Békés Megyei Hírlap, 2004. szeptember (59. évfolyam, 204-229. szám)

2004-09-25 / 225. szám

2004. SZEPTEMBER 25., SZOMBAT - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP 5 MEGYEI KÖRKÉP A látogatások célja a két ország közötti együttműködés erősítése. Felvételünkön balról Michal Hanko, Stefan Dario szlovák főkonzul és Varga Zoltán. Békés és Zsolna megye megtalálta a közös nyelvet A turisztikára is szeretnék kiterjeszteni az együttműködést A szlovákiai Zsolna megyéből érkezett háromtagú kül­döttség tegnap megyénkbe. A delegációt a megyehá­zán Varga Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke köszön­tötte. Mint ismeretes, Zsolna és Békés megye tavaly nyár óta testvérmegyei kapcsolatban áll egymással. Mogyorósi Krisztina Varga Zoltán rövid tájékozta­tást adott Békés megye gazda­sági helyzetéről, lakosságáról, illetve a folyamatban lévő KUKORICANAPOK: TENGERIBŐL TENGERNYI TERMÉSRE SZÁMÍTANAK, (c) Jó termés ígérkezik megyénkben kukoricából - hangzott el tegnap a IV. Kondoros! Kukorica Napok első és esőnapján a csárdában tartott szakmai szimpóziumon. Jellemzően hektáronként 7-10 tonna között alakul a termés, az ár viszont még csak 17 ezer forint tonnánként a be­takarítás kezdetén. Sokan úgy tervezik, hogy megvárják a 101 eurós in­tervenciós ár alkalmazását A tegnapi rossz idő miatt egyes programok­kal fedett helyre szorultak be a szervezők és a látogatók, de ez sem hát­ráltatta őket A Többsincs óvodában például csaknem 200 vendég óvo­dás készített csuhéból, kukoricából, csutkából és tökből Játékokat. munikációs és az informatikai rendszerek fejlesztése, illetve egy versenyképes gazdasági szerkezet kialakítása. A szlo­vák delegáció részéről Michal Hanko képviselő reményeit fe­jezte ki, hogy a közeljövőben to­vább mélyülhet a két megye kapcsolata. A szlovák képviselő örömmel nyugtázta, hogy egy év alatt a két megye megtalálta a közös nyelvet és utat elsősor­ban az iskolaügy és a kultúra területén. Elmondta, szándé­kukban áll a turisztikára is ki­terjeszteni az együttműködést. A Zsolna megyei küldöttség három napot tölt megyénkben. A vendégek ellátogatnak a bé­késcsabai Szlovák Általános Iskola, Gimnázium és Kollégi­umban, a szlovák tájházba és a Munkácsy múzeumba. Megte­kintik a békéscsabai evangéli­kus nagytemplomot és Gyopá- rosfürdőre kirándulnak. Kijött a békéscsabai menekülttábor karanténjából a Sötét család (FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL) — Nem készültünk arra, hogy egyik napról a másikra hazát váltunk - ecseteli Szlavica. - Néhány táska ruhaneművel jöt­tünk el, a házunkkal sem tud­juk, mi lesz. Új életet kell kezde­nünk Magyarországon. Hallot­tuk, hogy többen lakást, kosztat ajánlottak fel. Szinte megkön­nyeztük a jóságukat, de nem akarunk sem az államnak, sem az embereknek a terhére lenni. Szeretnénk megdolgozni azért, amit esetleg kapunk. A Sötét család a karanténból kikerülve akár sétálhat is a vá­rosban. Hogy itt maradnának- e? László szerint miért is ne, de ennyire még ne szaladjunk elő­re. Először meg kell nyugodni­uk, aztán meg kell kapniuk a menekültstátust.- Közös lakószobában alszunk mind a négyen a táborban, más mint a kertes házunk Szabadkán — mondja az édesanya. - Hiány­zik a Vajdaságban maradt na­gyobbik fiunk, hiányoznak a hoz­zátartozóink. Mindezért cserébe megkaptuk egy ország lakossá­gának együttérzését Szeretnénk mihamarabb a munkánkkal, a viselkedésünkkel bizonyítani, hogy nem élünk vissza a felénk áradó szeretetükkel. Búcsúznak, mert vacsorához hívják őket. Szótlanul mennek be a táborba, egymás után. Könnyű kitalálni, hogy hol jár­nak a gondolataik. (Kapcsolódó cikk internetes oldalunkon.) JEGYZET Mennyit számít a szám? SZŐKE MARGIT szerint ha a számok nem igazolnak va­lamit, még nem kell őket azonnal elfelejteni. É Ülünk egy rendezvényen, amely iránt nagyon kicsi az érdeklődés. Vajon, hol lehetnek a töb­biek? Akinek a tiszteletére megszületett a rendezvény, annak sok tisztelője volt és a ke­vésbé tisztelők száma az idő múlásával apadt. A többiek, az élők bizonyára dolgoztak vala­hol, vagy az is lehet, úgy döntöttek, maguk­ban jobban tudnak emlékezni. Végül is, számít az, hogy há­nyán vannak valamely eseményen? Eszembe jutott a hunga­rista lány, aki azt mondta a tévéinterjúban, amikor kérdezték tőle, hányán is vannak, hogy nem a szám számít. Az éltető szellem számít, az a szellem, ami a számokat megtölti élettel - valahogy így mondta. Akik ismerték őt, akinek a tiszteletére született a rendezvény, akár jót is mulathattak magukban, el­képzelve, hogyan utasítaná vissza az ünneplést, ha élne. Még a múlt század hosszabban tartó korszakában, a szocializ­musban célul tűzték ki a kiművelt emberfőket. A „jó pont” szer­zése