Békés Megyei Hírlap, 2004. augusztus (59. évfolyam, 179-203. szám)
2004-08-09 / 185. szám
KÖRKÉP 2004. AUGUSZTUS 9., HÉTFŐ — 7. OLDAL MEGYEI Nem jobbak az utak új helyen, korszerű szolgáltatások — több olvasó Lengyel diákok az uszodában A Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében úszótáborban vesz részt városunkban harminc lengyel diák. Békéscsaba A gyerekek, akik a Myflenicei Svim-Art sportklub tagjai, két hétig vendégeskednek városunkban. A csoportot a békéscsabai Trefort Ágoston Villamos- és Fémipari Szakképző Iskola, valamint a Lengyel Nemzetiségi Ön- kormányzat hívta meg. A látogatás alapja az a sokéves jó kapcsolat, amely a békéscsabai szakközépiskola és a lengyel iskola között kialakult - tájékoztatott Máté László, a lengyel nemzetiségi önkormányzat elnökhelyettese, aki a békéscsabai szakközépiskola pedagógusa is. A lengyel diákok az itt töltött két hét alatt minden nap úszóedzéseken vesznek részt az Árpád fürdőben, valamint rövid látogatást tesznek Gyulán. M. K. Az év arca 2004 Többször felvetődött lapunk sms-rovatában is, hogy a rossz állapotú utak balesetveszélyesek. A közútkezelő illetékes nem sok jó hírrel szolgál: dolgoznak, de akadnak olyan szakaszok, amelyek sem idén, sem jövőre nem kerülnek sorra. Békéscsaba Az egyik leggyakoribb panasz a Mezőberényt Szarvassal összekötő utat érinti. Varga Zsolt, a Békés Megyei Közútkezelő Kht. osztályvezetője elmondta: ez egy kisforgalmú, három méter széles út, amin elsősorban mezőgazdasági gépek járnak. Ebben az évben nem várható lényeges változás, ám a legkritikusabb szakaszok helyreállítását megkezdik az anyagi lehetőségek fügvényében. A menetrend szerinti autóbuszok nem ezen a vonalon közlekednek, így diákok, munkába járó felnőttek idén és jövőre még biztosan kénytelenek Békéscsabán keresztül utazni. A Dévaványa-Gyomaendrőd közötti útszakasz sincs túl jó állapotban, itt azonban a versenytárgyalások lezárása után, ősszel dolgozni kezdenek. A legrosz- szabb állapotban lévjö szakaszokat felújítják. Ugyanez vonatkozik a Gyoma-Körösladány közötti útra is, de a Mezőkovács- háza-Kaszaper közötti útra is kivonulnak a munkagépek. Egymillió 225 ezer forintot nyertek a könyvtár számítógépparkjának felújítására Már lehet jelentkezni Az év arca országos modellkereső versenyre, amelyet idén immár tizennegyedik alkalommal rendeznek meg. ahou n?_. .renoiittfrsz: Békéscsaba- Tizenöt és 21 év közötti lányok jelentkezését várjuk, akik kedvet éreznek a modellkedéshez, fotokeresünk, akik el tudnak majd helyezkedni a modellszakmában - hangsúlyozta Martin Gábor fotóművész, a verseny kelet-magyarországi vezetője. A legtöbb, külföldön is sikenés magyar modell pályafutása ezzel a versenynyel indult. A jelentkezők közül mintegy húszán juthatnak a novemberi döntőbe, amelyet egy sminkesek, fodrászok és fotósok segítségével zajló szakmai felkészítés előz meg. A legjobbak Az év arca modellügynökséghez kerülnek, amely révén elindulhat karrierjük. Egészen október elejéig lehet nevezni, ami ez évben először ingyenes. A jelentkezéssel kapcsolatban bővebb felvilágosítást ad Martin Gábor a 06-30-388-2021-es telefon- számon^ s. z. Egyre több középiskolás és általános iskolás jár a könyvtárba, az internethasználatra sokszor előjegyzést kell felvenni, olyan nagy az érdeklődés. D-FOTÓt KOVÁCS ERZSÉBET Lökösháza egyik szép parkjának uradalmi épületében volt korábban a könyvtár. A környezet gyönyörű, az épület azonban igen lepusztult. Ott, biztonsági szempontok miatt, technikai fejlesztést sem lehetett már végrehajtani. Ezért is határozott úgy a képviselő-testület: költözzön el a könyvtár a művelődési házba. Lökösháza Az új helyszín minden szempontból előnyösebb. A régi épület dohos, vizes volt, ami nem tett jót a könyveknek. Ráadásul kissé ki is esett a hely a települési „körforgásból”, ezért kevesen látogatták.