkel álltak szoros kapcsolatban. A jövőben ez az együttműködés kiterjed a Hargita megyei környezetvédelmi ügynökségekre is. Erről nemrégiben született döntés Bukarestben, a magyar-román környezetvédelmi vegyes bizottság ülésén. Lipták Judit A dr. Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter által vezetett hattagú magyar delegációnak tagja volt Tirják László, a Körös-Maros Nemzeti Park igazgatója is, akitől megtudtuk, hogy a tárgyalások alatt három fontos döntés született. Megállapodtak abban, hogy a jövőben mindkét ország támogatja a romániai Bihar-hegység Naturpark és a KMNP határ menti területei közötti ökológiai összeköttetés megvalósulását.- A mi nemzeti parkunk számára mindenképpen kedvező, hogy a Cséfa körzetében található erdők, gyepek is a natúrpark részeivé válnak, így a két országon átnyúló, egységes természetvédelmi terület alakulhat ki - hangsúlyozta Tirják László. Hozzátette: megállapodás született arról is, hogy a jövőben minisztériumi szinten és a határ menti régiók szintjén is folyamatossá teszik a kapcsolattartást annak érdekében, hogy megfelelően igazodni tudjanak az európai uniós természetvédelmi irányelvekhez. Kt elsősorban a Magyarországot és Románia nyugati megyéit magában foglaló Pannon Biogeográfiai Régión belüli NATURA 2000-es területek kijelöléséről van szó. A megállapodások fontos részét képezi, hogy a jövőben hazánk szorosabbra fűzi a természetvédelmi együttműködést Hargita megyével. Tirják László tájékoztatott arról is, hogy a magyar delegáció a tárgyalások befejeztével, Speranta Maria Ianculescu román környezetvédelmi miniszterasszony meghívására látogatást tett a Duna-delta Bioszféra Rezervátumban, ahol a természetvédelmi értékek mellett megismerkedtek az ottani kutatóintézet munkájával is. Elvi döntést hoztak arról, hogy megkezdik az együttműködés kiépítését a rezervátum és egy magyarországi, Duna menti nemzeti park között. Kárókatonák hazája A Duna-delta vidék Európa egyik legjelentősebb egybefüggő vizes élőhelye, mely egyszerre bioszféra rezervátum, különleges védelem alatt álló ram- shari terület és a világörökség része is. Itt található a kis kárókatona világállományának 60 százaléka, illetve a rózsás, borzas gödény legnépesebb európai állománya. A telelési id& szakban a vörösnyakú ludak mintegy fele is a Duna-delta környezetében telel Sikeres két esztendő a távoktatásban félidő Jövőre OKJ-s szakmunkás-bizonyítvánnyal zárhatnak A távoktatás alapjait 2002-ben rakta le a kétegyházi Mezőgazdasági Középfokú Szakoktatási, Továbbképző és Szak- tanácsadó Intézet, valamint a székelyudvarhelyi mezőgazdasági líceum. László Erzsébet A kétegyházi iskola szaktanárai kidolgozták a képzési tervet, modulfüzeteket készítettek. Később Erdélyben működő mező- gazdasági középiskolák forrás- központokká váltak, szakmunkáskönyvekkel, internettel látták el őket, és ott, helyben egy- egy tanár, úgynevezett tanulástámogató tutor segítette, és azóta folyamatosan segíti a hallgatók felkészülését - tájékoztatott a minap Tábor Istvánná, a kétegyházi intézmény felnőtt- oktatást irányító szakembere. Megtudtuk, jelenleg Kézdivá- sárhelyen harmincán, Csíkdán- falván húszán tanulnak a távoktatás keretében, a többiek várakozólistára kerültek, és későbbi csoportokban kezdhetik meg tanulmányaikat. A hallgatók önállóan készülnek, negyedévente írásos beszámolót küldenek Kétegy- házára, melyeket az itteni intézményben értékelnek. Félévente intenzív szakmai gyakorlaton vesznek részt a diákok s a vizsgák, az értékelés is Kétegyházán történik. A távoktatás keretében tavaly novemberben kezdődött meg a képzés, egy évvel később, azaz nemrégiben fejezték be az első évet a hallgatók. Egy esztendő múlva, a sikerrel végzők