Békés Megyei Hírlap, 2004. november (59. évfolyam, 255-279. szám)
2004-11-25 / 275. szám
2004. NOVEMBER 25., CSÜTÖRTÖK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP 7 MEGYEI KÖRKÉP Kárkifizetésekkel a biztosítók lépnek A tótkomlósiak magukra maradtak: hogyan fog működni az orvosi ügyelet? A jelenlegi szervezeti forma ugyan megszűnik, de keresik a megoldást Tótkomlóson, a Rózsa-fürdő komplexumának reumatológiai épületében működik a hétvégi orvosi ügyelet. A Jelenlegi szervezeti forma nem tartható fent, az ügyelet átszervezése érdekében folynak a tárgyalások. Csaknem 1800 bejelentés érkezett országosan a Generali biztosítóhoz hétfő délutánig, a kárkifizetés nagysága több mint 80 millió forint. Az Allianz Hungária Biztosító Rt. Dél-alföldi Igazgatósága területén az eddig megismert lakossági káresemények száma meghaladja a háromszázat. A délkeleti régióban, ezen belül főleg Békésben a pénteki jégeső és a szombati heves vihar okozott károkat az épületekben. Itt alapvetően tetősérüléseket jeleztek a Generali károsultjai. A legsúlyosabb állapotok Szarvason, Orosházán, Gyulán és Békéscsabán uralkodtak, illetve uralkodnak. A biztosítottak által bejelentett károk áüagos értéke 50 ezer forint - A biztosító folyamatosan fogadja a kárbejelentéseket a személyes ügyfélszolgálati pontjain, a kék számon hívható Tele- Centén és az interneten - nyüatDél-alföldi befektetéseket ösztönző rendezvényt tartottak a minap Budapesten. Az ITDH Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. Dél-alfödi Regionális Képviselete a DARFT Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. közreműködésével rendezett megbeszélésen a Dél-Alföld megújulási, logisztikai és turisztikai tervei kerültek a középpontba. Elkészült egy angol nyelvű, 60 konkrét befektetési lehetőséget tartalmazó CD, amelynek anyaga megtalálható a www.itdh.hu és a www.del-alfold.hu honlapon is. A projekttár 19 Békés, 9 Bács-Kiskun, és 32 Csongrád megyei befektetési ötletet mutat kozta lapunknak Dics László, a Generali igazgatóságának tagja. Hozzátette, a biztosító a helyszíni szemlékkel egy időben gyorsított kárkifizetésekkel támogatja a mielőbbi helyreállítást Az Allianz Hungária Biztosító Rt. Dél-alföldi Igazgatósága területén a lakosság tájékoztatása alapján a becsült kár ösz- szege eléri a 25 millió forintot. A vihar által okozott kár esetenként jellemzően 50-70 ezer forint, a legnagyobb kárérték eléri a félmülió forintot. Békés megyéből a Hungária gyulai fiókjához 36, a békéscsabaihoz 31, az orosházihoz 22 kárbejelentés érkezett. A viharos erejű szél ingatlanokat, azok tetőszerkezetét, falazatát károsította. A megsérült tetőszerkezet miatt több esetben beázáskárok is keletkeztek. Megyénkből a Hungáriához eddig hat ipari és mezőgazdasági káreseményt jelentettek, a becsült kár 7,2 millió forint. Hamarosan megkezdődnek a kifizetések. (c) be a turizmus, a fémipar, a faipar, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar, a környezetvédelem, az ingatlanfejlesztés, a logisztika, az informatika, a textilipar, az autóipar témaköréből. — A találkozó egyedi kezdeményezés, hiszen a régió a viszonylag fejletlen infrastruktúra, az alacsony technológiai színvonalú ipar, továbbá a szakképzett munkaerő hiánya miatt hátrányos helyzetben van a külföldi tőkebefektetések területén. Kitörési pontot jelenthet a 2005 végéig Szegedig, majd 2006-ban az országhatárig megépülő M5-ÖS autópálya - tudtuk meg Pokriva Esztertől, az ITDH régiókoordinátorától. (y) Korukat megelőzve, tótkomlósi központtal összevont hétvégi orvosi ügyeletet hozott létre 15 évvel ezelőtt néhány ön- kormányzat (Békés- sámson, Ambrózfalva, Pitvaros, Nagyér, Csanádalberti, Tótkomlós). Ez a mai napig ebben a formában működik, minden héten szombat reggeltől hétfő reggelig. Orvos mellett asz- szisztens és gépkocsivezető vesz részt az ellátásában. A négy Csongrád megyei település képvi- selő-testülete azonban bejelentette: az ügyeletben 2004. december 31-éig kíván részt venni, 2005-től a makói többcélú kistérség keretein belül látják el a feladatot. Csete Ilona Tótkomlóson az a hír járja, aláírásokat gyűjtenek a hétvégi ügyelet megmentéséért. A két kezdeményező dr. Fűzi Imre és dr. Kass Ferenc háziorvos. Dr. Fűzi Imre lapunknak elmondta, az idő rövidsége miatt attól tartanak, hogy január elsejétől kényszerhelyzet áll elő, és ha megszűnik a jelenlegi ügyeleti forma, visszaáll a régi készenléti rend, ami részükről nem vállalható. Az események fel- gyorsítása érdekében a lakosságtól egyetértő nyilatkozatokat gyűjtenek, egy hét alatt több mint ezren erősítették meg elképzelésüket. A nyilatkozatot eljuttatják a polgármesterhez, hogy ez is nyomatékot adjon tárgyalásainak folytatásához.