Békés Megyei Hírlap, 2004. szeptember (59. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-16 / 217. szám
2004. SZEPTEMBER 16., CSÜTÖRTÖK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP GESZT/HIRDETES Minden bizonnyal a deres halántékú férfiak, őszes asszonyok eló'buggyanó könnycseppjei igazolták leghívebben a Geszt és Cséffa közötti ideiglenes határnyitás létjogosultságát. A sportpályán megfordultak száma pedig egyértelműen bebizonyította, hogy mára polgárjogot nyert a hét végén immáron harmadszorra megrendezett geszti nyárbúcsúztató. S a továbbiakra építő jellegű kritikaként: a tamáskodók, s a fedezet nélküli ígéretekben nem szűkölködők legkevesebb önvizsgálatot kénytelenek tartani, hiszen vasárnap beigazolódott, hogy nem „egy tál ingyen ebédre éheznek” a gesztiek, sokkal inkább a tartalmas, színvonalas kikapcsolódásra, a történelmi pillanatra áhítoznak. S joggal nevezhetjük történelmi pillanatnak az elődeik elképzelése alapján Fábián Zsuzsanna geszti, Roman loan Sorin cséffai polgármester által „tető alá hozott” szombati határnyitást, hiszen a nyolcadik X-et taposó Tárnok Ferenc is ekként fogalmazott. A sógorával, illetve unokatestvérével, Simon Jánossal, valamint Serfőző Jenőné szomszédasszonnyal kiegészült, Cséffára, Atyásra igyekvő csapat doyenje érezhető meghatottsággal elevenítette fel a negyvennyolc előtti időket — A szőlőskertet kétfelé vágta a határ, hiszen egészen a Radványi erdőig geszti határ volt ez valamikor. Magam, igaz, kilencesz- tendős gyermekként, de ott voltam, amikor az árkászok átfűrészelték a sorompót, s a magyar királyi honvédség elindult Észak-Erdély felé. 1944-48 között, igaz már kishatárátlépővel a zsebünkben, nagyapámmal, apámmal még műveltük ezt a területet. Azóta se jártam erre, de vakon odatalálnék. Sajnos nagy- apámék nem érhették meg ezt a pillanatot.. — küzdött az emlékeivel Tárnok Ferenc.- Atyáson születtem, s egészen ‘72-ig itt is laktunk. Szegény nagyapámék, ha megérhették volna a mai napot, rendkívül boldogok lennének — mondja már a határ túloldalán, a kezembe nyomott pohárba cujkát öntő, jelenleg Nagyváradon élő Moldovan loan. A koccintásra Ghita Gheorghe is mellénk csapódik, akitől megtudjuk: legutóbb évekkel ezelőtt járt biharugrai rokonainál. Mint mondja, ha végleg nyitva maradna Cséffa és Geszt között a határ, biztosan gyakrabban megfordulna Magyarországon. A cséffai tanács, illetve a helyi testület egy részével visszakanyarodva a geszti sportpályára, már fenséges illatok úsznak a levegőben. Mindenki Vili bácsija, az ötven adagnyi marhalábszár- pörköltet kavargató Várkonyi András — az időjárásra is tekintettel - úgy fogalmaz, hűtő- folyadék gyanánt kortyolja a sört, két autogram osztása között. — A sózást teljesen a végére hagyom, hiszen az akadályozza a puhulást. A vörösbor is a végén kerül a pörköltbe - ad számot gasztronómiai jártasságáról, megtoldva azzal, hogy főként a szabadtűzi főzés mestere, a konyha az számára rabság. A színpadon R. Kárpáti Péter vezetésével talkshow veszi kezdetét, odébb Albert Dezső karnagy már a közelgő Kiss RamóÉlénk forgalom Az ideiglenes határátkelőhelyén szombaton 102 gépkocsiban 349 magyar állampolgár, illetve 50 román felségjelzésű gépjárműben 192 román személy útiokmányát ellenőrizték a magyar határrendészeti szervek - tájékoztatta lapunkat Tomonyiczka András határőr alezredes, a Kötegyáni Határrendészeti Kirendeltség határrendészeti osztályának vezetője. írásaink a Geszti Önkormányzat támogatásával készültek. Szerkesztette: Both Imre. Fotó: Kovács Erzsébet Köszönet érte! A határnyitás költségeit a települési önkormányzat biztosította. AIII. Geszti Nyárbúcsúztató Nap megrendezését támogatta, segítette: Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága Dél-alföldi Regionális Igazgatósága, Orosházi Határőr Igazgatóság Kötegyáni Határrendészeti Kirendeltsége, Sarkadi Rendőrkapitányság, Békés Megyei Állami Közútkezelő Kht. Sarkadi Üzemmérnöksége, Békéscsabai Előre FC Kft., B&T Irodatechnika, Leskovics Pirotechnika Kft., Securicor Rt., Family Frost, Gyula Város Önkormányzata Tűzoltó-parancsnoksága, Békés Megyei Hírlap, Toldi Miklós Vadásztársaság (Geszt), valamint a helyi és a szomszédos települések vállalkozói, akik számtalan tombolatárgyat ajánlottak fel, a főzőverseny résztvevői, illetve mindazok, akik munkájukkal hozzájárultak a rendezvény létrejöttéhez. Köszönet érte! na, Szabó Erika páros által produkálandó vidám, zenés gyermekműsor jegyében „hangol”. Öreg délutánba