Békés Megyei Hírlap, 2004. szeptember (59. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-16 / 217. szám
2004. SZEPTEMBER 16., CSÜTÖRTÖK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP HÍRLAP a telepulesekert 7 Körséta a Félgatyaszár utcától a legendás Janka-lakig Biharugra mintegy 1100 lakosú község, közvetlenül a román határ mellett. A településhez a legközelebbi nagyváros Nagyvárad, ám annak vonzásáról Ugrát leválasztotta az 1920-as trianoni békediktátum. A lakosság létszáma egyre fogy, a helyben maradók többsége viszont bízik a jövőben, iskolájukhoz és egyházukhoz pedig a végsőkig ragaszkodnak.- Hazánkban törvény mondja ki, hogy az idén csak azok a települések önkormányzatai jogosultak „önhikire”, amelyekben az iskola kihasználtsága legalább 50 százalékos. Jövőre viszont ezt az arányt már 75 százalékra fogjál megemelni. Ugyanakkor Biharugrai sétánkat a község leghíresebb szülöttéről elnevezett településrészen, a Szabó Pál utcában kezdtük. Ha a Kossuth-díjas író nem ennek az utcának a 46. szám alatti házában látta volna meg bő egy évszázada a napvilágot, akkor minden bizonnyal az utcát máig Alsó-sor utcának hívnák. Szabó Pál viszont egyszerűen csak Félgatyaszár utcának nevezte azt a helyet, ahol született, s ahol gyermekként felnőtt. Ugrai portyázásunkat a községköz- j pontban foly- j tattuk, ahol el- j sóként Szluka j Mátyás iskola- j igazgatóval találkoztunk. — Iskolánk- j ban évről évre csökken a gyérmeklét- szám. Az elmúlt tanévet 85 tanulóval fejeztük be, most szeptembertől viszont már csak 72 gyermek tanul nálunk - panaszolta Szluka Mátyás. Biharugrán negyvennégy éven át felnőtt középiskolai oktatás is folyt. A mindenkori tantestület odaadó munkájának és felelőségérzetének köszönhetően, ez idő alatt több mint 400 ugrai és környékbeli felnőtt szerzett érettségi bizonyítványt. Iskolájához végsőkig ragaszkodik a település. A község vezetése tőle telhetőén minden segítséget igyekszik megadni a helyi oktatási intézménynek. Az igazgató felháborítónak tartja, hogy ma Magyarországon a színmagyar települések iskolái diszkriminatív megkülönböztetésben részesülnek azokkal az iskolákkal szemben, ahol nemzetiségi vagy etnikai gyermekek tanulnak. megtartásában rejlik — került szóba. — Ezért már két éve otthonteremtési támogatással segítjük a Biharugrán letelepülőket. Sőt, idén úgy határoztunk, hogy ezt a támogatást több évre visszamenőleg is kifizetjük azoknak a fiatal házasoknak, akik Ugrán vettek házat. A Makra Győző polgár- mester úr hónapok óta azon fáradozik, hogy új munkahelyek települjenek községünkhettünk Mikics Imréné, a helyi óvodavezető személyében.- A gyermeklétszám-csök- kenés intézményünkben is megmutatkozik - tértünk át rögtön az óvodát foglalkoztató kérdésekre. — Ma már csak egyetlen gyermekcsoportunk van 26 óvodással, akikkel két óvónő és két dajka foglalkozik. A tárgyi feltételeink minden téren adottak, jól felszerelt torHalasugra, Biharfalva Bai Zsoltot, a falu jegyzőjét „játékra" hívtuk. Arra kértük, nevezze el Biharugrát másként „Ha ezt régebben kérik tőlem, amikor még sok volt itt a hal, talán Halasugrának neveztem volna - mondta - manapság inkább Biharfalvá- nak hívnám. ” ezen feltételek alól mentesülnek a nemzetiségi és az etnikai alapon működő oktatási intézmények. Ez azt jelenti, hogy a törvény szigora csak azokat a településeket sújtja, amelyek lakossága 100 százalékban magyar — fakadt ki Szluka Mátyás. Az igazgató azt is megemlítette: a gyermeklétszám növelése érdekében abban is gondolkodnak, hogy a jelenleg 8 osztályos oktatást 10 osztályosra fejlesszék. Mivel a térségben jelenleg csak 8 osztályos oktatási intézmények működnek, így a további két oktatási évre talán a környező településekről is sikerülne diákokat Ugrára csábítani. Bertalan Julianna önkormányzati képviselő az egyik helyi boltból tartott hazafelé.