Békés Megyei Hírlap, 2004. november (59. évfolyam, 255-279. szám)

2004-11-25 / 275. szám

4 BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2004. NOVEMBER 25., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP MEGKÉRDEZTÜK OLVASÓINKAT Melyik a kedvenc évszakuk? Magyari Barna Minden gyermeknek egy pár gyulai a szakszervezettől Kolbászt, édességet kaptak a battonyai SOS-faluban élők ajándékba a húskombinátban A gyulai húsipari dolgozók szakszervezete úgy döntött, hogy megajándékozza a battonyai gyerekeket, akik viszonzásként adventi koszorúkat hoz­tak és azt kívánták, gondoljanak rájuk, amikor meggyújtják a gyertyákat. A faluban 65 gyermek él, a szakszervezet ezt még nem tudta, amikor összeállította a 65 pár gyulai kolbászból álló csomagot. így a véletlen Is közrejátszott abban, hogy minden gyermeknek egy pár kolbász Jusson. Bezdán János, a Gyulai Húskombinát Rt. szakszerve­zetének elnöke a cég vezérkészítményébó'l, a Gyulai kolbászból adott át ajándékcsomagot a Battonyai SOS- gyermekfalu küldöttségének. Németh Szabolcs faluve­zetővel az élen a kis küldöttség saját készítésű adventi gyertyakoszorúval ajándékozta meg a szakszervezetet. Molnár József, | 75 éves, szeg 1 halmi nyugdí sjas: 1 - Nekem a I nyár a ked- á véne évsza­kom. Ez nemcsak szép, ha­nem rengeteg előnye is van. Például a jó idő olcsóbb, gaz­daságosabb, nincs hideg, nem kell fűteni. Az út sem csúszik nyáron, tehát a közlekedés is sokkal könynyebb, biztonsá­gosabb. Fiatal korom óta min­dig a nyarat szerettem, a nagy meleg sem zavart soha. NagyZsigmond- né, 70 éves, fi zesgyarmati nyugdíjas: — Számom­ra a tavasz a legkedvesebb évszak. Tavasszal valósággal megpezsdül az élet, újjáéled a természet. Mindig nagy bol­dogsággal tölt el a rügyek fa- kadása, a levelek hajtása, a fű­szálak növekedése. A termé­szet kedvező változása szerin­tem az emberek hangulatára is jótékonyan hat. Az pedig szintén örömteli, hogy a ta­vasz már sokkal kíméletesebb a családi pénztárcához, mint a tél. Jegyzőt keresnek Hunyán A hunyai önkormányzat pá­lyázatot írt ki a nyolcszáz lel­kes település jegyzői állásá­nak betöltésére. A leendő jegyzőnek napi négy órában kell ellátnia a községben adó­dó feladatokat. A pályázatokat december közepéig várják a polgármesteri hivatalban, (j) Müller kiállítóterem Orosházán A Kulturális Kapcsolatok Egyesülete Orosházára, a dr. Zelenka Klára—Gonda Géza házaspár Könd utca 32. szám alatti kiállítótermébe invitálta a művészetbarátokat a hétvé­gén. Ennek a háznak a kertjé­ben évek óta hangulatos nyár­estéket rendeztek, ahol a mű­vészetek szinte valamennyi ágának a tehetséges képvise­lői bemutatkozási lehetőség­hez jutottak. A házigazdák ez­úttal is tartogattak meglepe­Bucsi Mihály, 76 éves, füzes- gyarmati nyug­díjas:- A nyara­kat mindig nagyon szere­tem. Van egy kis kertem, ahol tavasztól őszig rengeteg időt töltök. Zöldséget, gyümölcsöt termesztünk saját használat­ra. A nyár azért is jó, mert ak­kor kezd beérni munkánk eredménye. A zöldségek több­ségét akkor szedhetem, s a gyümölcsök nagy része is ak­kor válik fogyaszthatóvá. Kovács Gyula, I 27 éves, szeg­halmi lakos:- A nyár a I kedvenc évsza- I kom, mert ez I jár a legtöbb előnnyel. Például a nyár a nagy szabadságolások hónapja, üyen- kor adódig legtöbb alkalom ki­rándulásra, utazásra, kikapcso­lódásra. A természet is szép, s a jó időben több időt tölthetünk a szabadban. Persze tudom, a téli hónapoknak is megvan a ma­guk varázsuk. Télen nekem na­gyon tetszik Esztergom és kör­nyéke. Az a vidék havazáskor számomra gyönyörű, az az él­mény mindig magával ragad. tést: a lakásb^Jftúljef .kiállí­tótermet alakítottak ki. Ahogy Gonda Géza fogalmazott: „A város szülöttének, Müller Mik­lós fotóművésznek a képei ál­landó helyet kaptak ebben a kiállítóteremben, ahol gyer­mekként a művész is járt, hi­szen itt lakott az a dr. Kocsondi György, akinél ügyvédbojtár volt