Békés Megyei Hírlap, 2004. szeptember (59. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-20 / 220. szám
2 2004. SZEPTEMBER 20., HÉTFŐ VILÁGTÜKÖR Két választás Szerbiában útelágazás Milosevicsi visszarendeződés vagy Európához való igazodás a tét 1 Montenegró Podgorica • Pristina Koszovó Átmeneti ENSZ-közigazgatás Macedónia Szerbia- Montenegró Felemás volt a részvételi arány A szerb radikálisoknak kedvező, rendkívül alacsony részvétel mellett folyt a szerbiai helyhatósági választás, a vajdasági parlarjienti választáson jóval nagyobb volt az érdeklődés. Borisz Tadics szerb elnök meggyőződését fejezte ki, hogy kiderül: Szerbia stabilan folytatja útját az európai uniós tagság felé. Nenad Csanak vajdasági parlamenti elnök úgy látja, hogy mindkét választás új szakaszt jelent Szerbia politikai életében, mert létrejönnek a képviselő-testületekben a tényleges erőviszonyok, és többé nem lehet semmiért sem másra hárítani a felelősséget. A radikálisok megerősödése a Vajdaságban nem sok jót ígér a szerb többség és a nemzeti kisebbségek viszonyában. Szerbia útelágazáshoz érkezett: a milosevicsi visszarendeződés vagy az Európához való igazodás között kellett választania. A tavaly decemberben tartott parlamenti választáson fölényes győzelmet aratott az SRS, s a választás legnagyobb vesztese sokak szerint a vajdasági autonómia volt. Még a Vajdasági Magyar Szövetség sem jutott be a köz- társasági parlamentbe. Kostunica szerint a választás ráván folytatódik a demokratikus politikai rendszer kiépítése Szerbiában Nincs könnyű helyzetben a belgrádi kormány. A tegnapi országos hely- hatósági választás és a vajdasági tartományi voksolás nyilvánvalóbbá tette, mennyire ingatag a Kostunica-kabinet. Toronyi A. Talán már februárban ismét szavazhatnak Szerbia polgárai - írja elemzésében a Die Presse. Az osztrák napilap a vasárnapi választások várható végeredményére utalva valószínűsíti, hogy a miniszterelnök tömörülésének, a Szerbia Demokratikus Pártjának nem sikerül megszilárdítania helyzetét. Tovább nő a nyomás a kisebbségben kormányzó Kostunicára. A milosevicsi rendszer megdöntése után politikai űr támadt az országban, főként a Vajdaságban. A változásokat kivívó DOS, a Szerb Demokratikus Ellenzék szétesett, s megerősödött a Hágában háborús bűnösként nyilvántartott Seselj vajda ultranacionalista pártja (SRS). Borisz Tadics államfő Demokratikus Pártjának (DS) a tavalyi mélyrepülés óta sikerült talpra állnia, és európai felzárkózást hirdető jelszavaival bővítette szavazóbázisát. A vasárnapi vajdasági parlamenti választás, illetve a két hét múlva esedékes második forduló után várhatóan drámai módon megváltoznak az erőviszonyok a tartományi képviselőházban a Szerb Radikális Párt (SRS) javára. Magyarorszag Romania ag 100 km ia *fP Jobbról is, balról is előztek a pártok két keletnémet tartományban átrendeződés Meghatározó változásokat hoztak a tegnapi választások világ diplomatái, szüreteljetek! Argentínától Japánig, Egyiptomtól Izraelig, az Egyesült Államoktól Palesztináig számos ország hazánkban dolgozó nagykövetei, követségi munkatársai - köztük a palesztin Abdelhamid Dakakni (képünkön) ragadtak kést, hogy Gyöngyösön, a Borpalota Kft. szőlőültetvényén a Külügyminisztérium meghívására betakarítsák a termést. „Az önkormányzatoktól függ a képviseletük” A MAGYARORSZÁGI nemzetiségi ön- kormányzatoknak mielőbb meg kell fogalmazniuk saját identitásukat, hogy létrejöhessen parlamenti képviseletük - válaszolta Kozma József, az MSZP-frakció külpolitikai munkacsoportjának vezetője arra a kérdésünkre, hogy az Országgyűlés mulasztásos alkotmánysértésben van, s egyes szerb vélemények szerint náluk szélesebb körűek a kisebbségek jogai. Verheugen ragaszkodik a törvények reformjához az igazságszolgáltatás reformja elengedhetetlen feltétele a belépésről szóló tárgyalások felvételének - jelentette ki Günter Verheugen, az EU bővítési biztosa, aki szerint csak ezek a reformok bizonyíthatják, hogy Törökország tiszteletben tartja az emberi jogokat. Folytatódik az iraki merénylethullám pokolgépek robbantak a hét végén Bagdadban és több más iraki városban. A halottak száma meghaladja a tizenötöt, a sebesülteké az ötr \ . i , > f- ' ,,.