Békés Megyei Hírlap, 2004. november (59. évfolyam, 255-279. szám)
2004-11-17 / 268. szám
6 BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2004. NOVEMBER 17., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP Minden negyedik gyermek pszichés problémával küzd Kevés idő jut a lelki válságban szenvedőkre, a középiskolásokat elhanyagolják A pszichológusok a gyermekek rajzából Is sok mindent meg tudnak állapítani. (Felvételünk illusztráció.) Az egészségbiztosítási pénztár novembertől heti harminc órát fizet a békéscsabai Pszichológiai Tanácsadóban és Mentálhigiénés Gondozóban dolgozó szakembereknek, így példáuLa lelki problémákkal küszködő kamaszokat, evészavarban szenvedőket, párkapcsolati válságban lévőket is fogadják majd a szakpszichológusok, szakorvosok Békéscsabáról. Fekete G. Kata Békéscsabán és vonzáskörzetében három pszichiátriai gondozó működik. Gyermekpszichiátria csak Gyulán található a megyében, holott csupán a megyeszékhelyen több, mint 15 ezer óvodást, általános és középiskolást tartottak nyilván 2002 őszén. A szám azért is riasztó, mert szinte minden negyedik gyermek mentális segítségre szorulna. Felmérések szerint a felnőttek 15 százaléka hangulati, illetve szorongásos zavarban szenved. — Fia valakinek lelki problémái vannak, nem feltétlenül keres és talál megfelelő segítséget - fogalmazott Szabóné dr. Kállai Klára klinikai szakpszichológus. - A Pándy Kálmán kórházban jól működik a pszichiátriai osztály, a megyében a gondozókra, neurózis szakrendelésekre, illetve a drogambulanciákra sincs panasz, ez viszont nem elég. Mindenhol akkora a betegforgalom, hogy nem jut elég idő egy-egy páciensre. Segítenek a nevelési tanácsadók is, de a középiskolásokra sokszor itt sincs idő. A pszichológiai tanácsadóban is egyre nagyobb a roham: 2004 első félévében majdnem annyian jelentek meg, mint tavaly egész évben. Az, hogy a pszichológiai tanácsadóban novembertől havonta 10 szakorvosi és 20 nem szakorvosi órát fizet a társadalombiztosítás, hiánypótló. Azon túl, hogy bővül a gyermekpszichológiai ellátás, pszichoterápiára is lehetőség nyílik. Megtanulhatjuk, hogyan lazítsunk, vezessük le a feszültségünket, de azt is megtudhatjuk, milyen a stresszhez való viszonyunk, mennyire szorongunk. A cél mindig az, hogy ne alakuljon ki komoly lelki betegség, ha pedig mégis baj van, időben felismerjék a problémát. A tanácsadóban természetesen továbbra is ellátják azokat, akik például krízishelyzet depresszióval, személyiségzavarral, fóbiával, evészavarral küzdenek. Mivel nagy az érdeklődés, a (66) 447- 334-es telefonszámon érdemes időpontot egyeztetni. Elhasználódott Nivák helyett modern Rangerek Az elöregedett, légszennyező Lada Niva dzsipeket leváltó, dupla kabinos Ranger terepjárók a természetvédelmi őröket és a nemzeti parkok felügyelőit segítik majd a hatósági, védelmi munkájuk ellátásában. A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósága két autót kapott. Csete Ilona A nemzetipark-igazgatóságok tulajdonában lévő 83 Lada Niva a fokozott használat során amortizálódott. A régi konstrukciójú Nivák fenntartása, fogyasztása, a magas szervizköltség és a kieső üzemórák miatt drága, miközben a nemzeti parkok igazgatóságainak feladatköre az európai uniós védelmi formák bevezetésével, az oktatási, bemutatási és kutatási feladatok ellátásával színesebbé, sokrétűbbé vált.