Békés Megyei Hírlap, 2004. november (59. évfolyam, 255-279. szám)

2004-11-10 / 262. szám

16 SPORT BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2004. NOVEMBER 10., SZERDA Hétközben villanyfényben a Debreceni VSC ellen Dajka László már Békéscsabán tartózkodik, s várhatóan csütörtöktől hivatalosan is az Előre FC vezetőedzője Munkatársunktól pal kevesebbet pihenhet, mint a csabaiak. Márpedig a magyar első osztályban kétszer egymás után kimagasló teljesítményt nyújtani, ráadásul ilyen rövid idő alatt, nem igazán jellemző. Persze tegyük hoz­zá gyorsan: azért a hajdúságiak az egyik legprofibb csapat a mezőny­ben, gyenge játé­kukra aligha illő számolni. Ami ugyancsak érdekességet hoz­hat: a vendégek kispadján az a Supka Attila ül, aki nemrégiben még a Kórház utcában te­vékenykedett. Már­pedig éppen ezért jól ismeri a lila-fehéreket, köny- nyebben felkészülhet belőlük, mint más együttesből. Igaz, Supka gondolkodását az itteni­ek is ismerhetik... De visszakanyarodva a Kór­ház utcába: tegnap reggel meg­érkezett Dajka László (kis képünkön) a székházba, ahol már félig-meddig be is kapcso­lódott a munkába.- Miután rendeződött Vágó Attila helyzete és bére, vala­mint a játékosok elmaradt fize­tései is, a klub tulajdonosaival, vezetőivel a finisbe ért a szerző­désem pontosítása - mondta ér­deklődésünkre Dajka László. - Várhatóan egy-két napon belül A viharsarki csapat jóval moti­váltabb, mint a korábbi hetek­ben volt, ami köszönhető a Hungária körúton elért pont­rablásnak, de leg­alább annyira a ko­rábban elmaradt, de a múlt hét végén pó­tolt, azaz kifizetett járandóságoknak. Bár ettől a sérültek még nem gyógyultak fel, vagyis, a hiány­zók listája alig válto­zott: Udvari Szabolcs kijött a kórházból ahol megfigyelés alatt tartották, de még nem léphet pá­lyára. Kovács Nor­bert részleges szaka­dása miatt nem lehet ott a Deb­recen ellen. Potemkin Károly továbbra is boka-, Kulacsik Ta­más pedig lovaglóizom-sérülés- sel bajlódik.- Eredményes volt a csapat a Hidegkúti-stadionban - erősíti meg még egyszer Jakab Péter megbízott edző. - Jó lenne a Debrecen ellen ezt a megkez­dett utat folytatni, vagyis mini­mum egy ponttal kijönni a szer­da esti mérkőzésből. Tény, ezen előzmények isme­retében nem esélytelen a lila-fe­hér csapat, s talán az is nyom valamit a latba, hogy a Debre­cen vasárnap játszotta nagyon erős bajnokiját, azaz egy nap­Forgalomkorlátozás Az Előre FC-DVSC labdarúgó-mérkőzésre a rendező sportklub nem kérte a stadion belső rendőri biztosítását, ezért a mérkő­zés idején a stadionban rendőri biztosítás nem lesz. A stadion belső rendjének fenntartásáról a szervező klub által megbízott biztonsági cég gondoskodik. A rendőrség a stadion környékén fokozott ellenőrzést tart A labdarúgó-mérkőzés idején forga­lomkorlátozással kell számolni a Kórház, a Telep, a Puskin és a Peter Jilemniczky utcában. A forgalmat rendőrök irányítják - kaptuk az információt Szombati Andreától, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől. H S’ R l K t A két csapat mérkőzései az NB l-ben Debr.-ben Bcs.