Békés Megyei Hírlap. 2004. július (59. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-12 / 161. szám

KÖRKÉP 2004. JÚLIUS 12., HÉTFŐ - 5. OLDAL MEGYEI FELÚJÍTJÁK, (z) Július 13-án felújítás miatt egy hétre bezár Orosházán az Elésker közis­mert, közepes forgalmú Dózsa ABC-je. Az üzlet korszerűsítése korábban kezdődött, ugyanis a külső tatarozásával végeztek az építők, s a munkák idején igen­csak próbára tették a vásárlók türelmét. Most a belső felújítás­ra és átalakításra kerül sor, a ki­vitelezők folyamatosan dolgoz­nak azért, hogy minden munká­val végezzenek a július 21-ei nyitásra, amikor is megszépül­ve, áruval gazdagon feltöltve is­mét fogadja a vásárlókat a Dó­zsa utcai ABC. HALÁLOS BALESET, (c) Halálos közlekedési baleset történt tegnap­előtt délután Kétegyháza külterü­letén. A Kétegyháza és Elek közöt­ti úton a 28 éves, eleki N. László Volkswagen Golf autójával Elek irányából Kétegyháza felé tartott. Egy balra ívelő útkanyarulatot el­hagyva elvesztette uralmát jármű­ve felett, az útpadkára, majd az árokba sodródott. A sűrű növény­zetben egy fának ütközött. N. Lász­ló a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A balesetkor az autóban utasként ült egy 29 éves, szintén eleki fiatal­ember is, aki megúszta a balesetet könnyű sérüléssel. ÜTKÖZTEK, (c) Mezőkovácsháza belterületén személygépkocsi és teherautó ütközött össze szomba­ton. A balesetben egy könnyű sé­rülés történt. KÓRHÁZBA VITTÉK, (c) Két- soprony és Kondoros között, a 44- es főúton személygépkocsi ütött el kerékpárost tegnap délután. A bal­eset következtében a biciklist kór­házba kellett szállítani, sérülésé­nek súlyossága lapzártáig nem volt ismert. ,ul^;i;aL„ ŐRIZETBEN, (ej A Békéscsabai Rendőrkapitányság vette őrizetbe szombaton a 44 éves, újkígyósi P. J.-t. A férfit garázdaság miatt a bí­róság körözte. A dudát fújták, a slambucot megették Mangalicát, racka birkát, kecskét, bivalyt és szamarat is láthattunk Nagy József még egyetemista korában, a debreceni csikósoktól tanulta meg a slambucfőzés titkait. Állítja: ez a jellegzetes hortobágyi pásztorétel nem csak a legegyszerűbb, de a legfinomabb étek is. d-fotó: lehoczky péter Az idei július sem múlhatott el Szarvason pásztortalálkozó és dudásfesztivál nélkül. S mint minden esztendőben, ez alkalommal is nagy sikerük volt az ország különböző tájairól érkező dudásoknak, kanászoknak, pásztorok­nak. Sokan megcsodálták a ma már egyre rit­kábban látható bivalyokat és megsimogatták a jámbor, ám de makacs csacsi óriási füleit is. ___________________Szarvas Az immár hetedik alkalommal megrendezett pásztortalálkozó és dudásfesztivál igen­csak népes közönsé­get vonzott, szomba­ton és vasárnap egy­aránt benépesült az Erzsébet-liget. Nem csoda, mert a két nap alatt három rendez­vény is zajlott: a, r(,, pásztortalálkozó mellett a harmadik suttyómba népzenei feszüvál és az első magyar pónifogathajtó derbi eseményeit is nyomon követhette a közönség. A szervezők a programok összeállításánál ki­csikre és nagyokra egyaránt gondoltak. Előbbiek láthatták megelevenedni Paprika Jancsi történetét a bábszínpadon, a felnőttek megcsodálhatták a míves kézműves munkákat, s láthatták a Tessedik Táncegyüttest. Ami azonban igazán megadta a fesztivál vará­zsát, az a pusztai állatok bemutatása volt. A csendesen szundikáló mangalicamama, a körü­lötte szorgalmasan turkáló apró malacok, a si- mogatást fáradhatatlanul tűrő nagy fülű csacsi, no meg a racka birkák, kecskék, s a ma már oly ritkán látható fekete bivalyok vonzották legin­kább a közönséget. Sokan pedig azt várták, mikor lehet majd megkóstolni a bográcsokban fö­vő, jellegzetes pásztorételeket, a slambucot, a pász­tortarhonyát vagy a füstölt csülöktől il­latozó kanászle- Vest. "A bográcsok körül természete­sen nem egyszerű szakácsok, hanem