Békés Megyei Hírlap, 2004. november (59. évfolyam, 255-279. szám)
2004-11-27 / 277. szám
2004. NOVEMBER 27., SZOMBAT - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP ííétyégg_ 11 A családok összetartásában és a gyermeknevelésben óriási feladatok hárulnak a nőkre Több mint száz hölgyet fogadott II. János Pál pápa Vígh Ilona, a szeghalmi térség országgyűlési képviselője világos kosztümöt öltött magára, amikor a világ számos országának képviselőnőjével közösen Rómából a Vatikánba utazott. II. János Pál pápa audienciájára nem kaptak utasítást a konkrét öltözetre. A fideszes honanya szerint ruhakölteményeikben az afrikai hölgyek voltak a legelegánsabbak. Rómában a közelmúltban rendezték meg a parlamenti képviselőnőknek a gyermekek és a fiatalok védelmével foglalkozó első világkonferenciáját, ahol Magyarországot egyedül Vígh Ilona képviselte. A kétnapos rendezvény záróeseményeként II. János Pál pápa a Vatikánban rendkívüli audiencián fogadta a világkonferencia résztvevőit.- A pápai lakosztály mellett tartott audiencián a szentatya latinul elmondott beszédében hangsúlyozta, hogy világszerte milyen óriási feladatok hárulnak a nőkre a családok összetartásában és a gyermekek nevelésében. A katolikus egyház feje méltatta a megjelent képviselőnők parlamenti munkáját, a gyermekek és a nők jogai, valamint a család szentsége melletti morális kiállásukat — nyilatkozta lapunknak Vígh Ilona. II. János Pál pápa támogatásáról biztosította a képviselőnők által a világ- konferencián megfogalmazott elveket és célkitűzéseket, s búcsúzóul megáldotta őket. A szentatya biztató, meleg szavai - tekintet nélkül felekezeti hovatartozásukra - érezhetően mély benyomást gyakoroltak a parlamenti képviselőnői világkonferencia résztvevőire. Vígh Ilona megemlítette: a római konferencián jelenlévő képviselőnők a gyermekek kiegyensúlyozott fejlődése szempontjából a társadalom alapvető egységeként határozták meg a családot. Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a gyermekek és a fiatalok életminőségének és létfeltételeinek javítása érdekében nagyobb befolyást és szerepet kell kapniuk az asszonyoknak a mindennapok és a politika alakításában. Megtárgyalták, hogy mit sikerült elérni a gyermekmunka betiltását szorgalmazó nemzetközi konvenció vonatkozásában. A világkonferencia foglalkozott a gyermekek és a fiatalok védelmével is, különös tekintettel a gyermekkereskedelemre, a gyermekek szexuális Több befolyást az asszonyoknak! A római konferencián jelenlévő képviselőnők a gyermekek kiegyensúlyozott fejlődése szempontjából a társadalom alapvető egységeként határozták meg a családot. Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a gyermekek és a fiatalok életminőségének és létfeltételeinek javítása érdekében nagyobb befolyást és szerepet kell kapniuk az asszonyoknak a mindennapok és a politika alakításában. II. János Pál pápa mindig is kiállt a családok, a gyermekek védelme mellett. E magatartása a konferencia Iránti érdeklődésében Is megnyilvánult. (Archív kép) kizsákmányolására, fizikai bántalmazásukra, illetve arra, hogy a világ egyes régióiban a gyermekeket bevonják a fegyveres konfliktusokba. — A gyermekek és a fiatalok brutalizálása, a háborús konfliktusokba való erőszakos bevonása egyes afrikai és dél-amerikai országokat sújtó probléma. A világkonferencián tárgyalt többi jogsértés viszont eltérő formában ugyan, de mind a fejlett, mind pedig a fejlődő országokban komoly feladatok elé állítja a törvényhozókat. A