Békés Megyei Hírlap, 2004. augusztus (59. évfolyam, 179-203. szám)

2004-08-18 / 193. szám

8. OLDAL - 2004. AUGUSZTUS 18., SZERDA Z E HIT ZENIT: muzsika a javából A hagyományok mentén szervezték az idei, tizenhetedik rendezvényt A békéscsabai Zenei Ifjúsági Találkozó, a Zenit főszerve­zője a békéscsabai ifjúsági ház, azon belül pedig Herczeg Tamás, az intézmény igazgatóhelyettese. Őt először arról kérdeztük, milyen meg­fontolások alapján döntik el, mely zenekarok vesznek részt a találkozón.- Mindig oda­figyelünk ar­ra, hogy le­gyenek visszatérő együttesek, és olyanok is, akik először látogatnak Bé­késcsabára — hangsúlyozta Herczeg Tamás. — A város bel- és külföldi kapcsola­tai is motiváló tényezők. Ezenkí­vül törekszünk arra, hogy kez­dő, tehetséges együttesek és már kiforrott tudású zenekarok egy­aránt lehetőséget kapjanak a be­mutatkozásra. Fontos, hogy a fesztiválverseny is, ahol nagyon komoly szakmai értékelést kap­nak produkciójukról, teljesítmé­nyükről a zenekarok.- Az idei programot miként ál­lították össze? — Arra törekedtünk, hogy a versenyző zenekarok mellett Ricardo Salsa Club, 19-én a Szalóky Classic Band és 20- án a városháza előtt a Ha­A fúvószene területén igazi csemegékkel szolgálnak a szervezők a fesztiválon. igazi csemegékkel, sztárfellé­pőkkel is szolgáljunk a közön­ségnek a magas színvonalon megszólaló fúvószenekarok be­mutatkozása után. Ennek kö­szönhetően lép színpadra a Csa­ba Center előtt augusztus 18-án tárőr Big Band Zenekar. Úgy gondoljuk, muzsikájuk színesí­ti, fokozza a fesztiválhangula­tot.- Az idei rendezvényt a hagyo­mányok folytatása vagy újítások jellemzik majd jobban? — A ZENIT Békéscsaba egyik legnagyobb hagyománnyal ren­delkező nemzetközi fesztiválja. Éppen ezért kötelességünk is a hagyományokat tovább vinni. Ami változás: a három nap verseny plusz gála helyett két nap verseny plusz gálából áll össze a program. A sétálóutcán és környékén volt már idén nyáron any- nyi rendez­vény, hogy nem akarjuk az ott lakókat három napig terhelni. Bár is igaz, hogy a túlnyo­mó többség a mi­nőségi fúvószenét nem tehernek, hanem kellemes kikapcsolódás- ak, szórakozásnak tartja, és elhallgatná akár egy hétig is. — A fesztivál egyben verseny is. Milyen díjakért mérkőznek a ze­nekarok? — A fődíj egy értékes trombita. Emellett több hangszer és egyéb ajándék is gazdára talál. Néhány szóban az együttesekről A szervezőknek ismét színvonalas produkciókkal érkező zenekarokat sikerült „ösz- szeválogatni” a tizenhetedik ZENIT-re, a művészetet kedvelők számára. Most né­hány szóban bemutatjuk a résztvevő együtteseket. Vasutas Fúvószenekar és a „Vasút a Gyermekekért” Alapítvány Diákotthonának Majorette Csoportja, Békéscsaba A békéscsabai Vasutas Fúvószenekar több mint 50 éves múltra tekint vissza. Jelenlegi lét­száma 35—40, tagjai amatőr zenészek. Reper­toárjuk igen gazdag: menetzene tánccal, vala­mint helyben. Akár másfél órás műsoruk is van, melyből egy rövidebb rész magyar indu­lók és táncok, a második, hosszabb pedig kife­jezetten show-jellegű összeállítás. A zenekar karnagya Géczi Gusztáv és Kenedi Gergely. Tótkomlósi Ifjúsági Koncert Fúvószenekar Tótkomlóson 1969 óta működik ifjúsági fú­vószenekar. Az együttes létszáma 60, tagjai közül többen választották élethivatásuknak a zenét, jelenleg is többen járnak zeneművésze­ti szakközépiskolába