Békés Megyei Hírlap, 2004. augusztus (59. évfolyam, 179-203. szám)

2004-08-24 / 197. szám

6. OLDAL - 2004. AUGUSZTUS 24., KEDD KÉK TÜKÖR ________Röviden________ KÓ RHÁZBA VITTÉK, (c) Gyomaendrőd és Szarvas között tehergépkocsi borult árokba teg­napelőtt. A szerelvényt vezető túrkevei férfi Gyomaendrőd irá­nyából tartott Szarvas felé, ami­kor ismeretlen okból elvesztette uralmát járműve felett és az útmenti árokba borult. A férfit súlyos sérülésekkel vitték kór­házba. Az anyagi kár 300 ezer forint. A BICIKLIS BÁNTA, (c) Szombaton Szarvason, a De­ák utca és a Vasút utca ke­reszteződésében történt bal­eset. Egy szarvasi férfi kerék­párjával a Deák utcán hajtott. Amikor azonban a Vasút ut­cai kereszteződéshez ért, nem adott elsőbbséget a neki balról érkező személyautó­nak. A gépkocsi elsodorta a kerékpáros férfit, aki nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. NYITOTT GARÁZSBÓL, (c) Békéscsabán, a Kvasz András utcában vasárnapra virradóra ismeretlen tettes bemászott az egyik családi ház udvarára és a nyitott garázsból italokat, kon- zerveket, valamint tisztítósze­reket vitt el. A kár 20 ezer fo­rint. PÉKÁRUT, (c) A minap be­törtek Gyomaendrődön, az Endrődi utcában lévő kenye­res fabódéba. Az ismeretlen tettes az ajtót feszítette ki, és a bódéból pékárut zsákmá­nyolt. ÖSSZEÜTKÖZTEK, (c) Pén­teken délután Szabadkígyó­son, az Árpád utca és az Ókígyósi utca kereszteződésé­ben egy kerékpáros férfi nem adott elsőbbséget egy Opel Kadettot vezető nőnek. Az au­tó és a kerékpáros összeüt­köztek. A 68 éves biciklis a balesetben súlyosan megsé­rült. Papíron volt üres A Szerbia felől Kelebián keresz­tül belépő tehervonatot ellen­őrizték a Tompái Vámhivatal munkatársai. Az egyik szerel­vény papíron ugyan üres volt, a valóságban azonban papírral volt tele. A vámosok az elvileg üres vagonban összesen 36 raklap, vagyis 10 800 csomag fénymásolópapírt találtak, ami­nek az értéke megközelíti a 10 millió forintot. Az ügyben is­meretlen tettes ellen indítottak eljárást csempészet bűntett el­követésének alapos gyanúja miatt. A vámosok a nagy meny- nyiségű fénymásolópapírt le­foglalták. _____ K. E. Mi ndennap riadó a reptéren Mentési gyakorlat Ferihegyen. A szolgálatparancsnok kreativitásától függ a feladat fotói ferihegyi katasztrófavédelem Bombarobbantással fenyegette meg a repülőteret egy férfi va­sárnap este. A vecsési gyanúsítottat elfogta a rendőrség. A tele­fonáló nem csak a tűzszerészeknek adott feladatot, a szerkezet keresésére irányuló munka biztosításában a reptéri tűzoltók is részt vettek. Munkájukról Sóti Józseffel, a Ferihegyi Kataszt­rófavédelmi Igazgatóság helyettes vezetőjével beszélgettünk. Budapest- Mikor volt utoljára olyan eset, amikor a reptéri tűzoltóknak nem csak biztosítaniuk kellett egy-egy helyszínt, hanem közbe is kellett avatkozniuk?- 1993-ban egy Cessna gyulladt ki, illetve tört teljesen össze, mi­vel gyakorlórepülés közben olyan helyzetet teremtett a kéttagú sze­mélyzet, amelyből már csak a tűzoltók menthették ki őket. A tűz megfékezése, eloltása ebben az esetben 72 másodpercet vett igénybe, ami nagyon jó időnek te­kinthető. Azelőtt 1975-ben volt egy másik, az előzőnél sokkal sú­lyosabb eset. Akkor Berlinből jött egy Il-18-as, amely sikertelen át- startolás miatt lezuhant. A gépen csak a kilenctagú személyzet tar­tózkodott, mindannyian életüket vesztették a balesetben. Szeren­csére az utóbbi években nem tör­tént olyan esemény, amikor ko­molyabb beavatkozásra került volna sor.