- Az igazgatóságunkhoz tartozó természetvédelmi őrszolgálat tagjainak több ezer hektárnyi területet kell szemmel Strapabíró terepjárók A közbeszerzési eljárás során a Ford Ranger típusú terepjárók bizonyultak a legmegfelelőbbnek, amelyek bírják a nemzeti parkoknál jellemző fokozott igénybevételt, ezenkívül személy-, valamint teherszállításra egyaránt alkalmasak terepjárókat, amelyek nagy csomagtérrel rendelkeznek, így a területeinken végzett munkához, rakodáshoz kiválóan alkalmasak - fogalmazott az igazgató. Karácsony előtt a tizenharmadik havi Mint arról már korábban írtunk, a békéscsabai ön- kormányzat kereste a módját, hogyan tudná a 13. havi külön juttatást az eddigi évekhez hasonlóan decemberben kifizetni. Egy törvénymódosítás ugyanis úgy rendelkezett, hogy januárban kell utalni a pénzt. F. G. K. A közalkalmazottakat és köz- tisztviselőket egy havi külön juttatás illeti meg. Eddig a pénzt december közepén fizették, ám a február 1-jén életbe lépett jogszabály-módosítás értelmében legkorábban január 16-án járna az összeg.- Mivel a békéscsabai közalkalmazottak illetményükön kívül nem igen részesülnek más személyi jellegű juttatásban, úgy döntöttünk, az önkormányzat december 15-én a nettó illetmény kilencven százalékát kifizeti előlegként — jelentette be Pap János polgár- mester a sajtó munkatársainak. A döntést a holnapi közgyűlésen tárgyalják és várhatóan meg is szavazzák a városi képviselők. Az előleget jövőre számolnák el, így az akkor érvényes kulcsok szerint adóznak a dolgozók. A döntés Békéscsabán majdnem négyezer alkalmazottat érint. A megyeszékhely költségvetéséből 400-450 millió forintot költenek erre a célra. Dél-békési utak: betelt a pohár (FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL) Válasz is érkezett, Csillag István közlekedési minisztertől, aki forráshiányra hivatkozva „tárta szét karjait”. Csak tudnánk, hogy akkor hová folynak el a méregdrága üzemanyagból származó adóforintjaink, amit elvileg az utak állapotára kellene fordítani. Nem voltam rest, számításokat végeztem. Szőkébb térségünkből mintegy egymilliárd forint üzemanyagadó „megy” az állam kasszájába. Ráadásul ebbe az összegbe nem kalkuláltam bele a mező- gazdasági gépek fogyasztását. Ha csak harmincezer hektárral számolunk, akkor a bérnöveléskor hektáronként 90 liter gázolajat használnak fel a gazdák. A 2,7 millió liter gázolajfelhasználás 486 millió forint adóbevételt jelent. Ramasz András leszögezte, most Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek írnak levelet, amiben meg is hívják: a saját bőrén tapasztalja meg azt, amit ők nap, mint nap éreznek, vagyis hogy milyen gyalázatosak Dél-Békés útjai.- Most már nem kérjük, hanem követeljük, hogy legkésőbb jövő nyárig, a mezőgazda- sági munkák dandárjáig újítsák fel a Kétegyháza-Med- gyesegyháza-Orosháza útszakaszt! - hangsúlyozta Ramasz András. Jövőre megtervezik, 2006-tól koszerűsrtik Vantara Gyulától, a Békés Megyei Állami Közútkezelő Kht. vezetőjétől érdeklődtünk, mikorra várható javulás a térség úthálózatában.- A legutóbbi, 2004 októberében született hivatalos álláspont szerint, a térséget érintően, 2006-ban kezdődik a Kevermes-Medgyesegyháza-Orosháza közötti 46,5 kilométeres útszakasz korszerűsítése, ami 2008-ban fejeződik be (ez a korszerűsítés Kétegyházát nem érinti - a szerk.). Az út tervezésére közbeszerzési eljárást hirdettünk, a tervek jövőre készülnek el — ismertette a szakember. 200000 Ft 60 hónapra havi 5 900 Ft 0% kezelési költség Citibank Személyi Kölcsön Citibank Hitelvonal: 06-40-40-30-40 5600 Békéscsaba, Munkácsy Mihály u. 3. (Európa Ház) A sohasem pjh&rí citibank Otó»r» Rt. • a Cilkir«irtéi a magvaiof«»# Cluhan* csopou t*ti« Az akció 2004. november Hői 2004. december 31-ig tart. Az akciós időtartam tekintetében a kölcsön igénylésének a Citibank információs rendszerében történd rögzítési Időpontja irányadó. A Citibank Személyi Kölcsönök felhasználási célhoz nem kötött tGgvasztási kölcsönök. A Citibank a kölcsönt a hitelbírálati fettételei alapján, a