Békés Megyei Hírlap. 2004. július (59. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-15 / 164. szám
10. OLDAL - 2004. JÚLIUS 15., CSÜTÖRTÖK K É K ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig Cserbenhagyás Baleset áldozata lett az a 65 éves férfi, akinek a holttestét egy földúton találták meg Csongrád közelében. Az idős férfi halálát feltehetően egy nagyobb gépjármű okozta kedd este. A rendőrség ismeretlen tettes ellen indított eljárást halálos közúti baleset okozása miatt, és a vizsgálat kiterjed arra is, hogy az elkövető elmulasztotta-e a segítségnyújtást. MTI Kigyulladt busz Nem konstrukciós hiba okozta azt a tüzet, amely egy Ikarus-435-ös busz motorterében keletkezett Budapesten. A szakértő szerint egy gázolajcső eltörött, és a meleg motortérben begyulladt az üzemanyag. A 139-es busz gazdagréti végállomásán kedden az utasok leszállása után gyulladt ki a motortér, mti Holttest a hordóban Egy 38 éves nő hordóba zárt holttestére bukkantak Felső- zsolcán. Az asszony meggyilkolásával annak 43 éves férjét gyanúsítják. Az áldozat már áprilisban eltűnt, azóta keresték. A hordót a miskolci speciális mentők kutyája, Mancs jelezte, majd a rendőrségi búvár találta meg. mti Álbomba az iskolában Gyanús csomagot találtak Budapesten, egy Múzeum körúti iskola II. emeleti mosdójában. A tűzszerészek megvizsgálták a készüléket, a csomagban azonban csak egy robbanószerkezet imitációját találták. A BRFK ismeretlen tettes ellen indított nyomozást közveszéllyel való fenyegetés miatt, europress Hőszigetelőt Hőszigetelő kellett annak az ismeretlennek, aki a minap lopott ilyen anyagot Békéscsabán egy Szamóca utcai építkezésről. A tettes az épülő házba bement és onnan 3 tekercs hőszigetelőt vitt el 15 ezer forint értékben, to Brutális rablók Őrizetbe vett a rendőrség egy 25 éves férfit, aki eddig ismeretlen társával Budapesten, megtámadott és bántalmazott egy jászberényi férfit, és elvette 620 ezer forintját, arany nyakláncát és mobiltelefonját. EUROPRESS Kényszerítés Ismeretlen tettesek után nyomoznak a budapesti rendőrök. A két 20-30 év közötti nő és egy 32-35 év közötti férfi ellen, akik a Váci utcában leszólítottak egy kínai férfit, majd gépkocsijukba ültették és egy bankautomatánál arra kényszerítették, hogy pénzt vegyen fel. A kár 232 ezer forint, europress SMS: (30) 4061-110 Volán. Miért pont az ötös buszra tettétek ezt a múlt századból itt rekedt „Életem a száguldás - szólt a csiga, és bedőlt a kanyarban” stílussal vezető buszsofőrt? Gyalog hamarabb hazaérek, és még bérletet sem kell vennem. Jelige: pizzafutár * Legalább nyáron indíthatna a Volán egy buszt Gyula és Békéscsaba közt, éjfél körül. Akinek nincs autója, lemarad egy csomó jó programról. Pl.: Center- napok, várszínház, _______________ Az egészségügyben dolgozóknak fel kéne vállalniuk a tetteiket szerencsétlenség esetén is. A szegedi eset is bizonyíték erre... Gumis ______ Aki ve ri a feleségét, annak csak egyes bíróságokon lehet igaza, az életben nem. N. N. Nemcsak autópályát kell építeni, a mellékutak is kellenek Európának, a nehézteher-forgalmat az alföldi utak nem bírják, tegyék vasútra, még nem késő! Közlekedő Kézilabdatanár úr! Gratulálok az utánpótlás ifjúsági csapatok sikereihez, az edzők jó munkájához. Remélem, bátrabban fogja játszatni a fiatal tehetségeket! TŰKOR Az ormánsági „Piedone” Éjjeli üldözés a piactéren Kiemelkedő teljesítményt várnak tőle. Dr. Schmidt Henrik, Tóth Roland és dr. Sárközi Ferenc fotói dunántúli napló/tóth lámló Tegnap hivatalosan is megkezdte működését az Ormánság központjában, Sellyén a sokak által megváltóként várt új körzeti megbízott. A Piedonét idéző testalkatú rendőr munkába lépésével teljessé lett a baranyai körzeti megbízotti hálózat Sellye Még talán soha nem iktattak be olyan nagy csinnadrattával körzeti megbízottat