Békés Megyei Hírlap. 2004. július (59. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-03 / 154. szám
BÉKÉS MEGYEI HÍRLÁP (nétvéae 2004. JÚLIUS 3., SZOMBAT - 11. OLDAL ,,A színház, a művészet gyönyörűséges misztérinmjáték, szolgálat, áldozathozatal... jy Kalapos verset mond és kattintgat A ma színháza már nem az én színházam. Ezért nem is hiányzik...” D-FOTÓ: VERESS ERZSI Három és fél évtized a színházban: Eger, Miskolc, 16 évad Békéscsabán. Kalapos László 1997-től nyugdíjas, '98-ban még eljátszotta Jorjosz Sztavriaszt Szabó Magda Kiálts, város! drámájában. Színésznek és közönségnek egyaránt kedves szereppel búcsúzott. Azóta nem hogy a színpadon, de még a színház környékén sem találkozhatunk Kalapos a művésszel, ami elég különös. Fotózik, kiállításokon szerepel, albumai jelentek meg, illetve a magyar költészetet népszerűsíti — nem középiskolás fokon. A színész műfajt váltott? Vagy mégsem?- 1998 óta én színpadon nem dolgozom, de a színházat, a színész mesterséget nem hagytam abba — mondja Kalapos László. — Mindig közel állt hozzám a vers, egész pályafutásom alatt mindig volt alkalmam arra, hogy verset mondjak. Édesapám pedagógus volt, bár nem irodalom szakos, édesanyám hegedűs, tehát a zseniskedő hajlamot anyámtól örököltem. Bár apám is, mint egykori néptanító amatőr színjátszással is foglalkozott. Életem első színpadi ténykedése egy borzalmas álnépszínműben való gyermekkori statisztálásom volt. Az első igazi nagy fertőzés aztán Miskolcon történt, Illyés Gyula Ozorai példa című darabját Bozóki István rendezte, s kijöttek páran a gimnázium színjátszó diákjaiból válogatni, így kerültünk mi be a miskolci Nemzeti Színházba. Innentől kezdve eldőlt az életem, s lettem az, ami lettem.- Soha nem kívántam sztár lenni — nem is szeretem ezt a szót, mert ma túl sokat használják —, még csak országos hírű színész sem. Én csak azt tudtam, hogy színházhoz akarok kerülni, és ami nekem ott jut, azt hittel, becsülettel, tisztességgel megcsinálni, használni egy olyan ügynek, amit én nagyon szeretek. Ez mai napig igaz.- A földrajzi hely, a társulat hírneve nem befolyásolta a sorsodat?- Nem. Sohasem. A közönség Miskolcon is, Békéscsabán is, Budapesten is közönség. Lehet, hogy apámtól örökölt késztetés ez valamilyen pedagógia irányába, de én azt tartottam, hogy a legszélesebb közönségrétegeket a színész tanítja. Sehol nincs az az egyetem, nincs az a szakma, amely olyan populáris, amely úgy tanít, amely szélesebb körben taníthat, mint a színészé.- Művészet, kultúra veszített vonzerejéből, hatásfokából, gyakran azt halljuk, a kommerszre van inkább igény. Ugyanakkor ezt az igényt éppen a művészeknek, tanároknak, újságíróknak kellene alakítani, nem?- De, nagyon! Éppen ezért született a Két part közt című CD-albumom, alcíme: Üzenet a XX. század magyar költőitől. Úgy éreztem, lelkikényszerem volt, kötelességem, hogy a magam képességei szerint tovább adjam Ady Endre, József Attila, Pilinszky János, Simonyi Imre, Sinka István, Kosztolányi, Tóth Árpád, Karinthy Frigyes gondolatait, amiket én megfogalmazni nem tudok. Legalább a megye iskoláiban, középiskoláiban, könyvtáraiban érdemes lenne használni az albumot. Ez életem legkedvesebb gyermeke, ennek élnie kell. A tíz lemezen másfél évig dolgoztam, magam válogattam a verseket, a zenét. Számomra reményt semmi más nem tud nyújtani, mint egyfajta optimizmus, hit, hogy a világon változtatni kell! Ez így nem mehet tovább, hogy száz 18 éves gyerekből jó, ha egy leveszi József Attila, Babits vagy Thomas Mann kötetét! Hiszem, hogy az igazi emberi értékeket csak a művészet tudja magában hordani, legyen az festészet, zene, színház, költészet. Ha alkotójuk, tolmácsolójuk tényleg hittel teszi a dolgát, meggyőződéssel, hogy ezen a helyzeten javítani, változtatni kell. A jó tanár, újságíró, színész rengeteget tehet! A szülő nem biztos.