Békés Megyei Hírlap, 2004. szeptember (59. évfolyam, 204-229. szám)

2004-09-23 / 223. szám

2004. SZEPTEMBER 23., CSÜTÖRTÖK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP 5 MEGYEI KÖRKÉP Ötször több az emlőrákos beteg, mint ötven éve Mostantól a megye egész területére kiterjed a szervezett szűrés Békés megyében, Magyar- ország statisztikai adatai­nak megfelelően is csak ötvenszázalékos a megje­lenési arány a mellrákszű­résen, pedig az orvosok sokszor elmondták már: a korai felfedezés életet menthet. Svédországban nyolcvanöt százalékos megjelenés mellett az utóbbi öt évben senki nem halt meg mellrákban. A vizsgálat nem fájdalmas, ennek ellenére nem men­nek el az érintettek. Fekete G. Kata A mellrák a női daganatokban a halálozási lista vezető betegsé­ge. A szűrésére alkalmas mű­szer több száz millió forintba ke­rülhet, ez megtalálható mindhá­rom megyei kórházban. Sőt, most már Békés megye egész te­rületére kiterjed a népegészség­ügyi program keretében történő, koordinált emlőszűrés - jelen­tették be tegnap az ÁNTSZ me­gyei intézeténél. Dr. Szabó Teré­zia, a Réthy Pál kórház igazgató­főorvosától megtudtuk: a me­gyeszékhelyen október 4-én fo­gadják az első betegeket. Mivel a kór legtöbbször 45 és 65 év közötti nőknél bukkan fel, ezt a korosztályt célozzák meg névre szóló behívókkal. Dr. A vizsgálat nem fáj, és ezzel Időben felfedezhető a kór. Havonta önvizsgálat! Menstruáció után egy héttel cél­szerű az otthoni vizsgálatot elvé­gezni. A legjobb, ha a nők menstru­áció után egy héttel ellenőr­zik a melleiket. Ilyenkor a legkevésbé duzzadtak az em­lők, és ezért a legjobban vizs­gálhatók. Első lépésben néz­zék végig a melleket elölről és mindkét oldalról egy tükröt alkalmazva, lógó karokkal, majd csípőre és tarkóra tett karokkal is. Tapintsák végig melleiket álló vagy ülő hely­zetben az ujjak apró körkö­rös mozdulataival. Hasonló­képpen tapintsák végig a kulcscsont alatti területet és a hónaljakat is. Tapintsák át melleiket fekvő helyzetben is. Borbola György, a békéscsabai és Dr. Varga István, a gyulai Pándy Kálmán kórház szűrési állomását vezető orvos ugyanar­ra a problémára hívta fel a fi­gyelmet: kiszámíthatatlan, há­nyán mennek el szűrésre. Ez ah­hoz is vezethet, hogy túl sok fe­lesleges idő marad két betegek ellátása között, de túlzsúfoltság is kialakulhat. Békés megyében egyelőre csu­pán minden második nő tesz eleget a meghívásnak, holott a dokto­rok nem győ­zik mondani: a korán felfede­zett betegség jó eséllyel gyógyítható. Ma minden tizedik nőt érint a kór. Dr. Varga Zoltán elmondta: amikor emlő­rákkal kapcsolatos filmet vetíte­nek a tévében, mindig megnő a szűrésre jelentkezők aránya. Dr. Mucsi Gyula, az ÁNTSZ megyei intézetének vezetője pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy ma öt­ször anynyi a melldaganatos megbetegedés, mint 1948-ban. Figyelmeztető jel lehet * keményedés, gombóc, daganat; * a mellbimbó behúzódása vagy kisebesedés; * az egyik mell mélyebben lóg, mint a másik; * az egyik mell duzzadtabb, mint a másik; * a bőr jellegének vagy színének megváltozása; * a kar duzzadtsága. JEGYZET Az üres zseb csodája BEDE ZSOKA szereti a humort, akkor persze nem, ha mindnyájunk rovására csattan a poén. « .. Legkedvesebb barátom hatalmasat káromko­dott valamelyik este. Szavait nem, csupán a kiváltó okot említem. Hogy miniszterelnök-je- w löltünk, ha még nem is annyira a kemény, de humoros oldalát már bemutatta. Olykor sér- tőn, vagy lehet, mi, felnőttkorú hölgyek értet- * tűk