Békés Megyei Hírlap, 2004. október (59. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-28 / 252. szám

SPORT BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2004. OKTÓBER 28., CSÜTÖRTÖK 16 3T7 AÜ.JPOIT Károlyi kilencedik a vb-n V. L. A sanghaji 12. felnőtt búvár­úszó világbajnokságon a 100 méteres női uszonyos úszás előfutamában a tizenötéves Károlyi Csilla (képünkön), az Eötvös DPSE Orosháza ver­senyzője 44 másodperces idő­vel ért célba és mindössze nyolc századmásodperccel maradt el a döntőbe jutástól. Mint edzője Nemes Béla el­mondta: elégedett tanítványa teljesítményével, aki rutinta­lansága miatt nem jutott a fi­S náléba és így a kilencedik he­több mint har­minc tagú me­zőnyben. Az orosházi lány egyéni rekord­jával (43,3) egyébként bizto­san bejutott volna a döntőbe. A két tizenötéves orosházi versenyző közül Gelegonya Renáta az 50 méteres búvár­úszásban, míg Károlyi Csilla a 4x100-as váltóban indul még a kínai világbajnokságon. Erdős Viktor útra kel a korosztályos vb-re V. L. A Csaba Honvéd és az NB I-es Makó éltáblás sakkozója, Er­dős Viktor (képünkön) nem­zetközi mester hétfőn Kréta szigetére utazik a korosztá­lyos világbajnokságra, ame­lyen a tizennyolc évesek me­zőnyében ül asztalhoz. A gö­rögországi Heraklionban megrendezésre kerülő, tizen­egy fordulós viadal november 3-án kezdődik és 14-én zárul. A fiatal békéscsabai sakko­zó a rangos viadal előtt itthon még elindult a fővárosban a Kőbánya Kupa országos Ra­pid sakk-baj­nokságon. A kilencfordulós nyolcvanhat sakkozót fel­vonultató me­zőnyben 6,5 ponttal a hatodik helyen végzett. A villámver­senyben is asztalhoz ült a csa­bai sakkozó, ahol veretlenül, kilenc ponttal a második he­lyen végzett a zalaegerszegi Horváth Csaba nemzetközi nagymester mögött, aki 9,5 pontot gyűjtött. LABDARÚGÁS Elnök nélkül is működőképes a Termál Jenei Kálmán Az elmúlt hét végén közgyű­lést tartott a Gyulai Termál FC Gyulán, mivel Hímer József el­nök és több elnökségi tag is le­mondott tisztjéről. A közgyű­lésen, a leköszönő elnök be­számolóját követően módosí­tották az alapszabályt és a szervezeti szabályzatot, majd elnököt próbáltak választani, de az egyetlen jelölt, Leel-őssy Gábor csak minimális igen szavazatot kapott. Ezt követő­en az elnökségi tagok megvá­lasztására került sor, amely során az elnökség tagja lett Fábri Lajos, Bagi Tibor, dr. Be­csei László, Hoffmann Ferenc, id. Oláh Ferenc, Kneifel Fe­renc, Leel-Őssy Gábor, Gulyás Imre. Egy hely, a később meg­választandó elnök pozíciója üresen maradt a névsorban. Elnökhelyetteseknek Hoff­mann Ferencet és Leel-Őssy Gábort választották, akik a módosított alapszabály sze­rint az ügyvezető Bagi Tibor­ral közösen gyakorolják majd az elnöki hatásköröket is. ÉS Békéscsaba, Bartók B. út 66. Tel.: (66) 328-984,430-175, (30) 6388-150. Fax: (66) 430-174. Beküldési határidő: 2004. november 3. Nyeremény: 3 db 2000 Ft értékű ajándékcsomag. Orosháza, Móricz Zsigmond u. 25/A. Gyűjtse össze a lapunkban megjelent, 3 képrészletet, ragassza levelezőlapra és küldje el címünkre! „Fedett pályás öbölátúszás” Munkatársunktól A gyulai Várfürdő idén először sárortetővel borított 50 méteres versenymedencéjében megren­dezték az első „fedett pályás öbölátúszó” versenyét, amelyet tulajdonképpen a nyári rossz időjárási körülmények miatt nem tudtak a Balaton lebonyolí­tani. Egyébként az ország 19 vá­rosban próbálkozhattak az úszók, a fürdővárosban száz- hatvankilencen vágtak neki a 2000 méteres távnak, s egy hí­ján mindenki teljesítette is. A Magyar Marathon Klub keddi összesítője szerint csak­nem másfél ezren vettek részt a az eseményen. A legtöbben - 