Békés Megyei Hírlap, 2004. november (59. évfolyam, 255-279. szám)
2004-11-12 / 264. szám
4 BÉKÉS MEGYEI HlRLAP- 2004. NOVEMBER 12., PÉNTEK MEGYEI KORKEP/HIRDETES latura Bekesiensis sorozat békéscsabai Munkácsy Mi- ály Múzeumban bemutatták sütörtökön az időszakos természettudományi közlemé- lyek hatodik kötetét. A ren- lezvény házigazdája Dr. Szat- nári Imre megyei múzeum- gazgató és Kertész Éva bota- íikus volt. 1994-ben Réthy Zsigmond in- iította útjára a Natura 3ekesiensis sorozatot. A könyvben ornitológiái szakemberek tanulmányait olvashatjuk Békés megye természeti életéről, most először színes képekkel illusztrálva. A kötet célja, hogy bemutassa a térség természetvédelmi területein fellelhető védett növény- és állatfajokat és egyben felhívja a figyelmet arra is, hogy fennmaradásukért mi is nagyon sokat tehetünk. Elsősorban biológiai témák iránt érdeklődőknek ajánlják, de kirándulásokon is sok hasznát vehetjük, (ksz) Kórházi ágyak, tolószékek Svájcból Az adományok egy részét felajánlják a rászorulóknak Békéscsaba: minden, ami Ludas November 11. ősidők óta a téli évnegyed kezdő napja, amikor nagy eszem-iszomokat rendeztek. A rómaiak ludat öltek, mely a hadisten, Mars szent madara volt. Ez a hagyomány adta az ötletet a békéscsabai ifjúsági házban tegnap elkezdődött első Ludas-fesztiválhoz. A háromnapos rendezvényen lesz minden, ami ludas: népzenei fesztivál, Ludas Matyi hasonmásverseny, lúdtalpmérés, tollfosztó és Ludas mesemondó verseny. Aki a hasát szereti, kóstolhat libából készült ételeket olyanokat mint a libazsíros kenyér, libatepertő, (ksz) Tolószékek, járókeretek, támbotok, kötözőszekrények, sőt még kórházi kezelőágyak is érkeztek adományként Svájcból Szarvasra, az Ótemplomi Evangélikus Egyházközség gondozási központjába; ____________________ Lip ták Judit Az adományozó Erlinsbachi Református Egyházközség vezetőivel egy évvel ezelőtt vette fel a kapcsolatot az Ótemplomi Evangélikus Egyházközség. Ekkor látogatott el Szarvasra Gabányi Géza, a svájci gyülekezet lelkésze, aki - látva a gondozási központ felújításán, a tálalókonyha építésén fáradozó egyházközség előtt álló megoldandó feladatokat -, felajánlotta az ottani gyülekezeti tagok segítségét. Hamarosan meg is érkeztek a gondozási központ új konyhájához a különböző bútorok és egyéb berendezések. Később, amikor Lázár Zsolt, az Ótemplomi Evangélikus Egyházközség lelkésze Erlinsbachba látogatott, az igehirdetés után az ottani gyülekezeti tagok gyűjtésének eredményeként jelentős pénzügyi adománnyal térhetett haza. Az elmúlt napokban a svájci gyülekezet ismét bizonyságot tett segítőkészségéről. Egy egész teherautónyi bútor, illetve egészségügyi eszköz érkezett Szarvasra. Az adomány tartalmaz többek között járókereteket (gurulót is), tolószékeket, pihenőszékeket, kötözőszekrényt, ruhaneműket, tám- botokat, szoba WC-t, matracokat. Lázár Zsolt lelkész elmondta: vannak olyan eszközök is, melyeket jelenleg nem tudnak hasznosítani a gondozási központban, így azokat szívesen átadják azoknak a betegeknek, akiket otthon ápolnak hozzátartozóik. Többek között kórházi ágyat is fel tudnak ajánlani a rászorulóknak. Szerkeszd velünk a Beol-t! Fiatal, kreatív és agilis vagy? Otthonosan mozogsz a számítógép ÉS AZ INTERNET TERÜLETÉN? Szeretnél dinamikus csapatban dolgozni? Akkor jelentkezz hozzánk! ÉRTÉKESÍTÉSI MUNKATÁRSAT KÉRÉSÜK! Amit elvárunk: • minimum középfokú végzettség • mobiltelefon • jogosítvány és személygépkocsi • jó kommunikációs készség • vállalkozói igazolvány. Amit kínálunk: • csapatmunka • folyamatos továbbképzés • rugalmas munkaidő • alapbér + jutalék. Az önéletrajzokat „Beol-munkatárs" jeligére küldjétek el! Cím: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. E-mail: janos.nanasi@axelspringer.hu Gyula: győzött Márton vitéz Gyulán a Németvárosi Óvoda 12. Szent Márton-napi rendezvényére is meghirdették a legsúlyosabb lúdért folyó versenyt A győztes liba a gyulai Vágvölgyi Ákos tulajdonában lévő Márton vitéz nevű, tunéziai fajtájú, kétéves gúnár lett. A liba 12,5 kilogramm súlyt nyomott. Vágvölgyi Ákos ötvenezer forint értékű vásárlási utalványt vehetett át a Szent Már- ton-napi rendezvény alkalmából és a vándorserleget, immár három névvel. Ugyanis a Szent Márton-napi lúd versenyt három évvel ezelőtt hirdette meg a Németvárosi Óvoda, (ö) Étolaj, Vénusz, 11 Margarin, Sarina, kocka, 250 g Olympos citromlé, 1 1, 40% Habtejszfn, Chanty Party, 250 ml Csemegeuborka, 1640 g, 9-12 cm Brasil kávé, 1 kg, őrölt Paloma kávé, 250 g, őrölt Pécsi Szalon sör, 11, strapapalackos Dosia mosópor, 5 kg, color, aktív Papir kéztörlő, Szindy, 2 rétegű Galaxy üdítő, 2 1, több ízben Vöröshagyma, I. o. Fejes káposzta, I. o. írajánlata! 