Békés Megyei Hírlap, 2004. augusztus (59. évfolyam, 179-203. szám)
2004-08-16 / 191. szám
16. OLDAL - 2004. AUGUSZTUS 16., HÉTFŐ S P 0 R T Ismét M. Schumacher nyert Bállá és Fehér hatpontos A Ferrari már világbajnok a Forma-1 Magyar Nagy díj után Michael Schumachet ezúttal is verhetetlen volt d-fotós amber pr 11. Szent István király Kapa sakkverseny A hatodik és a hetedik forduló küzdelmeivel folytatódott Szarvason a 34. Nemzetközi felnőtt és gyermek sakkverseny, amely 11. alkalommal Szent István király Kupa néven is fut Szarvas A hatodik fordulóban az A-cso- portban az egyik legizgalmasabb partit Egri és Fekete játszotta, amelyben a hatvanadik lépésben sötéttel nyert Fekete. Győri és Leviczki viszont kijátszották a teljes játékidőt, és itt nehezen nyert sötéttel Leviczki. A meglepetések sorába tartozik a tavalyi győztes Horváth Zsolt veresége Fehértől, és hasonlóképpen váratlan eredmény Gosztolya sötét bábokkal való győzelme, amit a 41. lépésben ért el Csúrival szemben. Az első táblán a sötéttel játszó Mester a 39. lépésben mattolta Valkót. Érdekes, hogy a döntetleneknél a legtöbbször az 55-57. lépésig játszottak a mérkőző felek. A hetedik fordulóban a Mester-Fehér partin mindkét fél nyíltan játszott, de a végjátékban a sötét, jobb pozíciója miatt nyert. A Horváth Zs.-Hajdu találkozón az orosházi versenyző a 39. lépésben vitte dűlőre a dolgot, míg Fekete a 28. lépésben mattolta ellenfelét. Érdekesebb eredmények. A-cso- port. Hatodik forduló: Valkó (Nyíregy- háza)-Mester (Hajdúböszörmény) 0:1, Lisznyai (Bp. Postás)—Bállá (Gyula) 0:1, Fehér (Nyíregyháza)-Horváth Zs. (OMTK) 1:0, Egri (Püspökladány)-Fekete (Gyula-Dévaványa SE) 0:1, Győri (OMTKj-Leviczki (Gyöngyös) 0:1, Csűri (Hódmezővásárhely)—Gosztolya (Békés) 0:1, Zakariás (Makó)-Kiss B. (Vasas) 1:0. Döntetlenek: Bozsik (Martfű)-Marton (Ajka), Hajdú (Szentes)-Samu (Békés). Hetedik forduló: Mester-Fehér 0:1, Fekete-Pozsonyi 1:0, Horváth Zs.- Hajdu 1:0, Marton—Nagy D. (Makó) 0:1. Döntetlenek: Balla-Zakariás, Le- viczki-Valkó, Gosztolya-Geleta (Zen- ta), Zalai (OMTK)-Bozsik (Martfű), Pásztorcsik (OMTK)-Győri (OMTK). Az élen Bállá (kis képünkön) és Fehér áll hat-hat ponttal, őket Mester és Fekete követi 5,5-5,5 ponttal. További hét sakkozónak van öt pontja. B-csoport. Hatodik forduló: Mészáros (Szentes)- Molnár (Rákó- czifalva) 0:1, Kókai K. (Mart- fű)-Czigler (Püspökladány) 1:0, Győri (Gádoros)-Csirik (Szeged) 0:1, K. Szabó (Rákóczifalva)-Gosztolya (Békés) 1:0, Bene (Békés)-Faragó (Gyula) 1:0, Kurucz (Karcag)—Leidl (Tököl) 0:1. Döntetlen: Vitai (Nyíregyháza)— Kibicker (Szentes). Hetedik forduló: K. Szabó—Mészáros 0:1, Leidl-Vitai 1:0, Busi (Martfű)— Oskó (OMTK) 0:1, Czigler-Sárkány (Szeged) 1:0. Döntetlenek: Molnár- Csirik, Bene-Kókai K. A B-csoportban Kókai K„ Csirik, Molnár és Mészáros 5,5 pontos, további négy versenyzőnek öt pontja van. A C-csoportban három fiatalnak van 5,5 pontja: Kocsis (Kunmadaras), Kondor (Szentes), Hegedűs (Zenta). ____________._____________________(NYÁRI) Ke ttős Ferrari siker Mogyoródon: Michael Schumacher győzött az 55. Forma-1-es vb tizenharmadik futamán, a Magyar Nagydíjon, a második helyen csapattársa, Rubens Barrichello végzett, ezzel pedig az olasz istálló megnyerte a márkák világbajnokságát, miután behozhatatlan előnyre tett szert. Harmadikként Fernando Akmso (Renault) ért a célba. Baumgartner Zsolt, a Minardi-Cosworth magyar pilótája a 15. lett. Mogyoród_________ A Magyar Nagydíj legfontosabb eseményei: A felvezető kör előtt Rubens Barrichello ott ragadt a rajtrácson, aztán mégis sikerült elindítani az autót. Baumagartner viszont a boxból volt kénytelen indulni, mert a gép elektronikájával akadt gond. Rajt: Fernando Alonso megpróbált befurakodni Michael Schumacher és Barrichello közé, ám a brazil pilóta hihetetlen bravúrral kivédte az akciót. 