Békés Megyei Hírlap, 2004. augusztus (59. évfolyam, 179-203. szám)

2004-08-26 / 199. szám

4. OLDAL — 2004. AUGUSZTUS 26., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KORKÉP Az adott helyzetben kell megtalálni a boldogulást Megkérdeztük olvasóinkat A parlagfű elleni védekezésről Dr. Maróthy László legszebb ünnepét töltötte a Sárrét fővárosában Dr. Maróthy László, Ma­gyarország 1984-87 közötti miniszterelnök-helyettesét a napokban díszpolgárává fogadta Szeghalom. Az egy­kori ismert politikussal — aki ma már nyugdíjasként éli mindennapjait — a szeg­halmi ünnepségen beszél­gettünk. Szeghalom- Mit jelent önnek ez a dísz­polgári dm így, 14 esztendő­vel a rendszerváltás után? - kérdeztük dr. Maróthy Lász­lót. — Először meglepett a hír. Azok közül, akik az én isme­reteim szerint Szeghalomért az utóbbi évtizedekben sokat tettek, többen vagyunk ilye­nek. Tudom én a politikumát is ennek. Az eredeti értékek a napi politikai pofozkodások, sárdobálások és bicskázások mellett is mindig visszakerül­nek a valós helyükre. Az itteni ember is a maga józan gondol­kodásával mindig helyre teszi a dolgokat. Ha háború, ha for­radalom volt, aratni, vetni kel­lett, a kenyérre szükség volt, ezek az ember alapvető lét- szükségletei. Tizennégy évvel a rendszerváltást követően nem gondoltam és nem is vár­tam erre az elismerésre. De most ez a legszebb augusztus 20., amelyet Szeghalmon töltök.- Ön 20 esztendővel ezelőtt itt volt akkor is, amikor Szeghalmot várossá avatták, és részese az áprilisi jubileu­mi ünnepségnek. Milyen változásokat Nehéz lesz Maróthy Lászlónak behoznia a sok mulasztást, amelyet munkája miatt pótolhat. lát azóta, s mi az, ami még megma­radt a mákból?- Szeghalom saját hibáján kívül több téren nagyon nehéz helyzetbe került. Trianonnal kiesett egy virág­zó gazdasági körzetből. Korábban sem volt itt könnyű élni, de onnantól kezdve még nehezebbé, küzdelme­sebbé vált az élet. Mindig az adott helyzetben kell megtalálni a boldo­gulást. Húsz évvel ezelőtt ide komoly ipar települt. Két évtized után azt lá­tom, a rendelkezésre álló le­hetőségeket keresik, kutat­ják, azokat meg tudják ra­IA mozgalmas életpálya A ma 62. életévében járó dr. Maróthy László Szeghalmon született, s a helyi Péter András Gimnáziumban érettségizett. A Gödöllői Agrár- tudományi Egyetemen diplomázott, majd az egyetemen tanított. Politikai pályafutása az MSZMP Szentendre város első titkáraként kez­dődött. Folyamatosan előbbre lépve, hosszú I időn át a hazai politikai vezetés meghatározó, fontos személyiségeként tevékenykedett. Há­rom éven át volt miniszterelnök-helyettes, 1987-89 között pedig a környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszteri tisztséget töltötte be. Politikai tevékenysége során mindig szívügy­ének tekintette Szeghalom fejlődését. A rend­szerváltást követően az Urál menti Tatárföldön, az ottani kormány tanácsadójaként dolgozott. gadni, s szépen fejlődik a város.- Mostanában, a rend­szerváltás után mivel foglal­kozott, hogyan telnek a nap­jai?- A rendszerváltást köve­tően kint dolgoztam Tatár­földön. Az egy munkával teli hosszú periódus volt. Most pedig már 4 éve nyugdíjas vagyok, s próbálom behozni mindazt, amire korábban ke­vesebb időm jutott. Minde­nekelőtt több időt töltök a családdal. Fővárosi lakos vagyok, de a Balaton közelében van egy tanyám. Nyaranta legtöbbet ott kertészkedem, gyümölcsöt, szőlőt termesztek, s hor­gászom. MAOYARI BARNA A karbantartás megtörtént Iskolák felkészítése az új tanévre A nyári szünetben folyamat­ban vannak, illetve az új tan­évkezdéssel hamarosan be is fejeződnek a békési óvodák, iskolák felújításai, karbantar­tási munkálatai. A festésen- mázoláson kívül egyes intéz­mények épületein nagyobb munkálatokat is végeztek. Békés Az önkormányzati fenntartású ál­talános iskolák (Eötvös József, Karacs Teréz, Dr. Hepp Ferenc Ál­talános Iskolaj idén először saját költségvetésükben kapták meg azt a 9,5 millió forintot, amit leg­főképp festésre, mázolásra költe­nek, illetve költöttek a nyári szü­net alatt. Ezek felhasználásáról az intézmények döntöttek, saját ha­táskörükben. Az önkormányzati nevelési intézményekben még a következő munkálatokat végez­ték el, amelyek a fenti összegen kívül szerepelnek az idei költség­vetésben. Az Eötvös József Általá­nos Iskola és a Vári Művelődési Központ épületén szükséges tető és homlokzat helyreállítására 337 ezer forintot különítettek el. Elké­szült a Speciális Általános Iskola tetőszigetelése is, illetve már ta­vasszal beszereztek egy gőzüstöt a Karacs Teréz Általános Iskola konyhájára, egymillió 300 ezer forint értékben. A nyáron került sor az Eötvös József Általános Is­kola régi épületében található osz­tálytermek új PVC-burkolattal va­ló felújítására, amelyre egymillió 200 ezer forint állt rendelkezésre. A Jantyik utcai óvodában burko­lat-hiányosságok megszüntetésé­re 480 ezer forint, a Rákóczi úti bölcsődében lévő homokozó és pancsoló helyreállítására egymil­lió 440 ezer forint állt rendelke­zésre. Mindezeken kívül folya­matban van a Karacs Teréz Általá­nos Iskola kerítésének javítása, építése is. _________h. cs. Ig azgatót választottak Újabb öt évre szavazott bizalmat a pusztaottlakai képviselő-testület Paulik Ferencnének, aki hat éve irá­nyítja a helyi általános iskola nevelési­oktatási munkájáL PuSZTAOTTLAKA Az augusztus 24-én délután megtartott ön- kormányzati ülés egyik legfontosabb napi­rendi pontja az iskola igazgatójának meg­választása volt. Az intézmény vezetőjének ugyanis lejárt a mandátuma, a vezetői ál­lás betöltését ezért hirdette meg az önkor­mányzat. A posztra mindössze egy pályázó je­lentkezett: Paulik Ferencné, aki hat éve igazgatja a pusztaottlakai általános isko­lát. A jelölt pályázati anyagát az augusz­tus 17-én megtartott munkahelyi érte­kezleten a dolgozók és a szülői munka- közösség is véleményezték. A tantestület tagjai közül mindössze egy pedagógus nem támogatta az igazgatónő újraválasz­tását, a technikai dolgozók és a szülői munkaközösség is egyöntetűleg Paulik Ferencné mellé álltak — sorolta az előz­ményeket Szabó Miklós, Pusztaottlaka polgármestere. A polgármester arról is beszélt, az el­múlt években bizonyított az igazgatónő. Korrekt, zökkenőmentes együttműködés alakult ki az iskolavezetés és a polgármes­teri hivatal között. A képviselő-testület több hozzászólója is ezt a véleményt erő­sítette meg. A helyi román kisebbségi önkormány­zat többségi (2:1 arányú) véleménye ellen­ben az volt, hogy mivel egy pályázó jelent­kezett, ezért Paulik Ferencné kinevezését csak úgy tudják támogatni, ha egy évre bízzák meg az igazgatói feladatok ellátásá­val a román nyelvet is oktató intézmény élére és jövőre újabb pályázatot írnak ki. A kisebbségi önkormányzat véleményét az elnök, s egyben települési önkormányzati képviselő, Vigyikán Mihály ismertette. A testület végül zárt ajtók mögött dön­tött a kinevezésről. Mint megtudtuk, 5:1 arányban további öt évre bizalmat szavaz­tak Paulik Ferencnének. A régi-új igazgató hozzászólásában ki­emelte: fontos feladatnak tartja a költségmeg­takarítást, mivel tisztában van vele, hogy az állami forintok mellé az önkormányzatnak nagyjából ugyanannyit kell hozzátennie. KOVÁCS ERIKA Tóth Sándomé, 32 éves, sarkadi közmunkás:- Tudom, hogy milyen kelle­metlen allergiásnak lenni, hiszen két gyermekem közül a kisebbik éppen most nőtte ki a kézi poratka okozta allergiáját. Az allergia ha­zánkban is sajnos valódi népbeteg­ség, mindennapi életünk megkeserítője. Csökkenti a teljesítőképességet, alvászavarhoz, kimerültség­hez vezethet. Azzal is tisztában vagyok, hogy a parlagfű irtására a kézi gyomlálás a leghatéko­nyabb módszer, s