Békés Megyei Hírlap, 2004. október (59. évfolyam, 230-254. szám)
2004-10-19 / 245. szám
12 BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2004. OKTÓBER 19., KEDD SZOLGALTATAS/HIRDETES VONALBAN VAGYUNK. Ezeken a hasábokon naponta Igyekszünk olyan kérdésekre válaszolni, tanácsot adni, amelyek közérdeklődésre tarthatnak számot Kérdéseiket, észrevételeiket, panaszukat rögzíti a 60/527-207-es telefonkészülék. Hétfőtől csütörtökig 14—17, pénteken 14-16 óra között munkatársunk várja a hívásokat Két évig kezdő vezetőnek minősül Fekete G. Kata Olvasónk unokája most szerzett jogosítványt. A férfi meglepődve látta, hogy a fiatalember csak ideiglenes vezetői engedélyt kapott. Arra kíváncsi, ez mit jelent. Ezenkívül azt szeretné tudni, meg kell-e újíttatnia a jogosítványát, mert neki még nem kártya formájú. A jogosítvány megszerzésének napjától számított két évig a kezdő járművezetőnek több korlátozásra is tekintettel kell lennie. Motorkerékpáron például nem szállíthat utast, egyes kategóriákban nem vontathat pótkocsit. A kezdő minősítés két évre szól. Ha a próbaidő alatt szabály- sértést vagy bűncselekményt követ el a vezető, amely miatt elveszik az engedélyét, újrakezdődik az időszak. A kezdő minősítést harmadszorra nem lehet meghosszabbítani, a tanfolyamot és a vizsgát meg kell ismételni. Hogy mennyibe kerül meg- újíttatni a jogosítványt, attól függ, mikor állították ki a papírt. Amennyiben 2001. január 1-je előtt állították ki valakinek a jogosítványát, amely azóta lejárt, új, kártya alakú igazolványt kap, amelynek az illetéke 4 ezer forint. A nemzetközi vezetői engedély ugyanennyibe kerül. Erre nincs minden esetben szükség, ha külföldre utazunk. Magyarország ugyanis több országgal kötött megállapodást egymás okmányainak elfogadásáról. Ha mégis olyan helyre megyünk, ahol nemzetközi jogosítvány szükséges, a közlekedési igazgatásnál kérvényezhetjük az iratot. ■ OLVASÓINK ÍRJÁK Nesze neked, rendszerváltás! Harmincöt-negyven év után tisztességgel, becsülettel, kemény fizikai munka után a nyugdíjasok 40-50 ezer forintból „élnek”. Akkor vajon miről beszélnek a politikusok? Bűnözőknek áll a világ! Mit mondjon a dolgozó a gyermekének, akit becsületre, tisztességre nevelt? Azt, hogy ha becsületes, éhen hal? És mit mondjon az unokájának? Azt, hogy tanuljon meg lopni, csalni, hazudni? Tudnám tovább ragozni a dolgot, de ez a pár sor mindent elárul. Nyolc elemim, egy tánciskolám és egy faiskolám van, de azért hülye nem vagyok. (Név és cím a szerkesztőségben) Az itt közölt vélemények nem okvetlenül azonosak a szerkesztőségével. Az olvasói leveleket a szerzők előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. PROGRAMOK icmc> BÉKÉSCSABA. Center Mozi 16.00,20.30- kor: Valódi szőke (amerikai vígjáték) * 19.00, 21.00-kor: Már megint bérgyilkos a szomszédom (m. b., sz., amerikai vígjáték) * 15.00, 16.30, 19.30-kor: Új Eldorádó (magyar dokumentumfilm) * 18.00-kor: Szex, csajok, Ibiza (német vígjáték) * 15.30,17.45, 20.00-kor: Szüzet szüntess (m. b., sz., amerikai vígjáték) * 14.30, 16.45-kor: Én és a hercegem (amerikai romantikus vígjáték) * 18.00, 21.00-kor: Tűzben edzett férfi (amerikai akciófilm). OROSHÁZA. Apolló Mozi 17.45, 20.00-kor: Bajos csajok (amerikai vígjáték). SZARVAS. Turul Mozi 20.00-kor: Wilbur öngyilkos akar lenni (sz., dán-skót film). Békés Megyei Jókai Színház Október 19., kedd, 15.00 óra: Mandragora - Csokonai-bérlet; 19.00 óra: Mandragora - Szentpétery-bérlet. OROSHÁZA. Művelődési központ, koncerttermi előcsarnok A Bokréta Népdalkor 8 éve címmel nyílt kiállítás, mely október 30-áig látogatható * Színháztermi előcsarnok A „Csavargások a természetben” című természetfotó-kiállítást október 25-éig láthatják az érdeklődők * Összekötő folyosó. A „Mondák a magyar történelemből” című kiállítás október 31-éig látható. MA OROSHÁZA. Városi Képtár. 