hivatalába, mint tegnap Sellyén a Budaörsről érkezett Tóth Rolandot. Miként arról beszámoltunk, Förster Gyula, a város polgármestere megelégelte, hogy évtizedek óta nincs a városnak körzeti megbízottja, és vélhetően ezzel összefüggésben elszaporodtak a vagyon elleni bűncselekmények és a garázdaságok. Országos kampányba kezdett a megfelelő rendőr kiválasztásához. Kívánalmai nem voltak mindennapiak, az ideális jelöltnek legalább egy mázsát kellett nyomnia, és 1,90 volt az elvárt magasság. A kiválasztott, Tóth Roland a maga 130 kilójával és kétméteres magasságával túl is szárnyalta a követelményeket. Dr. Sárközi Ferenc, a megye rendőrfőkapitánya a tegnapi ceremónián leszögezte, „Tóth Roland- nak kell elvégeznie a munkát, más ugyanis nem fog odamenni”. Az „ormánsági Piedoneként” emlegetett rendőr lapunk kérdésére elmondta, egyelőre ismerkedik a környékkel, az emberekkel, és várja, hogy az itt élők személyesen is felkeressék a bűnözéssel kapcsolatos gondjaikkal. A helyiek többsége - legalábbis azok, akikkel beszéltünk - úgy tűnik, örömmel fogadja az új zsarut. Bíznak abban, hogy tekintélyt parancsoló külseje a rossz fiúkra is hatással lesz, ám olyan is akad, aki „az előbb bizonyítson” elvet vallja. Egy munkás például kissé cinikusan úgy fogalmazott: „vasizmokat bármikor formázok drótból, ám agyat már bajosan.” A főképpen kistelepüléseken tevékenykedő megbízottak munkájával általában elégedettek a helyiek, ám az önkormányzati vezetők szerint sokszor túlterheltek, és a technikai feltételek sem mindig adottak. mAté ialAzs A rendőrség becsülete a tét Kényszervallatás, közokirat-hamisítás és hamis tanúzásra felhívás miatt ítélték el - első fokon - a lajosmizsei rendőrőrs egykori parancsnokát Kétévi börtönbüntetést kapott, felfüggesztve négyévi próbaidőre. Kecskemét A Lajosmizsén 2000-ben még őrnagyi rendfokozatban szolgáló, 40 éves 0. Cs. az ítélet szerint egy előállítást követően bántalmazta a rendőrségen a gyanúsítottat. A rendőrök olyan holmikat, építőanyagot találtak az illetőnél, amiről úgy gondolták, hogy lopott. A folyosón ültették le a sofőrt. A Kecskeméti Városi Bíróság ítélete szerint ezután történt a „különös” kihallgatás. Az őrsparancsnok behívta az irodájába a férfit, ahol bántalmazta és fenyegette. Az ügyészségi vádirat korábban részletesen leírta az állítólagos ütlegelést. A bíróság ugyanakkor nem tudta megállapítani az ütések helyét. Azt azonban igen, hogy megtörtént a rendőrségen az erőszak, valamint a fenyegetés is. A bíróság szerint a gyanúsított beismerő vallomásának kikényszerítése érdekében. A kecskeméti bíróság elsőfokú ítélete szerint nem csak ez az egy bűncselekmény terheli 0. Cs-t. A bántalmazott férfi felesége ugyanis feljelentést tett a történtek után, és megkezdődött a nyomozóhivatali vizsgálat. Ennek hírére az őrsparancsnok hamis tanúzásra akarta rávenni beosztottjait. A rendőrök elzárkóztak az utasítástól. A őrnagy 2001. február 15-én leszerelt. A leszerelt rendőr és védője felmentésért fellebbeztek, míg a Kecskeméti Városi Ügyészség képviselője kezdeményezte, hogy végrehajtandó szabadság- vesztést kapjon az egykori őrnagy. NOMLOPY NAQY MIKLÓS Krumplit sütött magának a betörő a falatozóban Kétszer is őrizetbe vettek egy vésztői fiatalembert, R. J.-t a Gyulai Rendőrkapitányságon. Másodszorra piactéri betörésen vesztett rajta. Előtte átautózott Békéscsabára egy Trabanttal, ami a megyeszékhelyen felborult vele — tájékoztatott az esetről Bérezi László, a gyulai kapitányság hivatalvezetője. Gyula Július 8-án reggel bejelentették a helyi rendőrkapitányságra Gyuláról, a Zrínyi téri szociális központból, hogy a nappali melegedő tér felőli ablakát és védőrácsát valaki benyomta. Az elkövető ellopott egy 55 centiméter képátmérőjű Lux színes tévét. A lopással 55 ezer forint kárt okozott az ismeretlen. Az ügyben büntetőeljárás indult betöréses lopás megalapozott gyanúja miatt. A rendőrség egy-két napon belül elfogta a 19 éves vésztői R. J.