- A szülői házon azért sok minden múlik.- Hogy mennyire így van, ha nekem lett volna bölcsőm, akkor engem az anyám következőképpen ringatott volna: jobb lábával ringatta volna a bölcsőmet, miközben Bach- tokkátákat és -fúgákat hegedült. Beszélni még nem tudtam, de már hallgattam a muzsikát, már az anyaméhben azt hallgattam, nem véletlen, hogy nagyon szeretem a komolyzenét...- Tervezel hasonló szépirodalmi összeállítást?- Kellene. Szabó Lőrinc, magyar szerelmi líra, szarkasztikus versek, sok minden kimaradt ebből az albumból. Hogy ebből lesz-e valami, nem tudom, most már Edit nagyon szid, hogy be kéne menni a sötétkamrába. Igaza van.- Még javában játszottál, amikor már fotóművészként is jeleskedtél.- Mindig is kattintgattam, meg labormunkában apámnak segítettem, szerettem a sötétkamra tájékán téblábolni, de igazából '85-ben, Váradi egyik kiállításán éreztem: de jól néz ki, kéne csinálni ilyet. — Lassan már az összes társművészetet felsoroljuk. Festeni nem szoktál?- Nem, de jól kérdeztél. Nagyapám ácsember volt, méghozzá olyan, hogy őt bízták meg a lillafüredi Palota szálló ösz- szes ácsmunkájával. Egyik fia építész, mindkettő remekül festett. Az unokaöcsém, építész bátyám fia'a mai napig fest és kiállít. Nekem nincs ilyen kezem. A fotónál az ember nélkülözheti a kezet, ott A hit maga az élet- A hit alatt én azt is értem - hangsúlyozza Kalapos László-, amit Babits ír: „Ember vagyok, s hiszek az emberben. Hiszek az emberben, s hiszem, hogy érdemes". Ha idáig ei tudna jutni százból húsz ember, akkor már nem lenne veszve a világ. Babits Örökkék ég a felhők mögött című írása egyébként Tolsztoj szavaival kezdődik. „A hit az élet ereje: az ember, ha egyszer él, akkor valamiben hisz... Ha nem hinné, hogy valamiért élnie kell, akkor nem élne...” az egyenes vonalakat a természet húzza, nem én. Eddig egy albumom jelent meg, közös kiállításon lógtak a képeim a pesti Vigadó Galériában, a Budapest Galériában, nemzetközi tárlatokon, a Dunántúlon, az itteni múzeumban, a kecskeméti Fotómúzeumban, nekem ez a csúcs. Nekem ez igényem volt, és igényem marad, amíg élek, hogy minden áron szeretném magamat kifejezni, nem mutogatni, kifejezni. Ha valamit meglátok, s abban felfedezek valami gondolatiságot — nyugalmat, csendet, bármit -, ami engem izgat, akkor én kattintok. Másnak is meg akarom mutatni. Ez lehet exhibicionizmus, nyilvánvalóan az is egy kicsit, hiszen színész anélkül nem létezik.- Nem unatkozol, az biztos. Nem is hiányzik a színház?- Nem. Megmondom azt is, hogy miért, és ez nem csak Békéscsabára vonatkozik. A ma színháza már nem az én színházam. Az én színházam áh'átvari'aS évek derekától a nyolcvanas évek végéig tartott. Kivételt képeznek később olyan Jókai színházbeli előadások, mint A nép ellensége, a Kiálts, város!, Az a szép, fényes nap. Én a színház-színházat szeretem, mind irodalomban, mind társulatban. A hitem, hogy a színház, de más művészet is gyönyörűséges misztériumjáték, szolgálat, áldozathozatal, hiszen eredendően is onnan indult. Ha megszűnik misztériumnak, kellő alázattal művelt varázslatnak lenni, akkor megszűnik a színház.- Amióta nem játszol, előadásokat sem nézel, miért?