Békés Megyei Hírlap, 2004. november (59. évfolyam, 255-279. szám)
2004-11-05 / 258. szám
2004. november 4., csütörtök BÉKÉS MEGYEI AGRÁR m A Tárolási gondok mindenhol Betakarítási hajra a megyében Újkígyósi Gazdaszövetke- en 80 mázsás kukorica ter- átlagot vártak, de hetven alakul a végösszeg - tudtuk meg Bozó József elnöktől, aki ezt azzal magyarázta, hogy az egyénként csapadékos nyárban akkor volt többnapos légköri aszály, amikor a szemek fejlődésének éppen hogy az eső kellett volna. Az éles fogalmazásáról, karakteres véleményéről ismert szakember szerint az idei betakarításra a tárolási gondok miatt az őskáosz a legtalálóbb kifejezés, amelyben azok húzzák a rövidebbet, akiknek nincs elegendő raktáruk. A köz- raktározást ebben a helyzetben csapdának érzi, az intervenciós felvásárlást pedig a túlságosan sokára megkapható ellenérték miatt félmegoldásnak, mert félő, hogy mire megjön a pénz, már a tavaszi vetésen is túl van a termelő. A teli raktárakról fogalmazta meg, hogy a jövő évi búzatermésre még nyomott áron sem lesz könnyű vevőt találni. Összességében úgy érzi, az állam magára hagyta a termelőket. A körösladányi Barátság Mezőgazdasági Szövetkezetben 600 hektárról takarítottak be olaj- és iregi csíkos napraforgót, melyből a jónak mondható 20 mázsás hektáronkénti átlagtermést mérték. Sajnos az ár a tavalyihoz képest nagyon alacsony - mondta az elnök, Kovács Imre, akitől megtudtuk, hogy az elmúlt évben 7000 forintot kaptak mázsánként, most viszont csak 4800 forintot, pedig a termelés költségei inkább csak növekedtek. A fénymag ugyancsak jól sikerült, 16,5 mázsát hozott hektáronként - ez a fizető súly -, de hát a felvásárlási ár ennél a növénynél is lényegesen alacsonyabb a tavalyinál. Szép termést adott a Gyulai Agrár Rt. répatáblája. Kabára szállítják a betakarított cukorrépát zepes termésre számíthatnak, mert vannak gyengébb táblák és vannak jobbak, ahol jeget kapott, ahol kevesebb termett, de a biztosító tisztességgel helytállt, így nagy veszteség nem érte őket. A búza még itt is a raktárban van, nem biztos hogy azok jártak jól akik kivárják az intervenciós árat, mert ki tudja, mikor jutnak a pénzükhöz. A Csárdaszállási Petőfi Mező- gazdasági Termelőszövetkezetnél az utolsó szemig eladták a búzát: nem extraprofittal, de elfogadható, 2200 forintos mázsán- kénti áron. így nem kell várni a bevételre, és tároló helyiség is van, nyilatkozta a szövetkezet elnöke. A napraforgót a héten aratják , és a rizs betakarítása is folyamatos, amit az idén sajnos szárítani is kell, ez természetesen némi költségnövekedést jelent. Jó köA közraktározást ebben a helyzetben csapdának érzi, az intervenciós felvásárlást pedig a túlságosan sokára megkapható ellenérték miatt félmegoldásnak A Békéscsabai Csabatáj Rt.- nél 1540 hektárról kell betakarítani a kukoricát. Míg tavaly szeptember elsejével indultak, az idén két héttel később, ami nem csoda, hiszen a sok csapadék miatt késett az érés, és ez szinte így van mindenhol - nyilatkozta a szövetkezet szakembere. A jelenlegi termésátlag itt 8 tonna körül alakul hektáronként, a tároló kapacitás ugyancsak szűkös, 4000 tonnát el kellett adniuk igencsak nyomott áron, hogy helye legyen a többinek. A Dobozi Petőfi Mezőgazda- sági Szövetkezetben jóval gyengébb kukorica termés- eredményre számíthatnak, mert a nyári jégeső komoly kárt tett a búza mellett ebben a kultúrában is. A novemberi gázár-emelést övön aluli ütésnek érzi a szövetkezet elnöke, mint mondta, főleg most, amikor a kukoricát ilyen magas, 20% körüli vízszázalékkal lehet betakarítani. A búzát eladták, mert a munkák folytatásához szükségük volt bevételre, így nem várták meg az intervenciós árat, amiből úgy gondolták, lehet hogy csak jövő nyáron lett volna. pénz. 