Békés Megyei Hírlap, 2004. december (59. évfolyam, 280-305. szám)

2004-12-11 / 289. szám

2004. DECEMBER 11, SZOMBAT - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP tiétvéae 13 Nagy nevelési ziccer: a régi idők muzsikája alkalmas a kapcsolatteremtésre A rock a legjobb, istentől kapott kábítószer Békés felé áll a szekere rúdja — amúgy virtuálisan. Nosztalgia- holdkórjának is kedvezne, ha régi ismerősei újra felfigyelné­nek rá és lenne ürügye haza­röpködni. Mert Békés, az csak Békés Pleskonics (Plesi) And­rás számára. - Lombot itt nö­vesztettem, a gyökerek vissza­húznak — mondja Plesi, volt kollégánk, akinek színes egyé­niségével oly régen találkoz­tunk. Ám a fáradhatatlan mé­dianapszámos ismét hallat ma­gáról, kitalált valami újat — ki­zárólag nekünk, halandóknak. Orosházán születtem, Pusztaföldváron nevelkedtem a pedagógia akkor még jó levegőjében. Az orosházi Táncsics gim­názium és „szakközépkaszárnya” biológi-kémia szakérettségije után bi­ológia-földrajz szakos tanárként egy aranyévet töltöttem kezdő tanárként Gerendáson. Nevelőtanárként az egy­kori alma mater Darvas kollégiumá­ban dolgoztam vagy hat évig, közben a Deszka Színpadot és az első generációs jazzklubok egyikét vezettem. Mindket­tő országos ismertségű lett, ma meg keresném a régi deszkásaimat és hű jazzklubosaimat, mert alig tudok ró­luk! Aztán a 80-as évek elején irány Békéscsaba! — sorolta az emlékeit Pleskonics (Plesi) András, aki két iz­galmas és tanulságos évet töltött a Jó­kai színházban, mint közművelődési titkár és az akkoriban alakult színját­szó stúdió vezetője. És azután jöttek a népújságos évek. — Sok nagyszerű, se­Pleskonics (Plesi) András, a szellemi alkalmi munkás hiszi, üzenete van a fiataloknak. Jimi Hendrix a drogfogyasztás áldozata lett Szegeden most kezdik oktatni a rock­zene történetét A rádiósként, televízi­ósként és műsorvezetőként ismert Pleskonics András általános és kö­zépiskolákban mesél a műfaj irány­zatairól, régi és mai előadóiról, érint­ve a rockhoz sok szálon kapcsolódó kábítószer problémáját is. Azt szeretné, ha a kereskedelmi rá­diókból ömlő gagyizene áradatában felnövő kamaszok is megismernék az évtizedek óta elpusztíthatatlan rockzene történetét, a legnagyobb előadókat, eligazodnának a műfaj sokféle, s egymást is átszövő ágaza­taiban. A rockzene áttekinthetetlen­nek tűnő erdejében oly módon igazít el, hogy 130 stílust és azok sokféle keveredését mutatja be. Az 50-es évektől napjainkig sorra kerülnek a már legendás klasszikusok (köztük Chuck Berry, Beatles, Rolling Stones, Doors) és a maiak (Red Hot Chilly Pappers, U2). Az ágazatok közt a rock and roll és a blues épp­úgy megtalálható, mint a punk vagy a világzene. A rock elsősorban ab­ban különbözik a korábbi korok muzsikáitól, hogy százmilliókat érint meg, kínálva a zene eszközei­vel elérhető extázis és megtisztulás lehetőségét. Nem véletlen, hogy Plesi óráin a műfaj terjedésével szinte párhuzamosan teret hódító kábító­szer-fogyasztásról is szó esik. Az ál­dozatok (Jimi Hendrix, Janis Joplin, Kurt Kobain) és a drog egyirányú ut­cájából visszafordulni tudó kevesek (Eric Clapton, Sting) példájával fi­gyelmeztet a veszélyre, s arra tanítja a fiatalokat, hogy a rock a legjobb, istentől kapott kábítószer. Nyugaton már tananyag —A mai fiatalokkal nehezen ért szót az idősebb nemzedék, de a rock nyelve kiválóan alkalmas a kapcsolatteremtésre. Meg kell is­mernünk a kamaszok zenéit, s egy csapásra kinyílnak, fogékonyak a régi idők muzsikájának az értékeire - állította Pleskonics András, s hoz­zátette, a rocktörténetet Nyugaton már sok országban tanítják, ily mó­don ismerve el a műfaj értékeit A rocktörténeti előadásokat természe­tesen sok zene kíséri: 16 CD váloga­tott anyaga adja az aláfestést. A kel­léktárból előkerülő tucatnyi (gyári és házilag előállítható) ritmus- és ütőhangszerrel a diákok maguk is beszállhatnak a zenélésbe. gítőkész és befogadó kolléga mosolyog vissza rám emlékeim hulló falevelei­ről! Megszerettették velem az újság­írást, és egyáltalán az írást. Majd a sze­gedi évek következtek. Körzeti rádió­zás, városi