169-en - Gyulán úsztak, majd Eger és Hajdúszoboszló követ­kezett a legtöbb úszót megmoz­gató városok sorában. Az athé­ni olimpiai bronzérmes Cseh László a balatonfűzfői uszodá­ban teljesítette a 2000 métert, 22 perc 48 másodperces ered­ménnyel idehaza ő lett a leg­gyorsabb “öblöző”. A lányok kö­zül 25:12-vel lett első helyezett Sallai Ágnes, aki a csongrádi uszodában ért célba ennyi idő alatt. Érdekesség, hogy az Ameri­kában tanuló Batházi testvérek - Tamás 21:34-es, István 21:46- os időeredménnyel - a tengeren­túlon teljesítették a távot. A hivatalos díjkiosztót no­vember 6-án, Hódmezővásárhe­lyen, az országos szenior úszó­verseny keretében tartják. Az eredmények a hétvégétől meg­találhatók lesznek a www.marathon.hu honlapon. Győztesek. Férfiak. 80-84 évesek: Gőg Imre (Gyula). 75-79 évesek: Kovács János (Békéscsaba). 65-69 évesek: Szi­geti István (Gyula). 60-64 évesek: Pető László (Békéscsaba). 55-59 évesek: Pá­los Lehel (Békéscsaba). 45-49 évesek: dr. Legeza László (Gyula). 40-44 évesek: Béládi Csaba (Békéscsaba). 35-39 éve­sek: Jámbor Zoltán (Gyula). 30-34 éve­sek: Leel-Össy Miklós (Gyula). 25-29 évesek: Moldován Attila (Gyula). 2024 évesek: Fodor György (Gyula). 1988­1989- ben születtek: Nagy Imre (Gyula). 1990- 1991-ben születtek: Nagy Nándor (Gyula). 1992-1993-ban születtek: Benkő Bence (Békéscsaba). 1994-1995- ben születtek: Antali Olivér (Békéscsa­ba). 1996-1997-ben születtek: Borbola Martin (Gyula). Nők. 65-69 évesek: Schriffert Józsefné (Gyula). 60-64 évesek: Jámbor Sándomé (Békéscsaba). 55-59 évesek: Medve Jánosné (Gyula). 5054 évesek: Juhászné Tóth Margit (Békéscsaba). 45- 49 évesek: Kertész Gyöngyi (Gyula). 4044 évesek: Kónyáné Bagi Csilla (Gyula). 35-39 évesek: Pásztomé Fehér Edit (Gyula). 30-34 évesek: dr. Novotny Gabriella (Gyula). 25-29 évesek: Török Orsolya (Gyula). 2024 évesek: Tóth Ju­dit (Eger). 1985-1987 között születtek: Zsarnóczai Bea (Gyula). 1988-1989-ben születtek: Galgóczi Krisztina (Gyula). 19901991-ben születtek: Hanyecz Nóri (Békéscsaba). 1992-1993-ban szület­tek: Fehérvári Júlia (Békéscsaba). 1994- 1995-ben születtek: Szabó Kinga (Bé­késcsaba). 1996-1997-ben születtek: Rúzsa Zita (Gyula). Családi kategória. Egy szülő, két gye­rek: Jámbor Zoltán, ifj. Jámbor Zoltán, Jámbor Zita. Nagyszülő, szülő, gyerek: Szigeti István, Attila, Evelin. Két szülő, két gyerek: Zsarnóczay Gyula, Bea, Hel­ga, Kertész Gyöngyi. Nagy család: Je­szenszky Attila, Adám, Dávid, Máté, Márk. Diáksport, tisztújítás V. L. A Békés Megyei Diáksport Ta­nács megtartotta tisztújító kül­döttközgyűlését, amelyen hat­vanhét küldött vett részt. Kováts Tibor, a megyei diák­sport szövetség titkára köszön­tötte a vendégeket, majd meg­választották levezető elnöknek Prohászka Zsoltot, a Békés Me­gyei Humán Fejlesztési és Infor­mációs Központ igazgatóhelyet­tesét. Csaszni László, a megyei szö­vetség elnöke szóbeli kiegészí­tőjében értékelte az elmúlt négy esztendő munkáját. Kiemelte, jelentős változások történtek a sportirányításban a ciklus alatt, hiszen megszűnt a megyei sportigazgatóság, önálló jogi személyként működött a diák­sport tanács. A szakmai munká­ban jelentősen előre léptek,, hi­szen míg 2000 előtt 12-13 ezer tanuló vett részt a diákolimpiái versenyeken a megyében, addig az idén már több mint 23 ezer. Nehéz anyagi körülmények kö­zött dolgozott a tanács, a megyei önkormányzati támogatás mel­lett a Wesselényi közalapítvány­tól, a Magyar Diáksport Szövet­ségtől és a szponzoroktól kap­tak támogatást. Ezt követően Sonkolyos Ágnes, a számvizsgá­ló bizottság elnöke terjesztette elő beszámolóját. A küldöttek mindkét előterjesztést