Békés Megyei Hírlap, 2004. augusztus (59. évfolyam, 179-203. szám)
2004-08-09 / 185. szám
4. OLDAL - 2004. AUGUSZTUS 9., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP Templomuk nem lesz pisai ferde torony! A helyi lelkészt is meglepték a ferdülésről szóló hírek Ferdül-e az okányi református templom tornya? — ez a kérdés foglalkoztatja manapság az észak-békési község lakóit Az egyik helyben lakó először úgy másfél évtizeddel ezelőtt vélt felfedezni némi ferdülést a templom tornyán. Lehet, hogy csak hallucináció áldozata, vagy mégis történhetett valami? A jelen állás szerint viszont az okányi templom tornya a közeljövőben aligha fog hasonlítani a pisai ferde toronyhoz. Okány — Az 1980-as évek végén lettem először figyelmes arra, hogy templomunk tornya a piactér felől nézve a templom épülete felé lejt. Ezt a tényt érzékelve minden irányból jobban megszemléltem a tornyot. Megfigyeléseim során arra a következtetésre jutottam, hogy északot kivéve a másik három égtáj irányából érzékelhető némi ferdülés. Az általam tapasztaltakat megosztottam településünk akkori református lelkészével is - közölte az Okányban élő Oláh Ferenc, aki az egyik országos lapban a napokban vetette fel az okányi templom ferdülésének tényét. Oláh Ferenc elmondta azt is: az 1775-ben épült templom vesztét is a süllyedés okozta. Az a templom annyira megsüllyedt, hogy 1799-ben új templomot kellett építeni Okányban. Tények a múltból Okány ma is álló templomának tornyát 1877-ben építették. Jelenlegi formájába 1927-ben épült újjá a templom. A reneszánsz stílusú épület beltere 20X10 méter. A három karzattal együtt összesen 720 ülőhely található benne. A torony magassága: 37,26 méter. A toronyban három harang végzi a hívogató és hírt adó szolgálatát. A kis harang 190 kilogramm, a középső 367,5 kilogramm, a nagy 601 kilogramm súlyú. Lakatos Zoltán okányi lelkipásztort is meglepték a helyi református templom ferdüléséről szóló hírek. Mint fotónkból kitűnik: az okányi templom stabilan áll. D-FOTÓi KOVÁCS ERZSÉBET Most persze nem ilyen súlyos a helyzet. A templomtorony ferdülésének tényét ottjártunkkor mi nem tapasztaltuk, s az Oláh Ferenc által érzékelt jelenséget a településen senki sem erősítette meg. — A torony ferdüléséről én nem tudok, és nem is tudhatok, mivel nincs ilyen elváltozás templomunk tornyán. Az viszont elképzelhető, hogy az 1775-ben, még vályogból készült templom helyett éppen a süllyedés, ferdülés miatt építettek téglából újat 1799-ben az okányiak - mondotta megkeresésünkre Lakatos Zoltán, az Okányi Református Egyházközség lelki- pásztora. Oláh Ferenc több tíz centis mozgást is felfedezni vél a templom tornyán.- Ha a templom tornyában van is mozgás, az a természetes határokon belüli, s nem nagyobb annál, mint amely az ilyen magas épületeknél fellelhető - válaszolta a felvetésre az okányi lelkipásztor. Lakatos Zoltán megemlítette: a mostanában szóba hozott feltételezett toronyferdülésnél sokkal fontosabb a templom felújítása. Az Okányi Református Egyházközség mintegy 50 milliós beruházást szeretne megvalósítani, amely révén kívülről és belülről is megújulna isten háza. A célra több pályázatot is benyújtottak, s bíznak azok a kedvező elbírálásában. Hiszen támogatások nélkül, önerőből az egyház nem tudna egy ilyen hatalmas beruházást