Békés Megyei Hírlap. 2004. július (59. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-17 / 166. szám
(nétvéae 2004. JÚLIUS 17., SZOMBAT — 11. OLDAL Néró fagylaltjához rabszolgák a gleccserekről hordták a jeget A hideg nyalat magához édesgette a világot Hétvégi olvasmány Marco Pok), a világjáró olasz egyik útja során — hétszáz évvel ezelőtt, Kínában — felfedezett egy mennyei édességet: a fagylaltot. Annyira lenyűgözte a hideg csoda, hogy magával vitte a receptjét Velencébe. Milyen rég volt ez! Azóta rengeteg fagylaltreceptből válogathatunk. Fagylaltot először az ókori kínaiak készítettek. Igaz, azt a mai hideg édességhez nem mérhetjük: természetes hóval kevert tej és gyümölcslé volt némi fűszerrel, az állaga a jégkásáéhoz hasonlított. Készítésének fortélyait először az indiaiak, majd az édesszájú perzsák és arabok tanulták el a kínaiaktól. Salamon király és Nagy Sándor is lelkesedett érte, a fagyizás akkoriban az uralkodók kiváltságának számított. A meleg éghajlaton különös figyelmet igényelt, a készítéséhez szükséges jég szállítása és tárolása pedig rengeteg pénzbe került. Néró, a római császár némi fejtörés után kiötlötte: at- létikus alkatú rabszolgákkal, stafétafutással szállíttatja magának a jeget a gleccseres hegyvidékekről. A lassúakat, azaz a szállítmányt megolvasztó- kat ki végeztette. A döntő újítás Marco Polo (1254-1324) korából származik, amikor rájöttek: a fagylaltkészítő edényt kell hűteni, ahelyett, hogy a jeget kevernék a masszához. Évszázadokkal később már fagylaltkészítő szerkezetet is találunk az orléans- i herceggel egybekelő Medici Katalin nászajándékai között. Ennek köszönhetően a kékvérű vendégek gyümölcsízű hűsítőt fogyaszthattak a felséges lakomán. A világ első nyilvános fagylaltozóját 1672-ben Párizsban alapította Procope. Bár eleinte csak a nyári szezonban volt nyitva, és kizárólag citromfagylaltot árult, nagy népszerűségnek örvendett. A . ki's üzlet olyan történelmi alakok kedvenc helye volt, mint Rousséáu, Voltaire, Diderot, sőt Napóleon. S ha már a fény városánál tartunk, említsük meg, hogy a fogalommá vált Maximís ugyancsak egyszerű fagylaltozóként kezdte, három lépésre a francia főváros híres terétől, a Place de la Concorde-tól. Ma már jószerivel nyomon követhetetlen, miként terjedtek el a különböző gasztronómiai kitalációk és kellékek a királyiból a polgári konyhákba, illetve, egyik országból a másikba. Az azonban tény, hogy az 1753-58-ból fennmaradt, úgynevezett sárospataki szakácskönyv ismeretlen szerzője már sózott jéggel vagy hóval fogyasztható fagylalt receptjét is közölte. Leírása szerint a korabeli fagylalt inkább hasonlíthatott megfagyasztott tömény krémre, mint a mai fagylaltra. Ennek ellenére elterjedt nyalánkságnak számított a XVIII. századi MagyarorszáMár apró gyermekkorunkban megtanuljuk, a fagylalt - legyen az olaszosan krémes, csábítóan tejszínhabos, vagy ostyatekerccsel díszített - az egyik legfinomabb édesség. D-FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET gon, noha akkoriban még inkább csak „hideg nyalatnak” nevezték. Abban a században még nem voltak cukrászdák, fagylaltot tehát csak ott készíthettek, ahol télen a jeget elvermelték nyári használatra. Mindenesetre az első magyar cukrászkönyv tizenhét receptjében ismerhető A tölcsér magyar találmány? Az édes csemege demokratizálódása az ostyához kötődik. Nehéz megmondani, ki ötlötte ki, mert az egyik forrásban az áll, hogy a klasszikus fagyizást egy magyar találmány alapozta meg: a századfordulón nálunk készítették először az ostyából préselt tölcséreket. A sors iróniája, hogy ezt a vafninak nevezett újítást elfelejtették szabadalmaztatni, így a világ azt tartja, Itáliában találták ki a mai ostyatölcsért, a szinte semmibe nem kerülő, ehető tartályt, és ott született meg a vizes, az úgynevezett olasz fagylalt készítésének módszere is. fel a mai fagylaltok elődje. A nagyúri háztartásokban a jég a frizsiderkorszak előtt sem okozott gondot. Aprítva kis dézsákba töltötték, és a jégdarabocskák közé ágyazták a zárt tartályba töltött fagylaltkrémet. Ezt addig forgatták, amíg meg nem dermedt. Nyilvánosan, pénzért hazánkban először 1822-ben kezdtek fagylaltot