- Több hónapja próbálok polgármester társaimmal együtt olyan megoldást keresni az egészségügyi ellátás e formájára, ami megfelelő, elsősorban a betegeknek. Tárgyalásaink jelenlegi állása: valószínű, hogy komlósi központtal két vagy három mikrotérségben ellátnánk a feladatot (mikrotérség lenne például Békéssámson, Tótkomlós, Kardoskút). Az ügyelet megszervezése úgy lenne a legmegfelelőbb, hogy a központtól ne legyen nagy távolságra az elérendő település. Nagy távolságnak minősül ebből a szemszögből már a SOSO kilométerre lévő helység is- tudtuk meg Gyivicsánné dr. Szenczi Iréntől, a település polgármesterétől, aki szeretett volna egyeztetni és véleményt cserélni a négy felnőtt, tótkomlósi háziorvossal.- Az általam kezdeményezett megbeszélésre hárman jöttek el, egy orvos akadályoztatása miatt távol maradt. A beszélgetés elején, miután felvázoltam a jelenlegi helyzetet és a gondokat, egyikük távozott. Elmondtam, hogy magunkra maradtunk, mert négy település kilép, ezzel megnő orvosaink ügyeleti ideje, ami több költséget jelent a képviselő-testületnek, miközben a több pénz nem jelent minőségi fejlődést. Kértem, mondják el, mi lenne a javaslatuk az ellátás szempontjából. Az itt maradó két idősebb orvossal megbeszéltük, milyen esetben, milyen lépéseket tegyek, amelyek még szakmailag megfelelőek. Megegyeztünk, hogy folyamatosan tájékoztatom őket a további tárgyalásokról. Azt viszont sajnálattal tapasztaltam, hogy másnaptól a két távol maradt orvos aláírások gyűjtésébe kezdett - sorolta a november 15. óta zajló folyamatokat a városvezető, aki úgy értesült, hogy az orvosi ügyelet megszűntetése miatt teszik ezt.- Soha nem merült fel az orvosi ügyelet megszűntetésének még a gondolata sem, hiszen ez az önkormányzat kötelező feladata. A jelenlegi szervezeti forma szűnik meg a fenti okok miatt. Olyan személyek, akiket szeretnek és elismernek betegeik, pánikot keltenek az emberekben. A rémhírterjesztés nem az én felelősségem. A hétvégi orvosi ügyelet megfelelő megszervezése és a pénzügyi, személyi, tárgyi feltételek megteremtése az én dolgom — hangsúlyozta a polgármester. Angol befektető Muronyban Elkészült a muronyi idősek otthonának tanulmányterve. A tervezett létesítményben százötven idős személyt helyeznének el, s a program szerint az otthon elkészültével negyvenöt új munkahelyet teremt az önkormányzat és egy angol befektető, aki a napokban érkezik a faluba. Az előkészületek részeként a település és a Hidasháti Rt földcserével már biztosította az otthon építéséhez a közművesített területet (sz) Szarvasi pályázat A Fogyatékos személyek esélyegyenlőségének elősegítése címmel kiírt PHARE- programban való részvételről is döntött a szarvasi képviselő-testület novemberi soros ülésen. A Fő Téri Általános Iskola tornacsarnokának akadálymentesítését kívánják megoldani egy 14 millió forintos beruházás keretében, melyhez 11,2 millió forintra pályáznak, (j) Ötletbörze a dél-alföldi régióról Fegyelmit kapott a jegyző A képviselő-testület Tótkomlós jegyzője, Kovácsné dr. Faltin Erzsébet ellen fegyelmi eljárást indított. A képviselő-testület fegyelmi tanácsként eljárva, a vizsgálat idejére, a vizsgálóbiztos javaslatára, 2004. október elsejétől a fegyelmi határozat kihirdetéséig állásából felfüggesztette a jegyzőt. A fegyelmi eljárás indításának az oka: alapos gyanú merült fel arra, hogy a jegyző a közszolgálati jogviszonyából származó kötelességét vétkesen megszegte. Amit a vizsgálat megállapított: a jegyző a köztisztviselői jogviszonyából származó kötelezettségeit vétkesen