- A költözés ideje alatt, egy hónapig, zárva volt a könyvtár. Ez idő alatt sort kerítettünk a selejtezésre is, közel 2500 könyvet kellett kivonnunk, amik tartalmilag elavultak, illetve elhasználódtak az idők folyamán. A könyvtár megmaradt állománya több mint 8000 kiadványból áll - tudtuk meg Gáborné Deák Máriától, a művelődési ház és a könyvtár vezetőjétől.- Költözésünket sürgette, hogy az Informatikai és Hírközlési Minisztériumtól 1 millió 225 ezer forintot nyertünk, amiből két számítógépet vásároltunk nyomtatóval és fénymásolóval, valamint internethasználattal, így mi is bekapcsolódtunk az eMagyarország pont hálózatánőttek általában a bevásárlásuk előtti-utáni időben keresik fel a létesítményt. A felnőtt olvasók száma nemigen változott, azonban a beiratkozottak gyakrabban keresnek maguknak olvasnivalót. Egyre több középiskolás és általános iskolás is jár a könyvtárba, az internethasz- riálatra sokszor előjegyzést is fel kell venni, olyan nagy az érdeklődés. Nemrégiben televíziót is vásárolt a könyvtár, így többen, a közösség kedvéért még a Forma 1-es közvetítést is a könyvtárban nézik.- Minden pályázaton elindulunk, amin csak lehet, annak érdekében, hogy könyvtárunk minél sokszínűbb szolgáltatást kínáljon az olvasóknak — nyilatkozta Gáborné Deák Mária. A lökösházi könyvtárba ingyen iratkozhatnak be az olvasók. KOVÁCS ERIKA Bombázók Békés kék egén Információkat, fényképet, tárgyi emlékeket várunk Közeleg a nagy békéscsabai bombázás 60. évfordulója. Ennek alkalmából Kiss József, a Magyar Repüléstörténeti Társaság megyeszékhelyen élő tagja tanulmányt ír a '44 őszi helyi légi harcok eddig feldolgozatlan történetéről. Támogatást is kér hozzá: aki bármilyen információval, tárgyi emlékkel rendelkezik a témával kapcsolatban, szívesen veszi a segítséget Békéscsaba A lebombázott békéscsabai vasútállomás. (ARCHIV FELVÉTELI Még sokan emlékeznek az akkori bombázásokra, bár egyre inkább csak olyanok, akik fiatalon vagy gyerekként élték meg a borzalmakat. Az egyik legnagyobb támadás 1944. szeptember 21- én érte a megyét: angol és amerikai bombázók szinte elpusztították a békéscsabai vasútállomást és környékét, a tragédia közel száz halálos áldozatot követelt és nagyon sokan megsebesültek.- A téma tulajdonképpen feldolgozatlan — mondta Kiss József -, a földi harcokat 1969-ben Borús József írta meg Szabó Ferenccel közösen, a légi harcokról azonban semmilyen irodalom nincs. Kiss József legmegbízhatóbb forrásai között szerepelnek a csendőri jelentések, amelyek az ősz folyamán egy-egy lezuhant gépről adnak számot szűkszavúan. A téma feldolgozója szerint mintegy 15-20 repülőgép zuhant le megyénkben, amelyeknek alkatrészeit többnyire hasznosították a környékbeliek.- Gyerekkoromban számos olyan melléképületet láttam, amelynek az oldala még a különböző típusú gépek lemezeiből készültek. Nagyon kérek mindenkit - aki információval, fényképpel, esetleg bármilyen repülőalkatrészszel, tárgyi emlékkel Levélben, e-mailre (Információikat a Békés Megyei Hírlap szerkesztőségébe - 5600 Békéscsaba, pf.: 111. - várjuk „Bombázás" jeligére, vagy a vandlikj@axels.hu e-mail-címre, esetleg munkaidőben a (66) 527-341-es telefonszámra.) rendelkezik -, hogy a hatvanadik évforduló tájékára már nagyjából elkészülő tanulmányomhoz adjon segítséget. Az összegyűjtött tárgyakat a reptéren tennénk közszemlére. t 'A válogatásnál fontos szempont a fotogenitás. J FOTÓ: MARTIN QÁBOR gének és varVegyéni kisugárzásuk. Nem szépségversenyt ren- dezünj^-^jkább olyan lányokat Helyi alkotók mutatkoznak be A könyvtár új helyén, a művelődési házban, a következő hónapokban lehetőséget teremtenek a helyi alkotók bemutatkozásának is. Júliusban Hídvégi Gábor 18 festménye volt látható a könyvtárban. A fiatal alkotó civilben a MÁV dolgozója. A tárlaton tájképei, csendéletei, portréi láthatók. ba. A lakosság nagyon kedvezményes áron használhatja a berendezéseket és az internetet — fogalmazott1 Gáborné Deák Mária, akitől azt is 'íiíegtudtuk, a költözés hatására ugrásszerűen nőtt a könyvtár forgalma. A fel-