mérni Pesten, Fischer Péter Színház téri „fagylaltdájában” (a mai Vörösmarty tér és Váci utca sarkán), az akkoriban divatossá lett nyári kioszkban. Esténként itt fagylaltozott Deák Ferenc is. A fagylaltárusítás jó üzletnek bizonyult, hamarosan a főváros számos helyén lehetett kapni, ám a Fischer-féle fagylalt maradt a legnevezetesebb. A fagylal- tozók és cukrászdák főleg előkelő hölgyek találkozó- és pletykálkodóhelyéül szolgáltak. (Akkoriban még súlyos illemsértésnek számított az utcán fagylaltozni.) Olykor gondatlanságok is előfordulhattak, mert a korabeli vígjátékíró és szatirikus, Nagy Ignác ékelődve jegyzi meg egy tollrajzában, hogy a felkapott fagylaltda helyett .találóbbuak tártajná; ezt az elnevezést: bélgörcsde. Ipari méretűvé és üzleti sikerré Amerikában tették a fagylaltgyártást: 1857-ben Baltimore-ban nyílt meg az első jégkrémgyár. A vezetékvízből ammóniákkal előállított műjég gyártása révén a huszadik század elejére általánossá válhatott a cukrászfagylalt fogyasztása. Cifrázókéssel szeletelve szolgálták fel, s a különlegesség árát is szeletenként számították. Egy Ilyen hideg szelet nagyjából annyiba került, mint amennyibe egy kifőzdében egy teljes ebéd. Magyarországon 1932-ben több mint kétezer olasz fagylaltárus mérte naphosszat a 10-20 filléres adagú tölcséreket. S noha kurta fél évszázadra rá már az orosz „morozsennoje” ízére sem panaszkodhattak a néhai Szovjetunió lakosai, amint a „zrmlzina” is kedvelt a cseheknél, a legújabb fagylaltfejleményekkel megint csak a taljánok rukkoltak elő. Ők találták ki a nem romló fagylaltport tejjel percek alatt elegyíthető krémfagylaltot, illetve azt a készüléket, amely szépen cifrázva eregeti ki magából a kúpos-csú- csosra felhúzott, selymesen olvatag finomságot. Juhani Nagy János Vallom és vállalom kősorsomat Ahogy Imre* mondta volt, „innétből a túlra értem”. Vagyis a Kis-Körösközből a trianoni határon át Békésbe, békétlen- kedni. Hogy akár élete árán is bizonyíthassa, noha nehéz igazán élni, azért az megéri. Üzenete, tanulsága ma is érvényes. Meg az is tény, hogy sokunknak a határokon innen és túl mind a mai napig gond a betévő falat. Ennek dacára élünk és remélünk. Jó időt, s szép termést. Ezentúl a nagy olvasztó tégelyben, a közös Európában. A történelem mintha megismételné önmagát. A türelmetlenek, elégedetlenek ismét, ma is az ígéret földjére, nyugatra, Amerikába mennek. Lelkűk rajta. A többség, én, te nyilván marad. A kő marad. A többség házat s hazát épít kisebb vagy nagyobb gallérral, halkan vagy hangosan, dacosan vagy fejet hajtva, elégedetlenkedve vagy megbékélve sorsával, egyre megy. Fontos, hogy marad, hogy a hont védi. Házát, s a hazát unokáinak megőrzi. S ha kell, vértelen honfoglalásba kezd Antall József-i értelemben. Kultúrát telepít, gyarapít, keleten s nyugaton. Ebben legyen partnere az anyaország a határon túliaknak. Európában ugyanis már nem illik és nem kifizetődő kerítéstologatással bíbelődni. Inkább munkára fel, mint Amerikában, nyugaton. Nem nyugisán, keletiesen, ahogy szoktuk. Hanem tempósan, okosan, mert akkor hamarabb lesz itt is Amerika, az újmódi Kánaán. Ami a határon túliakat illeti, a magyar-igazolvány, esetleg a kettős állam- polgárság kétségtelenül nemes gesztus. Ágyai Szabó Magdával szólva, Isten vigyen teljesedésbe minden építő szándékot, Isten az Idő és a Várnitudás ura. Idevágóan egy bizonyos aggódó, kenyerét féltő anyaországinak üzenem, aki vámhivatalban, kórházi folyosón, vonaton kedvtelésből, bunkóságát bizonyítva lerománozza, letó- tozza, lejöttmentezi embertársát. Mert akkor most kinek van igaza? Adynak, aki szerint magyar az, aki annak érzi magát, és érvet szolgáltat ahhoz, hogy mitől befogadó ezer év óta a magyar nemzet? Vagy Neki, aki mint a szemét szennyez, fertőz, megmételyez, és lebeszél keresztényi elvekről, de a proletár internacionalizmusról is? Mert Leninéknek azért volt legalább magukhoz való eszük. Ahogy Székelyföldön a falu bolondjának mondják, nyugi Vencel, nyughass, míg nyugodhatsz, míg azt nem mondják, nyugodj békében. Mert Mü kegyelemkenyírbül nem kérünk. Gondolom, Te se kérnél hasonló helyzetben. Mert mi itt születtünk, és mi nemcsak szeretnénk, de