konferencia résztvevőinek erkölcsi felháborodását tükrözi a zárónyilatkozat, mely szorgalmazza, hogy definiálják újra a gyermekkereskedelem és a gyermekek kizsákmányolásának fogalmát annak érdekében, hogy e bűncselekmények minősített esetei az emberiség elleni bűntettek kategóriájába tartozzanak - mondotta Vígh Ilona. Magyari Barna Moszkvában a Vörös tértől, Pekingben az Ég Templomától számítják a kiindulópontot Az első 0 kilométerkövet két és fél ezer éve a perzsák állították Magyarország 0 jelzésű kilométerpontja Budán, a Lánchíd torkolatánál, az Alagút bejárata előtti Clark Ádám téren áll. Ennek históriájáról is olvashatunk majd abban a könyvben, amelyben Gáspár János közlekedéstörténész a 0 kilométerkő világtörténetét dolgozza fel.- Honnan származik az első 0 pont, és miért volt rá szükség?- A 0 kilométerkő története együtt fut az útépítés történetével. Két és fél ezer évvel ezelőtt, a perzsák ötlete volt, tőlük vették át a görögök, majd a rómaiak. A kiindulópont megjelölése segítette őket, hogy felmérhessék birodalmuk méreteit, határait. Az útépítésben a rómaiak voltak az igazi hagyományőrzők, hiszen 150 ezer kilométer. nyi utat létesítettek. A légiók építették azokat és ők verték le a kilométerköveket is, jelezve rajtuk: milyen távolságra van az oszlop Rómától, és melyik császár idejéből származik. A módszert a korabeli kisebb államok is átvették. Mindez nem csak európai jelenség volt, a kínaiak is ezt az utat járták. I » « ft » « i A párizsi Notre-Dame kétszáz év alatt, 1345-re épült feL A franciák a 0 kilométerkövet a székesegyház előtt helyezték eL Pozsonyban még keresik a helyét A múlt század utolsó évtizedében, az utódállamok önállósulását eredményező változások alaposan megnehezítették a kutatást - mondotta Gáspár János, akinek nemcsak a régi szovjet köztársaságokkal voltak gondjai, hanem a régi Jugoszláviából önállósult új országokkal és a kettévált Csehszlovákiával is. — A szlovéniai 0 kilométerkő, a hírek szerint, a fővárosi főposta előtt áll. Pozsonyban egyelőre még nem találtak megfelelő pontot a kijelölésére. A Baltikumban már mindenütt felállították. Az észt fővárosban a Viru hoteltől számítják, a lett fővárosban a Roland-szobortól.- Milyenek és hol találhatók a legérdekesebb 0 kilométerkövek?- Általában kőlapok, kőből faragott emlékművek, de van fémlap is. A magyar 0 kilométerkő Borsos Miklós szobrászművész alkotása. A görög városállamok mindegyikének volt külön 0 pontja. Athénben ez az agorán látható. Delphiben is megmaradt egy szép 0 kilométerkő. Úgy hívták: Omphalosz, a Föld köldöke. A párja Isztambulban található, egészen különös helyen, az Aya Sophia templomban. Hogy került oda? Bizánc «.*••*•*«•** volt az a város, amely Róma örökébe lépett, a Kelet-római Birodalom központjaként. Itt is görögök éltek, átvették a hagyományt, és a templom jobb oldalán, a padozatára helyezték a 0 pontot. Rómában, a Forum Roma- numon áll a 0 kilométer. Párizsban a Notre-Dame székesegyház előtt, Moszkvában a Vörös téren látható. Pekingben a kiindulópontot az Ég Templomától számítják. TabákAnna Szalonspicc Gyönyörű hét volt! Ha úgy vesszük, akár mindegyik lehetne ilyen. Ha meg nem úgy vesszük... De erről később! Kezdjük a politikával! Időközi parlamenti választást tartanak Sopronban és Szécsényben. A hűséges városban a szocialisták képviselőjelöltje a kampány alatt ötszáz forintos vásárlási utalványt osztogatott időseknek. Miután a Fidesz megtámadta, némi huzavona után visszalépett így a második