megvalósítani. MAGYARI BARNA Ellenőrzött buszsofőrök: viselkedés, öltözet, vezetés A fővároshoz hasonlóan, a Körös Volán Rt járatain is ellenőrzik a sofőrök munkáját, s ha valaki vét a szabályok ellen, pénzbeli levonásra számíthat Ugyanakkor jutalom is jár, természetesen a balesetmentesen vezetőknek. Békéscsaba Szarvas Péter, a Körös Volán Rt. vezér- igazgatója elmondta, egy kézikönyv szabályozza, miképpen kell a sofőröknek munkájuk során eljárni. Az rt. közúti ellenőri csoportjának feladatkörébe tartozik ez az ellenőrzés is, éppúgy, mint a jegyek, bérletek kezelése. Figyelmük a gépkocsivezetők utasokkal való bánásmódján túl kiterjed öltözékükre, a közlekedési szabályok betartására, de arra is, hogy ne használják menet közben a mobiltelefont, ne dohányozzanak. Ha azt tapasztalja egy közúti ellenőr, hogy valamelyik kollégájuk megszegte a szabályzatot, akár többezer forintot is levonhatnak a vezető fizetéséből. A jellemző problémák között megemlítette a vezérigazgató, hogy valaki nem előírt tisztaságú öltözékben végezte munkáját, de olyan is volt, akit munkavégzés közbeni dohányzás miatt büntettek. A napokban történt, hogy az egyik gépkocsivezető, az előírtakkal ellentétben, rövid nadrágban végezte feladatát, ezt jegyzőkönyven rögzítették, a vétkes munkavállalót büntetésben részesítették. Mint a vezérigazgató hangsúlyozta, nagyon fontos, hogy szankcionálás esetén a kollektív szerződésben rögzítetteknek megfelelően, illetőleg munkajogilag törvényesen járjanak el. Az összképhez hozzátartozik, hogy a társaságnál nem csak büntetnek, hanem- szintén a kollektív szerződés alapján- minden évben kitüntetik azon gépkocsivezetőket, akik balesetmentesen teljesítik a meghatározott kilométerteljesítményt. Ezek az elismerések egymillió kilométer után járnak és tárgy-, valamint pénzjutalom is társul hozzájuk. Mindemellett rendszeres oktatásban részesítik a cégnél a gépkocsivezetőket és időszakosan személyiség- fejlesztő tréningeket is tartanak. POCSAJI RICHARD Megkérdeztük olvasóinkat Mi nem kapható pénzért? Horváth Sándomé, 39 éves, okányi lakos: — Szerintem az egészség az egyetlen olyan dolog, amelyet pénzért biztosan nem lehet megvenni. Az adott betegséget ugyanúgy megkaphatja a szegény és a gazdag, s tünetmentesen is leélheti szinte teljesen életét a csóró ugyanúgy, mint a többszörös milliomos. Személyes tapasztalatból tudom, hogy az orvosoknak sem mindig a pénz számít. Nem is olyan régen 6 hétig voltam kórházban. Mivel kevés pénzből élünk, nem tudtam nagy hálapénzeket adni, mégis nagyon kedvesen bántak velem, és mind az orvosok, mind a nővérek mindent megtettek gyógyulásomért. Juhos Mária, 24 éves, kertészszigeti lakos:- A tisztesség és a becsület biztosan nem vásárolható meg pénzért. Aki mégis „eladja" jellemét, nézetét, az már nem tisztességes, nem becsületes. Én elítélem az efféle embereket. Az egészség sem vásárolható meg, ám a gyógyítás már igen. Egyes helyeken bizony ma is előfordul, hogy az a beteg kap jobb kezelést, aki vastagabb borítékkal keresi fel az adott kórházat, vagy orvost. Sokan a boldogságot is képesek eladni. Szerintem, aki ezt megteszi, az igazán sohasem boldog, mert az igazi szerelem nem lehet pénz kérdése. Nyilasi Józsefné, 59 éves, okányi lakos:- Nem a pénzt kellene értékelni, hanem az