18.00-kor: Schéner Mihály Kossuth-díjas festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás, mely november 10-éig tekinthető meg. HOLNAP BÉKÉSCSABA. Szlovák Kultúra Háza. 16.30- kor: Szeverényi Mihály Korszak című kiállítása, melyet Sass Ervin újságíró nyit meg, köszöntőt Ladislav Tischler, a Szlovák Köztársaság konzulja mond. HŰ 1É#ÍÉÉÉI RECEPTEK Almás saláta Hozzávalók 4 személyre: 20 dkg ilmici sajt 5 dkg húsos füstölt szalonna 1 csokor snidling 1 citrom leve 1 csipet cukor vagy édesítőszer 2 alma, 4 salátalevél Előkészítés: A sajtot és a szalonnát kis kockákra vágjuk. A snid- linget leöblítjük, felaprítjuk. Elkészítés: A szalonnát ropogósra pirítjuk egy serpenyőbea Összekeverjük a sajttal, a snidlinggeL A citromlevet összekeverjük a cukorral, l-játék — 1. Október 21-e és 24-e között rendezik meg a Csabai Kolbászfesztivált Játékunk ezen a héten a Tempó hinfetési újsághoz kapcsolódik, a játékszelvényeket pedig a fesztiválon kihelyezett Tempóstandunknál dobhatják be, ami a vasárnapi sorsolás helyszíne is egyben! Nyereményeink is rendhagyóak: 14 nyeremény várja a beküldőket, egy DVD, egy 5000, egy 3000 és egy 2000 forint értékű CBA ajándékcsomag és tíz szál Tempó-kolbász! A játékunk a következő: 1. Vágja ki kedden és csütörtökön a Békés Megyei Hírlapból a játéknál megjelenő tempóCsigákat! 2. A szerdai, 20-ai Tempóban folytatódik a játék: az innen beküldendő játékszelvényünkre, a harmadik Tempó-csiga mellé ragassza a másik két csigát, és válaszolja meg rövid kérdésünket! Szelvényét a fesztivál helyszínén - Békéscsabán, a sportcsarnokban — a Tempó-standunknál („A" csarnok) elhelyezett urnába dobja be péntek 14 és 17, szombaton 11 és 17 óra között, illetve vasárnap 11-től 13 óra 30-ig. Sorsolás: 24-én 14 órakor a Tempó-standnáL Játsszon velünk, vegye meg a Tempót, és találkozzunk a kolbászfesztiválon! (Azon nyerteseinket, akik nem jelennek meg a sorsoláson, a szelvényen megadott elérhetőségükön értesítjük.) csipetnyi sóval és bonssal ízesítjük. Erőteljes mozdulatokkal beledolgozzuk az olajat, és a sajtra öntjük. Kicsit állni hagyjuk. Az almát megmossuk, magházát kifúrjuk, és az almát vékony karikákra vágjuk. A salátaleveleket leöblítjük, szárazra rázzuk. 4. Tányérra fektetjük a salátaleveleket, erre az almakarikákat, és ráhalmozzuk a sajtos salátát SARKAD Házasságkötések: Tóth Andrea és Szonda László, Kuti Hajnalka (Kétegy- háza) és Szabó Sándor (Sarkad). Halálesetek: Tóth Károly (1920), Raffai Ferenc (1927). BÉKÉS Születés: Baji Csaba és Ulrich Anikó leánya Barbara. TELEFONDOKTOR A lábizzadásról kaphatnak tájékoztatást a telefondoktortól október 24-éig a 441-308-as telefonszámon, amely éjjel-nappal hívható. A VEKTOR Építőipari Vállalkozási Kft. gyakorlattal rendelkező mérlegképes könyvelői KERES Jelentkezni tehet írásban, vagy személyesen előzetes időpont-egyeztetéssel. Cím: VEKTOR Kft. 5630 Békés, Hunyadi u. 1!. TeU (66) 411-962, (66) 411-083. OKTATÁS INQATLAN BÉKÉSCSABÁN 136 m!-es, felújított sorházi lakás eladó. Csere is érdekel. Tel.: 06 (20) 9394-654. BÉKÉSCSABÁN a Rigó u.-ban jó beosztású sorház sürgősen eladó. 06 (70) 553-8774. DOBOZON családi ház eladó. (20) 593-4273.