4. kör: M. Schumacher, Barrichello, Alonso, Button (BAR- Honda), Trulli (Reanult) a sorrend az élen. 10. kör: megkezdődtek a kerékcserék: M. Schumacher (6,9 mp) és Barrichello (7,1 mp). 12. kör: a pokoli sebességgel száguldó M. Schumacher és Barrichello már lekörözte Brunit és Baumgartnert. 13. kör: Kimi Räikkönennek gondjai voltak a Mercedesszel, a kerékcsere után csak egy kört tett meg, majd a gépet a szerelők betolták a boxba, s ezzel számára befejeződött a Magyar Nagydíj. 17. kör: Baumgartner is a boxutcában járt, majd a 19. helyre tért vissza. 22. kör: állandósult a helyzet az élen: M. Schumacher toronymagasan vezetett, mögötte Barrichello és Alonso körözött. OLIMIMATxTOTO játsszon velünk (További információ internetes oldalunkon www.bmhirlap.hu) Kövesse az olimpiát újságunk honlapján! Ezen a héten kínálja a SPORT Baumgartner a 15. helyen végzett. Magyar Nagydíj végeredmény: 1. Michael Schumacher (német, Ferrari) 1:35:26,131, 2. Rubens Barrichello (brazil, Ferrari) 4,696 mp hátrány, 3. Fernando Alonso (spanyol, Renault) 44,599 mp h,4. Juan Pablo Montoya (kolumbiai, Williams-BMW) 1:02,613 p h, 5. Jenson Button (angol, BAR-Honda) 1:07,439 p h, 6. Szato Takuma (japán, BAR-Honda) 1 kör h, 7. Antonio Pizzonia (brazil, Williams- BMW) 1 kör h, 8. Giancarlo Fisic- hella (olasz, Sauber-Petronas) 1 kör h, 15. Baumgartner Zsolt (Minardi-Cosworth) 5 kör h. A Forma-1-es világbajnokság állása a tizenharmadik futam után. Versenyzők: 1. M. Schumacher (német, Ferrari) 120 pont, 2. Barrichello (brazil, Ferrari) 82, 3. Button (angol, BAR-Honda) 65, 4. Trulli (olasz, Renault) 46, 5. Alonso (spanyol, Renault) 45, 6. Montoya (kolumbiai, Williams-BMW) 38, 7. Coulthard (skót, McLaren- Mercedes) 19, 8. Räikkönen (finn, McLaren-Mercedes) 18, 19. Baum- gertner Zsolt (Minardi-Cosworth) 1. Csapatok: 1. Ferrari 202 pont (már világbajnok), 2. Renault 91, 3. BAR-Honda 83, 4. Williams-BMW 54, 5. McLaren-Mercedes 37, 6. Sauber-Petronas 19, 7. Toyota 8, 8. Jaguar-Cosworth 7, 9. Jordan-Ford 5, 10. Minardi-Cosworth 1. . ■ A világbajnokságon javíthatnak Békéscsabai kerékpáros utánpótlás az Európa-bajnokságon A júliusi Tour de Hongrie nemzetközi kerékpárosverseny egyik kellemes színfoltját a közelmúltban alakult Békéscsabai Kerékpáros SE U23- as együttese jelentette. ___________Otepáá___________ A gárda a békéscsabai csapatidő- futamon ugyan még a mezőny hátsó régiójában ért célba, de az utolsó szakaszon már legjobb magyar együttesként a negyedik helyet csípte el, olyan híres csapatokat megelőzve, mint a cseh Favorit. A csabai, veszprémi, szekszárdi és budapesti bringásokból álló együttes két tizenkilenc éves tehetsége, Haiszer Ákos és Zsombók Dániel az elmúlt napokban az U23-as Európa-bajnokságon igyekezett öregbíteni a magyar kerékpársport hírnevét. Az észtországi Otepáá-ban megrendezett országúti kontinensbajnokságon a százhatvan indulónak 14,4 kilométeres körpályán