Békés Megyei Hírlap, 2004. szeptember (59. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-06 / 208. szám
4. OLDAL - 2004. SZEPTEMBER 6., HÉTFŐ MEGYEI KORKÉP Alkoholizmus, demagógia: út a halálba? Lesújtó vélemények a megyéről - Csak ülünk ölbe tett kézzel és várjuk a csodát A munkanélküliség és a rossz anyagi körülmények mellett többen az alkoholizmussal magyarázzák, hogy Békés megyében kiemelkedően magas az öngyilkosságok száma — derült ki az index.hu című internetes honlap fórumán. A beszélgetést az a hír indította el, hogy a megyében tavasszal egyetlen hétvégén öten vetettek véget életüknek önkezükkeL Füzesgyarmaton egy 54, Mezőkovácsházán egy 70, Dobozon egy 33 és egy 52 éves férfi, Nagybánhegyesen egy 37 éves nő választotta a halált aki hatszor próbálta meg és hatszor mentették meg. Erről az a véleményem, hogy felesleges pénzkés megyeiekkel, hogy csak ülnek ölbe tett kézzel és várják a csodát. Ugyanakkor azt is olvastam a megyei hírlapban, hogy a rendszerváltás óta szinte semmi beruházást, fejlesztést, modernizálást nem sikerült megvalósítani. Értsd: a nagyon balfék helyi vezetők semmit nem voltak képesek kilobbizni. Kormánytól abszolúte függetlenül. Könyörgöm, akkor mi a francért vannak a megye vezetői és parlamenti képviselői? Csak nem tán azért, hogy a saját zsebüket tömjék a lakosság érdekinek magasról lesz...val? Mert ha igen, akkor bár lehet várni továbbra is a csodát, akkor is az ország legalja lesz ez a vidék még húsz év múlva is! Joeker végül megvédi a megyét: „Nagyon sok kedves és becsületes embert ismerek Békésben. Sokat versenyeztem Gyulán és Békéscsabán. Sokat kirándultunk, így a falvak lakóit is jól ismerem. Vendégszerető emberek. Ezért csodálkozom azon, hogy mindenkit piásnak és potenciális öngyilkosjelöltnek minősítetek. A békési ember kitartása, küzdeni tudása, semmivel sem különbözik az átlag magyarétól. Az viszont igaz, hogy az életkörülményeik sokkal szerényebbek, mint máshol. Én a helyetekben nem a szesz hatására szűkíteném le a szomorú tragédiákat, hanem inkább a kilátástalan sorsuk megoldatlanságára”. ' Erre írja Umo, hogy „No akkor egyszer essél le Békésbe, annyi kocsÖNGYILKOSSÁGOK 2002-BEN A MEGYÉBEN u ________Békés megye_________- A hétvégén Békés megyében öten akasztották fel magukat, dobták el életüket! A tragikus öngyilkosságok sorozata a kilátástalanságot, a növekvő munkanélküliséget demonstsegítségre lett volna szükségük. Ha mindenki felkötné magát, aki szegény, csúnya világ lenne. Vissza Orbán Viktort, Ő majd megoldja! :-))) Phallus impudicus szerint is a növekvő munkanélküliségre vezethető vissza a sok öngyilkosság megyénkAz időjárás tehet róla? Magyarország keleti és nyugati régiói között fennálló gazdasági különbségekkel lehet magyarázni a magas öngyilkossági hajlandóságot. Békésben a jelentős munkanélküliség okozta kilátástalanság miatt valóan magas a depressziósok aránya. Azon a hétvégén pedig, amikor öten dobták el maguktól az életet, erős időjárási frontváltozás volt az országban, s ez ebben a körben fokozza az önmagukkal való szembefordulási hajlandóságot. Országosan 100 ezer lakosból 28-an fordultak szembe magukkal 2002-ben. Évek óta a legrosszabb arányt a dél-alföldi régió megyéi képviselik - idézte Droppy Sarkadi Istvánnak, a békéscsabai Réthy Pál kórház pszichiáter főorvosának szavait. ilja. Ennyi tragédia egy hétvégén — egy kis ország életében, egy megyében — szörnyűség. Csak nem így jelentkezik Medgyessy jóléti rendszerváltása? - indította Joeker a témát. Illacsuri az alkoholizmusra vezette vissza a problémát: — Netán nem a kannásbor volt sok? — írja. Méregkeverő egyetértett Illacsurival, állítja, egyik rokona is alapos, József-napi