-t, aki elismerte a tévélopást és elmondta, a készüléket négyezer forintért eladta egy román állampolgárnak. A gyulai piacon a rendőrök megtalálták a rontán állampolgárt, akitől lefoglalták a tévét és visszajuttatták a szociális központba. R. J.-t őrizetbe vették, ahonnan később szabadon engedték. A fiatalember ismerős volt az intézményben. Hétfőn 23 óra után az Október 6. téri piacon lévő mini diszkontból futott be jelzés betörésről a Goldex Security vagyonvédelmi céghez. A rendőr járőr és a cég biztonsági őre kiment a piacra, melynek kerítésén átugorva a Honvéd-lakótelep felé szaladt valaki. A közrendvédelmi osztály járőre és a biztonsági őr elfogta az illetőt, akiről kiderült, ismét R. J.-vel van dolguk. A helyszíni szemle lefolytatásakor világossá vált, az elkövető a piactéri falatozó két és fél méter magasan lévő ablakát benyomta. így jutott be a falatozóba, ahol kutatásba fogott. Eközben megsütött magának egy kilogramm mirelit krumplit. Ami nem fogyott el, azt szétszórta a földön. A folyosó két ajtaját betörve jutott el a mini diszkontba, amikor észrevette a riasztót és menekülőre fogta. A falatozóból két félliteres üdítőt és két konyharuhát vitt el. A két üzletben R. J. összesen 25 ezer forint rongálási kárt okozott. A fiatalembert ismét őrizetbe vették a Gyulai Rendőrkapitányságon. .......................... i»i Fe lborult a,, kölcsönkocsi” A fiatalember keddi kihallgatásán elmondta, hogy a Városház utcán, a megyei főügyészség épülete előtt hétfőn délután parkolt egy Trabant, amelyen átvezetett Békéscsabára, ám az autó a megyeszékhelyen felborult vele. A rendőrök a férfi által megjelölt helyen megtalálták a kocsit. A tanyán élők biztonságáért Kardoskút Kardoskút közigazgatási területén több mint 100 tanya található. A lakosság majd egynegyede ott él. Előfordul azonban, hogy valaki az ingatlanát évente csupán egy-két alkalommal látogatja, ilyenkor fedezi fel a lopást, a rongálást. A bűncselekmény elkövetése és észlelése között akár több hónap is eltelik, a tettes felderítése nagyon nehéz - hangzott el a kardoskúti képviselő-testület legutóbbi ülésén, ahol a közrend és a közbiztonság helyzetét értékelték a képviselők. Az is megtörténik, hogy a bűncselekmények sértettjei gyakran bíznak mások jóindulatában, becsületességében, és ezzel is az elkövetőket segítik. Éppen ezért a kardoskúti körzeti megbízottak a külterületeken élők biztonságára helyezték a hangsúlyt 2003-ban. Az értékelt időszakban megbetegedett kollégáját Hudák László és Szilas Tamás helyettesítette. q.l Két török meg a görög Határátlépéskor minden ka- mionos sietne. így volt ez a gyulai határátkelőhelyen is, ahol két török és egy görög állampolgárságú kamionos július 10-én szóváltásba keveredett Gyula Az egyik török állampolgár egy felmosónyéllel bal nyaktájékon ütötte a görög férfit, aki válaszul előkapott egy bőrből készült hosszú tárgyat, vélhetően bőrszíjat és azzal ütötte támadóját. A másik török erre dulakodni kezdett a göröggel. Mindhárman nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek. A Gyulai Rendőrkapitányság garázdaság miatt indított eljárást ellenük. A külföldi kamionosok gyorsított eljárás lefolytatása után 80-80 ezer forint letétbe helyezése mellett elhagyhatták Magyarországot __________________iöi EM ELTDÍJAS SMS: (90) 635-135; a szöveget így kezdje: BMH A3! Miért kritizálod a lányokat? Élőben láttad őket? Szerintem először nézz a tükörbe, utána szólalj meg! Üdv. a lányoknak! Zoli Kedves vámosok! Miért engeditek a cigibehozatalt, ha börtön jár érte?! Ez így nagyon ellentmondásos! A román tengerpartról szeretnénk információt! +<BP> (Aki járt ott mostanában, sms-ezzen! - Aszerk.) Hacker. Qkec! A hacker