Békés Megyei Hírlap, 2004. november (59. évfolyam, 255-279. szám)
2004-11-24 / 274. szám
2004. NOVEMBER 24., SZERDA - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP 11 S Z O L G A LT AT A S / HIRDETES Haljelekért csónakmotor A 2001-ben indított nagyszabású halmegfigyelési program záró akciójaként december 17-én sorsolják ki a haljelek beküldői között a Tisza-Szamos Kht. által felajánlott csónakmotort. Három év alatt eddig 4250 halat (balin, compó, csuka, harcsa, kecsege, márna, ponty, süllő) jelöltek meg a Tisza teljes magyarországi szakaszán azzal a céllal, hogy a romániai eredetű cianidszennyezést követően adatokat nyerhessenek a halak fejlődési, növekedési üteméről, valamint vándorlási szokásaikról. (Az adatok alapján következtetni lehet a folyó egyes szakaszainak táplálékkal való ellátottságára és halmegtartó képességére.) A haljelölési program szervezőit azok a halászok és a horgászok segítik az adatgyűjtésben, akik a kifogott jelölt hal adatait, illetve a narancssárga műanyag jelet visszaküldik a Tisza-Szamos Kht-be. Közreműködésükkel eddig több mint 300 jelölt hal sorsáról szerezhettek tudomást a szakemberek. A jelölt halat fogó horgászok- halászok nem csak a zsákmányuk miatt szerencsések. Az adatközlők a három éves programban jelenként nettó 2000 Ft közreműködői díjat, valamint egy-egy tekercs horgászzsinórt kaptak, és minden évben egy- egy Yamaha csónakmotort is kisorsoltak közöttük. Az idei sorsolást december 17-én tartják, az eddigiekhez hasonlóan közjegyző jelenlétében. Minthogy a sorsolási listát a december 15-ig beérkező adatok alapján állítják össze, a Tisza-Szamos Kht. kéri mindazokat, akik még nem küldték vissza az idén fogott jelölt halak adatait, sürgősen pótolják! (Beküldési cím: Tisza-Szamos Kht. Bp. 1211. Szabadkikötő u. 4. - mé Ezeken a hasábokon naponta igyekszünk olyan kérdésekre válaszolni, tanácsot adni, amelyek közérdeklődésre tarthatnak számot Kérdéseiket, észrevételeiket, panaszukat rögzíti a 6ó/527-207-es telefonkészülék. Hétfőtől csütörtökig 14—17, pénteken 14—16 óra között munkatársunk várja a hívásokat A rendszeres szociális segélyről Olvasónk rendszeres szociális segélyt szeretne kapni. Azt szeretné tudni, ki jogosult a segélyre. A települési önkormányzatok annak nyújtanak rendszeres szociális segélyt, aki 18. életévét betöltötte, aktív korú és munka- képességét legalább 67 százalékban elvesztette, illetve ha vakok személyi járadékában vagy fogyatékossági támogatásban részesül. Ugyancsak jár a segély, ha az aktív korú nem foglalkoztatott és megélhetése más mó- dón nem biztosított: A rendszeres szociális segély hajléktalanok részére is megállapítható és folyósítható. A megélhetés akkor nem számít biztosítottnak, ha a 18. életévet betöltött aktív korú havi jövedelme, valamint családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 80 százalékát, azaz 18 560 forintot. Ugyancsak teljesülnek a feltételek, ha az aktív korú, de munkanélküli igénylő havi jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 70 százalékát, azaz tó 240 forintot, valamint a családjában egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 80 százalékát, azaz 18 560 forintot és vagyona sem neki, sem családjának nincs. Aktív korú nem foglalkoztatottnak az minősül, aki kimerítette a munkanélküli járadék, illetve jövedelempótló támogatás folyósításának időtartamát és álláskeresést ösztönző juttatásban nem részesül, vagy munkanélküli járadékban részesült, melynek folyósítását a folyósítási idő lejártát megelőzően szüntették meg, és a keresőtevékenységet követően munkanélküli járadékra nem szerez jogosultságot, vagy a rendszeres szociális segély iránti kérelem benyújtását megelőző két évben a munkaügyi központtal, illetve a lakóhely szerint illetékes települési önkormányzattal legalább 1 évig együttműködött és nem keres. ERŐSEN SZELES NAP reggeli hőmérséklet + deli felhőre!-\S(Gyór Budapest, JC • 2 _C ' Debrecen ^ jfs 06 48 #‘<V T 'y 07:11 iS?-1 ’c ■1C i > w Pécs, 2 *C -a Szeged, 15:42 • , 7^' ; • ti EMS 7 16:13 EWS Békés megyében ma erősen szeles, kellemetlen hideg, véltozőan lelhős, gyakran borús idő lesz, számottevő csapadék nélkül, de rövid hózáporokkal. A hőmérséklet a reggeli -1 tokról kora délutánra +2, késő estére -2 fok köré várható. A legvalószínűbb folytatás: csütörtökön és pénteken viszonylag kevés felhő, gyengülő szél. péntektől enyhülés valószínű. A hét vége újra borongós időt, de csak kevés csapadékot ígér A jövő hét elején sem valószínű számottevő lehűlés, vagy nagy havazás. Orvosmeteorológia: hidegfronti hatás. Közlekedés-meteorológia: a gyakran viharos és erősen lökóses északi szél, - különösen a kelet-nyugati irányú utakon - komoly figyelmet igényel. Az előrejelzés bizonytalansága: „péntekig KICSI" további folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mohiíe-WAP portálján (http://t-zones.hu). Vízhőmérséklet Duna 5-6 °C Tisza 2-6 “C Balaton 3 °C Velencei-tó 3 “C Fertő 3 “C Tisra-tó 6 Tengerek Antalya 22 °C Bibiéit« 15 X Costa Brava 17 ”C ímmama SZARVAS Születések Bengery Tibor és Szekera Judit fia Tibor, Maczik Sándor és Gyulai Erzsébet fia Bence. MEDGYESEGYHÁZA Születés: Koska József János és Kiss Anita fia Bence. Haláleset Bánszki Pál (1929). MEZŐKOVÁCSHÁZA Házasságkötés: Paksi Andrea és Budácsik György. Születés: Szelelki József és Mazurák Éva leánya Krisztina Éva. Halálesetek: Kovács György (1959), Hidvéginé Virág Katalin Piroska (1946), Bálint István (1936), Kakuszi István (1938, Magyarbánhegyes). föfö BÉKÉSCSABA Center Mozi 15.00, 19.15, iHHd 21.00-kor: Anaconda 2. - A véres orchidea (amerikai kaland-horror) * 15.30, 17.45, 20.00-kon Bridget Jones: Mindjárt megőrülök (m. b., amerikai romantikus vígjáték) * 17.15,19.30-kon Csodálatos Júlia (m. b., kanadai-amerikai-magyar-angol dráma-vígjáték) * 17.30, 21.15-kon Az Apokalipszis angyalai: Bíbor folyók 2. (francia-olasz thriller) * 14.30, 16.00, 17.3(Fkor: Cápamese (m. b., amerikai animációs vígjáték) * 20.45- kor: Bolondok éneke (magyar-francia dráma) * 16.00,19.15-kor: Nézz halra, ott egy svéd! (dán romantikus vígjáték). SZARVAS. Turul Mozi 18.00, 20.00-kor: Filmklub: Temetetlen halott - Nagy Imre naplója (magyar film). Békés Megyei Jókai Színház November 24., szerda, 15.00 óra: Dör- mögőék űrvendége - Pinokkió-bérlet. BÉKÉSCSABA Szlovák Kultúra Háza. 15.00-kor: Csicsely Mihály a Csendre vágyom című kétnyelvű verseskötetének bemutatója. A kötetet Papucsek Gergely költő méltatja. Házigazda: Lászik Mihály, a Csabai Szlovákok Szervezete elnöke. GYULA Bay Zoltán informatikai szakközépiskola (Ajtóssy45.). 16.00-kon Dr. Havass Miklós, a Számaik Rt elnök-vezérigazgatója tart előadást az információs társadalomról, majd dr. Náray-Szabó Gábor akadémikus Fenntartható a fejlődés? Mit hoz a XL század? címmel HOLNAP BÉKÉSCSABA Eötvös József SzaMrözópekőkL 17.00kon Advent, karácsony, a szeretet ünnepe és az odavezető út címmel Király Gabriella kineziológus tart előadást Megyákönyvtár, játszóterem. 18.00-kor: Prófécia az USA- ról (Jel. 13:11-18.) - bibliai előadás. Munkácsy Mihály Múzeum. 11 .Ódkor: 6500 év múltja magyar-amerikai szemmel Vésztő-Mágor közelében címmel Gyucha Attila régész a közös kutatás eredményeiről tart előadást Közéleti hírek November 25-én, csütörtökön 18.00 órától Liberális Klub az ifiházban, a A Deák Ferenc Szabadelvű Egyesület szervezésében. Vendég: Karsai László történész. Téma: A 60 éve történt holocaust. A dévaványai önkormányzat képviselő-testülete november 25-én, csütörtökön 14 órától a városháza tanácskozótermében közmeghallgatást tart A ványaiak elmondhatják közérdekű javaslataikat, felvetéseiket meghallgatja, megvitatja a testület. LESZ RA PÉNZÉ! Kezes, önrész, jövlg. nélkül! 3 M Ft s 29 529 Ft/hó 5 M Ft = 48 888 Ft/hó 10 M Ft = 93 000 Ft/hó 16 M Ft = 145 000 Ft/hó Időpont-egyeztetés: (66) 530-828, (70) 527-5417, (30) 380-4629. INGATLAN A CSABA Centerhez közel 100 m!-es társasházi lakás garázzsal eladó. (30) 2489-005.---------------------------------------------------------------------*34841' HA JDÚSZOBOSZLÓN Panoráma apartmanházban, termálfürdőtől 300 m-re kész CAKÁSOK ÉS ÜZLETEK ELADÓK. Feszített víztükrű úszó- és élménymedence, lift, teremgarázs, 3700 m1 park. 230 000 Ft/m2-től. AKG^O!s Érd.: (30) 561-2929. BCS., Kaszáló köz 2. sz. társasház 2 db garázzsal eladó. 30/402-3352, 20/379- 2883.----------------------------------------------------------------------- *35027* B.-CSABÄN, Zsíros u.-ban 91 m!-es társasházi lakás kis kerttel, pincével, udvari tárolóhelyiséggel eladó. Érdeklődni lehet munkanapokon 16 óra után, hét végén bármikor. (30) 9558923.----------------------------------------------------------------------- -35115I Temetkezési szolgáltatás SZILENCIUM Békéscsaba, Széchenyi-llget (66) 442-101. Gyula, Honvéd u. 8. (66) 463-924. Békés, Kossuth u. 22. (66)413-120. S I 0» fyrsc^ Telefon: (66) 322-214, ! 06 (30) 395-2035. Békéscsaba, Szénit István tér 20. Búcsúzunk, emlékezünk GYASZHIR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KÖVES IMRE gyulai lakos 77 éves korában elhunyt. A gyászoló család Mély tisztelettel köszönjük részvétnyilvánításukat mindazoknak, akik megemlékeztek, ill. elkísérték SZILÁGYI SÁND0RNÉ SZALAI ANNÁT utolsó útjára. Köszönettel a gyászoló család *7 7 4/<ÄÄ* KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik ismerték és szerették, KISS ISTVÁNNÉ szül Deák Terézia temetésén megjelentek, sírjára virágot helyezve fájdalmunkat enyhíteni igykeztek. Külön köszönetét mondunk dr. Garai Erzsébet főorvosnő háziorvosnak és Hollóst Ferencné körzeti ápolónőnek áldozatos munkájáéit, valamint köszönet dr. Nagy Erzsébet ad- junktusnonek és a 2-es belgyógyászat dolgozóinak., A gyászoló család BÉKÉSCSABA központjában irodaháznak, vál- lalkozásnak alkalmas, utcai, külön bejáratú, 205 m!-es, 3 szintes lakás, udvari terasszal, garázzsal eladó. (95 000 Ft/m!) Érdeklődni: (66) 459-826, (20) 924-5505.--------------------------------------------------------.34873» BÉ KÉSCSABÁN 400 m!-es telken újszerű 143 m!-es tetőtér-beépítéses ház garázzsal, decemberi kiköltözéssel, 135 E Ft/m! irányáron, fizetési könnyítéssel eladó. (30) 9538-886. FUJI GÉPJÁRMÜVEK JAVÍTÁSA Békéscsaba, Mogyoró a. 7. (Dobozi út-EtffeHoronynál Jobbra, 80 nw* TsL: (66) 430-589, (30) 2282-447. r4 Paprika® W Gyula, Várfürdő közeli ÚJ LAKÁSOK még leköthetők idei áron, csak 199 000 Ft/nV bruttó ártól. Teljes körű, ingyenes hitelügyintézés, szoc.-pot áfa. KÖSSE LE LAKASAT MEG MA AKÁR ÍOO 000 FT-TÓL. Érd.: Gyula, Városház u. 10. J66) 468-476, (20) 454-6649, GARÁZS eladó Békéscsabán Lencsésin (Pásztor u. 21.). (20) 9430-406.--------------------------------------------------------------------------35593GYULÁN, vegyes falazatú, 3 szobás, felújított ház 3520 m!-es telekkel, garázzsal, mellék- épülettel eladó. (30) 9281-006.---------------------------------------------------------------------- -35696LENCSÉSIN lakás eladó. (66) 462-882.-------------------------------------------------------------- -34989MU NKÁCSY u.-i 3 szobás III. em.-i lakás eladó vagy kisebbre cserélhető. 70/216-8132.----------------------------------------------------------------------- *35238* NÉ MET, osztrák ügyfeleink részére eladó ingatlanokat keresünk! 06-1-210-4904 OROSHÁZÁN családi házat vagy lakást keresek. Rakonczai, (30) 406-8012.--------------------------------------------------------------------------35009ORSZÁGOS ingatlaniroda, területi képviselőket keres átképzéssel! 06-1-210-4673--------------------------------------------------------------------------34772SZABÓ D. utcai, I. em.-i lakás eladó. Tel.: (30) 440-9260.---------------------------------------------------------------------- -34676■ ÚJKÍGYÓSON 3 szobás összkomfortos ház 300 négyszögöl telken eladó. Irányár.: 3,7 M Ft Érd.: (30) 259-4977. BÉKÉSCSABA KÖZVETLEN KÜLTERÜLETÉN, aszfaltút melletti, kereskedelmi- ipari építési övezetbe tartozó, 30%os beépfthetőségű, művelésből kivont, 8215 m2 alapterületű ingatlan vállalkozás céljára eladó. Tel: (30) 995-8917. || 1,5 HA (63 ak.) föld a szabadkígyós! kastély környékén eladó. (66) 247-097.----------------------------------------------------------------------- -36518■ 2 SZOBÁS, II. em.-i, egyedis lakás eladó az Ihász u.-ban. (66) 324-116.----------------------------------------------------------------------- -36093(Folytatás a 12. oldalon) t GYÁSZHÍR GY^^HÍR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokMély fájdalommal tudatjuk, hogy kai, akik ismerték és szerették, hogy DEÁK ISTVÁNNÉ TÖVISHÁTI JÁNOS Kovács Judit Tüske varrónő békéscsabai lakos 2004. november gyulai lakos 66 éves korában el21-én, 100 éves korában elhunyt. hunyt. Temetése 2004. november Temetése 2004. november 26-án 14 25-én 14 órakor lesz a gyulai Szentórakor lesz a békéscsabai Felsővégi háromság temetőben. (Berényi úti) temetőben. A gyászoló család A gtászoló család *35727* *235703* GYASZHIR Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik Ismerték és szerették, hogy LESZKÓ LÁSZLÓ volt konzengéri dolgozó Békéscsaba, Penza-ltp. 6. sz. alatti lakos 63 éves korában, 2004. november 17-én elhunyt Hamvasztás utáni búcsúztatása 2004. november 26-án 11 órakor lesz a békéscsabai Berényi úti temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban oszA gyászoló család GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, ho® CSONKA ISTVÁN (volt Oveggjári dolgozó) Pusztaföldvár, Kossuth u. 4. sz. alatti lakos 59 éves korában váratlanul elhunyt Hamvasztás utáni búcsúztatása 2004. november 30-án 13 órakor lesz az orosházi Alvégi temetőben. A grészofó család jf gyászhír „Nem hal meg az, akinek emléke örökké szívünkben él." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KOLAROVSZKI JÁNOS volt István malmi dolgozó, a Szlovák Pávakör tagja, Békéscsaba, nagyréti lakos 2004. november 20-án, 83 éves korában elhunyt Temetése 2004. november 26-án 12 órakor lesz a békéscsabai Felsővégi (Berényi úti) temetőben. Köszöntet mondunk dr. Kovács Lajos főorvos úrnak gyógyító munkájáért és mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. ^jászolé ......»■ __ _____ _________ KÖ SZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálánkat fejezzük ki mindazoknak, akik tiszteletreméltó és szeretett halottunk, DR. GYALOG SÁNDOR gyászszertartásán kegyeletüket lerótták, temetésén részvétükkel, koszorúikkal, virágaikkal osztoztak gyászunkban. Külön köszönet illeti a közreműködőket akik hozzájárultak elhunytunk méltó búcsúztatásához. Emlékét megőrizzük! A gyászoló család és Szarvas Város önkormányzata GYASZHIR Fájdalommal tudatjuk, hogy ID. KAZAMÉR KÁROLY 2004. november 16-án, 79 éves korában elhunyt Hamvasztás utáni búcsúztatása 2004. november 26-án 14 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. , _.. ... A gyászoló család Ü