ivászat után vetett véget az életének. — Nem vitatkozom azokkal a véleményekkel, amelyek az alkoholt teszik felelőssé az ilyen szomorú történésekért - fűzte tovább a szót Joeker. — De azt is figyelembe kellene venni, hogy a szerencsétlen ember hogy jutott el idáig? Miért nézett a pohár fenekére, bizonyára nem először. Valami mégis csak kiváltotta a depressziót. — Tragikus helyzetben a családtagjaik lehetnek — válaszolta erre vezérhangya. — Nekik meg inkább orvosi ben. AliceCsodaországban pedig így ■ír:~„Békés-megyében öten csakis azért lettek öngyilkosok, mert demagóg uszítás folyt Wass Albert, Döbrentei Kornél, Teleki Pál és hasonlók ellen. Tudod mit? Ha valaki ezért öngyilkos lett, megérdemli”. kidobás, mert ő nem becsüli az életet, aki viszont élni akar, annak meg nincs hely a kórházban. Egyébként alapvető emberi joga mindenkinek, hogy rendelkezik az életével - írja egy másik hozzászóló. Mosolyogva sétálnak a vonat elé Békés megyében mintakövetés miatt sokan felakasztják magukat. Az öngyilkosságok hátterében viszont más tényező is meghúzódhat. A kutatók egy csoportja, akik a méhen belüli élettel, illetve a szülés körülményeinek elemzésével foglalkoznak, megfigyelték, hogy ha valakinek születésekor a nyaka köré csavarodott a köldökzsinór, nagy valószínűséggel kötéllel lesz öngyilkos. Azok, akiknek az édesanyja érzéstelenitőt kapott a szüléskor, ugyanahhoz a szerhez nyúlnak, ha drogfüggőkké válnak. Azt, hogy miért gázoltatja el magát valaki vonattal, nem tudják a szakemberek. Ráadásul a mozdonyvezetők beszámolójából kiderül, hogy az öngyilkosok nem lefekszenek a sínre, hanem szembe mennek a vonattal, és mosolyognak. — Több mint száz éve az élen járunk ebben, tehát ez soha nem az aktuális kormány felelősége vagy hibája. Öngyilkosokat nem megmenteni kellenne, hanem békén hagyni. Olvastam olyanról is, Puzdra erre azt válaszolta: „Öngyilkosok mindig voltak és lesznek is. De ennyien egyszerre csak Trianon után vagy a nagy gazdasági világválság idején vetettek véget az életüknek”. — Lehet hogy látták a szólás szabadságát, ahol „bezony” a jobboldali Raskó György mondotta, hogy itten bizony az EU- hoz képest hatszor- nyolcszor annyian, az USA-hoz képest meg hússzor annyian akarnak megélni a mezőgazdaságból - fejtette ki Droppy. Telstar más oldalról közelíti meg a kérdést:- Elég jól ismerem Békés megye egy részét, így hát leírom, mit gondolok erről. Az a baj alapvetően a BéÖsszesen 136 Férfi 106 Nő 30 Akasztás 108 Méreg, gyógyszer 11 Vízbefúlás 4 Jármű elé ugrás 5 Lőfegyver 2 Magasról levetette magát 3 Egyéb 3 mát, amennyi ott van, sehol máshol sem találsz. Például Kétegyháza cirka 800 lelkes, de vagy 15 éve 18 kocsmát számoltunk össze. Natürlich, hogy végig is ittuk az összest. De lehetne hozni példákat Sarkadról is, ahol nem tudsz végigmenni 50—100 métert anélkül, hogy ne bukkannál üzemelő kocsmára. Üreset nem nagyon találsz. A házipálinkát jobb helyeken minimum 55 fokosra főzik, és jónéhányan ebből benyomnak akár egy másfél literrel is”. FEKETE Q. KATA Megkérdeztük olvasóinkat Lennének-e pénzszállítók? Tóth József Zsolt, 41 éves, ecsegfalvi lakos:- Semmi pénzért sem lennék pénzszállító. Sajnos, amióta a pénz a legnagyobb érték, azóta egyesek képesek minden eszközt bevetni annak érdekében, hogy nagyobb összeghez jussanak. A törvény sem elég szigorú, a tettesek néha nevetséges ítéleteket kapnak. Ha valaki kirabol egy pénzszállító autót, és sikerül elrejtenie a pénzt, ha le is bukik, megéri leülni azt a néhány évet. Amennyiben az igazságszolgáltatás a sarkára állna, bizonyára kevesebb lenne a pénzszállítók elleni támadás is. Néma Imre, 49 éves, körösladá- nyi lakos:- Nincs annyi