^€7 r. + vénét. Összecsapások voltak az országban a szövetséges katonák és a lázadók között is. Az amerikai egységek folytatták a Fallúdzsa elleni légitámadásokat. Károly herceg továbbra is rókákra vadászik A BRIT ALSÓHÁZ döntése ellenére az angol trónörökös folytatni akarja a rókavadászatot, még édesanyja, II. Erzsébet királynő kérését sem vette figyelembe, hogy ne provokálja a kormányt. A törvény 2006 júliusában lép hatályba. A walesi herceg szenvedélyes rókavadász, és nyíltan elutasítja a tiltást. Tovább fiatalítanak a kínai politikában lemondott a kínai katonai bizottság elnöki posztjáról is vasárnap a 78 éves Csiang Cö- min, helyét Hu Csin-fao (61) kínai államfő, a kínai kommunista párt főtitkára foglalja el. Korábban ezt a két posztot is az idős politikus töl• * tötte BM be. Csiang Cö-mln már öreg Iván és Jeanne még mindig nem kegyelmez Brandenburgban és Szászországban hurrikán Egymás után szedi áldozatait Floridában és a karibi szigetvilágban Még mindig a szociáldemokraták a legerősebbek (32,8 százalék) Brandenburgban, a kereszténydemokraták (43,5 százalék) elvesztették abszolút többségüket Szászországban. Toronyi Attila Tizenöt évvel a berlini fal leomlása után sem állt még talpra az egykori NDK. Változatlanul magas az új tartományokban a munkanélküliség, akadozik az ipar korszerűsítése, szennyezettek a folyók. „Kelet-Németország politikai földrengés előtt áll” - jósolta a Der Spiegel. A hírmagazin értékelése szerint a honeckeri állampárt (NSZEP) romjain kialakult PDS brandenburgi sikerének megvoltak az előjelei. A gyors gazdasági-társadalmi felzárkózással kapcsolatos „elvesztett illúziók” már a kilencvenes évek derekán megmutatkoztak a demokratikus intézményrendszerrel szembeni közömbösségben. Szászország viszont a német újraegyesítés nagy nyertese, egyike a gazdaságilag legdinamikusabban fejlődő tartományoknak. A Német Nemzeti Demokratikus Párt (NPD) itteni előretörése mégsem lepte meg a közvélemény-kutatókat. Az újnáci pártként is emlegetett tömörülés radikális jelszavai ugyanis a lakosság elégedetlenségét tükrözik. BRANDENBURG 29476 négyzet- kilométer kiterjedésű, a tizenhat szövetségi tartomány közül az ötödik legnagyobb. Az egykori Poroszföldön az Elba és az Odera között mintegy 2,6 millió ember éL Csaknem 250 kilométer hosszan Lengyelországgal határos. Közepén fekszik - önálló tartományként - a főváros, Berlin. SZÁSZORSZÁG az Európai Unió keleti bővítésével az EU közepén találta magát. A szabad állam (Freistaat) Brandenburggal, Szász-Anhalttal. Türinglával és Bajorországgal, valamint Csehországgal és Lengyelországgal határos, mintegy 4,3 millióan lakják. Lipcse, az egykori NDK második legnagyobb városa. Gyulay Z. Kiszámíthatatlanul viselkednek a közép-amerikai térség keleti vidékein a trópusi viharok. Miközben az Ivan nevű hurrikán alig veszít az erejéből, társa, Jeanne másik irányban pusztít. Az Ivan nevű hurrikán útja során az egyesült államokbeli Marylandben további két em- j beréletet követelt. Kitörése óta I az Egyesült Államokban és a karibi szigetvilágban összesen százhétre nőtt halálos áldozatainak száma. Eddig összesen tizenegyen j veszítették életüket a Jeanne hurrikán miatt a Dominikai Köztársaságban, ahol a trópusi vihar miatt harmincezer ember volt kénytelen elhagyni otthonát. A szigetország északi részén több száz lakóépület romba dőlt. George Bush amerikai elnök szombaton katasztrófa sújtotta területnek nyilvánította Puerto Ricót. Az elnök vasárnap látogatást tett egy másik hurrikán sújtotta térségben, Florida államban, ahol a mentőalakulatok túlélők, illetve holttestek után kutattak az Ivanra keresztelt trópusi vihar pusztítása nyomán összedőlt épületek romjai között. Az Ivan leginkább Florida északkeleti részét sújtotta. Szerbia-Monteneeró