-n 1979-80 2-2 2-2 1980-81 1-1 2-0 1981-82 2-4 2-1 1982-83 2-1 3-1 1984-85 3-5 2-1 1985-86 1-1 0-0 1986-87 0-0 2-1 1987-88 0-2 1-1 1989-90 0-0 1-1 1990-91 2-1 3-0 1993-94 0-2 1-2 1994-95 1-1 3-3 1995-96 1-0 2-2 1996-97 4-0 0-3 1997-98 8-0 1-1 2002-03 6-1 0-3 2003-04 1-0 1-2 Az eredmény a pályaválasztó szemszögéből értendő. alá is írjuk a papírokat, s a ter­vek szerint a szerdai uajnokit követően végleg átvehetem a gárda irányítását. Persze addig is tanulmányozom a csapatot, Jakab Péterrel pedig átbeszé­lem a dolgokat. Már az MTK mérkőzés előtt is konzultál­tunk, s egy higgadt, nyugodt agilis fiatal szakembert ismer­tem meg Jakabban, aki jól való­sítja meg elképzeléseimet. Ter­mészetesen most már Békés­csabán maradok folyamatosan, a szerdai mérkőzést is meg­szemlélem, de most még to­vábbra is Jakab Péter ül a kispa- don megbízott edzőként, ahogy a vele kötött egyezség is szól. A Békéscsaba tervezett kezdő csapata (elől a mezszámok): 22 Simunic - 2 Paróczai 18 Gru- jics, 5 Vilotics, 3 Funk - 25 Ba­log Zs., 6 Grúz, 7 Simon, 26 Ursz - 23 Vasziljevics, 11 Micu- lescu. Készenlétben: 12 Matkó, 30 Rubint, 4 Bujáki, 10 Pozsár, 14 Tóth Gy., 15 Lázok, 9 Hoffmann. Eltiltott: nincs. vo i ó urr ,i Eixn a 46. heti szelvényekhez 1. Bremen-Leverkusen 1 x 2. Freiburg-Bielefeld x 2 3. Hannover-Mainz 1 x 4. Kaiserslautern-Dortmund x 5. Mönchengladbach-Nürnberg 1 x 6. Schalke 04-Hertha BSC 1 7. Wolfsburg-VfB Stuttgart 1 2 8. Bochum-Bayern München 2 9. Cagliari-Internazionale x 2 10. Lecce-Juventus 2 11. Palermo-Sampdoria x 12. Parma-Chievo x 13. Reggina-Roma 1 2 Plusz egy mérkőzés: 14. Rostock-Hamburg x Papírforma eredmény A hét végén folytatódott az utánpóüás korú vízilabdázók Budapest bajnoksága, amely­nek során a Szilágyi József irá­nyította TVSK Békéscsaba a fő­városban, a Szőnyi úti BVSC- uszodában a harmadik forduló­ban két serdülő leány (!) csapat­tal mérte össze tudását. Bár nagy „úszóversenyt” rendeztek a gárdák a medencében, amibe alaposan belefáradt a csabai együttes, mégis mindkétszer hozta apapírforma eredményt és győzött. Eredmények: TVSK Békéscsaba-Új- pest serdülő leányok 7-2 (1-0, 0-1, 3-1, 3-0). TVSK Békéscsaba-Angyal- földi Sportiskola serdülő leányok 7-5 (2-2,2-1,2-0,1-2). A csabaiak a következő csapattal áll­tak ki (zárójelben a két mérkőzésen do­bott gólok száma): Várhegyi - Kiss M. (1), Somlói, Becsei (2), Szilágyi M. (2), Szombathelyi, Szeberényi M. (1), Si­mon (4), Dézsi, Dobra (3), Klokocs, Popovics (1), Kovács F. Bajusz György A Gyulán zajló 24. Erkel sakk­emlékverseny hatodik forduló­jában több meglepő eredmény született az A-csoportban. A Battonya színeiben versenyző aradi Kelly László legyőzte az 1997. évi győztest Árdeleanu nemzetközi mestert. Az ugyan­csak battonyai színekben ver­senyző temesvári Bállá Tibor, akinek még nincs nemzetközi értékszáma, legyőzte Jicman Ligija román nemzetközi női mestert. A hajrában éleződik a kii/dclem, Andrijevics fél pont­tal vezet három üldözője előtt. Ez a négy versenyző egymás ellen játszik majd a hetedik fordulóban. A B csoportban a gyulai Ha­ragos és a román Tonea áll az élen 5-5 ponttal. A hatodik forduló érdekesebb ered­ményei. A-csoport: Bállá Tamás (pyula)-Sinkovics (Bp. Tabán) 0:1, Árdeleanu (román)-Kelly (Battonya) 0:1, Horváth Zs. (OMTK)-Leviczky (Mátra SE) 1:0, Andrijevics (szerb- montenegrói)-Bíró S. (romániai) 