félre, no meg a jólétet nemigen érzékelő m milliók, de legalább egyéni arculatát mutatta a jól nevelt semmitmondás után. Azon viszont már mégiscsak felkapta a vizet ismerősöm, amikor a milliomos (milliárdos?) jelölt kifordította üres zsebeit, hogy tőle mindenki csak pénzt kér, holott köztudott, hogy kormányunknál gazdagabb a temp­lom egere. Bizonyosan nem magyar templomra gondolt, mert az esetleg ott élőknek igencsak zörögnek a csontjaik. Humorban nem ismerek tréfát, mondta nagy klasszikusunk, aki nem a más kárára röptette poénjait. A mi hangulatunk sem sokat javul az országirányító jópofaságtól, hiszen már a hónap közepén kuncog a krajcár a bukszánkban. Persze, van olyan homo sapiens hungarikum is, akinek nincsenek ilyen gondjai. Sőt, intézmények esetében is nagy a szóródás. A pénzintézeteket meg azután ne nagyon sajnáljuk, az egyik leg­nagyobb csapolást ugyanis ők végzik jövedelmünkön. Tör­vény, divat, szokás vagy mifene, hogy az alkalmazotti jövedel­mek nagyrészét, sőt a nyugdíjakat is folyószámlára utalják manapság. Ha pénzünkhöz akarunk jutni, állhatunk sorba az automaták előtt. Kapunk is a magunkéból kezelési költség fel­számításával, ha működik, ha nem, akkor kopp. Elnyeli a kár­tyánkat, bocs... Bizonylatot ad, ha tud, ha, ha... Van egy nyugdíjas ismerősöm, aki nagy bölcsen a nyugdíját a fo­lyósítótól bankszámlára kérte. Azóta minden hónapban bosszan­kodik, persze, ellene csak így tesz, hogy a pénzintézet ilyen-olyan jogcímen levon ezervalahányszáz forintot a nem túl magas ösz- szegből. Bezzeg, ha a postás hozná a pénzt, az még a százas bor­ravalónak is örülne. A helyzeten mégsem változtat a kuncsaft Miniszterelnök-jelöltünk bizonyosan sem a pénzespostást, sem a folyószámlát nem lesi ilyen éhes tekintettel. Persze, csak a magánjellegű üzletelése, életvitele kapcsán, de ez már nem közügy. Káposztafesztivál Körösnagyharsányban Körösnagyharsányban nagy hagyománya van a káposzta­termesztésnek, ezért immár hagyományosan minden ősz­szel káposztafesztivált ren­dez a község. Az ideit szep­tember 25-én tartják. Az ese­mény 10 órakor kezdődik a Rákóczi utcában a szokásos főzőversennyel. Ezután több művészeti csoport szórakoz­tatja az érdeklődőket, s az er­délyi testvértelepülés, Olasz­telek is műsort ad. (i) Simonyi-napok Gyulán A gyulai önkormányzat és a Pro Patria Alapítvány Simonyi Óbester Regionális Szervezete mától rendezi a második regionális Simonyi- napokat, melynek megnyitó­ja a Simonyi Imre József Atti- la-díjas költő emlékére ren­dezett országos szavalóver­seny megnyitója is. Ez 15 órakor kezdődik a gyulai vá­rosháza dísztermében. Simonyi Imre szobránál 16.30-kor lesz koszorúzás, míg sírjánál, a Szenthárom­ság temetőben 17 órakor. Az országos szavalóverseny másnap 10 órakor kezdődik a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban, (ö) i/tcuin t* u» U» ej 'tut K'iivÉ'ii f Alollillctlv ö Ih n mciUxCillUtf VÁLLALKOZÓ FOGORVOS, (i) Kö­rösladányban dr. Tabi Dezső fogszakorvos október else- / jétől — a háziorvosokhoz hasonlóan — vállalkozásban végzi a fogorvosi ellátást. Ettől kezdve dr. Tabi Dezső csak a Dó­zsa György utcai lakásánál fogadja a betegeket, s a működéssel járó feltételeket is biztosítani fogja. Mezőberény. elutasítva, (a) az önkormányzat a városi ifjúsági fú­vószenekar tagjai részére igényelt támogatási kérelmet a költségvetés nehéz helyzetére való tekintettel idén nem támogatja. PÁLYÁZAT, (a) Augusztus 31-én a város képviselő-testületének tagjai beadták „A Petőfi