'em értem azt, hogy miként gondol- k azok akik betiltották a paprika paprikát tartalmazó termékek forgóiért. Hiszen ugyanott keresendőek akik beengedték az országba ezt a silány, semmit érő, az egészségre káros, paprikának a legnagyobb túlzással sem nevezhető valamit. Sajnos kevesen gondolják azt végig, hogy az országba beáramló rossz minőségű sertés és csirkehús- és vagy egyéb élelmiszerhez hasonlító termék nem csupán a magyar termelőket hozza nehéz helyzetbe, hanem károsítja fogyasztóját is. Ezeket a termékeket láthatjuk az üzletláncok polcain, ahol az egyetíen cél hogy olcsó legyen. Nem baj, ha lejárt a szavatossága, mérgező anyagokat tartalmaz, csak olcsó legyen. Arról nem is beszélve, hogy a magyar termék közé keveredve, annak értékét is rontja. Kezdek attól tartani, hogy némi szándékosság is van a dobg mögött, hogy helyet csináljanak újfent az országba behozandó, igényesebb országban eladhatatlan termékeknek. Felelősen gondolkodó hatóságainktól jogos lenne az elkezdek attól tartani, hogy némi szándékosság is van a dolog mögött, hogy helyet csináljanak újfent az országba behozandó, igényesebb országban eladhatatlan termékeknek. várás, hogy csak a magyar termékekkel szembeni követelményeknek megfelelő import árú jöhessen az országunkba annál gyengébb minőségű pedig még olcsóbban * sem. Sajnálattal látom, hogy világszínvonalú mezőgazdaságunkat szándékosan tönkreteszik holott az ákalunk termek minőségű termékeket csak kevesek képesek előállítani. Van itt nálunk távolkeleti csirke, virslibe darált EU-s nyesedék. lejárt szavatosságú import félsertés, melyet tengeri algákon nevellek fel (Szegény disznó, ha árpát tettek volna elé, akkor hanyatt esett volna az ijedtségtől mert még olyat nem látott). Ha így haladunk lesz itt még Argentin importból származó Vecsési Káposzta, vietnámi Geszti Szilva pálinka meg kínai Csabai Kolbász is, de akkor már én is kimegyek az utcára. Adamcsik László ¥ ADOSAROK“^^"""1^ Érdemes-e intervenciós felajánlásra társulni? földművelési és vidék- Jífej fisztési miniszter \íéff2004. (04. 29.) számú rendeletében szabályozta a gabona és rizs intervencióját. Ezen rendelet alapján a rendelet mellékletében szereplő vámtarifaszámok alá tartozó gabonát, így a 1001 90 vtsz. alá tartozó búzát is tulajdonosa, valamint rendelkezési joggal rendelkező természetes személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság a Mező- gazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal által meghatározott intervenciós áron felvásárolja, mely intervenciós ár tartalmazza az áfát vagy a kompenzációs felárat. Nagyon lényeges feltétel, hogy intervenciós felvásárlásra felajánlott gabona mennyiségének el kell érnie az említett rendelet mellékletében szereplő mennyiséget, így búza esetében legalább a 80 tonnát. Nagyon sok termelő azonban nem rendelkezik 80 tonnányi búzával, de szeretné intervencióra felajánlani, felvetődik a kérdés, mit tegyen? Sokan javasolják az ilyen termelőknek, hogy társuljanak és úgy adják el. Lehet-e ezt tenni, és mi a következménye? Az elsődleges válasz az, hogy lehet, ám