televíziózás, kereskedelmi rádiózás, aztán a fiatal tehetségeket fel­fedező program. Műsorvezető show- manként, vagy műsorszolgáltatóként a Dél-Alföldön kétezer körüli kultúrmű­sort készítettem - a múltat idéző mo­nológjából legyen is ennyi elég, mert­hogy Plesi mindig a mának élt ezerrel. S hogy mostanság mit csinál? A kér­dést sem várva sorolta:- Szellemi alkalmi munkás státus­ban vagyok, amibe az is belefér, hogy egyik héten riói útifilm forgatókönyvét írom, meg az is, hogy fiatalok önisme­reti játékait, vagy éppen drogpreven­ciós előadásait vezetem, de az is, hogy most éppen főiskolásoknak és fiatal médiagyakorlóknak tartok rádiós mű­helyfoglalkozásokat. Szóval: visszatér­tem az atyámtól kapott kaptafához, va­gyis a pedagógiához. De nem is én len­nék, ha ezt hagyományosan tenném. Rengeteget dolgoztam ezen a rocktöri dolgon, és úgy veszem észre, egyre job­ban veszik. Komoly üzenet van benne. Nevelési nagy ziccer. Nemzedéki kom­munikáció, ízlés- és emberformálás le­hetősége, európai értelemben vett mű­veltségterjesztés a nagy sztárzuhaná­sok, a szenvedélyrabságok legérzékle­tesebb illusztrációjaként A zenék kap­csán önismereti beszélgetésekre, játé­kokra, hangszerismeretre nyílik lehető­ség. Az egészben az a legizgalmasabb, hogy vagyok olyan eszelős, hogy ebből az egészből szeretnék egy használható, használatos pedagógiai szakmódszer­tant összeállítani kézikönyvvel, lemez- mellékletekkel, mert megszereztem hozzá a képesítést magamtól - 40 év tanulmányai által. ■ Csete Ilona Felfalják maradék szegénységünket. Népszavazás után A népet nem lehet leváltani! Még akkor sem, ha kedvem (kedved, kedvünk) elle­nére cselekszik. Mert annak oka van, ha a nép rosszul dönt. Annak is, ha jól dönt. Nagy kérdés persze, hogy mi a rossz és mi a jó? Különösen, ha a nép­felség az ország műkö­désének alapja. On­nantól a nép döntése szent. Megfellebbezhe­tetlen és elvitathatat­lan. Akárhogy is gon­doljuk és akármiben is reménykedtünk a szavazóhelyiségek megnyitása előtt. Mindez a vasárnapi népszavazás okán jutott eszembe. Más kérdés, hogy a döntés indítékait ele­mezni kell! Megvizsgálni például, miazoka annak, hogy megyénk, és általában a Szlo­vákiával, Ukrajnával, Romániával, Szerbi óval határos térségek polgárainak zöme nemmel szavazott a kettős állampolgárság m. Az ember azt hitte, ha valahol, akkor itt ponto­san tudják az emberek, szinte a saját bőrükön **••••♦••••**•• érzik, mit jelent nemzetből kiszakított ma­gyarnak lenni Itt igazán értik - személyes tapasztalatok és rokoni-baráti kapcsolatok révén - mit jelent hazátlan bitangnak len­ni A szavazás adatai azonban azt mutat­ják, a többség egyáltalán nem érezte és nem értette Vagy nem akarta érteni Az is lehet, hogy más tapasztalatai vannak a hazátla­nokkal kapcsolatban Esetleg attól tartott, neki csak hátránya származik a kettős ál- lampolgárságbóL Ezzel szemben az ország közepe, és a „jéjlett nyugat”, a Dunántúl polgárai mind odaszavaztak. Épp azok, akikről a fene gondolta volna... Akik nem szembesülnek naponta az odaáti helyzettel, s akiknek jó része csak halbmásból tudja, mi a helyzet a Hargitán túl Talán politikai okokat kellene keresni a szavazás hátterében! Az igenek, illetve a nemek többsége alapján megpróbálhat­juk „vörös" és nem „vörös” megyékre ta­golni az országot Eszerint Komárom, He­ves és Szabolcs csaknem vérvörös, Zala és Bács szinte fehér. Mi, békésiek a vörösök táborát gyarapítjuk. De ez sem igaz, a po­litikai választási térkép mást mutat Akkor marad a gazdagság és a sze génység, mint valamelyest is elfogadható magyarázat Talán Ott, ahol nagy a sze génység, nagyobb a riadalom, meg a hi­székenység is, hogy ránk zúdul nyolcszáz­ezer magyar. Jönnek, elfoglalják a mun­kahelyeinket, eleszik előlünk a kenyeret, s felfalják maradék szegénységünket A gazdag Budapest, Pest megye és a nyuga­ti megyék polgárai nem tartottak ettől. Talán mert messze vannak, talán mert arrafelé kevesebben ismerik a nyomort Talán mert nem annyira hiszékenyek A népet, mint említettem, nem lehet le­váltani De döntésének és távolmaradásá­nak okairól meg lehet és meg is kell kér­dezni Anélkül minden állítás csak faltéte­lezés. És minden döntés megalapozatlan. Árpást Zoltán arpasiz@axels.hu------Hétvégi olvasmány--------------------------------­Uto lsó vacsora - tört paszuly, sistergő pirított hagymával Itt és most nem kell asszociálni, mert nem a híres festményről lesz szó. A szeghalmi Péter András Gimnázium kollégiumában volt az a bizonyos va­csora, amelyiket emlékezetes körül­mények között költöttünk el annak idején. 