érdekében a gyárból a munkások nem mehettek haza, amíg ki nem kölcsönöztek néhány könyvet otthoni elolvasásra, vagy meg nem hallgattak ismeretterjesztő előadást, vettek részt szelle­mi vetélkedőben. Ezért pénz nem járt. Most az Európai Unió meghirdette a tudásalapú társadalmat, az ismeretekkel pénzt le­het nyerni a tévés játékokban és talán jobb állást is a valóságban. A buta emberek kora lejárt, mondhatnánk, ha olykor nem dör­dülne el egy pisztolylövés, nem hallatszana egy robbanás, nem lennének olyan kevesen egy jószándékú összejövetelen. Ezek szerint nem kellenek a jószándékú rendezvények? A va­lóság ezt mutatja. Ám, ha a hungarista lánynak van igaza és nem a számok jelenük az igazi valóságot? Ebben bízhatunk, különben értékes dolgok is eltávoznának a nemlétbe, ami nagy luxus lenne egy pénzalapú társadalomban is. Békéscsabai lány a magyar Miss Polónia Soros ülését tartotta a napok­ban a békéscsabai lengyel ki­sebbségi önkormányzat, me­lyen elhangzott: a Budapes­ten júniusban rendezett Miss Polónia versenyen a békés­csabai születésű Nagy Mari­ann lett az első, aki novem­berben képviseli Magyaror­szágot a bécsi világverse­nyen. A hazai megméretteté­sen lengyel származású ma­gyar versenyzők vehettek részt. Az önkormányzat az ülésen javaslatot tett a Békés megyei kisebbségekért díj­ban részesülő személyre, amelyet a megyegyűlésnek kell jóváhagynia, (k) A Fidesz a béremelésről Két éve nem volt béremelés a közalkalmazottak és a köz- tisztviselők számára. Az idei 13. havi bért is csak 2005-ben fizeti ki a kormány. Közben az infláció magas, az árak és a közüzemi díjak jelentősen megemelkedtek. Az MSZP- SZDSZ-kormány 1 százalékos béremelési javas­lata mellett az önkormányza­tokat 5 százalék terhelné, így az pénzügyi hiányukat tovább növelné, a fedezetet működési hitelből, azaz további kölcsön­ből kellene előteremteniük. Ezért az önkormányzatok eb­ben az évben sem tudják a 6 százalékos állami béremelést biztosítani a fedezet hiánya miatt - állapította meg a Fidesz-MPSZ Békés Megyei Önkormányzati Tagozata, (o) Iskolatej: csak októbertől! Az előzetes tervekkel ellentét­ben a kondorosi Petőfi István Általános és Zeneiskolában nem sikerült szeptember 20- ától beindítani az iskolatej- programot. Krajcsovszkiné Saliga Mária aljegyző tájékoz­tatta lapunkat arról, hogy az önkormányzat nem tudott szerződést kötni az eredetileg kiválasztott szállítóval, mert az nem vállalta a napi szállítást, az iskolának pedig nincs lehe­tősége a tej hűtésére. Az ön- kormányzat másik szállítót ke­resett, aki a napi szállítást ok­tóber 1-jétől vállalta, így a jövő hónaptól már a kondorosi gye­rekek is kapnak iskolatejet, (j) Rang és megbecsülés a megbízók oldaláról Tizenegy szakmában ötvenketten vették át a mesterlevelet Szakmai diplomaként, az adott szakma „főiskolája­ként” tartják számon a mesterlevelet. Tegnap Békés­csabán, a városháza dísztermében 52 mester vehette át az oklevelet, 11 különböző szakmában. Nyemcsok László „Becsületemre és lelkiismere­temre fogadom, a mesteri cím viselésére méltó leszek, tanít­ványaimat tisztességre és szak­mám megbecsülésére nevelem. Munkámat legjobb tudásom szerint végzem, megbízóim és hazám szolgálatára.” Az eskü szövegét 52 megyénk- beli „friss diplomás” iparos em­ber mondta el tegnap Békéscsa­bán. Mégpedig a következő szak­mák képviselőjeként: asztalos, autószerelő, autóvillamossági szerelő, cukrász, fodrász, gázve­zeték- és készülékszerelő, karos­szérialakatos, kozmetikus, kő­műves, pék, villanyszerelő.- A mestertanfolyamot több okból is érdemes elvégezni - hangsúlyozta luhos János, a tan­folyamokat szervező és a vizs­gáztatást lebonyolító megyei ke­reskedelmi és iparkamara szak­képzési bizottságának elnöke. - Az alkalmazottak egy része azért adja a fejét mestervizsgá­ra, mert vállalkozóként kíván a későbbiekben dolgozni. Úgy ér­zi, ehhez szükséges a szakmája magasabb szintű elsajátítása. Aki már vállalkozó, annál ran­got, megbecsülést jelenthet a szakmán belül és a megbízók ol­daláról is a mesteri cím. Na­gyobb bizalommal fordulnak olyan szakmunkásokhoz az em­berek, akiknek a cégtábláján ott áll, hogy mester. Ezenkívül egy­re több cég már csak mesterek­kel hajlandó dolgozni. A tegnapi ünnepélyes cere­mónián akadt olyan, aki 50 éves korában döntött úgy, hogy beiratkozik mestertanfolyamra. Találkoztunk ugyanakkor olyan iparosokkal is, akik a kötelező ötéves szakmai gyakorlat meg­léte után azonnal beiratkoztak. Benkő Ildikó kozmetikusnak (jobbról) dr. Gyöngyössy Györgyné a mestervizsga-bizottság tagja adta át a mesterlevelet területfejlesztési koncepciók­ról. Elmondta azt is, hogy me­gyénk elsődleges feladatai közé tartozik a közleke­dés, valamint a kom-

Next

/
Thumbnails
Contents