és főiskolára. A tagság az évek folyamán teljesen bekapcsolódott a fúvószenekari életbe, rendszeresen szerepel­nek országos és nemzetközi fesztiválokon. Békés Város Ifjúsági Fúvószenekara Az együttest 40 éve, a zeneiskola megalapítá­sakor hozták létre. Jelenlegi formájában 12 éve működik. Tagságát javarészt zeneiskolá­sok alkotják, de a volt növendékek is részt vesznek a munkában. Műsorukban a klasszi­kus indulózenén kívül polkák, tánczenék, operettegyvelegek, népszerű slágerek szere­pelnek. A zenekar karmestere: Bagoly László Csorvási Ifjúsági Fúvószenekar és Majorette Csoportja A Csorvási Ifjúsági Fúvószenekar 1972-ben ala­kult. A jelenlegi felállásban 1992 óta dolgozik, ekkor jött létre a mazsorettcsoportja is. Az együttes évente közel 40 fellépést tudhat maga mögött. Többször vettek részt hazai és külföldi fesztiválokon. Jártak már Olaszországban, Né­metországban, Szlovéniában, Szlovákiában, Jugoszláviában és Ausztriában. Az együttes karmestere Debreczeni István, a mazsorett- csoport művészeti vezetője Szalai Erzsébet. Csökmői Ifjúsági Fúvószenekar és a Füzesgyarmati Junior Majorette Együttes A Faluház és Alapfokú Művészeti Iskola 29 tagú Ifjúsági Fúvószenekara 1996 óta működik. Kar­mestere a kezdetektől Dögé Csaba. A fiatal tagok­ból álló zenekarnak minden fellépés alkalmával nagy sikere van. Első megmérettetésükre 2002- ben került sor a ZENIT-en, amikor a zsűri külön- díjjal jutalmazta a fesztivál legfiatalabb zeneka­rát. A zenekarral együtt lép fel a Füzesgyarmati Kossuth Lajos Általános Iskola Majorette Junior Csoportja. Az iskolában 1996 óta zajlik mazsorettoktatás az óvodásoktól a középiskolás­okig, Macskinné Pór Erzsébet vezetésével. A művészetet kedvelők tizenegy zenekar produkcióját élvez­hetik végig. A fellépők számos fúvóshangszert, például fuvolát vonultatnak fel. Fanfara „Diona” A Casei Cultura Fúvószenekar, Lipova (Románia) Hetedik alkalommal vesz részt a ZENIT feszti­válon a lipovai „Doina” Fúvószenekar. Az együttes döntően fizikai munkásokból áll, akik Lipova városában dolgoznak. A zenekar heten­te ad műsort a helyi baptista templomban vagy a város kultúrházában. Több temesvári és ara­di fúvószenekari fesztiválon vettek részt, ahol szép sikereket értek el. A csoporthoz elsősor­ban a hagyományos fúvószene áll közel, a ZENIT-en is tradicionális muzsikát játszanak. A zenekar karmestere Curescu Cornel. Besana Zenekar, Besana (Olaszország) A zenekar megalapítása az 1850-es évekre nyúlik vissza. 1981-ben újra egyesültek 22 motivált zenésznek köszönhetően. Tagjaik amatőrök, akik komolyan veszik a próbákat, hogy felkészüljenek az új eseményekre: a val­lási felvonulásokra, a parádékra és a koncer­tekre. Az aktív zenészek száma 80,17-77 éves korig. A repertoár a hagyományos indulóktól a klasszikus, illetve modern darabok átiratai­tól a saját szerzeményekig terjed. Karmester­ük Armado Saldarini. Black Brass Band, Békéscsaba A békéscsabai zeneművészeti szakközépis­kolásokból álló quartett idén márciusában alakult. Produkciójuk a modern zenei ala­pok és a 4 fúvós adta lehetőségek ötvözésé­ből született vidám, szórakoztató show- műsor. Szalóky Classic Band, Budapest A zenekar 2002-ben alakult azzal a céllal, hogy egy régi hiányt pótoljon: népszerűvé, is­mertté tegye a klasszikus jazzt Magyarorszá­gon. Azt a zenei műfajt, mely a dixieland