fordulóra a jobboldal embere egyetlen esélyesként maradt a porondon. Mivel a baloldali választók érdekeltség híján valószínűleg nem mennek el szavazni, érvénytelen lesz a választás. A népi mondást ide igazítva: az ellenzéki párt kilőtte jelöltje alól a kocsmárosnét Szécsényben ugyanez a helyzet, csak ott a fideszes osztogatott, s az MSZP szólított jel a lemondásra E sorok írásakor még nem dőlt el, visz- szalépe az ellen zéki jelölt? Ha igen, akkor a szocialisták embere is lecsúszik a kocsmárosnéróL (Szegény kocsmárosné!) És persze -ez a gyönyörű a történetben - mindkét helyen hatalmas pofont kapott a demokrácia Lépjünk tovább! Még mindig politika Az országgyűlés korábban úgy döntött, nem hosszabbítja meg az Irakban szolgáló katonák kiküldetését, ami azt jelenti, hogy december 31-éig haza kell hozni őket Még ki sem hűlt a parlamenti nyomógomb a honatyák kézmelegétől, amikora honvédelmi miniszter közölte, képtelenség szilveszterre hazaszállítani a kontingenst Át kell ugyanis adni a feladatot, az amerikaikkal megszerveztetni a haza- szállítást, s ütemezési problémák adód- hqtnak Ezzel szemben a héten a vezérkari főnök — a szakember, a nem politikus — bejelentette: a harcosok itthon szilvesztereznek Szó sem esett már ütemezésről, az amerikaiak szívességéről, a jeladatok átadásának nehézségeiről, s egyebekről Hát nem gyönyörű ez a politikai köntösbe bújtatott riogatás? Végül egy másfajta gyöngyszem Egy pesti vállalkozó a napokban nyitott bárjára szőke nős viccel hívta jel a figyelmet (Mit jelent a szőke nő hajában a barna tincs? A reményi). A szőkék a bár elé vonultak tüntetni, majd a szórakozóhelyről kilépő tulajdonos képébe nyomtak egy tortát A vállalkozó ezen egyáltalán nem háborodott fej sőt a kamerák előtt megbocsátott a tettesnek Mindezt a kereskedelmi és közszolgálati televízióból tudjuk Ké sőbb kiderült, a tüntetés és a tortadobálás is megrendezett reklámfogás volt, tehát palira vették a médiát Ha a szőke nők tüntetésének nem lenne hírértéke Magyar- országon,' akkor a reklámfogás nem jött volna be. De hírértéke van, és bejött Most térjünk vissza a bevezető mondatokhoz Tehát ha nem úgy vesszük (a hét történéseit)... Akkor bizony ezt az országot lassan már csak spiccesen lehet elviselni. Árpási Zoltán, arpasiz@axels.hu Buli lesz! Gyertek ti is! Hé, srácok, lányok! December 3-án Grátisz-buli lesz a csabai ifiházban! Az őszi rajzverseny legszuperebb rajzaiból nyílik kiállítás, átadják a legkirályabbak díjait, lesz zene, tombola és a legfürgébb száz gyereknek ajándék. Gyere 14 és 15 óra között, minél hamarabb!!! VENDÉGLÁTÓSOK, PIZZÉRIÁK, KONYHAVEZETŐK! Nyitva tartás hétfőtől péntekig 8-16.30. Kristálycukor, 50 kg-os 167 Ft/kg Vénusz étolaj, 10 l-es 185 Ft/I Edámi sajt 760 Ft/kg Trappista sajt 845 Ft/kg Reszelt sajt, 1 kg-os 590 Ft/kg Sűr. paradicsom, 28-30%, 4550 g 980 Ft/kg Ideál tészták 135 Ft/kg Hamburgerhús, fagy., 5 dkg-os 30 Ft/db Gomba, szeletelt, 1 kg-os 499 Ft/kg Pulyka pizzasonka, 2 kg-os 499 Ft/kg Szaloncukor, több ízben 490 Ft/kg Áraink nettó áraki További információkkal kapcsolatban hívja vevőszolgálatunkat: ________TeL/fax: (66) 440-305, (30) 206-2937,_________ Bék ésplaszt-Food Kft., Békéscsaba, Orosházi út 61. Szabolcs Gabona Kereskedőház Rt. A Szabolcs Gabona Kereskedőház Rt. DECEMBERBEN is folytatja 1 NEDVES KUKORICA SZÁRÍTÁSÁT ÉS fELVÁSÁffUSÁT kedvező napi áron a K0ND0R0SI és NAGYLAPOSI telepein. Érd.: Neller János - (30) 436-8505, Csuka János - (30) 445-0460. Képébe nyomták a tortát.