Békés Megyei Hírlap, 2004. szeptember (59. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-20 / 220. szám
2004. SZEPTEMBER 20., HÉTFŐ - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP 9 ÉLETMÓD Hét tantárgyból versenyezhetnek a leendő középiskolások Középiskolás leszek címmel idén is megrendezi a battonyai Mikes Kelemen Gimnázium Szakiskola és Kollégium hagyományos tanulmányi versenyét. A leendő középiskolások, az általános iskolák nyolcadik osztályos tanulói összesen hét tantárgy — magyar nyelv és irodalom, matematika, angol, német, történelem, biológia, informatika - közül választhatnak. Kovács Erika A versenyre nem csak azok a diákok nevezhetnek, akik a Mikes gimnáziumban kívánják jövőre tanulmányaikat folytatni. A megmérettetés háromfordulós, amelyből két forduló leve lezős formájú pontverseny. Az elért eredménytől függően lehet a döntőbe jutni, amelyet már a középiskolában rendeznek meg, a tantárgyak többségénél két fordulóban: írásban és szóban — tudtuk meg Ménesi Györgyné igazgatóhelyettestől. Egy tanuló legfeljebb két tantárgyból indulhat. Jelentkezni az erre a célra elkészített nevezési lappal lehet, amit eljuttatott a megye általános iskoláiba a Mikes gimnázium. A nevezési lapokat az első dolgozatot tartalmazó borítékban kell a versenyzőknek a középiskola címére elküldeniük. Az írásbeli fordulók feladatlapjai az intézmény honlapjáról, a www.mikesk-battonya.suli- net.hu címről is letölthetők szeptember 15-étől, illetve október elsejétől. A beküldési határidők szeptember 30. és október 20. Eredeti állapotába hozzák a békési mozit A Békésen élők néhány hete figyeltek fel arra, hogy a mozi épületét átalakítják, illetve lebontják. A munkálatokról Pataki István békési polgár- mester tájékoztatott. Hartay Csaba A mozi egy részét értékesítették befektetők számára. Valószínűleg üzlethelyiségeket alakítanak ki a felújított épületben.- Az épület önkormányzat tulajdonában lévő részét is hasznosítjuk: agrárinnovációs központ létrehozását tervezzük - fogalmazott Pataki István. - Az említett központban részletes információkat kaphatnak a gazdák az aktuális mezőgazda- sági pályázatok elkészítéséről vagy más, agráriumra vonatkozó témáról. Az agrárinnovációs központra 15 millió forintot nyert Békés önkormányzata a Békés Megyei Területfejlesztési Tanácstól. A jelenlegi átalakítások során cél, hogy az épületet eredeti állapotába hozzuk, illetve a mozi korábbi arculata megmaradjon. Ehhez viszont valószínű, hogy teljes lebontásra lesz szükség. Kiderült ugyanis, hogy a mozi épületének falai kő helyett néhol vályogból készültek. A legutóbbi szakvélemények szerint a falszerkezet állapota az átalakításokat nem bírja el, a staükus megerősítés pedig nem lenne gazdaságos. Kölnben is láthatták Julika néni menyasszonyi ruháját Kézi hímzés, egyedien szép népi motívumokkal - Néhány munkája Olaszországban, Lengyelországban magántulajdonba került A magyarbánhegyesi falunap egyik szép és tartalmas rendezvénye a helyi kiállítók munkáinak bemutatása volt. Köztük különösen felkeltette a résztvevők érdeklődését a Bokor Istvánná által koordinált, amatőr népi hímzők által készített térítők, párnák, falvédők és különleges ruhák látványa. Halasi Mária Talán a sors akarta úgy, hogy a magyarbánhegyesi Bokor Istvánná Julika néni kezébe adjanak egy hímzőtanfolyamra szóló jelentkezési lapot Medgyesegyházán. A