pásztor­vagy kanászruhába öltözött férfiak sürgölődtek. LIPTÁK JUDIT Pásztortarhonya A pásztorok leggyakrabban tésztás ételeket főztek maguknak a pusztában. Egyik kedvelt ételük a tarho­nya volt, melynek receptje igencsak egyszerű: az ap­ró kockákra vágott füstölt szalonnát üvegesre pirítjuk, ezután hozzáadjuk a hagymát és a tarhonyát, s miu­tán az is megpirult, felöntjük vízzel. Csöves erős pap­rikával, paradicsommal, sóval fűszerezzük, hozzá- ; adunk néhány szem burgonyát, s persze nem hiá- nyozhát belőle a jóféle házikolbász sem VÉLEMÉNY LIPTAK JUDIT Jaj, csak oda ne! Közhely ma már, hogy az utóbbi évtizedek alatt nagyot változott a világ. E változásokat talán az erejük fogytát nap mint nap érzékelő idős emberek élik meg a legnehezebben. Ők, akik gyerekként még a velük együtt élő nagymamától tanulták meg a varrás, a stoppolás, a főzés legfontosabb titkait. Amikor még négy-öt-hat gyermek szü­letett egy családban, alig-alig akadt példa arra, hogy a szülő egye­dül maradt, vagy uram bocsá’ szociális otthonba került volna. Az idő tájt el is ítélték rendesen azokat, akik idős szüleiket „beadták”. S legyünk őszinték, nem is voltak igazán magas színvonalúak az ak­kori szociális otthonok. Noha a_ mai életkörülmények már csak nyomokban őrzik a régi világot, a hetven-nyolcvan évesek tudatában ott van a gyermekkor­ban beivódott meggyőződés: a szociális otthon rettenetes dolog! Ugyanakkor látják azt is, hogy gyermekeik reggeltől estig rohannak, saját családjukra is alig ma­rad idejük. Százszor inkább egyedül, mint idősek otthonába men­ni, erősítgetik egymást, miközben szájról szájra járnak a rémtörté­netek az idősek otthonaiban uralkodó rettenetes körülményekről. Pedig a változásokkal együtt az egykori szociális otthonok leg­többje is óriásit változott. Más a felszereltség, s az ott dolgozók sem az alacsony fizetés, hanem az idősek szeretete miatt választ­ják ezt a hivatást. A bentlakók többsége nem is panaszkodik, in­kább örül annak, hogy biztonságra, társaságra, szeretetre lelt. Be­lülről nézve ez a dolog már egyáltalán nem félelmetes. Abban pedig, hogy kívülről nézve se legyen az, nekünk, tolifor­gatóknak is igen nagy a felelősségünk. Már csak azért is, mert a mai, egy gyermekes családokban egyre többeknek kell szembenéz­niük azzal, hogy a családban töltött időskori évek lehetősége las­san eltűnik az idők homályában. a Belülről nézve már nem olyan félelmetes. Az alapítvány is pályázik Az 1990-ben alakult csabacsüdi Tiszta Környezetünkért Alapít­vány is részt vesz a Mobilitás Egyesület által kiírt „Gyermek és ifjúsági szervezetek infrast­rukturális fejlesztésének támo­gatása” című pályázaton. Csabacsüd Amint azt Paluskáné Udvarhelyi Ju­dit, az alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, a községi könyv­tár épületében működő ifjúsági klub részére szeremének a meglévő mellé még egy számítógépet nyer­ni, ingyenes internet-használattal. Az 1998 óta kiemelten közhasznú szervezetként működő alapítvány egyébként az egyetlen olyan alapít­vány Csabacsüdön, amelyen ke­resztül a nagyközség vállalkozói tá­mogathatják a különböző helyi cé­lok megvalósítását. Ilyen módon juttatták el adományaikat például a 2000-ben felállított Túzok-szobor megvalósításához, valamint a Czárán-kút felújításához. A Tiszta Környezetünkért Ala­pítvány fő célja — nevéhez méltó­an — a környezetvédelem, a sport, az oktatás és az ifjúságvé- delem támogatása. _________l^j. AR ANYAT, PÉNZT, (c) Újkígyóson a dr. Pándy Kálmán utcában egy családi ház nyitott ablakán lévő szúnyoghálót tépte fel ismeretlen tettes pénteken éjjel. így bejutott a házba és onnan készpénzt, vala­mint aranyékszereket zsákmá­nyolt. A kár 161 ezer forint. NEGYEDMILLIÓS KÁR. (c) Csa nádapácán egy csemegeüzletbe törtek be szombaton hajnalban. A helyi újságos jelezte, hogy