Sándor Művelő­dési Központ vizesblokkjának felújí­tása’’ című pályázatot a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanácshoz. Mezőhegyes, születésnap. <i) a mezőhegyesi Agócs Mátyásnét 91. születésnapja alkalmából a helyi családsegítő és gondozási központ nevében Kunné Horváth Izabella in­tézményvezető és Gyüre Krisztina családgondozó köszöntötte a mi­nap. Ez alkalomból emléklapot, vi­rágot és ajándékcsomagot adtak át az ünnepeltnek. Okány. KITÜNTETÉS, (i) Az okányi képviselő-testület döntése értelmé­ben az Okányért kitüntetést idén Szabó László, a Magyar Honvédség nyugalmazott alezredese kapta meg. Az elismerést Fekete Zoltán polgármester a közelmúltban ünne­pélyes keretek között adta át Szabó Lászlónak. AUTÓRA PÁLYÁZNAK, (i) Szennyvíz­szállító autóra pályázik az okányi önkormányzat. Fekete Zoltán pol­gármester elmondta: a 29,5 millió forint értékű beruházáshoz a Dél- Alföldi Regionális Fejlesztési Ta­nácstól 20 millió 650 ezer forint tá­mogatást kér a község, a további 8 millió 850 ezer forintot az önkor­mányzat saját erőből biztosítja. Orosháza, ösztönzik. <cs) a 2005. évi Bursa Hungarica ösztön­díj-pályázatra az orosházi diákok is jelentkezhetnek. A pályázók tanul­mányaik idejére szóló támogatás mértékéről egy bírálóbizottság dönt majd. A pályázatok beadási határ­ideje: október 22. Örménykút AKADÁLY. Ü) az Esély­egyenlőségi Kormányhivatalhoz nyújtott be pályázatot az örménykú­ti önkormányzat a helyi orvosi ren­delő akadálymentesítése érdeké­ben. A megpályá­zott hárommillió fo­rintból a mozgás- korlátozottak beju­tását segítő rámpát szeretnének építeni a bejáratnál, s a vizesblokkot is akadálymentessé kívánják tenni. Pusztaottiaka. emléktábla, (ke) Purdi Mihály pusztaottlakai születé­sű román mesegyűjtőre, mesemon­dóra — aki december 31-én lenne 100 éves — emlékeztek a falu lakói és több civil szervezet szeptember 18-án. A mesegyűjtőről az ünnep­ségen levetítettek egy filmet is, amit több évvel ezelőtt a Magyar Televízió Szegedi Körzeti Stúdiója készített. Purdi Mihály tevékenysé­ge előtt a falu emléktáblával is tisz­telgett, amit szombaton avattak fel. Szarvas, kollégium, (j) A Vajda Péter Gimnázium volt Körös-parti kollégiumának — mely a szarvasi önkormányzat tulajdonát képezi — hosszú távú hasznosításáról döntött a képviselő-testület. A döntés értelmében pályázat út­ján bérbeadják az épületet, azzal a megkötéssel, hogy azt fizető vendéglátás (szállás, vendéglá­tás) céljára lehet hasznosítani. Szeghalom, rekonstrukció. (í) A városközpont rekonstrukciójára nyert támogatást a Sapard-pályázat keretében a szeghalmi önkormányzat Macsári József polgármester elmond­ta: a jövő év első felében elkezdődő, 50 millió forint értékű beruházás so­rán új parkolókat kerékpárutat alakí­tana ki, díszburkolatos járdát készíte­nek, s utcabútorokat helyeznek ki. BURSA HUNGARICA. (i) A szociáli­san rászoruló felsőoktatási intéz­ményekben tanuló fiatalok támoga­tása céljából a szeghalmi önkor­mányzat 2005-re is csatlakozott a Bursa Hungaricához. Az önkor­mányzat saját hozzájárulásként fia­talonként havi 5 ezer forint támoga­tást állapított meg. IDŐSEK OTTHONA, (i) A szeghalmi képviselő-testület tagjai legutóbbi ülésükön az Esthajnal Alapítvány által működtetett idősek otthona tevékenységéről hallgattak meg tá­jékoztatót. A városvezetők úgy vél­ték: az intézményre nagy szükség van Szeghalmon, s a jövőben az épületet bővíteni kell, hogy még több idős ember otthona lehessen.

Next

/
Thumbnails
Contents