embert. Ha így történne, akkor mások volnának az értékítéletek. Sajnos manapság a legtöbb embernek csak a pénz számít, ezért aztán a mai világban szinte minden megvásárolható. Talán az egészség az, amit ma még nem lehet megvenni. Külföldön viszont már ez is megvásárolható, hiszen több országban nem tiltja a törvény, hogy a gazdagabbak pénzt kínáljanak a szegényebbek egészséges és átültethető szerveiért. Továbbá, az igazi boldogság sem vásárolható meg, mert az kizárólag érzelemre épül. Kiss Margit, 44 éves, okányi lakos:- Az igazi emberi értékek sohasem lehetnek árucikkek. Ezért én azt mondom: a tisztesség, a becsület, a boldogság nem vehető meg. Aki ezeket mégis megpróbálja eladni, azt én elítélem. Az egészség szintén olyan dolog, amely nem csupán pénz kérdése. Persze akinek több pénze van, az könnyebben él egészséges életet, de egy szegény ember is lehet egészséges. A legnagyobb gond az, hogy akinek sok pénze van, azt hiszi, mindent megvehet. Ha manapság nem az anyagiak lennének a meghatározók, akkor sokkal nyu- godtabban élhetnénk. m.b. D-FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET A GDP ES A REÁLBÉREK ÉVES NÖVEKEDÉSE 14 (százalék) 12 10 8 6 Kishírek Békés megyéből BÉKÉSCSABA, (o) Az adóhivatal honlapján - www.apeh.hu - letölthető azoknak a civil szervezeteknek a listája, amelyek az 1 százalékos személyi jövedelemadó felajánlásokból részesültek. Megtudhatjuk azt is, hogy melyik szervezet mekkora ösz- szeget kapott. BÉKÉSCSABA, (o) A Növény- és Talajvédelmi Szolgálat honlapján megtalálhatók a növényvédelmi és talajvédelmi felügyelők elérhetőségei, köztük a Békés megyeieké is. BÉKÉSSÁMSON. (cs) A nyári szünet ellenére az iskola nem mondható csendesnek. Az önkormányzat karbantartói az osztálytermekben a parkettát csiszolják és lakkozzák. A régi székekre új kárpitot húznak. Befejeződött a tantermek tisztasági meszeíése. CSANÁDAPÁCA. (cs) A felmérések szerint az apácaiak közül kétezren vallják magukat katolikusnak. Ennek a számnak a 6-7 százaléka aktív hitgyakorló. Ám a községben ennél jóval többen vannak, akik a katolikus egyházat támogatják, segítik. CSANÁDAPÁCA. (cs) Irány az unió! címmel Csillebércen rendezték meg a regionális vetélkedősorozat döntőjét. Az apácai diákok 5 tagú csapata (4 diák és egy felnőtt) nem talált legyőzőre, az országos döntőbe jutott a gárda. Számukra a nyár a felkészülés jegyében telt: július utolsó napjaiban rendezték ugyanis az országos döntőt, ahol az apácai diákok az előkelő 4. helyet szerezték meg. Minden csapattag egy mobiltelefont kapott, az iskola pedig egy számítógéppel lett gazdagabb. CSORVÁS. (cs) A jogszabályi előírásoknak megfelelően nagykorúak részére rendszeres támogatást saját jogon folyósít az önkormányzat (2003 decemberéig 43-an részesültek ebben). A rendszeres gyermekvédelmi támogatásra való jogosultságot felülvizsgálják, tavaly 279 családnál végezték ez el. DÉVAVÁNYA. (i) A dévaványai Ványai Ambrus Általános Iskola is tagja a Sárréti Iskolaszövetségnek. Ez a szakmai társulás a helyi iskolafejlesztési elképzeléseket fogja össze, valamint a társult iskolák pedagógiai munkáját segíti. Kiss Gábor ványai iskolaigazgató kezdeményezésére pedig az ecsegfalvi, a körösladányi, a gyomaendrődi, a szeghalmi és a ványai iskolaigazgatók negyedévente megosztják egymással