szerződéskötést követően nyújtja. Az akció részletes feltételei hozzáférhetőek a banktiókokban, a Citibank Hltelvonálon és a www. citibank, hu internetes oldalon. A Citibank Rt. a feltételek eqyoldalú módosításának jogát fenntartja. THM: 21,88%-51,59% *232378* Az ítélettől függetlenül a testület bizalma töretlen A jogszabályok értelmében nem kell lemondania - marad a kötegyáni polgármester A másodfokon eljáró Békés Megyei Bíróság tárgyalás tartásának mellőzésével hozott ítéletet a közelmúltban Nagyné Felföldi Ilona, illetve N. I. kötegyáni lakosok ügyében. Erről maga Nagyné Felföldi Ilona, Kötegyán polgármestere tájékoztatta a nyilvánosságot, képviselői indítványra összehívott rendkívüli testületi ülés, illetve sajtótájékoztató keretében. Az ítélet ellenére a testület bizalma, amint azt határozatba foglaltan is kinyilvánították, töretlen a polgármester iránt. Both Imre Amint azt lapunkban korábban megírtuk, az első fokon eljáró Gyulai Városi Bíróság tavaly nyáron jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntettében, háromrendbeli adócsalás bűntettében, adócsalás vétségében, négyrendbeli - ebből két esetben folytatólagosan elkövetett — magánokirat-hamisítás vétségében találta bűnösnek Nagyné Felföldi Ilonát, s ezért végrehajtásában három évre felfüggesztett egy év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte. A vádlottakat ugyanakkor külön- külön 100 ezer forint pénzmellékbüntetés, illetve a felmerült bűnügyi költségek megfizetésére kötelezte, és vonatkozásukban a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól való előzetes mentesítés iránti kérelmet is elutasította. A másodfokon eljáró tanács az 1996-97-ben elkövetett cselekmények jogi megítélését részben „átminősítve” - végrehajtásában két évre felfüggesztett -16 hónap börtönbüntetésre enyhítette az ítéletet, annak más részeit változtatás nélkül fenntartotta. A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvény vonatkozó paragrafusai értelmében nincs választójoga annak, vagyis nem választó és nem választható egyebek mellett az, „...aki közügyek gyakorlásától eltiltó jogerős ítélet hatálya alatt áll”. A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseit szabályozó törvény kimondja, hogy a polgármester e tisztsége megszűnik egyebek mellett: „...a polgármesternek e tisztségével összefüggő bűncselekménye miatt, a büntetőjogi felelősség jogerős megállapításával, az ítélet jogerőre emelkedésének napjával”. Az ügy elbírálása szempontjából nem mellékes: 1996-97-ben Nagyné Felföldi Ilona még vállalkozóként tevékenykedett.- Mivel ez esetben egyik kitétel megléte sem áll fenn, így nem kötelezi jogszabály az érintett polgármestert e tisztségéről való lemondásra - érveltek egybehangzóan a lapunk által megkérdezett közigazgatási jogi szakértők. A képviselők határoztak „Kötegyán Község Önkormányzatának Képviselőtestülete Nagyné Felföldi Ilona polgármester büntetőügyében tett tájékoztatását tudomásul vette. A képviselőtestület kijelenti: mivel a büntetőügyben született ítélet Nagyné Felföldi Ilona polgármesteri tisztségét nem érinti, továbbra is a testület vezetőjének tekinti, az önkormányzati munkában továbbra is együttműködve segíti” - olvasható az egy hiányzó képviselő kivételével, név szerint megszavazott határozatban. « tartaniuk. Éppen ezért fontos számunkra, hogy elavult Niváinkat modern gépparkra cseréljük. Több mint tíz öreg terepjárónk van. Az első körben két Rangért kaptunk — tudtuk meg Tirják Lászlótól, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság vezetőjétől. A fokozott igénybevételre alkalmas Rangerek egyike Dévaványára, a másik Kardos- kútra kerül. — A fővárosban vehettük át a Tirják László