Müller édesapja.” A megnyitón dr. Becsei Zsolt európai parlamenti kép­viselő méltatta a fotóművész Európa-polgár gondolkodását, és jelezte, segít abban, hogy egy brüsszeli kiállításra is el­jussanak felvételei, (cs) Két kitüntetett Vésztőn Idén ketten kapták meg a Vésztőért kitüntetést. A ma­gas helyi elismerést Csüllög Bálintné védőnő és Vári Szalay István fafaragó a közel­múltban ünnepélyes keretek között vehette át Kaszai János polgármestertől, (i) Szőke Margit Gyulán, a húskombinát rL szak- szervezete a kolbász mellett Magyari Barna Dr. Pelcsinszki Boleszláv, a me­gyei közgyűlés elnöke a fóru­mon megemlítette: a vállalko­zási övezet címet azért kapta meg a megye két leghátrányo­sabb térsége, hogy a különböző kedvezmények idevonzzák a befektetőket. Sajnos, az ered­mények ellenére, a leszakadást édességcsomagot is átadhatott, amely Gerhard Stengelnek, a vá­ros német díszpolgárának jóvol­tából érkezett hozzájuk. A gyer­nem sikerült megállítani. Jövő­re 8,5 milliárd forint regionális és megyei fejlesztési keretre pályázhatnak a dél-alföldi ön- kormányzatok. Ebből az ösz- szegből 5,5 millióval a dél-alföl­di fejlesztési tanács, 3 millióval a három megye területfejleszté­si tanácsai rendelkezhetnek.- A vállalkozási övezetnek is köszönhető, hogy a szeghalmi mekfalu az idén 18 éves, jelenleg 65 gyermek és fiatal él itt a hét hónapos babától a 24 éves felnőt­tig. A gyermekfalu lakói tíz csalá­di házban laknak, SOS-anyák gondozzák őket - mondta Né­meth Szabolcs. A Gyulai Hús­kombinát Rt.-ben működő szak- szervezet a most 15 éves Húsipa­ri Dolgozók Szakszervezetének tagja. A HDSZ az ország vala­mennyi húsipari üzemében jelen kistérség az ország hét leghát­rányosabb kistérségéből ki tu­dott lépni. Ma már a tíz leghát­rányosabb hazai kistérségben sincs benne a szeghalmi - szö­gezte le Pap Tibor, Dévaványa polgármestere. A fórumon a körös-sárréti és békés-bihari nagyobb cégek, vállalkozások is bemutatkozási lehetőséget kaptak. Annak ér­dekében ugyanis, hogy a két térség (a sarkadi kistérség az ország öt leghátrányosabb kis­térsége között szerepel) muta­tói tovább javuljanak, újabb fej­lesztésekre és széles körű ösz- szefogásra van szükség. van, Gyulán az 1060 dolgozóból 884-en tagjai az alapszervezet­nek - tájékoztatta a battonyai vendégeket Bezdán János. A dol­gozók 60 kilométeres körzetből találnak munkát a nagyvállalat­nál. A gyermekfalu állami nor­matívából és adományokból mű­ködik. Bezdán János jelezte, a gyulai szakszervezet is szeretne hozzájárulni a karácsonyi aján­dékozáshoz a gyermekfaluban. Minden pályázót támogatnak Hasonlóan az előző évekhez, a kevermesi önkormányzat idén is csatlakozott a Bursa Hungarica ösztöndíjhoz. A képviselő-testület pályázati kiírására az „A” típusú pályázatra a megadott határidőig 17 nappali tagozatos egyetemista és főiskolás, a „B” típusú pályázat­ra pedig 7 végzős középiskolás vagy érettségizett, de még felvé­telt nem nyert fiatal jelentkezett. A testület úgy határozott, a pályázat elbírálásánál nem ál­lít fel szociális vagy tanulmá­nyi szempontokat, kivétel nél­kül valamennyi pályázót támo­gat jak. Az „A” típusú pályázók tanulmányait 2005-ben 10 hó­napig havi 5000 forint, a „B” tí­pusú pályázókat pedig 2005- től 3x10 hónapig ugyancsak havi 5000 forinttal segítik, (ke) Az eredmények ellenére a leszakadást nem sikerült megállítani Jövőre 8,5 milliárdos keret a dél-alföldi önkormányzatoknak A tizenegy hazai vállalkozási övezet támogatására a jövő évben 1,5 milliárd forintot különítenek el. Ezt Bajor Tibor, a Miniszterelnöki Hivatal Területfejlesz­tési Államtitkárságának főtanácsadója jelentette be azon a tegnapi szeghalmi fórumon, amelyet a Békés Megyei Vállalkozási Övezet Kht. szervezett. »iu-ttUJJMiUgaarmTOEni Békéscsaba, szennyvízcsator­na. (o) Egyetértett a város közgyű­lése a szennyvízcsatorna-hálózat fejlesztéséhez szükséges tervre vo­natkozó