összesen 204 kilométert kellett megtennie. Még együtt haladt a mezőny, amikor a széles útszakasz hirtelen leszűkült, ami többeket is meglepett, ennek következményeként mintegy negyvenen közelebbi ismeretséget kötöttek az aszfaltburkolattal. Az amúgy agresszív Zsombók és Haiszer sem maradt ki a kalamajkából, előbbi feladta a további küzdelmet, utóbbi pedig továbbhaladt ugyan, de nem tudta ledolgozni jelentős hátrányát, s végül a 104. helyen ért célba. Kesjár Attila, a Békéscsabai Kerékpáros SE menedzsere az észtországi hírek hallatán sem volt elkeseredett, szerinte a bukásokat be kell kalkulálni a versenyekbe. Előretekintve a szeptember 9-ei kritérium országos bajnokságról beszélt, ahol az U19-eseknél Lovas István, az U15-ösöknél Bozó Lilla bajnokesélyesként startolhat el. Haiszerék az Európa-bajnok- ság után szeptemberben Olaszországba utaznak, ahol a korosztály világbajnokságán vár rájuk egy újabb, remélhetőleg sikeresebb fellépés. (GAJDÁCS) Athénban a gyulai-békéscsabai kerekesek „Szerencsésen megérkeztünk Athénba!” - újságolta tegnap reggel Kovács István, a gyulai Világjáró Kerékpárosok Klubjának vezetője. Ezúttal négyen vágtak neki az emberpróbáló utazásnak, Kovács mellett a másik gyulai, Bús Mihály, valamint a békéscsabai Bogár Imre és Marksteiner Béla. A klub legkitartóbb tagjai bebarangolták már Európát, jártak a barcelonai és az atlantai olimpián is. Mint máskor is, most is a lehető legnomádabb körülmények között teszik meg az 5000 kilométerre tervezett oda-vissza távolságot, útjuk ugyanis Románián és Bulgárián keresztül vezet. légkondicionáló metálfény ABS dupla légzsák *mrnmuMS iKRMtttödöS 06 9Q 243 ♦ www.íwt m Most valamennyi Fiat Stilo Actual modellhez manuális legkondicionalo es metálfény az ajándék Aj.inl.itunk a 2004. szeptember 30-ig vásárolt autókra ervenyes • Skócia - Magyarország, barátságos mérkőzés szerdán • Pécsi kosárlabda torna péntektől vasárnapig • Négy angol bajnoki labdarúgó-mérkőzés élőben a hétvégén w*1 t--fW *VT TT 7 Márkakereskedés: Autó-Brill Kft., 5600 Békéscsaba, Bartók B. u 46-50 . Tel : (66) 450 622 i i 24. kör: Felipe Mássá (Sauber- Petronas) elektronikai hiba miatt ) feladta, Mark Webber (Jaguar- Cosworth) „elegáns” piruettet ; hajtott végre, de szerencséjére- visszatért a pályára, s folytatni- tudta a száguldást. 29-31. kör: Michael Schumac- her 1:19,071 perc alatt, új körre- 1 korddal száguldott végig a Hungaroringen. Csapattársa, Barric- hello sem maradt el tőle jelentő- 1 sen (1:19,311 p), majd mindket- , ten kigördültek kerékcserére. 33. kör: Ricardo Zontát (Toyota) is be kellett vontatni, s már , öten kaptak egy kört M.- Schumachertől. Bruni és Baum- gartner viszont kettőt-kettőt. 42. kör: a német klasszis 12,4- mp-cel vezetett Barrichello és 1 43,9 mp-cel Alonso előtt. A további sorrend: Montoya, Button, Sza1 to, Pizzonia. s 43. kör. Trulli a nyolcadik t helyről állt ki műszaki okok miatt. < 50-54. kör: M. Schumacher és i Barrichello harmadik, s egyben t utolsó kerékcseréje. Pantano < (Jordan-Ford) váltóhiba miatt ki- állt. Baumgartner a 15. helyen kö- rözött, Pizzonia pedig a pályán kívül járt, de óriási porfelhő közea pette szerencsésen visszatért. 65. kör: változatlan a helyzet az élen: M. Schumacher, Barric- t hello, Alonso, Montioya, Button. Cél: a pontszerzők sorrendje: e M. Schumacher, Barrichello, Alonso, Montoya, Button, Szato.