pedig OKJ-s szakmunkásbizonyítvánnyal zárhatják tanulmányaikat. Az eddigi tapasztalatok alapján Tábor Istvánná sikeresnek értékelte a távoktatást, melyet 2002-ben saját költség- vetéséből kezdett el. A képzésre idén egymilliós támogatást kaptak az Apácai alapítványtól, ezzel is csökkenthetők a költségek. Jelenleg több mint hatvanan várnak arra, hogy bekapcsolódhassanak a programba, ezért az intézmény további pályázatoktól remél forrást. Előny, hogy a végzősök az Európai Unióban is elismert szakmai végzettséget kapnak. Jelenleg arról tárgyalnak, hogy a határ túloldalán is hasonló szintű elismerést kapjon a megszerzett oklevél. VÁRJÁK AZ ADOMÁNYOKAT, (o) Mindenféle adományt, de elsősorban tartós élelmiszereket, édességeket, gyermekjátékokat Jó szívvel fogadnak a Vöröskereszt megyei irodájában, Békéscsabán, a Bajza utcában. A cél az, hogy minél több rászorulónak szebbé tehessék a karácsonyt. Hétfőtől csütörtökig 8-tól 16-ig, pénteken és szombaton 8- tól 12 óráig várják azokat, akik segíteni tudnak. KISHÍREK BÉKÉS MEGYÉBŐL Battonya. ÖNHIKI. (ke) Az önkormányzatnak 10 millió forint állami normatíváról kellett lemondania, az összeget jelezték az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került önkormányzatok önhikis pályázatára. Kérelmet nyújtottak be a 20 millió forintos belügyminiszteri támogatás visszafizetésének méltányosságból történő elengedésére, valamint a működésképtelen önkormányzatok támogatására kiírt kerethez, utóbbi elbírálása ebben a hónapban esedékes. BUSZ. (I) A képviselő-testület korábban egy új kisbusz beszerzéséről döntött, mely januárban érkezik meg és a település fiataljainak és idős lakosainak érdekeit szolgálja majd. Az önkormányzat a bekerülési költséget ütemezve teljesíti, melynek első, 5 millió forintos részletét már befizette a hivatal. Dombiratos. IDŐSEK, (ke) Az Öregek Napközi Otthona egyik alapfeladata a közétkeztetés biztosítása. Idén, napi átlagban, kilenc idős étkezett az intézményben, húszán elhordták az ebédet, huszonhárom dombiratosi idősnek pedig a szociális gondozó juttatta el az ételt. Elek. LEIMENBEN. (ke) Az Eleker Heimatkomitee meghívására Elek németországi testvértelepülésén, Leimenben járt a napokban Pluhár László, a határ menti település polgármestere. A városvezető részt vett az adventi ünnepségen és találkozott Wolfgang Ernsttel, Leimnen főpolgármesterével is. A megbeszélésen a két település együttműködési lehetőségeinek bővítéséről esett szó. Füzesgyarmat, gazdálkodás. (íj Az önkormányzat háromnegyed- évi gazdálkodásának beszámolójáról a napokban tárgyalt a képviselő-testület. Az év első 9 hónapjában Gyarmat 1 milliárd 138 millió forint bevételt és 1 milliárd 121 millió forint kiadást teljesített. Gyomaendrőd. megállapodás, (j) Elfogadta a képviselő-testület azt a megállapodást, melynek alapján a gyomaendrődi Városi Családsegítő Központ biztosítja a Hunya—Örménykút Általános Iskolában a sajátos nevelési igényű tanulók ellátását, heti három órában. Gyula. IFJÚSÁG, (ö) Megalakult a Gyulai Fiatalok Érdekvédelmi Szövetsége, amely a civil ifjúsági szervezeteket, közösségeket fogja ösz- sZe. A tagszervezetek képviselői igyekeznek minél több kérdésben közös állásfoglalást hozni a fiatalok érdekeinek védelmében. A szövetség vezetését a tagszervezetek képviselői alkotják. A koordinátor Szabó Enikő, a Családsegítő Központ, Gyermekjóléti Szolgálat és ifjúsági Információs Szolgálat képviseletében. Kevermes. segítségnyújtás. (ke) A házi segítségnyújtás lehetőségét huszonnégyen veszik igénybe Kevermesen. Ezen a gondozási területen mindössze egy dolgozó tevékenykedik, akinek a munkáját közhasznúak segítik. A gondozási óradíj 2001. március 1-jétől változatlan, 145 forint óránként.