------------------------------------------------------------------------------ *30858* GY ULÁN a Béke sgl-on a Megyei Bíróság szomszédságában ügyvédi irodának is alkalmas, Schiffer János (Ybl díjas) építész tervezte, nagy belmagasságú (galériának is kitűnő) nagy padlásteres, 120 m!-es, 3 szobás műemlék jellegű önálló házrész eladó! (Telefon, víz, gáz, villany, csatorna, riasztó, kábel tv van!) Garázzsal va$ anélkül! Kínálati ár: 200 000 Ft/m1. TeL: (20) 330-3621 GYULÁN fürdőhöz közel tetőteres családi ház eladó. Érd.: (30) 299-2969.----—---------------------------------*30846* KE RESÜNK eladó ingatlanokat külföldi és belföldi ügyfeleink részére. Országos Ingatlan- közvetítő Szolnok, Ady 1. Tel.: 56/422-043, 20/9928-505.------------------------------------------ *28272* NÉMET, osztrák ügyfeleinknek eladó ingatlanokat keresünk! 06-1-210-4904-----------------------------------------*30238* SZ ABDKÍGYÓSON Táncsics u. 8. na© telken komfort nélküli ház eladó. Érdeklődni a helyszínen szombati napokon 8-13 óra között. SZEGED, Francia u., 3 szobás lakás igényesnek eladó. (30) 548-7628.-----------------------------------------*30848* 1 SZOBÁS étkezős, III. emeleti lakás eladó! (20) 4232-721.----- *30861* BÉRLEMÉNY BÉKÉSCSABA, Luther u. 18. sz. alatt 70 m2-es helyiség (iroda, üzlet, műhely, raktár céljára) kiadó. 3 fázis, telefon és riasztó van. Parkolás az udvarban. Érd: (30) 9357*274.------------------------------------------ *30745* KOCSMA kiadó. (30) 2297-780.-------------------- *30954* AL BÉRLETET KÍNÁL LAKÁS kiadó a Lencsésin. (30) 978-0003.------------------------------------------ *30878* SZEGEDEN a Csillagtér közelében 2 szobás, bútorozott lakás kiadó. Tel.: (20) 9291*775. JÁRMŰ KIPUFOGÓ-SZAKSZERVIZ, ■JAVÍTÁS, -GYÁRTÁS, -CSERE. GYULA, Dobozi út 28> Tel.: (66) 463*755, (30) $589-429. I 10 éve a kipufogójavításban! | AUDI 100-as szivar 1,8 B, 1983-as friss vizsgával, zöldkártyával eladó. Irányár.: 210 000 Ft Érd.: (20) 9168-030. Mozgáskorlátozott utalványa nálunk új autó vásárlásakor 450 000, egyes használt autók esetén 350 OOO Ft-ot ér! Sőt, a vételár fennmaradó részét akár 72 havi részletben is visszafizetheti. ■ l Békéscsaba, Szarvasi út 13. AllKerS Tel.: (66) 446-752, 453-770. Orosháza, Arany J. u. 2/e. Tel.: (68) 411-233. .229836* Kft ■ TARCSA eladó, 3,3 m széles. (30) 466 0391.------------------------------------------*30866 ME ZŐQAZPASÁQ r GYŰRŰS HENGER eladó. (30) 967-0000.-------------------------------------------------------------------------- *30662* Regisztrált mérlegképes könyvelők figyelmébe! NE HALOGASSA $ TOVÁBB a kötelező továbbképzést! Az év vége közeledik, még a november 2-án induló 14. csoportunkba jelentkezhet! perfekt Békéscsaba, Kinizsi u. 5. Információ: (66) 52-00-72. E-mail: bekescsaba @ perfekt.hu ÁLLAT HÓFEHÉR bolognese kiskutyák eladók. Tel.: 06 (30) 466-8377.-------------------------------------------------------------- *28297* « PECSENYEKACSA vásár 3 kg-os, 900 Ft/d- b. Érd.: (54) 412-117, (30) 239-7540. TACSKÓ kiskutyák eladók. (30) 466-0259.-------------------------------------------------------------- *30872* * ÜSZŐK és bikaborjak eladók. (30) 248- 6046.---------------------------------------------------------------*30705* VÁ GNI való csirke eladó okt 21-22-én, 8-17 óráig. Érd.: (30) 3303-054.------------------------------------------------------------------------------* *30686* VÁGNI való húscsirke kapható Békéscsabán, csak okt. 21. és 22-én. Töltse fel hűtőládáját! Tel.: (30) 655-0852.