- Hány reptéri tűzoltó van?- Az igazgatóság létszáma 137, közülük készenlétben és tényle­ges tűzoltóként 113-an felválta őr­zik a repülőtér dolgozóinak és utasainak a biztonságát. Ők 24 órát dolgoznak, majd 48-at pihen­nek. A többiek főként adminiszt­ratív feladatokat látnak el, és a hi­vatalos munkaidőben végzik a munkájukat.- Hogyan néz ki egy napjuk?- Reggel hét óra előtt öt perccel van váltás. A munkatársakat a Budapest Airport Rt. buszai vi­szik a bázisra. Két készenléti he­lyünk és egy fő bázisunk van, ahol nyolc órakor van a szokásos reggeli eligazítás, és vasárnap ki­vételével szinte mindennap van gyakorlat. Többnyire a szolgálat­parancsnok kreativitásától tettük függővé, hogy milyen feladatokat ad a munkatársaknak. Választhat a helyismereti, a szerelési, a be- gyakorló, vagy akár a tréninggé­pünknél oltási gyakorlatot is. A jogszabályi előírások szerinti pa­rancsnoki ellenőrző gyakorlatot félévenként, begyakorlót pedig negyedévenként kell tartani, de nálunk ennél lóval több van.- Mennyi idő alatt kell a hely­színre érniük?- A repülőtér területén belül két perc áll rendelkezésünkre, hogy beavatkozzunk, és az adott géptípusra előírt oltóanyag­mennyiség és oldatintenzitás felé­vel megkezdjük az oltást. Továb­bi egy percünk van arra, hogy a többi szerrel is a helyszínen le­gyünk. Ebben az időtartamban nem feltétlenül van mentés. Azt azért meg kell jegyezni, hogy ha baj van, akkor azt általában már a levegőből jelzik, így mire az érin­tett gép a földre ér, már mi is ott lehetünk a helyszínen. Összesen 12 készenléti gépjárművünk van, ebből négy nagy teljesítményű, 11 ezer literes tartállyal.- Mit tudnak tenni a pánikba esett utasokkal?- Különböző tanfolyamokon, előadásokon tanulják munkatár­saink, hogyan kell fellépniük az utasokkal szemben és mit kell tenniük, hogyan kell szólniuk a pánikba esettekhez.- Kihívás a repülőtéren tűzoltó­nak lenni?- Most már talán az. Az elmúlt évtizedekben a reptéri tűzoltóság nem volt olyan frekventált terület, mint most. Mi is a szolgálati tör­vény alá tartozunk, így a fizetés ugyanannyi, mint a hivatásos Sóti József: „Óriási a kihívás” Bombával fenyegetett Rövid időn belül azonosította a rendőrség azt a férfit, aki bom­barobbantással fenyegette meg a Ferihegyi repülőteret. A rendőr­ségnek vasárnap este tíz óra után jelezték, hogy bombafenyegetés érkezett a 104-es segélyhívó tele­fonszámra. A telefonáló csak any- nyit mondott, hogy másnap, azaz hétfőn „bomba lesz a Ferihegy ll-n”. A rendőrök rövid időn belül megállapították, hogy a hívás egy mobiltelefonról érkezett, s a ké­szüléket tulajdonosának egyik hozzátartozója, egy vecsési férfi használja. Az 57 éves feltételezett fenyegetőt még az éjszaka elő is állították, majd a Repülőtéri Biz­tonsági Szolgálat Bűnügyi Osztá­lyán eljárást indítottak vele szem­ben, közveszéllyel való fenyege­tés gyanúja miatt. A férfi szabadlá­bon védekezhet. tűzoltóságoknál. A reptéri tűzol­tói munkának ugyanaz a vonz­ereje, mint az ellenütője. Olyan munkahely ez, ahol ha esemény történik, az óriási kihívás, ugyan­akkor