- Két oka van. Egy: ha valami csodát látok, és szerepem lenne benne, akkor a szívem hasad meg, hogy miért nem vagyok ott. Miért tépjem fel a sebeimet?! Ha meg nézhetetlen, akkor minek nézzem, minek bosszankodjak fölöslegesen?! Egyszerű önvédelem.- Legalább meghívnak időnként, előadásokra, társulati ülésekre?- Már azt sem. De nem egyedül vagyok így.- Művész úr, azért jól van?- Köszönöm, hála Istennek, jól! Niedzielsky Katalin Hétvégi olvasmány Térképen és rímekben a valóságról 1. A láthatatlan régió Földünk mappáján valamikor fehér folttal jelölték a még fel nem fedezett területeket. Most már ide sorolhatnánk az elfelejtett régiókat is. Mi is közéjük tartozunk. Csak egy példát hozok fel Békés megye romlásának történetéből: az élelmiszer-feldolgozó üzemek közül a cukorgyárak elrablását. Kettő is volt belőlük: a több mint százéves sarkadi és a mezőhegyesi. Ez a két gyár ősztől tavaszig több száz családnak jelentett munkát és megélhetést, s ha ideszámoltuk a cukorrépára szerződött mezőgazdasági dolgozókat is, akkor már több ezer foglalkoztatásról beszélhettünk. Azután jött a privatizáció, a külföldi cég, amely fűt- fát ígért, aztán bezárt, szélnek eresztett és elpucolt Kabára. A mi szemünk kop- pant, s az újabb hírek szerint a mezőhe- gyesiektől még a híres Ménesbirtokot is elveszik. A gyárakat bezárják, a cukor árát egekbe emelik, a lovakat lelövik, ugye?! Egy szellemes metafora a jobb sorsra érdemes Viharsarkot csészealja-te- rületnek nevezte. Ide rakják a feketekávés csészéket a titkárnők, mikor a nagy vidékfejlesztők nekikönyökölnek a kiterített közigazgatási térképnek. Mi vagyunk a fehér folt, a láthatatlan régió. Hadd mondjak én is egy metaforát. Bizonyos sajtok minőségét a lyukak mutatják. Attól tartok, hogy a mi mostohagyerek térségünk maradandó lyuk lesz a nagy uniós sajt perifériáján. 2. Egy modem köztársaság közlekedése Már betéve tudjuk, hogy a befektetés/fej- lesztés elmaradhatatlan (elő) feltétele az adott gazdasági térség megfelelő infrastruktúrája. Például a korszerű úthálózat és a vasút. Nézem a televízió híradóját. A főváros útjait (is) sok ezer kátyú csúfítja, az autósok szabálysértő tülköléssel jelzik a sűrű döccenőket. Törésveszélyben a tengelyek, szélütésben a tulajdonosok. A világváros közlekedése zsúfolt, lépten-nyomon lebénulással fenyeget. A főilletékes szakember kinyilatkoztatja: márpedig a BKV szolgáltatásai meghaladják az európai színvonalat. Föllélegezhetünk: akkor minden rendben. Budapest és Székesfehérvár között, Gárdony környékén légies táncra perdültek a vasúti sínpárok. Immár nem a talpfák tartják az acélsíneket, hanem a síneken lógnak a talpfák. Irgum-bur- gum, azok a meggondolatlan esőzések kimosták a kavicságyat a talpfák alól. (Krampácsolni kéne, ugyebár.) Első tudakozódásra azt válaszolták az illetékesek, hogy nincs pénz a karbantartásra, majd lassító jelzőtáblákat raknak ki. Mostanában soha sincs pénz arra, amire kellene. A leépítések korát éljük. (Lásd még: postahivatalok, iskolák, művelődési házak, egészségügyi intézmények, no meg a mezőgazdaság ágastul- bogastul.) 