éppen ezért saját környezetem­ben rendszeresen irtom az allergiaokozó gyomnö­vényeket, így a parlagfüvet is. Kovács Károlyné, 59 éves, sar­kadi nyugdíjas:- Azon szerencsés emberek kö­zé tartozom, akinek még a közvet­len környezetében sincs allergiás. Ez pedig ma már ritkaságszámba megy, hiszen éppen a napokban hallottam, hogy Magyarország la­kosságának 30 százalékát érinti az allergia. Ugyan­ezen műsorban hangzott el az is, hogy a szakem­berek évente 100-150 ezer új beteggel számolnak, ami elkeserítő. Véleményem szerint ebben az is szerepet játszhat, hogy a megváltozott életmódból eredően egyre gyengébb az emberek immunrend­szere. Meg talán a természet egyensúlya is megbil­lent. Rácz Szilárd Zsolt, 29 éves, sarkadi foglalkoztatásszervező:- Magam is allergiás vagyok, bár szerencsére nem a parlagfűre. Igen kellemetlen dolog az, amikor folyik az ember orra, tüsszög, visz­ket a torka meg a szeme. Éppen ezért, esküdt ellensége vagyok az allergén gyomnövényeknek, ahol csak tehetem, ir­tom őket. Meglátásom szerint, mindenki csak a sa­ját portáját, területét kellene hogy rendben tartsa, kaszálja, s máris lényegesen javulna a helyzet. Foglalkoztatásszervezőként, ha áttételesen is, de a közterületek karbantartásáért is tudok tenni, hi­szen számos közmunkaprogram célozza meg a parlagfű-mentesítést. Bállá Irén, 41 éves, sarkadi ban­ki dolgozó:- Tavaly derült ki, hogy sajnála­tos módon magam is e népbetegség áldozatául estem, allergiás vagyok a parlagfűre. A gyógyszeres kezelés valamelyest enyhít a gondjaimon, de annak is tudatában vagyok, hogy az pusztán tüneti kezelés, az okozatot orvo­solja, nem az okokat szünteti meg. Az allergia az egész életvitelre kedvezőtlen kihatással van, hi­szen csökkenti a teljesítőképességet. Érthető hát, hogy szívből örülök a különböző parlagfű-mente- sítő akcióknak, s úgy ítélem meg, az egészségügyi kormányzat még jelentősebb összegekkel kellene támogassa a parlagfűirtást. b. i. D-FOTÓi KOVÁCS ERZSÉBET Kishírek Békés megyéből BÉKÉS, (a) A Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács aktuális pályázatai közül kettőre nyújt be pályázatot a város. Egyikkel a Jantyik Mátyás Mú­zeum további felújítási munkálataira, a másikkal közmunkához szükséges eszközök beszerzésére nyerhet pénzt Békés önkormányzata. BÉKÉS, (a) A képviselő-testület helyi jelentőségű védett természeti területté nyilvánította a Kettős-Körös dánfoki területén elhelyezkedő duzzasztómű környékét. A program célja, hogy az oda tervezett kishajó-átemelő és kikö­tő megépítésével ne sérüljön a Körös- vidéki természet jelenlegi állapota. BÉKÉSCSABA, (y) A Munkácsy Mi­hály Emlékház udvarán, a régi cseléd­házban és a faházban műtermeket alakított ki az önkormányzat. Itt dol­gozik Lipták Pál, festő, grafikus, Mé­száros Attila szobrász és Lonovics László, grafikus, festő. BÉKÉSSZENTANDRÁS. (j) Össze sen több mint 180-an vettek részt a nagyközségben idén megtartott két véradáson. A szentandrási véradók száma folyamatosan növekszik, évről évre egyre többen nyújtanak segítsé­get a rászoruló beteg embereknek. DOBOZ, (b) Kedvező elbírálás esetén 42 millió 584 ezer 686 forint bruttó bekerülési költségből épülhet ki a he­lyi általános iskolában az informatikai infrastruktúra. E cél megvalósítása ér­dekében a települési önkormányzat 40 millió 455 ezer 452 forintot igé­nyelt a Regionális Operatív Program­ból, a szükséges saját erő 60 százalé­kát pedig a Belügyminisztérium ön­erő alapjából szeretnék elnyerni. DOBOZ, (b) Az óvodai tálalókonyhá­kat a HACCP minőségbiztosítási rend­szer előírásainak megfelelően alakítja át, ehhez a települési önkormányzat a Békés Megyei Területfejlesztési Ta­nács céljellegű decentralizált kereté­ből (CÉDE) 10 millió 93 ezer 848 fo­rint támogatást nyert. Ehhez saját erőként 2 millió 523 ezer 462 forintot