elfogad­ták, majd módosították az alap­szabályt. Kiss Tibor, a tarhosi általános iskola testnevelője arról szólt, hogy a Békés megyében létre­hozott kis iskolák diákolimpiái versenyrendszere milyen sok örömet okoz azoknak a tanulók­nak, akik a kis települések in­tézményeiből jutnak el az or­szágos döntőig. Mihályi István, a fogyatékkal élők Békés me­gyei szervezetének titkára a ta­nulásban akadályozott diákok sportversenyeinek hasznossá­gáról szólt. Ezt követően megválasztották az új, 13 tagú elnökséget, a kö­vetkező négy évben is Csaszni László lesz a megyei diáksport tanács elnöke, míg a titkár to­vábbra is Kováts Tibor maradt. A tanácskozás végén „Békés Megye Diáksportjáért” kitünte­tést adott át az elnök Horváth Istvánnak, a Tondach gazdasági vezetőjének és Sonkolyos Ág­nesnek, a számvizsgáló bizott­ság elnökének, Orosháza város volt sportfelügyelőjének. Értékeljük Együtt Értékeinket! Endrőd és Vidéke Takarékszövetkezet * Alapítva 1957. május 18. * Ez alkalomból 2004. október 28-én (csütörtökön) 8 órától 17 óráig, valamint 2004. október 29-én (pénteken) 8 órától 15 óráig kiszámítható és megbízható kamatkondíciókkal várjuk Önt. Egész évben, de ezeken a napokon különösen érdemes felkeresni kirendeltségeinket. Várjuk GntGyomaendrődön, Hunyán, Köröstarcsán, Mezőberényben, Csárdaszálláson, Muronyban, | Békésen, Bélmegyeren és Békéscsabán! Öt érem a korosztályos judóbajnokságról Munkatársunktól A Csongrád megyei Doma- szék adott otthont az össze­vont gyermek korosztályú (7- 10 évesek) országos judóbaj- nokságnak, amelyen 360 in­dulót regisztráltak a szerve­zők. A hatalmas mezőnyben ott voltak a Békés Megyei Kano, ludo Egyesület legjobb békéscsabai és szarvasi fiatal­jai is, szám szerint húszán.- Remekül helyt álltak a gyerekek - mondta Gyáni Já­nos edző. - Összességében egy arany, két-két ezüst- és bronzérmet szereztünk, s to­vábbi számtalan pontszerző helyezést. Már most látszik, hogy jóval előrébb végzünk a hazai rangsorban, mint tavaly, ugyanis máris több bajnokunk és érmes helyezettünk van, mint 2003-ban. Ráadásul még hátra van két korosztályos baj­nokság. Eddig már négy kor- osztályos és öt diákolimpiái bajnoka van klubunknak. A legeredményesebb a 36 kilós Szabó Gergő volt, aki súlycsoportjában a 38 induló közül aranyérmes lett, s egy kivételével minden meccsét iponnal nyert meg. A +40 kilós ezüstérmes Malkócs Attila a döntőben egy éppen kétszer akkora ellenféllel küzdött meg, s csak vele szemben ma­radt alul. A 26 kilós Máté Márk még messze van a tíz év­től, de a döntőben egy tízéves állította meg, így ő is ezüstér­mes lett. Szabó Péter a +40 ki­lósok közt lett harmadik, mi­ként az Oláh János-tanítvány, a szarvasi Zeitler Norbert is. A Békés Megyei Kano, Judo Egye­sület eredményei. Lányok. 24 kg: 5. Bencsik Anita, 7. Hegedűs Dániel. 26 kg: 5. Szabó Alexa. Fiúk. 24 kg: 5. Váradi István. 26 kg: 2. Máté Márk, 7. Prepeliczai Tamás. 28 kg: 5. Farkas Szilárd. 30 kg: 5. Balogh Soma. 36 kg: 1. Szabó Gergő. 40 kg: 3. Zeitler Nor­bert, 7. Jakusovszki Tibor és Gyurkó Attila. +40 kg: 2. Malkócs Attila, 3. Szabó Péter, 7. Kliment István és Mé­hes Miklós. Támogatók: Garzon Szálló Kft., Ancsin Ákos; Balogh Tibor vállalkozó. technológia A megújult, különleges és biztonságos Citroen C5-höz most kedvezményekkel juthat hozzá, melyeket Önhöz igazítottunk. Tesztvezetés: 06 40 36 36 36 A Citroén C5 3.01 V6-24V Aut. fogyasztása: 14,5/7,6/10,21/100 km A CITROEN a Hamaux t választotta. (városi/országúti/vegyes), COz-kibocsátás: 241 g/km. INTER-FLOTT CENTER KFT. 5600 Békéscsaba, Gyulai út 94-96. Tel.: 66/528-040 CITROEN

Next

/
Thumbnails
Contents