- Tudjuk, hogy községünk jövője elsősorban a fiatalok be. Örülünk annak, hogy Deák-Fogarasi András személyében nemrég református lelKözismert helybéliek A településen élő egyszerű embereket arról faggattuk, mely közéleti személyek a legismertebbek számukra. Ez alapján a következő névsort állíthattuk össze: Bai Zsolt jegyző, Bertalan Julianna önkormányzati képviselő, Kiss Zoltán önkormányzati képviselő, Makra Győző polgármester, Szluka Mátyás iskolaigazgató. kész költözött Ugrára. Mi mind az egyházhoz, mind az iskolához ragaszkodunk, hiszen ezek meghatározóak a település életében. A községközpontban aztán újabb ismerőst üdvözölnatermünk is van. Mivel településünkön jelen van a Körös-Maros Nemzeti Park is, mostanában a környezetvédelmi nevelésre is nagy hangsúlyt -fektetünk. A központból a határőrség épülete felé haladva, két idősebb férfival találkoztunk. A 65-70 év körüli helybéliektől arról érdeklődtünk, milyen különlegességekről illik még tudni a településen. — Itt van például a Janka-lak - mutatott a Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárréti Területi Egységének otthont adó épülete felé az egyikük. Majd megjegyezte: a helyi mondás szerint, évtizedekkel ezelőtt a ház valamikori gazdája egy nagyváradi színésznőbe volt szerelmes, akit Jankának hívtak. Mivel a biharugrai férfi és Janka között elég nagy volt a korkülönbség, a férfi korának előrehaladtával az időközben ideköltözött Janka - a ház ura helyett - egyre több helybéli fiatal fiúval gyakorolta a szerelmet. Az épület ezért kapta a Janka-lak elnevezést... Biharugra a Hírlapért Hírlap a településekért, a települések a Hírlapért elnevezéssel előfizető-gyűjtő versenyt hirdettünk meg Békés megye városai és községei között, melyre az első körben 18 település jelentkezett. A benevezett önkormányzatoknak Hírlap-előfizetőket kell gyűjteniük. A verseny a háztartások száma szerint négy kategóriában zajlik. Mindegyik kategóriában a százalékosan a legtöbb előfizetőt gyűjtő település díja 150 ezer forint, amelyet lapunk a település által megjelölt alapítvány javára utal át. A második és harmadik díjakat elnyert önkormányzatok 2005-ben egy- egy oldalas ingyenes megjelenési lehetőséget kapnak a Hírlapban. A kiindulási alap a júliusi előfizetői szám, a verseny december közepéig tart. Benevezni november végéig lehet. (Bővebb felvilágosítás: 66/527-202-es telefonon.) A versenyző települések közül ma Biharugrát mutatjuk be olvasóinknak. Összehasonlító adatok Biharugrán 481 háztartást tartanak nyilván. Júliusban 105 előfizetőnk volta településen, ami 21,83 százalékos lefedettséget jelent Mára a lefedettség 22,04 százalékra nőtt. Több előfizető esetén jobban célba ér a hír Makra Győző polgármester az elsők között nevezte be Biharugrát az előfi- zető-toborzó játékunkba. A településvezető elégedett lapunkkal, s úgy véli, ha a Hírlapnak több előfizetője lesz Ugrán, akkor a helyi hírek is több családhoz jutnak majd el.-Amennyiben kategóriájában Biharugra nyerné a 150 ezer forintot, mine költenék a pénzt? ,- Ha mi nyernénk el a felajánlott összeget, akkor a pénzt az iskola alapítványának utaltatnánk. | - Polgármester úr, mi az a három dolog amely- | re a legbüszkébb a településén?- Az egyik, hogy továbbra is működtethet- I jük az iskolát. Ha az is- I kola megszűnne, akkor 1 az a település végét jelentené. A másik dolog az a tény, hogy fogorvosi rendelőt üzemeltetünk, és a községi konyhán is sikerült kialakítanunk a HACCP minőségbizto- f&W f TWfyerí^k^negfeielő relteféleKet. Arra pedig nagyon sokan büszkék vagyunk, hogy településünkön született Szabó Pál, Kossuth-díjas író. Ahogy a kívülálló látja... Az 56 éves Tándor Gyulánét — aki a szomszédos Körösnagy- harsányban él - Biharugráról kérdeztük.