tűzoltói szempontból a tényleges beavatkozás igen kevés. Tapasztaltuk, hogy az önkor­mányzati tűzoltóságoknak még mindig van elszívóerejük, mivel a tűzoltók tudnak tűzközelbe kerülni. NAGY ESZTER DÓRA Állandó a közterületi jelenlét A nagyszénásiak jobban vé­dik értékeiket, a gazdálkodók és az üzlettulajdonosok sem bízzák a véletlenre javaik megóvását Nagyszénás Nem követtek el több bűncselek­ményt 2003-ban Nagyszénáson, mint az azt megelőző évben. Az ismeretlen elkövető ellen indított eljárásokban az ügyek 40 száza­lékában sikerült felderíteni az el­követő kilétét - hangzott el a leg­utóbbi testületi ülésen, ahol a szénási körzeti megbízottak és az Orosházi Rendőrkapitányság vezetői számoltak be tapasztala­taikról. A rend őrei a vagyontárgyak védelme érdekében a nyugdíjas­klubban tartottak előadást és a baleset-megelőzési tájékoztatást. A beszámoló arra is kitért, hogy a szénási szórakozóhelyek üzemel­tetői és a gazdálkodó szervezetek egyre nagyobb gonddal és alapos­sággal védik értékeiket, megfelelő biztonságtechnikai berendezé­sekkel szerelik fel ingatlanaikat. A közbiztonsági helyzet érté­kelésekor elhangzott, hogy a nyil­vános helyek rendjével nincs gond, rendzavarás miatt 2003- ban 34 feljelentés született, 21 al­kalommal történt családi bot­ránynál intézkedés. ______________________ÍCTE) Ke resztkulccsal bezúzott üveg A rendőrség szemtanúk jelentkezését is várja Egy csorvási balesettel kap­csolatban keres szemtanúkat a rendőrség, illetve a baleset szereplőinek jelentkezését is várják. Csorvás Csorváson a Liget utca 1. szám előtü útszakaszon augusztus 16- án 19 óra 40 perc körüli időben ismeretlen ember egy ismeretlen rendszámú, feltehetően Merce­des Sprinter típusú, valószínűleg fehér színű tehergépkocsival megelőzött egy német állampol­gár vezette Toyota Celica típusú személyautót. Az előzést követő­en a tehergépkocsi a személyau­tót megállásra kényszerítette, majd a teherautó vezetője a ko­csiból kiszállva egy fém tárggyal, valószínűleg egy keresztkulccsal betörte a személyautó bal első ol­dalüvegét. Ezután a gyújtáskap­csolóból az indítókulcsot kivette, és azt az út melletti fás, bokros te­rületre dobta. Ezt követően a kistehergépkocsi vezetője és jobb első utasa visszaült a járműbe, és a helyszínt elhagyták. Az ismeretlen forgalmi rend­számú jármű leírása: feltehetőleg fehér színű, valószínűleg Merce­des Sprinter típusú, zárt felépít­ményű tehergépkocsi, melynek oldalán valamilyen reklámfelirat látható. A történtek kapcsán a jár­mű valószínűleg nem rongálódott meg. Ha mégis, akkor a tehergép­kocsi jobb elején és oldalán piros színű festék felkenődése lehet lát­ható. A rendőrség kéri a tehergépko­csi-vezetőt és az utast, hogy je­lentkezzenek a Békéscsabai Rendőrkapitányságon. Továbbá várják olyan szemtanúk jelentke­zését, akik az ügy tisztázásához segítséget tudnak nyújtani. A be­jelentéseket a 107-es, illetve a 112-es segélyhívó számokon fo­gadják____________________(Cl Elhajtott a helyszínről Mezőkovácsháza Mezőkovácsházán, az Árpád ut­cában, az Oázis ABC-vel szembe­ni parkolóban történt baleset teg­nap délelőtt. Néhány perccel 10 óra után egy világos színű Tra­bant nekiment egy másik, éppen álló járműnek. A Trabant vezető­je, miután nekiütközött az Iveco kisteherautónak, az