Békés Megyei Hírlap, 2004. október (59. évfolyam, 230-254. szám)
2004-10-21 / 247. szám
2004.0KTÓBER 21., CSÜTÖRTÖK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP 5 MEGYEI KÖRKÉP Békéscsabai elkerülő: több mint kétszáz aláírás összegyűlt Továbbra is megoldást akarnak a Dobozi és Békési úti kereszteződésre A Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolában helyet kapó fórum megszervezésében közreműködő Futaki Géza önkormányzati képviselő felcicomázott Trabanthoz hasonlította a Dobozi úti kereszteződést, mely ettől függeüenül Trabantként működik. Mint mondta, bízik abban, hogy a halálesetek megelőzése érdekében megtörténik az átalakítás. Egyetértett vele a megjelent mintegy harminc környékbeli is.- Mindkét csomópontot a szabványoknak megfelelően építettük ki, ettől nem kíTovábbra sem nyugszanak a kedélyek a csabai elkerülő út szeptember közepén átadott első szakasza körüL ígéret a tanyalakóknak A fórumon átadták az utas szakembereknek azt a több mint kétszáz aláírást, melyben a környéken élők körforgalom vagy jelzőlámpa kialakítását kérik a Dobozi és a Békési úti kereszteződéshez egyaránt Olyan észrevétel is elhangzott, hogy többen nem tudnak közlekedni földjeikre, tanyáikra. Ők ígéretet kaptak arra, hogy tesznek lépéseket problémájuk orvoslására. vánunk eltérni, változtatni. Nem ígérhetem meg, hogy bármilyen létesítményt kialakítunk, de a felvetett problémák továbbgondolásra érdemesek - mondta a Nemzeti Autópálya Rt. képviseletében Csapó Mária. Baji Lajos alpolgármester szerint beszélhetünk lámpáról vagy körforgalomról, mindkettő akarat és pénz kérdése. Vantara Gyula, a közútkezelő kht. ügyvezető igazgatója úgy vélekedett, nincs drámai helyzet.- Figyeljük a környezeti ártalmakat és a teljes szakasz baleseti adatait Ha változás áll be, kivizsgáljuk és lépünk. Amikor készen van valami, nehéz módosítani. Ha megépül a teljes elkerülő, más forgalmi viszonyok lesznek, de azt is tudomásul kell venni, hogy bizonyos kötöttségekkel lehet közlekedni egy városban - hangsúlyozta. — Értsék már meg, hogy nem jó, amit csináltak, ezért vagyunk most itt! — fakadt ki az egyik felszólaló azon a kedd esti békéscsabai lakossági fórumon, amelyen az elkerülő út átadott szakasza, ezen belül a Dobozi és a Békési úti kereszteződés volt a téma. Pocsaji Richárd Újabb pályázatok támogatására 133 millió a területfejlesztési tanácstól A területfejlesztésről szóló törvény módosítása miatt jelenlegi összetételében utoljára ülésezett tegnap Békéscsabán a Békés Megyei Területfejlesztési Tanács. Varga Zoltán elnök bejelentette, hogy a november 30- áig megalakuló új testületben az eddigiekkel szemben csak a területfejlesztési tárca képviselője kap helyet a kormányzati szervek delegáltjaként. A testület döntött a területi ki- egyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatásra benyújtott és még nem támogatott pályázatok elbírálásáról. Az első körben 21, a mostani döntés nyomán további 10 pályázatot támogatott a tanács. A második döntéskor támogatásra javasolt pályázatok összköltsége csaknem 170 millió forint, amelyek megvalósítására 133,2 milüó formtot szavazott meg a területfejlesztési tanács. így 6,9 millióval támogatja a csanádapácai községháza felújítását, 16,4 millióval a kertészszigeti Lenin és Béke út szilárd burkolattal való ellátását, 5,1 millióval a körösnagyhar- sányi ravatalozó felújítását, 24,4 millió forinttal Körösújfaluban az Arany János utca és 3,6 millióval Magyardombegyházon a Dózsa utca aszfaltozását. A Békés Megyei Területfejlesztési Tanács ugyanezen döntésével 16,7 millió forint támogatást szavazott meg a muronyi orvosi és fogorvosi rendelő, valamint védőnői vizsgáló teljes felújítására, 7,1 milliót az okányi Rákóczi út felújítására és 22,9 millió forintot sarkadi belterületi útépítésre. A tanács 15-15 millió forint támogatást ítélt meg a szeghalmi alapfokú művészeti iskola és a vésztői általános iskola és óvoda vizesblokkjának felújítására. A Békés Megyei Területfejlesztési Tanács döntött