társítanak. DOMBEGYHÁZ. (1) Dombegyház nagyközség önkormányzata megvásá­rolta a Határőrség Országos Parancs­noksága által zártkörű árverésen meghirdetett Dombegyház, Kossuth utca 1/b szám alatti szolgálati lakást 2 millió 640 ezer forint értékben, mely ezáltal a település önkormányzati va­gyonát gyarapítja. CSÁRDASZÁLLÁS, (a) A helyi isko­la és óvoda éves karbantartása a na­pokban fejeződött be, melyet köz­munkások által végeztetett Csárda- szállás önkormányzata. KUNÁGOTA. (1) Kunágota gesztor­ságával és a környező 11 település csatlakozásával idén létrejött egy közhasznú kistérségi együttműkö­dés, melynek célja a dél-békési tér­ségben keletkező kommunális hulla­dék öszszegyűjtése és szervezett szállítása egy Kunágotán létesítendő átrakó állomásra. A tervek szerint itt válogatják majd a szemetet, amit to­vábbszállítanak a békéscsabai hulla­déklerakóba. MEDGYESBODZÁS. (ke) Az au gusztus 20-ai ünnepi szentmise után templomi koncertet adott Medgyes- bodzáson a tótkomlósi diáklány, Suta Edit. Az ifjú hölgy párhuzamosan járt a Békéscsabai Evangélikus Gimnázi­umba és a Bartók Béla Művészeti Szakközépiskolába. Nyáron érettségi­zett. A besztercebányai művészeti fő­iskolára felvételizett, ahonnan várha­tóan októberben kapja meg az értesí­tést, hallgatói sorába fogadta-e az in­tézmény. NAGYBÁNHEGYES. (1) Nagybánhe- gyesen a Széchenyi turizmusfejleszté­si program keretében pályázati támo­gatást nyertek a község turisztikai fej­lesztéseit megalapozó megvalósítható­sági tanulmányok elkészítésére. Nem­rég elkészült a terv, amely a termál­fürdő fejlesztését és a kapcsolódó szálláshelyek kialakítását foglalja ma­gában. A beruházás 6,8 millió forint, melynek tervezéséhez 2,7 milliót ka­pott a település. NAGYKAMARÁS. (1) A nagykama- rási képviselő-testület a községi piac megvalósítására szeretne pályázati forrást biztosítani. Mivel jelenleg nincs hivatalosan elfogadott piactér a településen, ezért keresik a lehetősé­gét a község központjában létreho­zandó új, az uniós normáknak is megfelelő árusító hely kialakításának. ÖRMÉNYKÚT, (j) Az ötszáz lakosú kistelepülésen is igen sok lakásban van vezetékes telefon. Akik azonban nem rendelkeznek telefonvonallal, azok számára a belterületen egy, a külterületen pedig két nyilvános ké­szülék áll rendelkezésre. SARKAD, (b) Gondozott környeze­tünkért címmel hirdetett városszépítő akciót Sarkad vezetése. A pályázaton nyertes utcaközösségek ötven, har­minc, illetve tizenötezer forintos nö­vénytelepítési támogatással gazdagod­nak. SARKAD, (b) A testület legutóbbi ülésén a városatyák úgy határoztak: a Kossuth utcai 15 lakásos, költségalapú bérlakástömb, illetve a fecskeház ese­tében egyaránt a bérleti díj 40 százalé­kát különítik el felújítási, fejlesztési alapként. SARKAD, (b) A városatyák elfogad­va az Ady Endré-Bay Zoltán Gimná­zium, Postaforgalmi és Informatikai Szakképző Iskola kezelésében lévő, könyvtárként üzemelő óépület érin­tésvédelmi, szabványossági felülvizs­gálatáról szóló jelentést, az erősára­mú hálózat azonnali felújítására 1 millió forint biztosítását szavazták meg. SZARVAS, (j) Újabb idősklubot sze­retne kialakítani az önkormányzat a városban, mégpedig a zöldpázsiti ré­szen. Jelenleg négy hasonló klub mű­ködik a településen, ebből kettő a kül­területen, Ezüstszőlőben, illetve a Mótyói-szőlőkben. Az önkormányzat a közelmúltban az „Idősbarát önkor­mányzat” pályázat keretében egymil­lió forintra nyújtott be igényt, melyet az idősek klubjainak működtetésére kívánnak fordítani. TÓTKOMLÓS, (cs) Megjelent a Komlósi Hírmondó legfrissebb száma. Ebben bemutatkozik a 35. születés­napját ünneplő tótkomlósi gyermek- és ifjúsági fúvószenekar, a védőnők az anyatej világnapjáról számolnak be. A parlagfű irtására szervezett ak­ció győzteseit is megismerhetik a lap olvasói.

Next

/
Thumbnails
Contents