ennek feltételei és következményei vannak. Ekkor egy személy kerül kapcsolatba az MVH-val, ő ajánlja fel és ő értékesíti, így az ő nevére szól a felvásárlási jegy vagy ő állít ki számlát. Ebben az esetben ő kereskedőként (azért vette, hogy eladja) vagy bizományosi értékesítőként jelenik meg. Vagyis mindkét esetben kereskedőként jár el. Azonban a kereskedés az olyan gazdasági tevékenység, amely magánszemély esetében csak vállalkozói igazolvány birtokában végezhető. Tehát, vállalkozói igazolványt kell váltam gabonakereskedelemre. Ekkor erre a tevékenységre teljes egészében az egyéni vállalkozókra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni mind adó, mind pedig járulék szempontjából. Ilyen értékesítés esetén a kompenzációs felár fel sem vetődhet, mert egyrészt nem a saját előállítású termékét értékesítette, másrészt a saját előállítású termékét kereskedőként értékesítette. Érdemes tehát elgondolkodni azon, hogy érdemes-e így társulni erre az értékesítésre? Ne hagyja ki a lehetőséget! mely 2004. november 20-án 9.00 órakor indul. A tanfolyam ingyenes, mert az állam által normatív támogatást kaphat. Csak vizsgadíjat kell fizetni. Jelentkezzenek még hulladékgyűjtő tanfolyamunkra, szintén korlátozott számban várjuk, mert a tanfolyam ingyenes, állam által normatív támogatást kaphat. Csak vizsgadíjat kell fizetnie. Várjuk még MGV/T kát. két pótkocsival/tehergépkocsivezető és nehéz- pótkocsi-vezető képzésre, mely 2004. november 14-én 13.00 órakor indul. Kedvezményünk hozzá a belföldi árufuvarozó autómentő tanfolyam, mely ingyenes. Minden befizetett költségből 30% szja visszaigényelhető. Gyarakiné és Társai Bt. akkreditált felnőttképző intézmény, Békéscsaba, Kis-Tabán u. 5. Tel./fax: (66) 546-474, (30) 228-4724, e-mail: gynebt@hu.inter.net, OKÉV nyt. 06-0057-02, AL-0102. m mm RENDELHETŐ BÉKÉSCSABÁN ROAD PATROL KFT. 5600 Békéscsaba, Fekönyomás 243. ToL: (66) 323-854. TeL/fax: (66) 446-482. Mobil: (30) 2799-443 vagy (30) 4660-425. E-mail: roadpa1rol@maiLglobonot.hu GAZ MÁRKAKERESKEDÉS és SZERVIZ * OAZ klihasxonjórmű- értékesítés. * Garanciális és garancián túli javítás. * Környezetvédelmi és fékhatásmérés. * Személy- és tehergépjárművek teljes körű javítása. EURO-3 DIESEL motorrat kedvező finanszírozással a futamidő végéig CASCO-voL § Minden típus TEREPES változatban is kaphatói ?! TÖMLŐK - TÖMLŐK ii » TOVÁBBI AJÁNIATUWK Víztömlők - Göztömlők Gáztömlők Préslégtömlök Ventilációs tömlők Kopásálló tömlők Olaj- és benzinálló tömlők Vegyszertömlők Élelmiszeripari tömlők Gumilemezek Pli. Békéscsaba, Pékí u. 9. Tei: (66) 453-640.---BÉKÉS 1VU2G YEI---AG TAR Írta és szerkesztette: Majsai Éva és Igriczi Zsigmond. Telefon/fax: (öö) 321-978, (30) 602-3020. E-mail: szerk.bekes@axels.hu FARMERGÉP SZERVIZ KFT. • CASE IH, STEYR, ZETOR, MTZ traktorok javítása, szervizelése és alkatrészek forgalmazása. RAU permetezők, KVERNELAND vetőgépek javítása, szezon előtti felkészítése. Szűrők, olajok raktárról, illetve megrendelésre rövid határidővel. Traktorok kis- és nagyjavítása, műszaki vizsgára felkészítése, vizsgáztatása. • Egyéb mezőgazdasági gépek motorikus és hidraulikus javítása. Hidraulikatömlő gyártása. 5600 Békéscsaba Csorvási út 25. Tel.: (66) 454-636, fax: (66) 446-549, (30) 253-4717, (30) 945-1340. CASR fji M TZ Kverneland flnU MCCORD Kopján-Kiss Károly, Apeh Békás Megyei Igazgatósága tájékoztatási és koordinációs osztály Felnaprikázva