1948 nyarán Füzesgyarmaton is ál­lamosították az egyházi iskolákat, így aztán két út állt előttem: vagy a helyi általános iskolában, vagy a szeghalmi gimnáziumban folytatom tanulmánya­imat. Feri bátyám érettségi előtt állt: szeptemberben együtt vonultunk be a híres sárréti tanintézet diákotthonába. Szépen indult a szeghalmi diákélet, amíg el nem érkezett az ötödik nap va­csoraideje. Becsuktuk a könyvet, nyúj­tózkodtunk egyet, aztán lesiettünk a konviktus alagsorába. Hosszú, tágas, alacsony álmennyezetű, cementpadlós étkezőnk volt; két sorban keresztbe ál­lítva nyolc-nyolc nyurga, kecskelábú asztal, leterítve viaszosvászonnal. A fal melletti végen ült az asztalfőnök, vele szemben a napos kisdiák hokedlin. Az asztal két oldalán hosszú lócákon még négy-négy diák ült, szigorú rangsorban. A tálból való merítés sorrendje is az asz­talfőnöktől indult lefelé. Ezen az utolsó vacsorán én a kilencedik helyen ültem, a jobb hatos asztalnál, a lóca szélén. A mindig éhes diákgyomor meleg, laktató ételről álmodik. No, ezen a pénteki estén gőzölgő tört paszulyt kaptunk, rátétnek sistergő pirított hagymát. Forró volt, laktató is, na­gyon gyorsan elfogyott. A mi asztalfő­nökünk a cseréptálat is fényesre tö­rülte már, aztán nézett jobbra-balra, de csak azt vehette észre, hogy túlol­dalt még az ötödik asztalnál tartanak. A napos kisdiákunkra nézett, aztán mégis nekem szólt:- Hé, kisöcsém, hozzál repetát! Az üres tálat kézről kézre leadták elibém. Kicsit csudálkoztam, hisz' nem én voltam szolgálatban, aztán - mint egy második Twist Oliver - fog­tam a tálat, odamentem a konyha boltíves előteréhez, ahol két fehér kö- tényes szakácsnő porciózta az ételt: egy diákra egy merőkanállal. Engem még nem láttak, hát adtak paszulyt, a hagymáért is fordulhattam. Az asztal felső végén fölgyorsították a kanala- zást, de a repeta már nem került lej­jebb, mert az utolsó asztalra alig ju­tott fél tál étel. Kitört a botrány, akár­csak a felügyelő tanár:- Melyik asztal repetázott? Nagy csönd támadt, a kanalak meg­álltak a levegőben.- Ki hozta ki a második tálat?! - csat­tant az új kérdés. Hát ez én voltam, mi tagadás. Ránéz­tem a haspók asztalfőnökömre, de ő su­nyin félrenézett, és sutymorogni kez­dett egyik osztálytársával. Felálltam, mert hát én hoztam a második tálat. A tanár szeme összeszűkült, szája elvéko­nyodott. További keresztkérdések mel­lőzésével keményen nyakon vágott. Megfeszítettem a lábam, nem estem el, az orrom se vertem az asztalba. Ránéz­tem Ferire, ő komoran figyelte megszé- gyenülésem szomorú jelenetét. Mere­ven és szótlanul maradtam állva. Éjszaka megszöktem. Kimentem a vasútállomásra. Az északi irányba futó sínpár útvonalán, nyújtott léptekkel a talpfákon elindultam hazafelé. Engem ne alázzanak meg, pláne igazságtala­nul ne. A sárréti csillagok hunyorogtak, a ballagó hold szemérmesen nézegette domborodó hasát. A tücskök már elál- mosodtak, a kukoricásban fácánkakas kurrogott. Most nem tudtam örülni a neszező természetnek, sem a rám sza­kadt szabadiágnak. Mi lesz otthon? Mit mondok majd szegény szüleimnek? Ahogy fogytak a telefonkarók, úgy sza­porodtak a szorongató kérdések. A keleti égalján rózsaszín pántlika de­rengett. A kelő nap aranyos nyílvesszőket lődözött, a gyarmati kakasok harsányan kezdték a hajnali hangversenyt, mikor át­lendítettem magam a deszkapalánkon. Elbújtam a fáskamra kosarai mögé.- Majd csak lesz valahogy - dider- gett a lelkem, mielőtt elszenderedtem. - Ajjaj, trillárom, haj - súgtam ma­gamnak, mikor az első könnycsepp megnedvesítette hunyó szempillámat. ■ Szász András

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents