Békés Megyei Hírlap, 2004. november (59. évfolyam, 255-279. szám)
2004-11-20 / 271. szám
2004. NOVEMBER 20., SZOMBAT VII. OLDAL ISKOLAFELÚJÍTÁS. A Pályázati Előkészítő Alaphoz benyújtott programok között szerepelt a Falusi Telesuli című projekt, ami az előkészítő szakaszban nyert. Ez azt jelenti, hogy a teljes pályázati dokumentáció kidolgozásának a szakmai, a személyi és a pénzügyi feltételeit biztosították a pályázók részére. Az orosházi, 26 éve épült üveggyári iskola vesz részt a projektben, ahol az oktatás minőségének és hatékonyságának a növelése, valamint az informatikai technológiák elterjedésének a támogatása, az esélyegyenlőség és az integrált nevelés- oktatás elősegítése a cél. _________________________________________________________________________________________________________________________________________________ A tűzoltók közösségi programjai Az Orosháza Városi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóparancsnokság életében immár hagyomány a Flórián-bál, a Mikulás-ünnepség és az állomány valamennyi tagját érintő nyugdíjas-találkozó. Egy kora őszi szombat délelőt- tön a nyugdíjas tűzoltókat ismét a parancsnokságra invitálták, hogy az aktív dolgozók sportversenyének szüneteiben együtt anekdotázhassanak megélt élményeikről.- A múltbéli nosztalgiázás mellett a jelen megismertetése és a lehetőségek közös latolgatása is napirenden van ilyenkor. Egyre kevesebb az automatizmus és égető szükség van a menedzselésre — derült ki a parancsnok beszámolójából. Élni kell a pályázati lehetőségekkel, működtetni a kapcsolati tőkét. Egy sikeres pályázatunk eredményeként korszerűbb lesz a parancsnokság járműállománya, egy 32 méter munkamagas, Bronto Skylift típusú mentővel gazdagodunk, amelynek az értéke 125 millió forint - jelentette be Csongrádi Pál, aki azt is hangsúlyozta, hogy az eszközöket működtető emberek tevékenységének összhangja legalább annyira fontos, mint a korszerű technika megléte. A városi együttműködési gyakorlat apropóján a parancsnok a rendvédelmi szervek összehangolt tevékenységéről, a tűzoltóság és a polgárőrség együttműködési megállapodásáról is beszámolt. Nemzetközi kitekintés Nemzetközi szinten is vannak próbálkozásaink. Az orosházi Német Kisebbségi Önkormányzat első elnökének közbenjárásával sikerült felvenni a kapcsolatot Gerhard Stengellel, aki hazájában tűzoltó volt, nyugdíjasként támogatások szervezésével, célba juttatásával foglalkozik. A tűz elleni védekezésben felhasználható szakfelszerelések mellett neki köszönhetünk több mint száz Mikulás-csomagot — tudtuk meg Csongrádi Páltól. ÉLÉSKER: A HÁZIASSZONYOK ÉS A CSALÁDOK KEDVENCE. Az orosházi Szőlő városrész egyik legforgalmasabb pontja az Élésker Kft. Avar u. 37. szám | alatti élelmiszerboltja. Az üveggyári lakótelepen és a környéken élők kedvenc helye ez az üzlet, hiszen itt minden hónap elején vannak országos akciók. A hónap végén pedig az 1 Élésker Kft. kedveskedik árengedményekkel a vásárlóknak. Ezen belül bevásárló hétvégéket szervez a cég, amikor a háziasszonyok, a családok kedvükre válogathatnak a bőséges, ak- E ciós kínálatból. ___ „ _ _ 1 Fa lufejlesztés nagyszénási módra A korábban megfogalmazott falufejlesztési feladatok elvégzésére pályázati forrásokat keres a nagyszénási képviselő-testület. Pályázatkészítőkkel konzultáltak, hogy az FVM Agrár és Vidékfejlesztési Operatív Program keretén belül milyen lehetőségei vannak a településnek. Ennek köszönhetően előtérbe került a művelődési ház parkjának a Táncsics utca felőli oldalán egy EU-s normáknak megfelelő játszótér építése; ugyanitt a park növényállományának a felújítása; a művelődési ház homlokzatának a felújítása; a községközpontban eligazító táblák, utcabútorok kihelyezése; a Bajcsy utcai gödör rehabilitációja; a könyvtár homlokzatának a felújítása. Ezek a célok beilleszthetők a már említett pályázati rendszerbe. Nagyszénás a fejlesztés bekerülési költségének a 85 százalékára pályázhat, míg a saját forrás 60 százalékát egy belügyminisztériumi pályázati lehetőségből oldhatná meg. A földvári fiatalok kortársaikat mozgósítják Nevezési díj nincs! Az egyesület a pályázat elbírálása után a díjazottakat levélben értesíti, valamint a díjazottak listáját honlapján is közzéteszi. A díjakat a pusztaföldvári Bartók Béla Művelődési Ház hagyományos karácsonyi hangversenyén adják át. A helyezettek tárgyjutalomban részesülnek. A pusztaföldvári Vajda Sára Ifjúsági Kulturális Egyesület a korábbi évekhez hasonlóan idén is meghirdeti a karácsonyi ünnephez kapcsolódó pályázatait rajz- és karácsonyfadísz-készítés kategóriákban. Valamennyi általános és középiskolás érdeklődő diákra számítanak az egyesület lelkes fiataljai. Az általános iskolák és a középiskolák nappali tagozatos tanulói pályázhatnak. A/4-es vagy A/3-as méretben készülhet a pályamű szabadon választott technikával (vízfesték, tempe ra, ceruzáira bármilyen technikával (papír, gipsz, kerámia, bőr, fém, fa) készülhetnek a díszek. Egy pályázó legfeljebb három pályaművet küldhet. A pályázóktól kérik: a pontos nevet, címet, életkort, az iskola nevét, címét, a felkészítő tanár nevét. Beküldési határidő: ^ 2004. november 30. Postacím: KARÁCSONYI za, szénrajz). A pályázat témája: karácsony, Jézus születése, karácsonyi szokások, téli táj, téli örömök. Egy pályázó legfeljebb két alkotással pályázhat. A karácsonyfadísz készítésére általános és középiskolás tanulókat, valamint felnőtteket is biztat az egyesület. A pályáPÁLYÁZAT, 5919 Puszta- földvár, Jókai u. 12. A pályamunkák személyesen is leadhatók a pusztaföldvári Tamkó Sirató Károly Községi Könyvtárban. A Kistérségi Kalauzt szerkesztette: Csete Ilona. Fotó: Kovács Erzsébet, Veress Erzsi, Lehoczky Péter. Hirdetési tanácsadó: Kmetykóné Molnár Márta. A melléklet hirdetőpartnereink együttműködésével készült. tmmm mmmmmmmmmmmmmmeam Az otthonsegítők térítésmentesen ajánlják fel gondoskodásukat, tapasztalataikat Hitetlenkednek némely emberek, akik olyan embertársaikról hallanak, akik önzetlenül felajánlják segítségüket, tapasztalatukat az arra rászoruló családoknak. Valamennyien gyermeket nevelő felnőttek, akik önszántukból csatlakoznak az Otthon Segítünk Alapítványhoz. A kisgyermekes családok segítő szolgálatának Orosházán is vannak lelkes tagjai. Az otthonsegítő szolgálat területi szervezője Orosházán él. Vidiczkiné Kelemen Mária (képünkön) tavaly nyáron kereste meg a szakszolgálatokat, a nagy- családosokat és indította útjára a kezdeményezést városszerte. A nyolc önkéntesből öten elvégezték a felkészítő tanfolyamot, közülük hárman látogatnak családokat. — Gyakorlati segítséget adunk a házi munkában, az ügyintézésben. Mi nem a szakszolgálatok helyett vagyunk, őket kiegészítve, gyakorlati támaszt nyújtunk a hozzánk forduló, bizonyos élethelyezetekben a megoldáshoz segítséget remélő családoknak. Mi, az otthonsegítők önzetlen önkéntesek vagyunk, akik térítés- mentesen ajánljuk fel a segítségünket. Elanyagiasodott világunkban sokak szemében hihetetlen, hogy csupán emberbaráti szerétéiből, ingyen adjuk magunkat — .mondta találkozásunkkor Marica, aki jelenleg is toborozza a segítő szolgálat tagjait. Állítása szerint ebben a munkában nemcsak a rászoruló család kap, hanem az önkéntes is, hiszen látja erőfeszítése eredményét. A jó segítő szinte észrevétlenül teszi a dolgát, nem avatkozik bele a család mindennapjaiba. Ezt erősítette meg Marika, aki nyugdíjasként vállalta az otthonsegítést.- Két gyermeket neveltem fel, nincsenek a közelemben, unokám sincs, viszont van sok szabadidőm. Gondoskodó embertípus vagyok, mindig úgy érzem, jó dolog, ha adhatok. Ezért is jelentkeztem a szolgálathoz — sorolja. — Akiket segítek, nagymamaként szeretnek. A család ismerősei azonban kétkedve fogadtak, értetlenül álltak a tény előtt, hogy én egy teát sem kérek a munkámért cserébe. — A szorult helyzetbe került családokkal szemben bennünket kötelez a titoktartás, a rendszeresség, a rugalmasság, valamint a derű - folytatta Vidiczkiné, aki azt is elárulta, hogy a mai világban egyáltalán Katit tehermentesítette Az ötgyermekes fiatalasszony szorult helyzetbe került. Férje megbetegedett, neki dolgoznia kellett, miközben kislánya elkezdte az első osztályt. — A kislányunknak egy csendes órácskára volt szüksége, de a legkisebb gyermekünk miatt képtelen voltam ezt számára megteremteni. Nem tudtam vele leülni tanulni anélkül, hogy a család szeme fénye ne lett volna a sarkunkban. Ekkor jött az ötlet, hogy az otthonsegítőktől kérjek tanácsot. Egy tanító heti rendszerességgel látogatott bennünket, foglalkozott a kislányunkkal. Én ma már tudom, jól döntöttem: nem baj, ha beismerjük gyengeségeinket, emberi támaszra bárkinek szüksége lehet, s ha kér, kaphat is az önkéntesektől. Én ajánlom mindenkinek, mert rólam a segítő leemelte a terhet - mesélt tapasztalatairól a nagycsaládos anyuka. nem egyedi a helyzet, amikor egy anyuka elfárad. Ezt azonban be kell ismerni. Születtek már komoly barátságok is, az otthonsegítés később privát kapcsolattá fejlődött. ▼