---------------------------------------------------------------*30423* 3 MT BIKA, 4 póni eladó. (30)9138-011.------ *30998* SZ OLQÁLTATÁS * REDŐNY, szalagfüggöny! (66) 389-784.-------------------------------------------------------------- *79353* « REDŐNYT a gyártótól! 06 (30) 232*9162. )------------------------------—------------n-----------79353"“ GY ASZHIR Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és tisztelték, hogy BÉKEFI JÁNOS nyugalmazott honvéd alezredes Békéscsaba, Wlassics sl 17. sz. alatti lakos 73 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2004. október 21-én 11 órakor lesz a békéscsabai Ligeti temetőben. Gyászolja őt i Kisgyurka Istvánná és családja GYASZHIR Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DÉR JÓZSEF Orosháza, Gyulai u. 39. szám alatti lakos 83 éves korában elhunyt. Temetése 2004. október 21-én 13 órakor lesz az orosházi Felvégi temetőben. A gyászoló család REPCSI TÜZÉP Békéscsaba. Gyulai úti körforgalomnál Értesítjük tisztelt Vásárlóinkat, hogy ingyen hlntózást nyert >a júliusi sorsoláson: Murzsic László és családja a* m augusztusi sorsoláson; Dénesi Miklós és családja %*■ a szeptemberi sorsoláson: Gyebnar janos és családja A nyeremény hintázás 2004. október 23-Alg vehető Igénybe Békéscsabán a városbanI - Időpontegyeztetés: 06 (30) 9384-417. Nyerteseinknek szeretettel gratulál a Repcsl Tüzép vezetései ,lmtr Az APRÓHIRDETÉSEK SZÖVEGÉT MINDEN ESETBEN a hjrdejó ügyfeleinktől kapjuk. Ezért az abban FOGLALTAKÉRT A KIADÓ SEMMILYEN ANYAGI, SIETVE JOGI FELELŐSSÉGET NEM VÁLLAL! «REDŐNY, reluxa, szalagfüggöny, hevederzár. TeL: (66) 480-198.-------------------------------------- *8 | DU GULÁSELHÁRÍTÁS a megye területén. (20) 9708-493. j Békéscsaba, Szarvasi út 438-211.1 TISZTELT leendő ügyfelünk! Kintlévőségi problémáját rövid határidővel, jogi háttérrel rendezzük. (20) 246-2161, (30) 595-4652. Búcsúzunk, emlékezünk! GYASZHIR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DR. FRIEDRICH ENDRE Gyula, Hajnal u. 27/B sz. alatti lakos 72 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 2004. október 21-én 13 órakor a gyulai németvárosi Szt. József temetőben lesz. A gyászoló család GYASZHIR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MORÁR JÁNOSNÉ szül. Nagy Róza gyulai lakos 2004. október 16-án, 76 éves korában elhunyt Szeretett halottunkat 2004. október 21-én 15 órakor kísérjük utolsó útjára a gyulai óreformátus temetőben. A gyászoló család KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk kószönetet mindazon rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak s mindazoknak, akik ismerték és szerették, SOÓS ISTVÁNNÉ Bartók Julianna temetésén megelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, méfyfájdalmunF0RD FOCUS AMB. 1.6-os, 45 E km-rel eladó. Kínálati ár: 2 050 E Ft 1:06 (30) 413-4512.------------------------------------------ *30736* * VW CADDY 1.9 D eladó. (20) 9375-441. KIPUFOGÓ GYORSSZERVIZ, JAVÍTÁS, CSERE. BÉKÉSCSABA, Mogyoró u. 7. (Dobozi út - Eiffel toronynál jobbra, 50 m-re) Tel: (66)430-589,(30) 2282447. | GÉPJÁRMŰ-VILLAMOSSÁGI ÉS AUTÓJAVÍTÁS 1 ■ 2000-ES, klímás, VW P0L0 1.4 P0 TDI eladó. (30) 975-1611.--------------------------------------------- *30695* HASZONGÉPJÁRMŰ a IFA L60-as gyári billenős, HL 80-U-es pótkocsik eladók. (30) 3306-365. GÉP „ Véget ért a szenvedésed, szívedben a nyugalom. Miénkben, kik itt maradtunk, einem múló fájdalom." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk halálának 1. évfordulóján.