adatai hátra­hagyása nélkül elhajtott a hely­színről. A Mezőkovácsházi Rend­őrkapitányság kéri, hogy aki látta az esetet vagy bármit tud az üt­közést okozó Trabantról és veze­tőjéről, az jelentkezzen a kapi­tányságon, illetve a 107-es, a 112- es segélyhívó számok bármelyi­kéin ______________________jg Ak asztón tartottak váratlan ellen­őrzést a vámosok egy jövedéki te­vékenységet folytató üzemben, ahol 850 kilogramm, származási­ig igazolatlan, feltehetően har­madik országból való kristály- cukrot találtak. A vámosok isme­retlen tettes ellen kezdeményez­tek eljárást vámorgazdaság vétsé­gének elkövetése alapos gyanúja miatt. A cukrot lefoglalták, amelynek értéke 170 ezer forint - tájékoztatta lapunkat Bu- nyevácz Miloje alezredes, a Vám- és Pénzügyőrség Dél-alföldi Regi­onális Parancsnokságának sajtó­felelőse. K. E. SMS; (30) 4061-110 f EMELTDÍJAS SMS; (90) 635-135; A szöveget így kezdje; BMH T. szerk.l Mikor minek van a világ­napja? Zsuzsi (Kedves Zsuzsi! Annyi világnap van, hogy nem tudjuk mindet közölni. Viszont a www.kalendarium.lap.hu oldalon sok infóhoz juthatsz. - A szerk.) Lökösháza! Köszönjük ezt a túl nem szervezett 19-20-át. Fiatalokért is le­hetne több, mint roma zene! K. Határ. Zapa! Én tizenöt kilométeren belül lakok, becsületesen fizetem az adót és nem hordtam egy szem cuk­rot sem. Legközelebb ne általánosíts! A határig van Magyarország, nem csak tizenöt kilométeren túl! Te hol laksz? Vagy azért vagy ilyen ellensé­ges, mert te már megszedted magad? * Zapa! Nekünk meg a Tesco, Cora, meg a Penny van messze! Te vajon az ország becsületes adófizetői közé tartozol? Nem gondolod, aki az or­szág belseje felé lakik, több lehetősé­ge van munkát vállalni? Többen jár­nak ki tizenöt kilométerről távolabb! * Cukrot nem használok, csak édesí­tőt. Nem dohányzom, és a biciklim­hez sem kell benzin. Mégis azt gon­dolom, a 15 kilométeres „védősáv” diszkrimináció. Legközelebb a sző­kék vagy az alacsonyak, vagy a sová­nyak jogait csorbítják? Nyanya4 Ha egy gyökértömésért, röntgenért, tömésért kifizetek 9 ezer forintot a fogorvosnak, plusz a taj-számom is elkéri, akkor ezért a tb is fi­zet neki? Kaktusz (Ha ma­gánrendelésen kezeltek, nem fizet az orvosnak a tb, de kell egy szám, amivel azonosítják a beteget. A taj- szám feltüntetése nélkül nem írhatnak a társada­lombiztosítás terhére gyógy­szert. - A szerk.) Ismerkedés. Ramm, miért is nehezebb a lányoknak? Mindig a lány választ, akár­ki akármit mond, ha a lány nem akar semmit, akkor nem is lesz semmi. Lem * * * Én is húszéves vagyok, és nem vagyok egy bányarém, de én sem ta­lálok magamnak barátot. Ez azért is van, mert válogatós vagyok, de a fiúk manapság nem mernek kezdemé­nyezni. Én pedig nem vagyok kezde- ményezős típus. Járok szórakozni, de egyszerűen nem találok senkit. D&G _ _ Polgárőrök! Tisztelt megyei szövet­ség, a kiküldött hírlevél mellé a kor­rekt tájékoztatás érdekében csatolni illett volna a hivatkozott levelet. Aranykártyás Zaj. Dombegyházon jól sikerült a lézerdiszkó, a környék ötig nem is aludt. Reméljük, az utol­só volt! * A szórakozóhe­lyeknek nincs felügyeleti szerve? Büntetlenül lehet zavarni a lakók éjszakai nyugalmát a Gyulai úton, az üvegházban, lakótöm­bök tövében is? * Csaba Center, köszönjük a haj­nali ébresztéseket! Min­dig beindul a riasztó. Környékbeli _____________ Kö zlekedés. A gyalogos a piroson, a rendőrség előtt (!) sétál és felhábo­rodik, hogy szólok neki. De hát igaza is van: mit képzelek én, hogy csak úgy áthajtok a zöldön? Jelzem, nem villogó zöl­dön lépett le. Es aki most azt gondolja: hát igen, ezek a mai fiatalok, az téved, mert közép­korú „úriember” volt. Jóhiszemű autós * DPV-4.. Mercedes, Csaba, Bartók Béla út, 08. 