és a modern jazz között található. Közkeletű ne­vén ez a swing. Az együttes repertoárja Cole Porter, Richard Rodgers, Jerome Kern, George Gershwin és megannyi kiváló szerző dalait tartalmazza. Az együttes kilenctagú, vala­mennyien főiskolát végzett, magasan kvalifi­kált művészek, a magyar és a nemzetközi ze­nei élet ismert és elismert alakjai. Ricardo Salsa Club, Budapest A Ricardo Salsa Club autentikus latin jazz zenét játszó formáció, mely 2001 tavaszán alakult Révész Richárd irányításával. A ze­nekar a salsa mellett a kubai népzene több stílusát is játssza, köztük cha-cha-cha, mambó, son, guaracha, danzon. Az ütősök kubai zenészek mellett tanulták, tanulják a stílus jellegzetességeit. A zenekar felépítése a hagyományos latin zenekari formációt tükrözi. A ritmusszekció a három ütősön túl zongorával és bőgővel egészül ki. A fú­vósszekció két trombitából, két szaxofon­ból és egy pozanból áll. Harruckem téri Fiúk, Gyula A zenekart a tavalyi gyulai német kisebbségi nap alkalmából Kepenyes Pál, a gyulai Erkel Ferenc Zeneiskola igazgatója hívta életre. Akkor elsősorban sramlizenét játszottak. Az a fellépés olyan jól sikerült, hogy a 10 tagú zenekart azóta is többször meghívták. Repertoárjuk kiegészült polkákkal, keringőkkel és hagyományos fúvószenekari indulókkal. A fesztivál programja Augusztus 18., szerda - A Csaba Center előtti színpad 17.00: A fesztivál megnyitója. Köszöntőt mond Velkey Gábor, Bé­késcsaba alpolgármestere 17.10: Tótkomlósi Ifjúsági Koncert Fúvószenekar 17.55: Banda Be'sana - Besana in Brianza, (Olaszország] 18.40: Fanfara „Doina” A Casei Cultura Fúvószenekar, Lipova (Ro­mánia) 19.25: Csorvási Ifjúsági Fúvószenekar és Majorette csoportja 20.00: Black Brass Band, Békéscsaba 20.30: Az EU-GOAL Fesztivál — nemzetközi gyermek-labdarúgó­torna — megnyitója. A résztvevőket Velkey Gábor, Békés­csaba alpolgármestere köszönti 20.45-22.00: Ricardo Salsa Club, Budapest Augusztus 19., csütörtök — A Csaba Center előtti színpad 17.00: Harrucken téri Fiúk, Gyula 17.45: Békés Város Ifjúsági Fúvószenekara 18.30: Csökmői Ifjúsági Fúvószenekar és a Füzesgyarmati Junior Majorette Együttes 19.15: Vasutas Fúvószenekar és a Vasút a Gyermekekért Alapít­vány Diákotthonának Majorette Csoportja, Békéscsaba 20.00: Black Brass Band, Békéscsaba 20.30-22.00: Szalóky Classic Jazz Band, Budapest Augusztus 20., péntek — Gála és eredményhirdetés az ünnepi prog­ram részeként a városháza előtt 17.30: A ZENIT 2004., XVII. Nemzetközi Fúvószenekari Találkozó gálája 19.00: Filmzenék, Beatles-slágerek, a musical és dixieland gyöngy­szemei a Határőr Big Band zenekartól Komolyan veszik a műfajt Stark Tibor: a modernizálódás jót tesz a fúvószenének A ZENIT eddigi története so­rán bebizonyosodott: az em­berek Békéscsabán és a tér­ségben értik, érzik, szeretik a jó fúvószenét. Erről is beszél­getünk Stark Tiborral, az idei ZENIT zsűrielnökéveL- Ön a magyarországi fúvószene egyik legjelesebb alakja, több együttesben trombiták, zeneszer­ző, karmester, hangszerelő és ta­nár is egyben. Véleménye szerint mitől ilyen sikeres már hosszú évek óta a békéscsabai nemzetkö­zi fúvószenekari találkozó? — Elsősorban éppen attól, hogy a találkozó jelleg dominál, és nem a mindenáron való győzni akarás, bár ez is fontos és méltányolandó. Az együttesek felszabadultan szórakoztatják a