az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztériummal közösen megvalósítandó szociális kistérségi felzárkóztatási program folytatásáról. A program sarkadi megvalósítása jó eredményekkel járt, ennek nyomán olyan döntés született, hogy 2005-2007 között 320 millió forintos fejlesztési projekt révén az ugyancsak sok hátránynyal küzdő mezőkovácsházi kistérségben folytatódik a felzárkóztatási program. Végül vis maior kérelmekről döntött a tanács. Ennek nyomán a nyári jégeső kárait a testület elismerve — a megyei vis maior keret kiürülésére hivatkozva - a Belügyminisztérium kezelte központi vis maior tartalékhoz terjesztette fel Csabacsüd 2,2 és Szarvas 2,5 milliós kárigényét, (e) JEGYZET Főszerepben a kolbász POCSAJI RICHÁRD szerint mindenki másért jön a kolbászfesztiválra, de az a lényeg, hogy itt vannak. Nem hiszem, hogy sok olyan ember lenne, aki nem tudná, hogy ma kezdődik az idei ■ Csabai Kolbászfesztivál, de ha valaki mégsem hallott volna róla, akkor ez úton riadóztatom: kérem szépen, vasárnapig ismét főszerepben a kolbász a Viharsarokban. ■HH a kolbász, ami egyébiránt nemzeti ügy e tájékon: ezt jelzi többek között, hogy az erre vetődő idegen nemigen távozik anélkül, hogy ne lapulna egy-két szál jóravaló csabai a tarsolyában. Nem is beszélve a kolbászdiplomáciáról, amikor helybéli közéleti szereplők némi kolbásszal megspékelve mentek lobbizni a fővárosba. Akár hiszik, akár nem: ezzel a szokással még ma is találkozhatunk, talán annyi kiegészítéssel, hogy betársul egy kis jóravaló békési pálinka. „Hogy mit jelent nekem a kolbászfesztivál? Intellektuális megközelítésben az ízek kavalkádját, a hagyományőrzés Mekkáját, nem hivatalosan pedig oltári jó bulit” — fogalmazott kérdésemre a gyúróversenyre egész évben a konditeremben hangoló kollégám. Gyanítom, hasonlóképp nyilatkoznának annak a többszáz csapatnak a tagjai, akik a Hírlap gárdájához hasonlóan rajthoz állnak vasárnap. A sportcsarnokba persze nem csak a rendezvény utolsó napján érdemes kilátogatni, hiszen már addig is rengeteg szakmai és kulturális program várja az érdeklődőket. Sokak számára az sem másodlagos, hogy a fesztivál mágnesként vonzza a híres embereket, így testközelből figyelhetünk meg több politikust, valós vagy éppen kreált sztárt. Befutnak ilyenkor a megkeresések is sorra: csináljunk már interjút ezzel vagy azzal. Gyanítom, többségük csak a reklámlehetőséget látja a rendezvényben, amúgy meg lehet, a kolbászt ki nem állja. Mindazonáltal úgy vélem, nem árt, ha jönnek, mert remélhetőleg elviszik jó hírünket. És nem kizárt, hogy legközelebb már némi pénzzel a zsebükben érkeznek... Idegenforgalmi adóellenőrzések A gyulai képviselő-testület idegenforgalmi bizottságának tegnapi ülésén szó volt arról, hogy a Csabai Kolbászfesztiválra érkezők nagy számban gyulai szálláshelyeket vesznek igénybe. Emiatt a gyulai szállásadók a kolbászfesztivál ideje alatt fokozott idegenforgalmi adóellenőrzéssel számolhatnak, (ö) Jótékonysági est Kaszaperen Danilescu Csaba nótaénekes kezdeményezésére második alkalommal szerveznek jótékonysági estet október 26-án 18 órától Kaszaperen, a művelődési házban. A program fő támogatója a Békés Megyei Hírlap, illetve a Csaba Rádió és a helyi teleház. A műsorban fellép ifj. Láda Mihály, Sápszki Attila, Pintérné Nótári Andrea és Danilescu Csaba, valamint a helyi művészeti iskola jelenlegi és volt magán énekszakos tanulói: Ácsai Éva, Tóth Erika, Hankó Mária. A zenei alapokat a növendékek számára Pintér Vilmos iskolaigazgató készítette. A bevételt felajánlják az általános iskola és óvoda szülői szervezeteinek, melyet a gyermekek javára hasznosítanak. A műsorhoz várják további támogatók anyagi és tárgyi felajánlásait. (L) Meghívó A Fidesz Magyar Polgári Szövetség Békéscsabai Szervezete polgári megemlékezést és koszorúzást szervez az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeinek megünneplésére, melyre tisztelettel meghívja Önt Az ünnepség időpontja: 2004. október 23., szombat 14.15 órakor Békéscsabán a Kazinczy u. 31. (régi laktanya épülete), Mány Erzsébet és Farkas