1:0, Bállá Tibor (Battonya)-Iicman Ligija (román) 1:0. Döntetlenek: Csomós R. (Gyula)-Zimmermann (orosz), Fél­egyházi (Mátra SE)-Fodré (Mátra SE), Mónus (OMTK-DIauchy (Statisztika). Az élcsoport állása: 1. Andrijevics 5,5, 2-4. Csomós R., Sinkovics, Kelly 5-5, 5-7. Zimmermann (orosz), Tatár-Kiss (Hódmezővásárhely), Horváth Zs. 4,5- 4,5 pont. B-csoport dr. Andor (Békés)-Lepo- sa (Hódmezővásárhely) 1:0, Tonea (román)-Mester (Nagylóc) 1:0, Soly- mosi (Gyula)-Csomós J. (Gyula) 1:0. Döntetlenek: Deutelt (Battonyaj-Ha- ragos (Gyula), Nagy Helga (Szen- tes)-Leidí (Dunaharaszti), Erdélyi (Dunaharasztí)-Gombos (Gyula). Az élcsoport állása: Haragos, Tonea 5-5, 2-5. Nagy Helga, Leidl, dr. Andor (Bé­kés) 4,5-4,5. Nyisson bt honénk ön is! tótete* ato iw&afeívfectezei «áltól is cróiftdáfe yeteeaóji<. ■ IttttcT tT'Ntt’í ti TöjCi vPcrlTI T73 í íxs? WzzAJXítTwj n\.TIVWi ra TSvITytyT? VvlWlVn. Hvt vmm mmm-m HVB^Bank *230943* Futsal bemutató a sportcsarnokban Csaba FC-Colorspectrum Aramis 3-16 (2-8) NB I-es futsal mérkőzés, Békéscsaba, 120 néző. V.: dr. Hegyi, Rischák. Csaba FC: Barabás - Gajdács, Szarka, Barcsay, Cseke. Cs.: Kollár (kapus), Burkus, Bozgán. A csabaiak szereztek vezetést majd 2-2 után a rutinos vendé­gek sorra dolgozták ki a helyze­teket és lőtték a gólokat, miköz­ben a hazaiak több nagy helyze­tet elpuskáztak. Szünet után to­vább tartott a futsalbemutató és az egykori csabai Frank, vala­mint Nagy Gábor vezette vendé­gek magabiztosan nyertek. Az Aramis góljaiból hat-hét is le- csorgó vagy a védőkön megpat­tant labdából született. Békés­csabai gólszerzők: Cseke 2, Barcsay. Jó: Cseke. Huszka János technikai veze­tő: - Az Aramis leírta nekünk a futsal ABC-t. Csaba FC IL-Temesvári Hús 2-8 (1-2) NB n, Békéscsaba, 50 néző. Csaba FC H: Farkas - Vajgely, Benyovszki J., Petrovszkl L, László. Cs.: Susánszkl, Korcsok, Frankó, Tokaji. Szünet után a rutinosabb vendégek eldöntötték a mérkő­zést. Békéscsabai gólszerzők: Petrovszki L. 2. Jó: Farkas, Pet- rovszki L. Fáklya SE-Gyula 13-7 (6-1) NB n, Törökszentmlklós, 50 néző. V.: Kocsis, Horváth. Gyula: Pataki - Karakas, Cser, Papp, Radnóti. Cs.: Urbán (kapus), Tóth, Semset, Varga, Kurta. Edző: Csepregl György. Az első félidőben 1-1 után el­húzott a hazai együttes.Gyulai gólszerzők: Karakas 3, Papp, Cser, Radnóti, Semsei. Jó: Kara­kas, Pataki. AXOR PHÁRO EGYEDI BUDKOIHOK ELEMEM) ÁBO November 12-én 9 órakor új fürdőszobaszalon nyílik Gyulán. Pénteken és szombaton nyitási akció! BURKOLÓLAPOKRA 20% ENGEDMÉNY. Hansgrohe csaptelepek vásárlói között ajándéktárgyakat sorsolunk ki. Szakmai kérdéseikre a Porcelanosa és a Hansgrohe szakemberei válaszolnak. November I2én és 13-án 9 órától 17 óráig szeretettel várunk minden érdeklődőt. Gyula, Kossuth tér 10. M—TeL/fax: (66) 463-635. FÜRDŐSZOBASZALON Mobil: (20) 4669-669 — Ismét kelet-magyarországi rangadóra kerül sor: ma, szerdán a jól menetelő Debrecen gárdáját fogadja a csabai Kórház utcai stadionban a szombaton, az MTK otthonában értékes döntetlent kiharcolt Békéscsabai Előre FC NB I-es labdarúgócsapata. A villanyfény mel­lett játszandó találkozót 18 órai kezdettel rendezik, a játékvezető: Szabó Zs., segítői Kispál és dr. Hegyi.

Next

/
Thumbnails
Contents