Békés Megyei Hírlap, 2004. szeptember (59. évfolyam, 204-229. szám)

2004-09-16 / 217. szám

D-FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET 20 04. SZEPTEMBER 16., CSÜTÖRTÖK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP 5 MEGYEI KÖRKÉP Az átalakítások érintik a megyeszékhely vasútállomását is. A sajtó képviselői mellett mindössze tizenhárom ér­deklődő vett részt azon a lakossági fórumon, melyet a MÁV Rt. szervezett meg kedden délután a békés­csabai városházán. A téma a Szajol—Lökösháza vasút­vonal korszerűsítése volt. Pocsaji Richárd- A vasút hozta meg a fejlődést Békéscsabának - emlékeztette a jelenlévőket Baji Lajos, a me­gyeszékhely alpolgármestere, majd hozzátette: a mostani be­ruházás célja, hogy Budapestre hamarabb el lehessen érni.- Korszerű európai megoldá­sokat akarunk. Az összes érin­tett állomáson tisztességes pe­ron, alul-vagy felüljáró kialakítá­sa, illetőleg a Tiszatenyő­Gyomaendrőd közötti szakaszon az óránkénti 160 kilométeres se­besség elérése a cél — foglalta össze a 2007-ig húzódó beruhá­zás lényegét Mangel János, a MÁV EU-programigazgatója. Ki­tért arra is, hogy térségünkben 2006-ban kezdődhet a kivitele­zés, kivéve a Békéscsaba- Lökösháza szakaszt, ahol már el­kezdték az emeltszintű karban­tartást. Itt a hosszú ideje elma­radt munkákat pótolják, ezáltal az eddigi óránkénti 80-ról 100 ki­lométeresre nőhet a sebesség. A munkálatok miatt jelenleg este nyolctól másnap reggel hatig vá­gányzár van és kerülőúton közle­kedik a nemzetközi vonatok egy része, illetőleg éjjelenként vonat­pótló autóbuszok járnak. Az éj­szakai vágányzárat október 27- én feloldják, utána azonban még lesznek kisebb megoldandó fel­adatok. A többi szakaszon 2007-ben fejeződik be a kivitelezés. Tu­lajdonképpen minden állomást érint majd az átépítés, így me­gyénkben Gyomaendrődöt, Csárdaszállást, Mezőberényt, Muronyt és Békéscsabát. Két óra alatt Budapestre Dénes Béla, a vasúttársaság békés­csabai osztálymémöke elmondta, hogy a megyeszékhely állomásán aluljárókon át lehet majd megköze­líteni a vágányokat, a mozgáskor­látozottak pedig lifteket használ­hatnak. Mindemellett várható­an elektronikus biztosítóberen­dezés is segíti munkájukat. A fórumon elhangzott, a beruhá­zásnak köszönhetően a leg­gyorsabb InterCity vonat 2008- ban már két óra alatt elérhet a fővárosba. A kerékpártúra legnagyobb támogatója a benzináremelés Szeptember 18-án kilenckor a közép-békési térség két városa, Békéscsaba és Békés közös kerékpártúrát szervez a dánfoki ifjúsági táborba. Hartay Csaba Ez alaklomból tegnap Békésen Pataki István helyi és Pap János békéscsabai polgármester tar­tott sajtótájékoztatót.- A hétvégi kerékpártúra leg­nagyobb támogatója a benzinár­emelés. Fontos a közös együtt­működés, melynek jelképe is le­hetne a szombati túra. A Gazda­sági és Közlekedési Minisztéri­um „Biztonságos utcákat a gyer­mekeknek” jelszóval indította el az idei őszi programot, s ezen be­lül mi, Békés megyeiek olyan helyszínekre várjuk a fiatalokat, idősebbeket, amelyek remélhető­leg egész évben látogatott túraál­lomások lesznek - mondta Pap János békéscsabai polgármester. Pataki István örömét fejezte ki, hogy Békés lehet a kerék­pártúra házigazdája.