249 Ft 87 Ft 348 Ft/kg 139 Ft 189 Ft 756 Ft/I 279 Ft 170 Ft/kg 654 Ft 249 Ft 996 Ft/kg 134 Ft 999 Ft 200 Ft/kg 109 Ft 69 Ft 35 Ft/I 15 Ft/kg 15 Ft/kg | i VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT RAKTÁRÁRUHÁZUNKBAN! \ \ Cint: MEZŐKER KFT., Békéscsaba, Orosházi út 32. MCZÓKCR i Tel.: (66) 444444/23, 24, 25-ös mellék, (66) 327-406. | Nyitva tartás: h.-sz. 6.30-17.00, es.-p. 6.30-17.30, szó. 6.30-13.00. P FELARAS TERMEKEK A G-TEXBEN! Hölgyeim, öltözzenek kedvező áron és elegánsan! KOSZTÜMÖK, SZÖVETSZOKNYÁK, SZÖVETNADRÁGOK, BLÉZEREK 50% kedvezménnyel! Í Női télikabátok 2500 Ft-os bevezető áron! | G-Tex Áruház, Gyula es Békéscsaba között a 134-es km-konél, tel.: (66) 362-439, 466-269. i Nyitva: hétfőtől néntekig 9-18-ig, szombat, vasárnap 8-13-lg. ^Imfétik a /Hikulás! Békés megyében ingyen házhoz megy a Mikulás, ha előfizet 13 hónapra a Tempóra! A Mikulás elviszi az Ön ajándékát, a mi meglepetésünket, és egy fotót is készítünk a csomag átadásáról. Az akcióban azok vehetnek részt, akik november 26-ig előre megrendelik és kifizetik a Tempót. Az új Ford Mondeo értékmérője a titán: Titanium X - limitált széria, ínyenceknek Káprázat, erő, „nemesfém-jelezte” elegancia a legmagasabb fokon: az új, limitált szériás Titanium a Ford Mondeo új csúcsmodellje. Bemutatásával került piacra - egy új V6-os mellett - a 2,2 literes TDCi dízelmotor is, mely először csak a Titanium limitált szériához áll rendelkezésre. MEGRENDELŐLAP Q Igen, előfizetek a -ra, 13 hónapra (2004. december 1.-2005. december 31.) 6000 Ft-ért, és megrendelem az ajándék Mikulást. Q Igen, előfizetek a _ra, 13 hónapra (2004. december 1.-2005. december 3? uüOO Et-crt, de nem rendelem meg az ajándék Mikulást. Előfizető neve:............................................................................................................... Címe: APRÓBAN ÓRIÁSI Telefon:............................................................ Aláírás:.............................................................. Beküldési határidő: 2004. november 26. Beküldési cím: „TEMPÓ MIKULÁS”, 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Hovány Békéscsaba Kft 5600 Békéscsaba, Szarvasi út 79. TeL: 66/520-300; Fax: 66/520-301 A limitált szériás Ford Mondeo Titanium exkluzivitása az alapmodelltől számos jellemzőben eltér. Külsejében az egyedi formájú első, hátsó króm betétes lökhárítók „ütköznek” szemünkbe, de ezt a dinamikus látványt erősíti az eredetinél körülbelül 15 mm-rel alacsonyabb sportfutómű is. Hétkül- lős, 61Jxl7 méretű könnyű fém keréktárcsáit 205/50 R17-es gumiabroncsokkal szerelték, de extra ként 711 x 18 méretű, ugyancsak hét küllős, 225/40 R18-as gumiabroncsokkal ellátott kerekek is rendelhetők hozzá. Fennséges megjelenését csak tetézik a színezett üvegfelületek. Belül először talán a dekoratív, polírozott króm hatású felületek és a króm-jellegű váltógomb tűnik fel az utasoknak. S hogy a minőségi élmény teljes legyen, a komfortérzetet fokozza az Alcantara bőr üléskárpit. A nagyteljesítményű, ugyanakkor üzemanyagtakarékos dízelmotorok iránti kereslet továbbra is folyamatosan növekszik. Ezért a Ford Mondeo tökéletesen felkészült erre a kihívásra: új, 2,2 literes TDCi motorjával a Mondeo dízel modellpalettájának abszolút csúcsát képviseli, és messze maga mögé utasítja vetélytársait. Kategóriájában a legerősebb négyhengeres dízel: hatfokozatú, manuális sebességváltóval rendelkezik, és 114 kW (155 LE) teljesítményt, valamint túltöltés üzemmódban 400 Nm-es legnagyobb forgatónyomatékot produkál. Kulturált működését mutatja, hogy a teljesítmény jelentős növekedése ellenére is fenntartható volt az ismerősen alacsony zajszint. A limuzint a 2,2 literes TDCi mindössze 8,7 másodperc alatt gyorsítja nulláról 100-ra. S hatalmas leadott teljesítménye ellenére az új dízel átlagos üzemanyag-fogyasztása csupán 6,1 liter! y Az autó komputere szükség esetén engedi túKöltenl a változó geometrlájú turbót, így a forgatónyomaték elérheti a 440 Nm-ert Is. Agresszív...