pontos definíciója nem fér bele egy üzenetbe. Amit mondtál igaz, de azt a hacker dönti el, hogy mit kezd a feltört rendszerrel. Én például semmit. Kétféle hacker van: aki szórakozásból és aki céllal tör be. Hihetetlen, de egyes cégek direkt hackereket foglalkoztatnak! HCKR * Tisztelt okoskodók! A hacker a rendszer hibáit felhasználva jut (általában) rendszergazda jogokhoz, és ő dönti el, mit csinál. A cracker „csak” programokat tör fel. Backorifice Miért futamodott meg a mezőgyáni képviselő-testület hét tagja? Bizonyítani (dolgozni) kellett volna! Éles szemű Békés megyében hol lehet fotózáshoz kellékeket kapni? Például: előhívó, fixírsó, papírok stb. Üdv: feketefehér (Aki tudja, annak várjuk az sms-ét! - A szerkp_______________ Hirk a szerint Leszkó a Kemény igazgatói posztjáért folytatott „küzdelem” során mindig jó visszajelzést kapott. Kitől? A Fidesztől, vagy a Fidelitastól? deep Találtam két fekete nyakörves kiskutyát az Árpád soron. Keresem a gaz- dijukat. T,: 20/223-8673. _________ A szökőkút, a kacsa, a tartózkodás, nem egyenlő a gyulai városbarátok körével, tisztelt gyulai szavazók... gy. L_________________________ A békési polgármesteri hivatal legalább nyolcszor feltúrta a saját pénzünkön járhatóvá tett utcánkat. Megint bontják. Ki érti meg, ha az autóm rongálódik? Békés Bodri! Én is hallottam, már kutya- névnapról. Ha- van interneted otthon, akkor nézd meg a www.kutyanevnap.hu című oldalt. Ja, és aki szereti a macskákat és esetleg nem tudja, mikor van a cica névnapja, nézze meg az interneten, a www.macskanevnap.hu című internetes oldalt. Üdv.: egy állatbarát_____________________ Amikor rossz volt a búzatermés, nagyon megemelték a kenyér árát. Most amikor jó a termés, megmondjam, mi a teendő? Vagy magyarázatra szorul? Kételkedő Ha pang a Balaton környéke a vendéghiánytól, biztos, hogy oda kell utat építeni? Gumis Emeltdíjas sms Eladnám megkímélt állapotú, vékony kerekű női kerékpárom. Hívj és megegyezünk! T.: 30/295-8544. Keresem a Dr. Kőfalvi Gyula: Közlekedési ismeretek 39772/1. Műszaki Könyvkiadó, című könyvet. T.: 20/435-7720. _____________________ A július 23-ai, szegedi szabadtéri játékok Verdi Nabucco előadásra két jegy családi okok miatt eredeti áron, 5400 Ft/db eladó. T.: 30/349-8165. Alkotni vágyó graffitys hívását várom. T.: 30/342-4484.___________ 29 éves, vidéki srác komoly kapcsolatot szeretne. T.: 30/533-4216. APEH-végrehajtók őrizetben Szolnok Nyomozás indult két adóvégrehajtó ellen - közölte az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal szerdán a Magyar Távirati Irodával A Nemzeti Nyomozó Hivatal Pénzügyi Nyomozó Főosztálya az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal biztonsági szervezetének belső vizsgálata nyomán több bűn- cselekmény megalapozott gyanúja miatt indított eljárást - áll a közleményben. Az érintett köztisztviselőket a rendőrség szerdán őrizetbe vette Szolnokon; a nyomozási cselekmények érdekeire való tekintettel bővebb tájékoztatást csak az eljárás befejezése után adnak. Az APEH a két köztisztviselőt állásából felfüggesztette. A végrehajtók ellen a hivatalban fegyelmi eljárás indult, ezt azonban az ügy rendőrségi vizsgálatának befejezéséig szüneteltetik - közölte az adóhivatal, arról viszont nem kaptunk információt, hogy a két végrehajtót a rendőrség mivel gyanúsítja. Molnár András ezredes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes vezetője, bűnügyi igazgatója megerősítette a hírt, hozzátéve: az ügyben folynak a kihallgatások. Tamásné Czinege Csilla, az APEH Jász-Nagykun-Szolnok megyei igazgatója a nyomozás érdekében nem kívánt elárulni részleteket. Azt azonban hangsúlyozta: aki adóhivatalnokként bármilyen visszaélést elkövet, annak nincs helye a szervezetben. Megjegyezte: ezután is mindent megtesznek, hogy kiszűrjék a jogellenes cselekményeket.