miköz­ben a munkáját végezte, a Zrínyi utcában a boltból három férfi távo­zott. Az újságos azt is látta, hogy az üzlet ajtaját betörték. A hely­színre érkező rendőrök megállapí­tották, hogy a boltból dohányárut, illatszereket és üdítőket vittek eí 250 ezer forint értékben. A KÉPZELET AZ ÉRZÉKEK HANGSZÓRÓJA. Etienne Rey Szombaton Békéscsabán több mint 500-an vehették át főiskolai diplomájukat. Átvették a diplomájukat D-FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER A Tessedik Sámuel Főiskola tanító, gazdálkodási, pénz­ügyi és személyügyi szervező szakos hallgatói vették át szombaton diplomájukat Bé­késcsabán. Békéscsaba Több mint ötszáz végzős hallga­tó kapott diplomát, emellett elis­meréseket is átadtak a szombati békéscsabai ünnepségen. A Ma­gyar Felsőoktatásért Emlékpla­kettet Gurzó Imre, a Tessedik Sá­muel Főiskola Ifjúságáért díjat pedig Szabó Gergő vehette át. A diplomaosztó érdekessége volt, hogy a békéscsabai főisko­lán az utolsó 131 végzős tanító- képzős kapott oklevelet. A peda­gógiai kari képzés ugyanis teljes egészében átkerül Szarvasra. A tanítói szakon végzettek külsősé­gekben is emlékezetessé tették búcsújukat. A nappalisok fehér, a levelezősök színes sálban vették át diplomájukat. Gesztusértékű volt az is, hogy az idei záróvizs­gákra elnöknek olyan személyi­ségeket is meghívtak - többek között dr. Becsei Józsefet, dr. Földesi Bélát, Szövényi Zsoltot - , akik sokat tettek a főiskola létre­jöttéért. Négyéves tanítóképzés 1994-től zajlott az intézményben. Ez azt jelenti, hogy a tanítók az 1-4. osztály mellett a műveltség- területi tantárgyat 1-6. osztály­ban is taníthatják. Kishírek Békés megyéből MAGYARBÁNHEGYES. (1) A ma gyarbánhegyesi művelődési ház angol és német nyelvi szakkört működtet azon tanulók számára, akik nyelvi tu­dásukat tovább szeretnék mélyíteni. Az angoloktatást Gyurkó Tünde, a németet Janiga Orsolya pedagógusok vezetik. Délutánonként az érdeklődő fiatalok számítástechnikai szakkörre is járhatnak, ahol Balázs Barbara pe­dagógus segíti munkájukat. MEDGYESEGYHÁZA. (ke) A képvi­selő-testület módosította a vízdíjakat. Az ivóvízdíjat 167 Ft/m3, a csatorna- hálózaton keresztül történő szenny­vízelvezetés és -kezelés díját 218 Ft/m3, a szippantott kommunális szennyvízszállítás és -kezelés díját 800 Ft/m3 legmagasabb hatósági ár­ral állapították meg. MEDGYESEGYHÁZA. (ke) A képvi­selő-testület megalkotta az önkor­mányzat közbeszerzési szabályzatát. A szabályzat kitér többek között az ajánlatkérésre, az előkészítő munka- csoport és a bíráló bizottság feladatai­ra, a közbeszerzési eljárás előkészíté­sére, lebonyolítására. MEDGYESEGYHÁZA. (ke) Igény merült fel az uszoda előtti parkosított területen zárt napozóterasz kialakítá­sára, ami belső átalakítás nélkül meg­oldható lenne, ugyanis az uszoda épí­tése során az első ajtóknál lábmosó­kat is kialakítottak. A képviselő-testü­let a döntés előtt megvárja az ÁNTSZ véleményét. MEZŐHEGYES. (1) A mezőhegyesi önkormányzat egy sikeres pályázat eredményeként 30 köztéri padot, 7 szeméttárolót és 7 információs táblát vásárolhatott a városkép javítása érde­kében. A padokat a város belterületén, köztük a Zala-lakótelepen, illetve a sze­méttárolókat és a vendégek informálá­sát szolgáló táblákat a frekventáltabb csomópontok mentén helyezik el. MEZŐKOVÁCSHÁZA. (I) Mező­kovácsháza önkormányzata márciusi ülésén alkotta meg a helyi buszközle­kedésről szóló rendeletét. Eddigi ta­pasztalat, hogy a lakosság köréből is egyre többen veszik igénybe a szol­gáltatást. A testület kifejezte azon szándékát, hogy valamennyi mezőkovácsházi lakhellyel rendelke­ző diák részére biztosítja az utazási kedvezményt, melyet kiterjesztettek a középiskolásokra is. OKÁNY. (i) Okányban a helyi vállal­kozók és a lakosság segítségével ösz- szesen 390 köbméter homokot