pénz, amennyiért elmennék pénzszállítónak. Korábban dolgoztam díjbeszedőként, de már most az sem lennék annak ellenére, hogy felénk szerencsére még nem jellemzőek a rablások. Mindenesetre országos szinten az utóbbi két évtizedben nagyot változott a világ. Húsz éve még nyugis volt a pénzszállítók élete, hiszen akkoriban nem volt ilyen felkészült, jól felfegyverzett a bűnözői réteg. Manapság viszont a pénzszállítók soha nem tudhatják biztosan, hogy amikor felvették a munkát, biztosan be is fejezik-e a műszakot. Molnár Balázsáé, 23 éves, ecsegfalvi lakos:- Lennék pénzszállító, de csak végső esetben. Ha sehol sem kapnék munkát, a családnak semmi jövedelme nem lenne, elmennék akár pénzszállítónak is, csak biztosíthassam szeretteim megélhetését. Persze, tisztában vagyok azzal, hogy a pénz- szállítói munka nem életbiztosítás. Tudom, pénz- szállítókra nagy szükség van. Hiszem, hogy mindig lesznek majd, akik gyakorolják ezt a szakmát, s a veszélyeztetettségük is csökken majd. Manapság viszont a hírekben még sokszor hallani pénz- szállítók elleni támadásokról. Boda József, 39 éves, szeghalmi lakos:- Nemhogy pénzszállító nem lennék, de még postás sem. A mai világban már a postások sincsenek biztonságban, sűrűn megtámadják őket. A pénzszállítók viszont még gyakrabban válnak bűncselekmények áldozataivá. Talán, ha nemcsak a pénz számítana ebben a világban, akkor kevesebb lenne a pénzrablás. Az efféle súlyos bűncselekményeket nem is azok követik el, akiknek létfenntartásra kell a pénz, hanem a bűnözők többnyire a magas színvonalú életet akarják fedezni a rabolt pénzből, m. b. _____________________________________ »FOTÓ; VERESS ERZSI Kis hírek Békés megyéből BATTONYA. (ke) A képviselő-testület az önkormányzat és az SOS- gyermekfalu közötti, a pszichológus foglalkoztatásáról szóló megállapodást, a gyermekfalu kérésére megszüntette a nyár folyamán. Az erről szóló határozatot megküldték az érintetteknek. BÉKÉSCSABA, (y) A Békés Megyei Könyvtár az őszi könyvtári napok keretében bemutatkozási lehetőséget kínál zeneművészeti egyetemen tanuló, művész szakos Békés megyei fiatalok részére október 16-án. Az érdeklődő fiatalok, az adataik megadásával „Egyetemisták koncertje” megjelöléssel a könyvtár címén jelentkezhetnek levélben. BÉKÉSCSABA, (o) A polgármesteri hivatal városépítészeti irodája részletes szabályozási tervet készíttetett a következő két területre: Varságh Béla utca-elkerülő út- Vandháti út-Zsák utca, Szarvasi út- Szekér sor-vasútvonal-gazdasági rész. A tervek szeptember 27-éig megtekinthetők az irodában. BÉKÉSCSABA, (o) Érdemes ellátogatniuk a város honlapjára - www. bekescsaba.hu - azoknak, akiknek valamilyen formanyomtatványt kell kitölteniük. Az adócsoport, a városüzemeltetési, a szociális és a közigazgatási iroda nyomtatványai egyaránt letölthetők. BÉKÉSCSABA, (y) Az okmányirodába a vezetői engedély, személyi igazolvány, vállalkozói igazolvány és útlevél ügyintézéséhez időpont egyeztethető a 66/523-868-as telefonszámon vagy személyesen a Szabadság tér 11-17. szám alatt. BÉKÉSCSABA, (y) A békéscsabai önkormányzattól kamatmentes köl- csöntámogatást lehet igényelni az első lakástulajdon megszerzéséhez, illetve a négyemeletes panelházak egyedi fűtésmódjának kialakításához. Formanyomtatvány a polgármesteri hivatal vagyonkezelő irodájából szerezhető be. BÉKÉSCSABA, (y) Alapfokú és haladó számítógép-kezelői tanfolyamot szerveznek nyugdíjasoknak a Lencsési Közösségi Házban szeptember végén. Az összesen 24 órás képzés foglalkozásait hétfőn és szerdán tartják majd. BÉKÉSCSABA, (y) Térítésmentes lengyel iskolát szerveznek 18 év alatti fiataloknak. Jelentkezni a napokban a lengyel nemzetiségi önkormányzatnál