közönséget, egy­mást, szóval, jól érzik magukat. Az is látszik, hogy a városban, a megyében komolyan veszik a műfajt, tehetségeket nevelnek ki. Egységesebbnek, intenzívebbnek tartom a zenei életet itt, mint pél­dául más, nagyobb városokban. — A fúvószene jelenleg milyen irányba tart, melyek a legfőbb jel­lemzői? — Többen szakítanak a hagyo­mányosan induló-alapállású fúvós­zenével, a klasszikus öszszetétellel, és elmozdul­nak részben a komolyzene, részben a jazz felé. A zenekar­okban a fúvós hangszerek - például trombi­ta, pikoló, fuvo­la, oboa, angol­kürt, vadászkürt, klarinét, fagott, eufórium, harsona, tuba vagy akár szaxofon - és az ütők mellett alkal­maznak már egyesek basszusgi­tárt gitárt, billentyűs hangszereket is. Úgy gondolom, a modernizáló­dás jót tesz a fúvószenének.- A ZENITEN már többször részt vett zsűritagként, - elnökként. Milyennek tartja a rendezvényt?- Mindig az erősödik bennem egy ZENIT után, hogy Békéscsa­ba jelentős helyet foglal el a fú­vószenei életben. Remélem így lesz ez az idén is. Eddigi ittlétem alatt mindig rácsodálkoztam, hogy miként reagálnak a város­ban az utcán sétáló emberek is arra, ha zenét hallanak. Ez is bi­zonyítja: mindenkinek jobb, hogy nem belterjes a rendezvény. A résztvevő zenekaroknak szép sikereket és sok tapsot kívánok! Az oldal a békéscsabai ifjúsági ház támogatásával készült Szerkesztette: Nyemcsok László. Fotó: Lehoczky Péter. A zsűri és a támogatók A ZENIT idei versenyén is ne­ves szakmai zsűri bírálja el a produkciókat. Ahhoz pedig, hogy a rendezvény létrejöhes­sen, támogatók szerepvállalá­sára is szükség volt A zenei fesztivál zsűrije: Stark Ti­bor, Balogh József és Neumayer Károly. Stark Tibor - a zsűri el­nöke — zeneszerző és karmester, a Kőbányai Művészeti Szakkö­zépiskola tanára. Vezetője a Jazz Big Bandnek. Balogh József klarinétmű­vész, tanár, zeneszerző. Alapító­ja és vezetője több zenei együt­tesnek (Clarsix, Budapesti Kon­certfúvósok, Ózon Fúvósötös, Camerata Klezmeriana, Ale Brider Band). A Javne Zeneisko­la igazgatója, valamint a Rácke­vei Zenés Kastélyfesztivál művé­szeti vezetője. Szólistaként, ka­marazenészként rendszeresen fellép a hazai és külföldi fesztivá­lokon. Neumayer Károly trombita­művész és karmester. Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Zene- művészeti Intézetének docense, valamint a Pécsi Nemzeti Szín­ház és a Pécsi Szimfonikus Ze­nekar karmestere. Mindezek mellett már 20 éve a Pécsi Vas­utas Koncert Fúvószenekarnak a karmestere. Fúvószenei terüle­ten itthon és külföldön egyaránt ismertségnek és megbecsülés­nek örvend, együttesével szép számmal nyertek díjat mind bel­földön, mind külföldön. A tizenhetedik nemzetközi fúvószenekari találkozó főtámo­gatói: Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlésének Közműve­lődési, Ifjúsági és Sportbizottsá­ga, Békés Megyei Területfejlesz­tési Tanács, Széchenyi Turiz­musfejlesztési Program, Nemze­ti Kulturális Alapprogram, Csaba Center Bevásárló- és Szórakozta­tóközpont, Zenecentrum Hang­szerüzlet és Hangstúdió, Békés­csabai Román Kisebbségi Ön- kormányzat, Csabai Szlovákok Szervezete. A fesztiválról további infor­mációk a békéscsabai ifjúsági házban (Békéscsaba, Derkovits sor 2.) szerezhetők be. Telefon: (66) 449-222, fax: (66) 449-336, e-mail: ifihaz@bekesnet.hu __________________________■

Next

/
Thumbnails
Contents