3. Tététés sajtószabadság Visszaköszön a TTT, Aczél György támogató, tűrő és tiltó korszaka. Pontosabban: eszünkbe jut egy költői toplistáról. A kolozsvári Korunk című folyóirat szerkesztői felkértek száznégy irodalmárt arra, hogy nevezzék meg a huszadik század tíz legszebb magyar versét, íme, a költők toplistája: Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség, Pilinszky János: Apokrif, József Attila: Eszmélet, Illyés Gyula: Egy Foszlós kalács A Legfőbb Ügyészség körlevelet adott ki, miszerint a Kereskedelmi és Hitelbank székházának védelmében elrendelt lehallgatás jegyzőkönyve nem használható fel bizonyítékként a sikkasztással vádolt bróker, Kulcsár Attila ellen. A Nemzetbiztonsági Hivatal tavaly júniusban engedélyt kért az igazságügy-minisztertől, hogy az említett bank objektumának védelme érdekében lehallgathassa a maffiaellenes központ vezetője és a Kulcsár Attila közötti telefonbeszélgetéseket. Az ezekről készített jegyzőkönyvek a pénzintézet elleni terrorakció veszélyéről ugyan nem tartalmaztak információt, a bróker sikkasztási vagy pénzmosási ügyeiről viszont annál többet. Az ügyészségi körlevél lényege, hogy a jegyzőkönyvek tartalma csak olyan célból használhatók fel, amilyenre az engedélyt kérték. Hiába szerepel bennük utalás Kulcsár viselt dolgaira, ezeket úgy kell tekinteni, mintha el sem hangzottak volna. Erre mondja a magyar: ügyes! Az ügyészségi eljárás nyilván jogszerű, de nem életszerű. Márpedig régóta tudjuk, nem mi vagyunk a jogért, hanem a jog van értünk. Éppen ezért fel kell tenni a kérdést, mi a nagyobb társadalmi érdek, a lehallgatási engedély hatóköre vagy a húszmilliárdos sikkasztás tetteseinek kiderítése. Egészen végletes példát említve, ha a móri bankfiók védelmére — és nem a tettesek megfigyelésére — kiadott lehallgatási engedély birtokában készített jegyzőkönyvből egyértelműen kiderülne, kik követték el a brutális gyilkosságot, akkor a jog mindenhatóságára hivatkozva futni hagynák őket? Az átlagpolgárok jogállamiságba és törvény előtti egyenlőségbe vetett hite az utóbbi években foszlik, mint a húsvéti kalács. Elkeseredve és értetlenül sorolják a példákat. Miközben halálos gázolásért általában több évi letöltendő börtönbüntetést szabnak ki, a rendőrt gázoló énekes megússza másfél év felfüggesztettel. A több (tíz)milliós sikkasztással vádolt volt földművelésügyi államtitkár ügye évek óta húzódik, még első fokú ítélet sem született, jó esély van arra, hogy végül felmentik. Aztán itt az előzőekben említett Kulcsár-ügy, amely körül egyre több a homály. Gondoljunk a főkolomposok ügyészségi fogdába szállítására, a volt bankvezér házi őrizetbe helyezésére, most pedig az ügyészségi körlevélre. Ha valamelyik főmufti - ügyész, bíró, politikus - úgy gondolja, a nyomozás és az ítélkezés körül minden rendben van, téved. A jog betű szerinti alkalmazása az érem egyik oldala, a társadalom józan igazságérzete a másik. Ha a kettő sorozatosan és hosszú távon nincs összhangban egymással, akkor baj van. Mintha egyre nagyobb lenne a baj! Árpási Zoltán arpasiz@axels.hu Erre mondja a magyar: ügyes! mondat a zsarnokságról, József Attila: Óda, Kassák Lajos: A ló meghal, a madarak kirepülnek, Babits Mihály: Esti kérdés, Füst Milán: Öregség, Babits Mihály Jónás könyve, Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus. (Nyolc költő tíz verse került az élre, mert hát az egymással is perlekedő Babits és József Attila duplázott.) Persze, minden listán lehet vitatkozni. Hogy maradhatott ki (többek között) Ady Endre, Juhász Gyula, Tóth Árpád, Szabó Lőrinc, Radnóti Miklós, Weöres Sándor, Nagy László? A bennem is bujkáló kérdések helyett inkább elővettem a Hét évszázad magyar versei című háromkötetes gyűjteményt (Szép- irodalmi Könyvkiadó, 1972) - természetesen az újraolvasás szándékával. Megdöbbenten tapasztaltam, hogy a tíz remekműből hiába kerestem Illyés Gyula, Kassák Lajos és Dsida Jenő versét. A főcenzor meg ravaszul somoly- gott a tömött szürke bajusz alatt:- Látjátok feleim: mik vagyunk. Szász András