fordul az idő, amikor kiderül: a meghirdetett főzőversenyt - rokonokról lévén szó - megosztott első helyezéssel a Borsos Györgyné, Takács Mihály- né vezette csapat nyerte. Az egyre határtalanabb jókedv ellenére szinte érezhetően feszült várakozás előzte meg a Geszten ez ideig sohasem látott színvonalú tűzijátékot Határnyitás, nyárbúcsúztató: örömkönnynél és önfeledt szórakozással MAGYARORSZÄG RT. A Profi Magyarország Rt. felvételt hirdet Békéscsaba, Bartók Béla úti boltjába BOLTVEZETŐI MUNKAKÖR betöltésére. jelentkezés szakmai önéletrajz beküldésével: Profi Magyarország Rt., humánpolitikai osztály, 1097 Budapest, Könyves K. krt. 12-14. „„ újabb csúcsok Athén után ahol 5 K&H nyertes szurkolt a közös sikereké " akar 80% 10 kamatta 1 1 K&H lekötött betétek ... | nyerj utat Pekingbe! kösd le a pénzed rekord - kamatokkal, 3 hónapra nyerd meg az utazást a következő » olimpia helyszínére vagy a nyolc kerékpár egyikét —I 5600 Békéscsaba, Andrássy út 7. 5600 Békéscsaba, Szt István tér 5. 5700 Gyula, Megyeház u. 1. 5800 Mezőkovácsháza, Árpád u. 160. 5900 Orosháza, Szabadság tér 1. 5520 Szeghatom, Szabadság tér 2. 5540 Szarvas, Szabadság út 30. (06 66) 520 410 (06 66) 529 320 (06 66) 562 340 (06 68) 590 320 (06 68) 512 300 (06 66) 570 240 (06 66) 514 240 Jegyelővétel (fSMSÍ ' FRANKO FESZTIVÁL BÉKÉSCSABA,VÁROSI SPORTCSARNOK 2004. SZEPT. 18. (SZOMBAT) 20.00. GROOVEHOUSE MÁRIÓ • DINA IRIGY HŐNAUMIRIGY MC HAWER és a TEKKNŐ DÉJÁ-VU jegyek elővételben 550 Ft-ért kaphatók: BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP HIRDETÉSFELVÉTELI IRODÁJA (Békéscsaba, Munkácsy u. 4.), TERJESZTÉSI ÜGYNÖKSÉGE (Gyula, Rőfös udvar), VÁROSI SZERKESZTŐSÉGE (Orosháza, Kossuth u, 4-8), Intef-ftoß Centet Ktí. E fia (I TAT J A! y #BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP ) A ^MESMgii HÍRLAP Grátisz HIRDETÉSI TANÁCSADÓI: rí Filyó Katalin, telefon: (66) 527-254, (20) 9291-775. is- Gálné Schmidt Éva, telefon: 06 (20) 330-2158, (66) 527-258. m• Kiss Miklós, telefon: (66) 527-251, (30) 2685-813. Kmetykóné Molnár Márta, telefon: (68) 411-656, (30) 2492-033. *§• Palotás Zoltánné, telefon: (66) 527-253, (30) 9589-478. Fax: (66) 527-211 - www.bmMrlap.hu Tartós és hangulatos bútort az Ázsia Bútorházból Csécsei Pál arra is felhívta figyelmünket, hogy bár a rattan adja fő profiljukat, néhány éve bővítettek kaucsuk étkezőgarnitúrákkal és kültéri keményfa bútorokkal. Azoknak is érdemes tehát ellátogatniuk hozzájuk, akik ilyesmiben gondolkodnak. Egyébiránt legyen bármelyik termékükről szó, közvetlenül a gyártóktól szállítanak. A Karabuka Kft. folyamatos megújulását jelzi továbbá, hogy a közeljövőben kiegészülnek egy újabb irányvonallal, erről azonban még nem kívánt részleteket elárulni az üzletvezető, y Ázsia Bútorház A 44-es főút mellett, Kondoros és Kardos között. Tel./fax: (66) 29-29-38 Nyitva tartás: hétköznaponként 9-től 18-ig szombaton 9-től 13-ig A régi, jól ismert rattan, valamint keményfa bútorokkal várja vásárlóit szeptember elsején megnyílt új üzletében, de változatlanul a 44-es főút mellett, Kondoros és Kardos között az Ázsia Bútorház. A több mint tizenegy éves múltra visszatekintő Karabuka Kft. képviseletében Csécsei Pál üzletvezető elmondta, hogy az üzlet nevéből adódóan Indonéziából, Malajziából, Kínából származnak áruik.- Azt mondhatom, hogy az elmúlt esztendőkhöz hasonlóan, most is mindenki megtalálja nálunk a számítását, pénztárcája mélységétől függetlenül - fogalmazott az üzletvezető. A rattan bűtor egyértelmű előnyének rendkívüli tartóssága mellett azt tartja, hogy bárBő választék, vásárlóbarát árak. Ha a 44-esen autózunk, mindenféleképpen nézzünk be az üzletbe milyen helyiséget pillanatok alatt rendkívül hangulatossá tesznek ezek a tulajdonképpen egyszerűségüknek köszönhetően szép lakáskellékek. A változatlanul a 44-es főút közvetlen tőszomszédságában, Kondoros és Kardos között elhelyezkedő áruháznak visszatérő vásárlói vannak, akik tisztában vannak azzal, hogy folyamatosan bővülő választékuk magas — és nem elhanyagolható módon megfizethető - minőséget takar. Mint már említettük, a rattan termékek teljes kínálatát felvonultatják, és továbbra is rendelhetők az Ázsia Bútorházban speciálisan legyártott változatok a különböző kiegészítőkből, mint például az íróasztalokból, számítógépasztalokból, szekrényekből. A határnyitást Fábián Zsuzsanna geszti (balról), illetve Roman loan Sorin cséffai polgár- mester (jobbról) „főzte ki”. Felvételünkön Szőke Zoltán babgulyását „meózzák”.