pályázat elkészítésével, a szükséges önerőt biztosítják. Bucsa. BESZÁMOLÓ, (i) Az Észak- Békés Megyei Önkormányzati Tér­ségfejlesztési Társuláshoz tartozó települések polgármesterei nemrég Bucsán üléseztek. A tanácskozá­son Balog Károlyné vidékfejlesztési menedzser a többcélú kistérségi társulás által vállalt feladatok eddi­gi teljesítéséről számolt be a tele­pülésvezetőknek. Gádoros. TÁMOGATÁS, (cs) Az ön- kormányzat ifjúságvédelmi és szoci­ális bizottsága 37 lakásfenntartási támogatással kapcsolatos kérelmet bírált el az idén. Ebből 21-et eluta­sított, 12 esetben normatív, 4 alka­lommal méltányossági (fűtési idényre szóló, önkormányzati finan­szírozású) lakásfenntartási támoga­tást állapított meg. Gyomaendrőd. út. g) csaknem húszmillió forintos támogatást nyert az önkormányzat a Gazdasági Minisztériumtól a Selyem utca II. ütemének megépítésére. Ez az ösz- szeg a bekerülési költség 65 száza­léka, a fennmaradó részt saját erő­ből biztosítják. Gyula. KÖZÉLET, (ö) Az MSZP gyu­lai szervezete köz­életi klubjának, az „Első kézből”-nek célja, hogy az ér­deklődők megis­merhessék és meg­vitassák a helyi, térségi, országos kérdéseket. A havi összejövetelek­re minden érdeklődőt várnak — tá­jékoztatott Tóth Sándor, a párt gyu­lai elnöke. A klub első rendezvé­nyének előadója ma 17 órától, az Agro Hotelben dr. Havassy Péter múzeumigazgató lesz, aki a várfel­újításról, a készülő vármúzeumról tart előadást. Hallhatják majd az érdeklődők a későbbiekben dr. Szi­geti Zoltánt a városban végzett szo­ciológiai kutatásokról és lapunk fő- szerkesztője, dr. Árpási Zoltán is tart előadást. Kardoskút gyógyulnak, (cs) a háziorvosi rendelőben tavaly több mint hétezren jelenlek meg, hívás­ra 23 alkalommal ment ki házhoz a doktor. Járvány nem volt a község­ben, 45 idős ember viszont térítés­mentesen megkapta az influenza elleni védőoltást. Kunágota. talajterhelés, (i) a településen az év végéig szeretnék lezárni azt az adategyeztetést, me­lyet a lakosság talajterhelési díj jo­gosultságának megállapítására vé­geznek. Cél, hogy hiteles képet kapjanak azokról, akik rákötöttek a szennyvízcsatorna-hálózatra és mentesülnek a talajterhelési díjtól. Az adatok pontosítása érdekében az idén a testület eltekintett a díj fi­zetésétől, azt a község vállalta ma­gára. Magyarbánhegyes. pályaválasz­tás. (I) A Kossuth Lajos Általános Iskola hetedik és nyolcadik évfolya­mos tanulói nemrég az osztályfőnö­keik és a szülők kíséretében részt vettek a Száz út vár ránk elnevezé­sű pályaválasztási vásáron, melyet Békéscsabán, a Csaba Centerben rendeztek. A bemutatón a diákok a megye több középiskolájának életé­vel is megismerkedhettek. Mezőhegyes, speciálisan, (i) a Magyar Vakok és Gyengénlátók Egyesület mező­hegyes! körzeti csoportja több mint tíz éve műkö­dik a városban. A körzethez 11 te­lepülés tartozik 110 taglétszám­mal. Havonta tartanak klubfoglal­kozást Feladatuk a tagság össze­tartása, érdekképviselete, s a velük való speciális törődés. Segítenek a támogatások, üdülési lehetőségek és a rendezvényeken való részvétel szervezésében. Méhkerék, közösen. (b) Az ön­kormányzat a tervezett települési multifunkcionális szolgáltatóház megépítéséhez szükséges pénz­ügyi források előteremtése érde­kében a Heizer Antal vezette Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hi­vatal, illetve a Titus Corlatean el­nökölte, bukaresti székhelyű Ha­táron Túli Románok Hivatala köz­benjárását, a két állam hathatós anyagi támogatását egyaránt ké­relmezi. Nagybánhegyes. előkészítők, (i) A Teller Ede Általános Iskolában szervezett formában vehetnek részt a tanulók magyar, matemati­ka felvételi előkészítőn, történe­lem-, matematikatehetség-gondo- záson, valamint német és szlovák alapfokú nyelvvizsgára való felké­szítő foglalkozásokon. Az intéz­ményben katolikus, evangélikus és református hittanoktatást is tarta­nak. r I *

Next

/
Thumbnails
Contents