békéscsabai megyei művelődési központ szervezésében volt ugyanis ilyen oktatás 1978-1979-ben, s nagy érdeklődést váltott ki az ügyes kezű lányok, asszonyok körében. Julika néni kilencedmagával ismerkedett meg a hímzés rejtelmeivel a tanfolyamokon. Rendszeresen látogatta a megyében szervezett képzőművészed táborokat, s tovább bővítette tudását. Fontosnak tartotta, hogy hazánk népművészed nevezettességeit eredetiben, a tájegységek színhelyein tekinthesse meg. A képzés során Mezőtúron a túri fazekasok munkáit, míg Nádudvaron a fekete csereÚjraéled a régi hagyomány Magyarbánhegyesen Balogh Istvánnétól, a kézimunkák mesterétől azt is megtudtuk, hogy a helyi kézimunka szakkörnek kezdetekben 34 tagja volt, ám főként a fiatalok elfoglaltsága miatt, a kilencvenes évekre 13-an maradtak az idősebb korosztályból. Néhány év pihenő után nemrég úgy gondolták, hogy újraélesztik ezt a szép hagyományt. Az elhatározást tett követte, így az első jelentkezőkkel szeptember 30-án tartanak alakuló ülést, majd október 7-én megkezdik a szakköri foglalkozást, ennek a helyi könyvtár ad otthont. A magyarbánhegyesi Balogh Istvánná kézzel varrott menyasszonyi ruhája elnyerte a népi Iparművészet díját. osztani, tudását tyvább adni másoknak. így vállalta el a helyi kézimunkaszakkör vezetését, melyet 13 évig lelkesen koordinált. Julika néni munkájának eredménye, hogy egy Budapesten rendezett kiállításon a lánya esküvőjére varrott menyasszonyi ruhával elnyerte a Népi Iparművészeti Testület díját, mely öt évre szóló ipar- engedélyt jelentett számára. Ezt a magyar motívumokkal készített ruhát Kölnben is bemutatták, illetve kiállításokon vett részt az akkor még Szovjetunió tagállamaiban. Munkái közül néhány Olaszországban és Lengyelországban magántulajdonba került. Az unokatestvérek kérésére később még néhány menyasszonyi ruhát készített. pesek műveit csodálhatta meg. Hódmezővásárhelyen a majolikagyárban készült tárgyak népi hagyományaival ismerkedett, Kalocsán a ' tájház látnivaló- Jí; ival egészítette ki addigi tanulmányait A tanfolyam eredményeként alapfokú díszítő- művészed oktató végzettséget szerzett, melyet mindenképpen szeretett volna megÖsztönző támogatás a csorvási fiataloknak Az Oktatási Minisztérium 2005-re is meghirdette a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíj Pályázatát. A csorvási önkormányzat képviselő-testü- lete erre a célra 600 ezer forintot különített el a költségvetésében._________ Csete Ilona A Bursa Hungarica ösztöndíjpályázatot 2004-re is kiírta a csorvási képviselő-testület. A beérkezett kérelmeket az oktatási és közművelődési bizottság elbírálta, 25 fiatal részére állapította meg az „A” típusú támogatást. Ennek megfelelően 2004- ben a tavaszi és az őszi tanulmányi félévekben, 10 hónapon át négy diák fejenként 4 ezer, egy diák 3 ezer 500, négy másik tanuló 3 ezer, három 2 ezer 500, két csorvási fiatal 2 ezer, két diák 1 ezer 500, hat pedig havi ezer forintot kap. A Békés megyei önkormányzat 19 csorvási kérelmező részére ezer forint összegű támogatást ítélt meg. Az Oktatási Minisztérium mind a 25 kérelmezőt támogatásban részesítette. A képviselő-testület arról is döntött a legutóbbi ülésén, hogy 2005- re is kiírja az ösztöndíjpályázatot. A döntéshozók nem mérik fel a helyzet súlyosságát A közelgő Alzheimer-világnap alkalmából emlékeztettek a szakemberek, hogy a kórban szenvedők