- Békéscsaba, Békés és Gyula közelsége okán olyan gazdasági, kulturális és személyes összefo­nódások alakultak ki, amelyeket hasznosítanunk kell. Szomba­ton 9 órakor Békésen, a Kettős- Körös hídjának tarhosi oldalá­ról induló kerékpártúrát igyek­szünk úgy megtartani, hogy a résztvevők minden évben öröm­mel üljenek kerékpárra az autó­mentes nap alkalmából. JEGYZET Minden napra korrupció? MAGYARI BARNA: a korrupció olyan, mint a prostitúció. Ha beszélünk róla, ha nem, mindenütt jelen van. A korrupció minden társadalmi formában és minden országában megtalálható. A kérdés csak az: milyen mértékben? Egy nemzetközi korrupcióellenes szervezet több éves adatokat összegző tanulmánya szerint Ma­gyarország korrupciós megítélése javuló ten­denciát mutat Hazánk a korrupciós vizsgála­toknál mindinkább tiszta országként tűnik fel, amelynek legfőbb oka a szigorodó jogi szabályozás. A szervezet szerint Magyaror­szág 1996-ban a 35. helyen állt, majd a következő évben hét or­szágot megelőzve, a 28. helyre avanzsált előre. Aztán az 1998-as esztendő felmérései alapján a 33. helyre estünk vissza, egy évvel később ismét a 33. helyre léptünk előre. A szervezet felmérései alapján az utóbbi esztendőkben tovább javult korrupcióellenes mutatónk, s ma már csak a 40. hely körül vagyunk a listán. Persze, ha más forrásra is figyelünk, akkor a helyzetünk még­sem nevezhető rózsásnak. Egy másik nemzetközi cég felméré­se azt mutatta ki: ma Magyarországon minden harmadik vál­lalat megvesztegethető, például az ügyintézés gyorsasága, ha­tékonysága, megbízhatósága érdekében több jelenlegi vagy re­ménybeli dolgozó viszi korrupcióba a helyzetben lévőt, aki en­ged a csábításnak. A vidéki Jani bácsi a minap minden hátsó szándék nélkül, csak egyszerű kedvességből egy szál gerberát vásárolt élete párjának. A kellemes meglepetésnek gyorsan meg is lett a ha­tása: Mari néni aznap szokásával ellentétben nem kiabált fér­jével azért, mert a derék öreg úr nem tökéletes precizitással vetette be az ágyát. Jani bácsi némi iróniával gyorsan meg is jegyezte: „Asszony, jobb ha sűrűn nem próbálkozók az efféle virágkalanddal, mert még a végén kiderül, Te korruptabb vagy, mint a hazai valóság.” Tisztújítás a szocialistáknál Túl vannak a tisztújításon a szocialisták Békés megye 5. számú választókerületében. A választókerületi társulás elnö­ke újra Földesi Zoltán, az MSZP országgyűlési képvise­lője, a szarvasi szervezet el nőké lett. Gyomaendrődön Babos László, Kondoroson Petrovszki András, Békés- szentandráson Tolnai Lajos, Csabacsüdön Czesznak János, Hunyán Gellai Dezső vezeti a helyi szocialistákat. Kong­resszusi küldöttként Földesi Zoltán mellett Králikné Mol­nár Anna és Czesznak János képviseli a körzet szocialistáit az október 15-16-ai tisztújító kongresszuson, (j) Kondorosról szól a harang Ezen a héten minden nap dé­li 12 órakor a kondorosi evangélikus templom ha­rangja szól a Kossuth Rádió­ban, s természetesen a ha­rangszó után néhány infor­mációt is megtudhatnak a hallgatók a százéves temp­lomról. A kondorosi evangéli­kus egyházközség a templo­mot méltó köntösbe öltöztet­te, felújította az évfordulóra, szeptember 18-án pedig Gáncs Péter püspök celebrál­ja majd az építmény újra- szentelését. (j) Ismét önállóan működnek az intézmények A mezőkovács­házi óvoda, álta­lános iskola és könyvtár szep­tembertől ismét önálló jogi sze­mélyiségű in­tézményként működik. A ko­rábban ÁMK-egységet alkotó három intézmény szétválásá­val új névadásokról is döntött a testület. Az óvoda a Négy évszak nevet kapta. Az általá­nos iskola az épület előtt álló Csanád vezér szoborról kapta a nevét Az iskolavezetés évente emléknap bevezetését