Mihály emléktáblájánál. Megemlékezik Varga Sándor, a Fidesz Magyar Polgári Szövetség választókerületi elnöke. A rendezvényre szeretettel várunk minden érdeklődőt! (X) K1SHÍBEK BÉKÉS MEGYÉBŐL Kunágota. felújítás, (i) a kunágotai önkormányzat által a polgármesteri hivatal felújítására tavaly nyert pályázati támogatásban az épület akadálymentesítése is betervezésre került. A munkák ütemezése miatt a községháza bejárati ajtajának cseréjét, illetve a mozgáskorlátozottakat érintő feljárót a közelmúltban készítették el, melyet immár használatba is vett a lakosság. Medgyesegyháza. ebzárlat, (ke) A Békés Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás október 27-éig ebzárlatot rendelt el Medgyesegyháza közigazgatási területén a rókák veszettség elleni immunizálása miatt. Mezőkovácsháza. fórum, (i) a mezőkovácsházi Csanád Vezér Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a korábbi hagyományokat folytatva idén is megrendezte a pályaválasztási fórumot a 7-8. osztályos tanulók és szüleik részére. A napokban tartott rendezvényen Békés megye középiskoláinak vezetői és pályaválasztási felelősei adtak tájékoztatást az intézményükben folyó oktató-nevelő munkáról. Okány, DÍSZKÚT. (i) Az Okányi Te- lepülésszépítők Egyesülete által kezdeményezett és lakossági ösz- szefogással létrejött adakozás révén több mint 1 millió forint gyűlt össze a régi iskola előtt egykor állt díszkút újjáépítésére. A település régi-új látványosságát október 23- án 11 óra 30 perckor avatják fel. PuSZtaotUaka. ISKOLATEJ. (ke) Október 1-jétől, az önkormányzat áldozatvállalásának köszönhetően, a pusztaottlakai iskolások és óvodások is napi két deciliter tejet kapnak az iskolatej-akció keretében — tudtuk meg Paulik Ferencné iskola- igazgatótól. LOGOPÉDUS, (ke) A pusztaottlakai óvodában ettől a nevelési évtől kezdődően logopédus foglalkozik a beszédhibás gyermekekkel. Az első foglalkozást október 19-én tartották, ahol négy gyermek vett részt. Szarvas. VÁGÓ. o) a főként fiatalokat tömörítő szarvasi Deák Ferenc Liberális Klub gyakran hív meg a városba jeles és közkedvelt személyiségeket. Az ő meghívásukra látogatott el például ide dr. Bálint György (Bálint gazda), valamint Faludy György író is. Tegnap pedig a neves televíziós személyiség, Vágó István volt a vendég. Szeghalom. Ausztriába. (í) a szeghalmi Péter András Gimnázium és az Ausztriában található Scheibbs-i Reálgimnázium a rendszerváltás óta működik együtt. Azóta rendszeresek a két intézmény közti cserelátogatások. Vaszkó Tamás igazgató elmondta: az elmúlt hétvégén 12 szeghalmi diák és 3 tanár utazott Scheibbs-be. A tartalmas programok keretében október 23-án az osztrák és a magyar diákok megemlékeznek az 1956-os forradalomról is. Tótkomlós. TÁMOGATTÁK, (cs) Országosan 393 igényt nyújtottak be a 2005. évi címzett támogatásokra. Megyénkből három kérelmet támogattak. A hat települést érintő belterületi vízrendezés mellett az orosházi Táncsics gimnázium rekonstrukciója és a tótkomlósi Szlovák Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola felújítása is szabad utat kapott. Végegyháza, földek. <i> a végegyházi önkormányzat több belterületi kerttel rendelkezik, melyek bérleti díja 1,20 forint négyzetméterenként A területek átlag 1400-1800 négyzetméteresek, amiket hosszú évek óta azonos bérlők művelnek. A faluban nagyok a kertek, sok az idős, egyedülálló ember, egy-egy bérlet lemondásakor nehéz új bérlőt találni. Ebből a megfontolásból a testület idén nem emelte a díjakat. Vésztő. HULLADÉKLERAKÓ, (i) Vésztőn a helyi hulladéklerakó működése 2005. június 30-ával megszűnik. Ezt követően a lerakót rekultiválni kell. A rekultivációs tervet jövő év végéig kell elkészítenie a városnak, az azzal kapcsolatos munkálatokat pedig 2006. december 31-éig kell elvégezni. Zsadány. idősek otthona. (í) Zsadányban, az idősek otthonában folyó munkával elégedett a község vezetése. Ez derült ki a helyi képviselő-testület legutóbbi ülésén. Ugyanakkor az intézmény térítési diját naponként 1000 forintra emélte a képviselő-testület.