lehet, a Szabadság tér 11-17. szám alatt. BÉKÉSCSABA, (y) Továbbra is csökken a város népessége: január 1- jén 65 710-en laktak a megyeszékhelyen. Ez 667-tel kevesebb, mint egy évvel korábban. BÉKÉSCSABA, (y) A híresztelésekkel ellentétben nem létesítenek a Penza-lakótelepi óvodában új menekülttábort. Az épület sorsáról még nem döntöttek - tudtuk meg Baji Lajos alpolgármestertől. BÉKÉSCSABA, (o) A Rózsa Ferenc Gimnázium és az intézmény szülök- öregdiákok alapítványának kuratóriuma iskolatörténeti pályázatot hirdetett a „150 éves a gimnázium” témában. Pályázni csak eredeti, eddig még nem publikált tanulmányokkal, dolgozatokkal lehet. A beadási határidő december 15. CSABACSÜD. (j) A községben a lakosság lélekszáma az év eleji adatok alapján 2110 volt. Közülük 1834-en élnek belterületen, 276-an pedig a külterületi tanyákon. A 18 év alattiak száma mindössze 384, a 60 év felettiek pedig 549-en vannak. DOMBEGYHÁZ. (1) Dombegyház kép- viselő-testülete az előzetes felmérések alapján úgy döntött, hogy a Dél-Békési Vízművek Kft. gazdasági helyzetét tekintve — mely végelszámolás alatt áll — a település ivóvízellátását a Békés Megyei Vízművek Rt.-nek adja át. A legutóbbi ülésen elfogadták az új vízdíjakat is, melyek jelentősen kedvezőbbek a szolgáltatást igénybe vevő lakosságnak és intézményeknek egyaránt. ELEK. (ke) Az Elekiek VII. Világtalálkozója keretében, augusztus elején márványtáblát avattak Wagenhofer Ede kanonok tiszteletére. A katolikus templom falán elhelyezett emléktáblán magyarul és németül olvasható a felirat: „Hálánk jeléül jótevőnknek, aki több mint öt évtizeden át Eleken segítője volt híveinek és a lakosságnak”. GESZT, (b) A határ menti zsáktelepülésen tavaly az előző esztendőhöz viszonyítottan kétszer annyian sértették meg a közúti közlekedési szabályokat. 2002-ben 11-en, tavaly 22-en vétettek a szabályok ellen. Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás nélkül tavaly 13-an próbáltak furikázni Geszten. Egy évvel korábban ezért öten buktak le. GESZT, (b) Tavaly Geszten 13 személy bukott engedély nélküli vezetés miatt, míg egy évvel korábban ezen cselekmény elkövetése okán mind- összesen hárman kerültek összeütközésbe a törvénnyel. Érvénytelen hatósági engedéllyel, illetve jelzéssel ellátott gépjárművel tavaly 9 személy próbált közlekedni. Egy évvel korábban öten nem voltak szerencsések. GYULA, (ö) Tóth Sándor, az MSZP gyulai szervezetének új elnöke szemléletváltást szeretne megvalósítani. Célul tűzte ki, hogy folyamatosan jelen legyenek az emberek között, biztosítsák a területi lefedettséget és hozzanak létre közéleti klubot, amely legalább kéthavonta fórumot nyújt politikusoknak, szakmai tekintélyeknek, hogy az érdeklődők első kézből kapjanak pontos információkat. GYULA, (ö) A gyulai tanévnyitó igazgatói értekezleten szó volt a sajátos nevelési igényű gyermekekről is. A hat önkormányzatí iskolában 51 gyermek érintett, mindenütt rendelkezésre állnak a fejlesztőtermek. Kizárólag önkormányzati forrásból indították a sportiskolát, a rendszer adminisztratív központja az 5-ös Számú Általános Iskola. A sportiskolái rendszerben az óvodától a középiskoláig képzik a gyermekeket. GYULA, (ö) Az Oktatási Minisztérium azt tervezi, hogy az alapfokú művészeti iskolák mintájára állami normatív támogatásban részesíti a sportiskolákat. A gyulai önkormányzat szeptembertől saját erőből indította be a sportiskolái rendszert. A cél az, hogy jövő szeptember elsejétől befogadják a gyulai sportiskolát az állami támogatási rendszerbe. Orosházán egy gázszerelő robbantotta magára a házát néhány hónappal ezelőtt. (Archív felvétel.) KÖNYV-, ÚJSÁG-, PAPÍRÁRU-SZAKÜZLETEK ____SZÁMA BÉKÉS MEGYÉBEN