szállí­tottak a településre útalap céljából. A hatalmas homokmennyiséget átmene­tileg a vásártéren helyezték el, s onnan hordják majd szét az érintett utcákba. OROSHÁZA, (cs) A várossá alakulás (1946. január 1.) harmadik évforduló­ján, 1949. június 12-én avatta fel Ortutay Gyula az orosházi városi könyvtárat a volt polgári kör könyv­tártermében. A könyvgyűjtemény alapját a polgári kör anyaga, majd a Békés Megyei Körzeti Könyvtártól ka­pott könyvek képezték. Az olvasókö­zönség előtt 1949. július harmadikén nyitotta meg kapuját a város biblioté­kája, ahol két lelkes tiszteletdíjas könyvtáros minden csütörtökön és vasárnap délután várta az olvasókat. SARKAD, (b) A városatyák döntése értelmében Sarkad megméretik a Bé­kés Megyei Területfejlesztési Tanács által kiírt területi kiegyenlítő alap pá­lyázaton (TEKI). Kedvező elbírálás esetén 7 millió forint saját erő biztosí­tásával, 70 millió forint költségből épülhet szilárd burkolatú út a Széche­nyi utcában. SARKADKERESZTÚR. (b) A Sár kadkeresztúri Református Egyházköz­ség vendégeként július 14-én a ke­resztúri sportcsarnokban ingyenes koncertet ad a Magyar Continental Singers együttes - tájékoztatta lapun­kat Kónya Sándomé, az egyházköz­ség gondnoka. SZARVAS, (j) A Komép Városgazdál­kodási Kft. kosaras autóval vágatta ki Szarvas főutcáján a kiszáradt fákat. A város többi utcájában a kisebb termetű, kiszáradt fákat folyamatosan szedik ki a kft. szakemberei, akik várják az ezzel kapcsolatos lakossági bejelentéseket is. SZARVAS, (j) Pályázati pénzből, va­lamint a szarvasi önkormányzat és a Kézenfogva a Jövőért Alapítvány tá­mogatásával jött létre az a kézmű­vestábor, melyet Szarvas Város Általá­nos Iskolája és Óvodája szervezett a közelmúltban. Az egyhetes táborban a gyermekek megismerkedhettek az üvegfestés technikájával, gipszképe­ket festhettek, gyöngyöt fűzhettek, sőt még textilképeket is készíthettek. TÓTKOMLÓS, (cs) Lelkes, gyermek- szerető pedagógusok közreműködése és irányítása mellett a tótkomlósi J. G. Tajovsky Művelődési Központ idén is számtalan táborozási lehetőséget kínál a vakációzó gyerekeknek. A lovasokra, a foci rajongóira, a kézművesség iránt érdeklődőkre is gondolnak a szervezők. ÚJSZALONTA. (b) Az Újszalonta Községért Közalapítvány az Informati­kai és Hírközlési Minisztérium pályá­zatán 1 millió 100 ezer forint összeg­ben három, internet-csatlakozási lehe­tőséggel is ellátott számítógépet nyert a települési önkormányzat részére. VÉSZTŐ, (i) Talajterhelési díj beve­zetéséről is döntött legutóbbi ülésén a vésztői képviselő-testület. Ezt a díjat azoknak a családoknak kell megfizet­niük, akik rácsatlakozhatnának a szennyvízcsatorna-hálózatra, de nem teszik meg. A talajterhelési díjat az el­fogyasztott vízmennyiség után kell fi­zetni, s évente emelkedik az ára. VÉSZTŐ, (i) A vésztői polgármesteri hivatalban összesen harminchatan dolgoznak. Köztisztviselői feladatokat huszonnyolcán, ügykezelőit négyen, fizikai munkát szintén négyen végez­nek. A polgármesteri hivatal szerda kivételével minden hétköznapon az ügyfelek rendelkezésére áll. Anya­könyvi ügyek intézésére, valamint az élet- és vagyonbiztonságot veszélyez­tető események bejelentésére viszont szerdánként is lehetőség van. ZSAOÁNY. Zsadányban a napközis konyha jelenlegi épülete még a XIX. században kántortanítói lakásnak ké­szült. Az ingatlan belső elrendeződése már nem felel meg a mai kor követel­ményeinek. Ezért a helyi önkormány­zat egy minden igényt kielégítő kony­hát kíván építtetni. Az új napközis konyhát közvetlenül az iskola melletti területre terveztették. így a több mint 50 helyiségből álló kétszintes épület­ben tantermek is helyet kaphatnak. A beruházást a regionális operatív prog­ram pályázati támogatásával akarja megvalósítani az önkormányzat.

Next

/
Thumbnails
Contents