21., 11 óra 18 perc! A minimum az, hogy meg- állsz és megkérdezed a motorost, hogy nem történt-e valami baja! * Kerékpáros, nem hajthatsz forga­lommal szemben egyirányú úton, csak ha tábla jelzi és engedélyezi. GPz_______________________ Köszönöm a nagy értékű nyere­ményt, amit a kupakokkal lehetett nyerni. Kár, hogy a fotelok 90 száza­léka lyukas kínai szar volt! Hol található Vészé? Én csak Veszélyt ismerem! Petrus (Törióra: Vészé a te­rület és az egykori település neve, Veszély a vendéglátóipari egység. - A szerk.) A bélme­gyeri önkor­mányzat eddig min­dig adott és most is ad beiskolázási segélyt. Képviselő Békéscsabán hol lehet kézilabda-já­tékvezetői tanfolyamra jelentkezni? Z T: 30/655-6437 Emeltdíjas sms SZ. J. E. Nagyon sok boldog születés­napot kívánok neked. Augusztus 22. Nagyon szeretlek. L. Szeretnék megismerkedni 18 év kö­rüli, belevaló sráccal. Légy férfias, va­gány, jóképű, olyan, akinek hiányzik egy kedves, jó kis csajszi az életéből. T.: 70/593-7584 ___________________ Ne m italozó, nemdohányzó, 45 éves férfi, fiatalos, 35 körüli, életvidám társát keresi. Hol vagy? T.: 30/255- 9371._____________________________ Ajándék! Körösladányban még négy félperzsa kiscica keresi gazdáját. T.: 66/475-306. Képek a neten: http://kep.tar.hu/kiss-karoly Otthonomba társnak keresek csi­nos, 30 év feletti hölgyet komoly kapcsolat céljából. Vidékiek előny­ben. Egy manó nem akadály. T.: 30/261-7087______________________ Két huszonéves jókedélyű, mackós srác közös programok eltöltéséhez lányok ismeretségét keresi. T.: 20/968-3885______________________ Ma sszív, kényelmes masszázságyat keresek. T.: 20/561-5600 Egzisztenciálisan rendezett, nemdo­hányzó férfi barátnőt keres, ötven év alatti, kifejezetten karcsú, kirándulni szerető hölgy személyében. T.: 70/581-9315______________________ Má r régen mondom Apunak, hogy magával is törődjön, és keressen egy helyes, kedves, barátságos, sze­rény kis hölgyet, akinek éppen egy figyelmes, romantikus, mindenben tök normális férfi hiányzik. Apa kö­zépkorú, igen aktív, fiatalos, finomlelkű, vidám férfi. T.: 30/309- 7042 ____________________ 41 és 38 éves hölgyek jó megjelené­sű, víg kedélyű férfiak barátságát ke- resik, Sms: 30/498-3309___________ Me gvenném a tavalyi, esti tagozatos (611), elsős érettségi könyveket. T.: 70/566-3373______________________ Lo gopédiai fejlesztés, korrepetálás ál­talános iskolásoknak. Gyógypedagó­gusként és óvodapedagógusként vá­rom gyermekek jelentkezését. T.: 30/255-9461______________________ Garan táltan arankamentes lucerna­magot vásárolnék 120 kilót Áraján­latot a 30/413-3178-ra kérek. Az itt közölt vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesz­tőség álláspontját Érthetet­len, értelmetlen és Ízléstelen üzeneteknek továbbra sem adunk helyet rovatunkban. 4 1 Kétes cukor

Next

/
Thumbnails
Contents