tapasztalataikat, információikat. ELEK. (ke) Jutalomüdülésen vett részt 15 eleki hittanos diák a Vas megyei Csepregen. A gyerekeket a helyi Szent Miklós-templom plébániáján szállásolták el. A hatnapos nyaralás során a résztvevők bejárták Csepreg környékét is. GÁDOROS, (cs) Negyven nyolcadikos búcsúzott az általános iskolájától. Pályaválasztásuk sikeresnek bizonyult, kilencen gimnáziumba, szak- középiskolába 22, szakmunkásképzőbe 9 diák nyert felvételt. A szülők és a pedagógusok örömmel vették, hogy a gyerekek zöme érettségit adó középiskolát választott. GERENDÁS, (cs) Tótkomlós gesztorságával a község részt kíván venni a komlósi központtal létrehozandó központi orvosi ügyeleti rendszerben. Az önkormányzat vállalta 2004-re a feladatvállalásra és a vállalkozás számára a 20 forint/lakos/hó hozzájárulást és az egyösszegű, 100 ezer forintos eszközbeszerzési támogatást. KÖRÖSLADÁNY. (i) A körösladányi posta 12 dolgozóval működik. Ez intézménynél hatan szellemi, szintén hatan fizikai munkát végeznek. Mindannyian szakképzettek, a három általános iskolai végzettséggel rendelkező alkalmazott is elvégezte a munkaköre ellátásához szükséges postai tanfolyamot. OKÁNY. (i) Okányban a község vezetése mindent elkövet annak érdekében, hogy javuljanak a helyi közlekedés feltételei. A járda- és útépítéseket az önkormányzat kiemelten kezeli. Közmunkások és közcélú munkások bevonásával az idei évben 1 kilométer betonjárda épült Okányban. A földutak állapotának javítása érdekében útalapokat készített az önkormányzat. OROSHÁZA, (cs) A Cinkusiak Baráti Köre rangos előadókat hív rendezvényeire. Az Olvasókörök Szövetsége az ősszel kihelyezett küldöttgyűlését rendezi meg Cinkuson. Ekkor avatja fel Lezsák Sándor — valaha ő is tanító volt — az 1949-ben betiltott (belügyminiszteri rendelettel az összes olvasókört megszűntették az országban) cinkusi olvasókör egykori épületén elhelyezendő emléktáblát. OROSHÁZA, (cs) A József Attila Általános Iskola tanulóinak a létszáma a tanév végén 560 volt. A létszám csökkent, mert 14 diák távozott. Közülük öten más településre költöztek. Helyben, másik iskolába került 6 tanuló, egy diák betöltötte a 16. életévét, ketten pedig külföldre távoztak. Az iskolába 12 új tanuló érkezett. SZARVAS, (cs) Van üzemeltetője az új sportcsarnoknak. A város valamennyi sportlétesítményét felügyelő és gondozó Komép Városgazdálkodási Kft. kapott megbízást erre a feladatra a képviselő-testülettől. Információink szerint az új létesítmény nemcsak az iskolai, hanem a tömegsportot is szolgálja. SZARVAS, (cs) A Szarvasi Többcélú Kistérségi Társulás 120 millió forintra pályázik, ennek érdekében az alapító okiratot módosították a képviselők legutóbbi ülésükön. Döntöttek a város geotermikus fűtőműrendszerének a további működtetéséről is. SZEGHALOM, (i) A Felina International AG 14 leányvállalata összesen 1000 dolgozót foglalkoztat Európában. A legnagyobb európai Felina-gyár Szeghalmon működik. A Sárrét fővárosában ma már több mint 500 embernek biztosít megélhetést a Felina Hungária Kft. helyi gyára. TÓTKOMLÓS, (cs) A református gyülekezetét a Komlósra betelepülők és a felvidéki kitelepítettek alapították. Istentiszteleteken 10-20 hívő jelenik meg, egyházfenntartást 110 tótkom- lósi fizet. A presbiterek nagyon aktívak a városban.