tervezi, mely különböző törté­nelmi, irodalmi, kulturális és egyéb programokra nyújthat lehetőséget. A művészeti alap­oktatás az általános iskola irá­nyításán belül maradt. (L) KISHÍREK BÉKÉS MEGYÉBŐL ISKOLATEJ. (ke) A lökösházi ön- kormányzat májusban vezette be az iskolatej-akciót. A 195 ta­nuló szeptembertől ismét ingyen kapja a napi két deciliter tejet. A település vállalta, hogy a módo­sított FVM-rendelet szerint ma­gára vállalja a tej áfájának kifi­zetését. Magyaribánhegyes. tánctanfo­lyam. (I) A magyarbánhegyesi mű­velődési ház a medgyesegyházi Művészeti Alapiskolával kötött meg­állapodása alapján idén először hir­dette meg a moderntánc-tanfolya- mot, melyre máris nagy az érdeklő­dés. Az ingyenes foglalkozásokat Stefanik Anita táncpedagógus ve­zeti, melyet két korcsoportra bont­va tartanak. Az első találkozó szep­tember 13-án volt, majd heti egy- egy alkalommal zajlanak a tánc­órák. Mezőberény. pályázat, (a) a vá­ros képviselőtestülete megbízta a szociális bizottságot, hogy az Okta­tási Minisztérium által idén kiírt Bursa Hungarica felsőoktatási ön- kormányzati ösztöndíjpályázathoz mindkét típusban írja ki a pályáza­tokat, gondoskodjék azoknak a közzétételéről. Mezőkovácsháza. több útlevél. (I) A Mezőkovács- házán működő ok­mányirodában, az előző éveket alapul véve, idén jelentő­sen nőtt az útlevél­kérők száma. Függetlenül attól, hogy az uniós országokban minden formátumú és érvényben levő sze­mélyi igazolványt elfogadnak, idén az első félévben 300-zal több ké­relmet nyújtottak be, mint tavaly egész évben. Méhkerék, járdafelújítás, (b) Közel kétmillió forint önkormányza­ti forrásból újították, újítják fel idén Méhkerék járdahálózatát. A prog­ram első üteme a napokban fejező­dött be, melynek keretében az Arany János, Széles, Rákóczi, Zöld­fa, illetve Damjanich utcában épült, összesen 700 méternyi új járda. FELLÉPÉS, (b) Az országhatárokon kívül is méltán híres méhkeréki Nyisztor György Hagyományőrző Néptánceg/üttes, illetve a helyi két ta­nítási nyelvű általános iskola népitánc- csoportja a közelmúltban a szlovákiai Zselizen mutatkozott be. A táncoslábú fiatalok hazafelé az idei Budapesti Nemzetközi Vásáron is felléptek. Orosháza, hirdetőtáblák, (cs) a városban tilos hir­detményeket el­helyezni épülete­ken, építménye­ken (kerítésen, oszlopokon, buszvárókon). Er­re a célra az önkormányzat a tele­pülés számos pontján 70 hirdető- táblát helyezett ki. Sarkadkeresztúr. támogatások. (b) Testületi döntés értelmében a sarkadkeresztúri önkormányzat idén a helyi technikai tömegsport­klubnak, a nyugdíjasklubnak, a pol­gárőrségnek, illetve a mozgáskorlá­tozottak egyesületének egyaránt 50 ezer forint támogatást biztosí­tott. A baptista egyházközséget 20 ezer forinttal, valamint igény szerint szakmunkával támogatja az önkor­mányzat. ÖTVENÉVESEK LETTEK, (y) Rég nem látott kollégák, egykor és ma Békéscsabán játszó művészek üdvözölték egymást tegnap este. A vendégek a Békés Megyei Jókai Színház fennállása ötvenedik évfordulójának emléket állító gálára jöttek. Az előadáson többek között Bicskei Károlyt, Gáspár Tibort, Paczuk Gabit, Szilágyi Annamáriát, Szoboszlay Sándort, Felkai Esztert, Kovács Editet láthatták a meghívóval érkezett vendégek. Helyenként százhatvannal repeszthetnek majd a vona|gk A vasút hozta meg és biztosíthatja a további^5" * ^ fejlődést Békéscsabának és a térségnek Neki sem mindegy, meddig utazik.

Next

/
Thumbnails
Contents