- Mivel édesanyám testvére Biharugrán él, évente többször is átmegyek a szomszéd településre - mondta. - Megítélésem szerint Biharugra nagyon rendezett község benyomását keld. Az is „jó reklám” Ugrának, hogy egykor ott született Szabó Pál. A Kossuth-díjas író révén országszerte hallatja magát a község. A Szabó Pál Emlékház egy színfoltja Biharugrának, ahol a különböző évfordulókkor jeles személyiségek fordulnak meg, tovább öregbítve a település hírnevét. Régebben Körösnagyhar- sányból sokan átjártak dolgozni Biharugrára, főleg a halgazdasághoz és a kacsanevelőbe. Néhány harsányinak a kacsanevelő még ma is ad munkát. Az oldalt szerkesztette: Magyari Barna. Fotó: Lehoczky Péter: Régen spmszédoltak az emberek, ma már szomszédok sincsenek — Én még Fugyivásárhelyen születtem, de egész kiskoromban Biharugrára kerültem, mivel a nagyszüleim itt éltek. A 80 éves János bácsi mindmáig imád a kertjében dolgozgatni. Az idén 80. életévét betöltő B. Kiss János a település legidősebb lakói közé tartozik. János bácsi elmondta, kisgyermekkora óta Biharugrán él, s, ha most lenne fiatal, akkor is ezen a településen maradna. Ugrán mindig megadatott a lehetőség arra, hogy a helybéliek megtalálják számításaikat. Névjegy: B. Kiss János Született: 1924. november 26-án Fugyivásárhelyen. Családi állapota: nős, 1950. november 18-án kötött házasságot Makra Margittal. Foglalkozása: 1960-ig magángazdálkodó, 1960-tól 1976- ig a helyi mezőgazdasági szövetkezetben, majd 1976-tól nyugdíjazásáig a helyi vadfeldolgozóban dolgozott. — Miben változott Biharugra az utóbbi években?- Rengeteget fejlődött ez a község. Elsősorban utak épültek. Én már 53 éve itt lakom a József Attila utca 11. szám alatt. Emlékszem, évtizedeken át csak földút volt az utcánkban. Kukoricatöréskor mindössze 8-10 teli zsákot pakolhattam a lovas kocsira a termény hazaszállításakor. Ha ennél többet tettem fel, akkor tengelyig belesüllyedt a kocsi, s úgy kellett kihúzni. Most viszont végre jól járható utunk van. Az egész utcát idén szóratta le friss kaviccsal az önkormányzat, s az új aszfaltozott járda is most épült meg.- Hogyan alakult, módosult az emberek közti viszony?- Biharugrának - a többi környékbeli településekhez hasonlóan - egy nagy baja van: a lakosság fogyása. Itt a Vörösmarty, a József Attila és a Körös utcák által határolt területen régebben 220-an éltek, ma viszont már csak 40-en vagyunk, s azok is mind nyugdíjasok. Környékünkön 20 ház összedőlt, 18-ban pedig nem lakik senki. Mindkét szomszédos ingatlan üres, így ma már egyáltalán nem tudunk szomszédolni. Pedig régen rendszeresen összejártak a szomszédok. Esténként jókat beszélgettünk, s a disznótorra is meghívtuk a szomszédokat. Akkoriban még csak 100—120 kilós sertést vágtunk, egy-egy disznótoron mégis legalább 15-20 ember szorgoskodott. Manapság már 2 mázsa fölötti disznókat vágunk, a feldolgozásakor viszont jó, ha 6-8-an összejövünk. — Hogyan lehetne megállítani a lakosság létszámának csökkenésá?- Mindenekelőtt több munkahelyre lenne szükség, hiszen ezek tartanák itthon a fiatalokat, A privatizációkor romlott meg igazán a helyi foglalkoztatási helyzet. Ha akkor a község vezetése jobban a sarkára állt volna, talán mára nem züllesztették volna így le az egykor jól működő téri melőegységeket Az is baj, hogy az egykor 300 hektáros községi legelőt is szétmérték. Ez nagyban visszavetette az állattartást. Valamikor két tehéncsorda, egy borjúcsorda és egy csürhe járt naponta a határba. Ma viszont már egyik sincs. Az viszont örvendetes, hogy a község mostani vezetése azon fáradozik, hogy új munkahelyek létesüljenek Biharugrán. Az óvoda az önkormányzat legfiatalabb épülete: tíz éve épült. Makra Győző Tándor Gyuláné