megszegte, ezért „hivatalvesztés” büntetéssel sújtotta. A fegyelmi büntetés nem jogerős. A képviselő-testület, mint fegyelmi tanács, az eljárása során bűncselekményre utaló tényt nem tárt fel, ilyen adat nem merült feL Négymillió helyett kétszázezer a volt polgármesternek Gyulán, a Békés Megyei Bíróságon tegnap ítélet született abban a perben, amelyet Danes László volt gyulai polgármester indított lapunk főszerkesztője, dr. Árpási Zoltán és kiadónk, a Népújság Kft. ellen. Szőke Margit Négy éve, 2000. november 16- án jelent meg a Gyulai Naplóban, a Békés Megyei Hírlap akkori városi kiadásában a Beszélve hallgatni című jegyzet dr. Árpási Zoltán tollából. A bíróság megállapította, a felperesnél következett be életminőség- és egészségromlás, ez a hátrány azonban nem a cikk miatt történt, hanem folyamatként. A folyamat eleme volt a cikk.A bírói tanács elnöke, Orbánné dr. Papp Éva közölte, az elsőrendű alperes a Beszélve hallgatni című jegyzettel megsértette a felperes jó hírnevét, ezt azonban az alperesek nem vitatták. A mostani per kártérítésre irányult. Danes László úgy ítélte meg, hogy négymillió forint kára származott összességében a cikk miatt. Ezt az igényt a bíróság azonban nem látta indokoltnak, hiszen az írás egy folyamat része volt. Már jóval korábban kezdődött a szóbeszéd, azt követte egy névtelen levél, majd újságcikkek sora, végül önkormányzati képviselői javaslat született vizsgálóbizottság felállítására. A bírósági ítélet kötelezi a kiadó Népújság Kft-t, hogy 15 nap alatt fizessen meg 200 ezer forint kártérítést és ezen összegnek 2000. november 16-ától 2000. december 31-éig 12 százalék, 2001. január elsejétől a megfizetés napjáig pedig évi 11 százalék késedelmi kamatot. Az ezt meghaladó összegű kártérítési igényt a bíróság elutasította. Ugyanakkor kötelezte a bíróság Danes Lászlót, hogy fizessen meg az államnak a Békés Megyei Illetékhivatal felhívására 228 ezer forint illetéket, a másodrendű alperesnek, a Népújság Kft.-nek pedig 12 ezer forint illetéket kell fizetnie. A bíróság arra is kötelezte a felperest, Danes Lászlót, hogy a Népújság Kft.-nek 15 nap alatt fizessen meg százezer forint perköltséget. Az ítélet nem jogerős, a kézbesítéstől számított 15 nap áll rendelkezésre a fellebbezéshez. Danes László polgármestersége idején, 2000 október végén valaki egy gyulai lakos nevében levelet juttatott el többeknek, a polgármesternek is. A levélben több kijelentést tett főként a polgármester balesetéről. Az ezt követő sajtótájékoztatón a polgármester a hamis aláírású levélbeli kijelentéseket nem cáfolta tételesen, az írást rágalomnak nevezte. Az esettel foglalkozott mindkét megyei napilap és a városi újság is. Ezek után jelent meg november 16-án a Beszélve hallgatni című jegyzet dr. Árpási Zoltán tollából. A jegyzet szóvá tette, hogy tételes cáfolat nélkül, találgatások között maradt a város és kérdésként megismételte a levél tartalmát. Ezek után következett a képviselő-testületi ülésen, 2000. november 20-án az indítvány vizsgálóbizottság felállítására, a javaslat azonban nem kapta meg a szükséges többséget. A téma a városban ezután is felmerült. Az Orosházi Városi Bíróság 2001-ben a jegyzetíró alperest elmarasztalta nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt és pénzbüntetésre ítélte. A bíróság álláspontja volt, hogy a kérdésként feltett mondatok is alkalmasak voltak a felperes polgár- mester lejáratására. Az ítéletet helyben hagyta a Békés Megyei Bíróság és a Legfelsőbb Bíróság is fenntartotta a végzést 2002-ben. Ezek után kérte Danes László, hogy a bíróság kötelezze az alpereseket - a jegyzetíró főszerkesztőt és a lapkiadót - egyetemlegesen négymillió forint kártérítésre, 2000. november 16-ától, kamatostól. Részben alapos kereset A bíróság szerint kárként legfeljebb a felperes életminőségének az állandó magyarázkodás miatti romlása és az egészségi állapotának romlása vehető figyelembe. Nem állapítható meg, hogy a jegyzet, a cikkek, a névtelen levél miatt zárták ki a felperest pártjából Az események együttesen okoztak romlást a felperes életében, ezek közül csak egy volt a per tárgyává tett jegyzet. k I ft