még mindig csak ötven százalékos támogatással juthatnak a gyógyszereikhez. Az EU-ban a betegek térítésmentesen vagy legfeljebb a készítmény húsz százalékának kifizetésével kapják a szereket. gatás mellett sem nőtt a gyógyszerhez jutó betegek száma. Az ötezer beteg kezelésére szánt 200 millió forintból alig néhány tízmilliót használtak fel. Tavaly decemberben 579 magyar Alzheimer-beteg jutott gyógyszerhez - figyelmeztet a szeptember 21-ei világnap alkalmából a Feledékeny Emberek Hozzátartozóinak Társasága* Tudta-e, hogy.. ...Immanuel Kant német filozófus Alzheimer-kóros volt? ...Charles Bronson amerikai filmszínész is Alzheimer-kóros volt? ...a nyugdíjasok közel 65 százaléka krónikus beteg, és az idősek jelentős része havonta 10-21 ezer forintot költ gyógyszerekre?. ...svéd kutatók szerint az elhízás növeli az Alzheimer-kór kockázatát is? Népszerű a medgyesegyházi csatorna A medgyesegyházi lakosok körében kedvelt a helyi kábeltelevíziós csatorna, ahol élő adásban közvetítik a képviselő-testületi üléseket, alkalmanként pedig a településen megrendezésre kerülő eseményekről is felvételeket készítenek, s későbbi időpontban játszanak le. Egyebekben pedig képújságot sugároznak.- A lakosság visszajelzése azt mutatja, szeretik a helyi csatornát, sokan veszik igénybe a hirdetési lehetőségeket is. A képújság oldalait minden nap frissítjük — tudtuk meg Farkas Gyulától, a kábeltelevíziót is működtető művelődési ház igazgatójától, (ke) Poplk József vidám történetét élvezettel hallgatta az ünneplő közösség. Jubileum a délutáni pikniken A napokban ünnepli megalakulásának tizenötödik évfordulóját a békéscsabai Haán Lajos Honismereti és Helytörténeti Nyugdíjasklub. Az esemény alkalmából kulturális délutánt szerveztek a klub székhelyén. Mogyorósi Krisztina Az ünnepségre meghívást kapott négy egyesület: a békéscsabai Lencsési nyugdíjasklub, a Dózsa György úti nyugdíjasegyesület, a szlovák klub, valamint a hódmezővásárhelyi városi klub - tájékoztatott Sótyi György, a honismereti klub vezetője. A délutáni pikniken a résztvevők közös énekléssel, versmondással, citerázással ünnepeltek. Az idősek közül többen saját költeményeikkel, történeteikkel örvendeztették meg a hallgatóságot Az 1989-ben alakult nyugdíjasklub fontos része a tagok életének. A hasznos időtöltés, a szórakozás és a tehetségek felkutatása mellet az egyesület életének részét képezik a kirándulások, ünnepeinkről való megemlékezések.- Gyakran hívunk előadókat egy-egy érdekes témában, hiszen fontosnak tartjuk a kultúra fejlesztését - hangsúlyozta a klub vezetője. Nagy segítséget jelent az egyesület számára az, hogy Békési úti klubhelységük évek óta ingyenesen áll rendelkezésükre a .szlovák tájház jóvoltából, programjaikat pedig pályázatok útján nyert támogatásokból valósítják meg. Fekete G. Kata Világszerte Magyarország lakosságának majdnem kétszerese, 18 millió ember szenved elbutulásban. Hazánkban a hatvan év feletti lakosság 12- 15 százalékát érinti a probléma, Alzheimer-kórban hozzávetőlegesen 160 ezren szenvednek. A szakemberek úgy érzik, a döntéshozók nem mérik fel a helyzet súlyosságát. Öt év alatt harcolták ki azt, hogy 2003 szeptembere óta a magyar betegek is támogatással, a gyógyszerár felének megfizetésével juthatnak a készítményhez. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatai szerint viszont még az ötven százalékos támo-