itt - a Csallóközben, Biharban, Békésben, Bácskában a Sárréten, Muraközben, Körösközben, ha akarod, a Kárpát-medencében - is akarunk élni, jól élni, jól akarjuk érezni magunkat a saját bőrünkben, ha megengeded. A magamfajta már csak ilyen. Igényes ínségben, igénytelen bőségben. így, itt és most, két évezred fordulóján, a globalizáció, az ózonlyuk, a sátánizmus és egyéb testi és lelki nyavalyák béklyóiban vergődve vallom és vállalom kősorsomat. Foggal és körömmel ragaszkodom gyökereimhez, hagyományhoz, múlthoz, magyarságomhoz. Anélkül, hogy magyarkodnék. Ragaszkodom a földhöz, hol sírjaink domborulnak. S hogy ezen a földön ne csak sírjaink domboruljanak, ha lehet, megmaGőzhenger Háborognak a gazdák Kétegyházán, Kígyóson, meg talán másutt is. Füstölögnek azok, akiknek földjét a közeljövőben védetté nyilvánítják, mert a Natura 2000 európai természetvédelmi hálózathoz tervezik csatolni. A Natura 2000 program lényege, hogy két uniós jogszabályban — a madárvédelmi és az élőhelyvédelmi irányelvben - felsorolt veszélyeztetett fajoknak védelmet nyújtsanak. Hazánkban tizenöt emlős-, nyolcvan madár-, öt kétéltű- és hüllő, két hal 690 növény- és 255 gerinctelen faj fordul elő, amelyeket a kipusztulás réme fenyeget. Az élőhelyek kijelölése az uniós csatlakozás feltétele, de a védetté nyilvánítandó földterületekről vita folyik. Az illetékesek szerint brüsszeli diktátumról, a csatlakozási szerződésben leírtak végrehajtásáról van szó, a földtulajdonosok viszont úgy látják, ezúttal is csak a szokásos magyar túlbuzgóság,,gőzhengere’’ indult be. A Natura 2000 program végrehajtása országosan mintegy 1,2 millió hektár védetté nyilvánításával jár, ami félmillió gazda földvagyonát érinti. A területek hálózathoz csatolása meghatározott vetésszerkezet betartását és természet- barát termelési eljárások alkalmazását követeli meg, ami többletkiadással és kisebb bevétellel jár. Egy hatvanhárom hektáros gazda kiszámította, a védetté nyilvánítás után eddigi nyereségének mindössze tíz százalékát lesz képes elérni a gazdálkodás kötöttségei miatt. Már földje eladásának gondolata is felvetődött benne, de hamar belátta, nincs az a bolond, aki a jelenlegi forgalmi értéken megvásárolná tőle. Miután az.állajn (az illeté- -kes, táffü) hallani sem akar a gazdák kártérítéséről, a WatumzOOO programhoz való csatlakozás, a magyarországi védett területek kiterjesztésének árát a félmillió földtulajdonossal fizettetik meg. Számításaim szerint ennek nagysága mintegy százmilliárd forint. Önként adódik a kérdés: megteheti-e az állam - unióra hivatkozással vagy anélkül -, hogy a természetvédelem, a védett növény- és állatállomány megmentésének költségeit állampolgárainak szűk körére terhelje. Nem teheti meg! Még akkor sem, ha a magyar mezőgazdaságnak kifejezetten jót tenne az említett nagyságú földterület kivonása az intenzív termelésből közérzetünknek pedig javára válna, ha megmenthetnénk azt a több mint ezer, kipusztulásra ítélt növény- és állatfajt. A diktátumok, az egyoldalú lépések, a sumákban előkészített törvény- és rendelettervezetek kora lejárt. Okos, nyit párbeszéddel a probléma orvosolható lenne, az állam (minisztérium) elérhetné, hogy a gazdák és legfőképpen az érintettek (növények és állatok) érdekei találkozzanak. Csak akarat kell hozzá! Árpási Zoltán arpasiz@axels.hu Félmillió gazda földvagyonát érinti. fr#!»®» radnék, jó magyarként, európainak. Ha már egyszer itt élnem vagy halnom adatott, akkor inkább túlélném, NA- TO-bicskásan akár, de egyenes gerinccel, mint a szálfa: „Te dőlj ha dőlni kell / és törj ha törni kell / - kettőbe vagy szilánkra / De addig mint a szálfa!”* Őrizvén anyám nyelvét, mint az örökmécsest. S a földet, melyből vétettem. Őrizvén gyerekeinknek az ígéret földjét, s az alkotás vágyát. Teremté tehát az Űr az embert, az Ő képére és hasonlatosságára. Teremté jókedvében derűsnek, hogy sose hervadjon le arcáról a mosoly, nem az amerikai keep smiling, hanem a lélekből jövő, feszültségoldó mosoly. Hogy - nemcsak ünnepnapokon — arcunkra rajzolódjon a ráncokban rejtőzködő öröm, s megtáltosodjon szánkban a szépjárású szó. Hevesi Mónár József, Simonyifalva * Idézetek Simonyi Imrétől
