Békés Megyei Hírlap, 2004. június (59. évfolyam, 126-151. szám)
2004-06-07 / 131. szám
6. OLDAL - 2004. JÚNIUS 7., HÉTFŐ KÉK TŰKOR Röviden FEGYVEREK, (cs) Az Orosházi Rendőrkapitányság 419 személy 910 fegyverét és 2 jogi személy 54 fegyverét tartotta nyilván. Fegyverek tartásához 60 esetben adtak engedélyt (47 sörétes, 25 golyós és 4 gáz- és riasztófegyverre) 2003-ban. POLGÁRŐRÖK, (cs) Az orosházi kapitányság illetékességi területén 9 polgárőrség működik (ebből Orosházán kettő). Az együttműködési megállapodások keretében tavaly is végeztek közös szolgálatot az önkéntesek a rendőrökkel 665 alkalommal és 6 ezer 141 órában. GERENDÁSI MÉRLEG, (cs) A település közbiztonsági helyzetét értékelte nemrégiben a ge- rendási képviselő-testület. Míg 2002-ben 20, addig tavaly 16 bűncselekmény történt Gerendáson, ebből ötöt felderítettek. Besurranásos lopásra nem volt példa, a gerendásiak ugyanis jobban figyelnek a maguk és szomszédaik értékeire. ALUMÍNIUMOT, (c) A Békés csabai Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen indított eljárást, aki csütörtökön hajnalban Békéscsaba külterületén, a Telek ér partján, a régészeti feltárás területén elhelyezett szerszámos konténer külső alumínium borítását lebontotta és elvitte. Az ismeretlen a bűncselekménnyel 30 ezer forintos kárt okozott. ■ Polgárőrök, határőrök akcióban A medgyesegyházi polgárőrség és az Orosházi Határőr Igazgatóság Lökösházi Ki- rendeltsége közös akciót szervezett nemrégiben Med- gyesegyházán. M E DGYESEGY HÁZA Az Orosházi Határőr Igazgatóság 1999. március 11-én írta alá együttműködési megállapodását a Békés Megyei Polgárőr Szövetséggel.- Jelenleg 22 megyei polgárőrcsoporttal állunk kapcsolatban, többekkel, köztük a med- gyesegyháziakkal, kiemelkedő az együttműködésünk - nyilatkozta lapunknak Kunos Gyula, az Orosházi Határőr Igazgatóság sajtószóvivője. A medgyesegyházi polgárőrök jelzése alapján az elmúlt évben jogellenes cselekményre is fényt derítettek a határőrök. Elfogtak például egy román állampolgárt, aki lejárt úüevéllel illegálisan tartózkodott Magyarországon. A közelmúltbeli közös akcióban okmányellenőrzéseket hajtottak végre Medgyesegyházán. Nagy fogást ezúttal nem jegyeztek, a térség nyugodt volt és „eseménymentes” — tájékoztatott Kunos Gyula. Az agresszív ember kezelhető A legújabb kutatások szerint az ember agresszióját nem egy indulati ösztön, hanem elsősorban a mintakövetés határozza meg. Az emberölés pszichológiájáról Miinnich Iván pszichológus nyilatkozott az Europressnek.- Különböző variációk vannak. Van, aki nagyszerűen titkolja a szadista hajlamait, képes arra, hogy az indulatait elrejtse. Ezek az emberek egy titkolt világban élnek, ahol egész furcsa dolgokra lehet találni; például szadista képeket gyűjthetnek. De nem lehet azt állítani, hogy mind társaságkerülők, ám környezetük többnyire érzékeli a „furcsaságukat”.- Milyen áldozatot választ magának a gyilkos?- Annál a gyilkosnál, aki reggeltől estig intoleráns, veszekedik, rendszerint a véletlenen múlik, hogy mikor és kit öl meg. Ő a pszichopata gyükos, alulkontrollált, kiszámíthatatlan ember. A másik típus sok éven keresztül fékezi, visszaszorítja az agresszív indulatait. így azok egyre fokozódnak, s amikor egyszer kitörnek belőle, a tettei elképesztők. A közelmúltban Magyarországon egy férj 160 késszúrással ölte meg mozgássérült feleségét, akit 15 éven keresztül gondozott. Az áldozat együttélésük során mindenért a férfit okolta, állandóan rágalmazta. A férj ezt hosszú ideig tűrte, s végül lemészárolta a nőt. A profi gyilkos általában a tehetetlenek közül választja ki áldozatát, aki valószínűleg nem fog ellenállni, mert gyengébb; vagy azért, mert nő, vagy a fizikai ellenállás lehetőségében korlátozott.- Milyen gyakori a bűntudat a gyilkosoknál?- Van, akinek soha sincs bűntudata, s leginkább ez a jellemző. De arra is volt példa, hogy a gyilkos maga jelentkezett a hatóságoknál, mert éjjelenként az áldozatairól hallucinált, és nem bírta tovább az ezzel járó szenvedést.- Ki lehet gyógyítani az embereket az agresz- szív hajlamokból?- Elvileg igen: megfelelő kezeléssel. Vannak olyan „pszichotechnikák”, amelyekkel kezelni lehet az emberek indulatait. Ehhez azonban arra van szükség, hogy az illető akarja a terápiát. Sok esetben az erőszakos indulat nem okoz konfliktust az agresszív embernek, indulatait jogosnak tartja, ez neki életforma. Az igazi agresszív ember az, aki a saját agresszióját elfogadja, természetesnek tekinti. A környezete jelezheti ugyan, ha az illetőt gátlástalanul agresszívnak találja, de erre általában nem kerül sor, mert a legtöbb indulattal teli emberből nem lesz sem gyilkos, sem öngyilkos. Vannak azonban olyanok is, akiknek problémát jelent az agressziójuk. Úgy érzik, túlságosan feszültek, s ez kihat a döntéseikre, szenvednek ettől. Ezek az emberek többnyire maguktól jelentkeznek pszichoterápiára, esetükben sokkal nagyobb az esély a gyógyulásra. NAGY VAJDA ZSUZSA Budapest- Igaz-e, hogy bizonyos emberek személyiségében a másik elpusztításának a vágya él?- A pszichiáterek elemzéséből tudjuk: azok az emberek, akik ilyen cselekedeteket sorozatban követnek el, valamiképpen áldozatok voltak 1-3 éves korukban. Általánosságokat nehéz megfogalmazni, a különböző indíttatások alapján elkövetett gyilkosságok tettesei különböző emberek. Azoknál, akik különböző kegyetlenségek áldozatai voltak, hangsúlyozottabban jelentkezik az erőszak gondolata. Adott esetben a pszichológusok mélylélektani interjúk segítségével el tudnak jutni azokhoz a gócokhoz, amelyek az esetükben emberölési vagy pusztítási vágyhoz vezetnek. Statisztikailag szerencsére kevés az ilyen eset.- Köthető-e az agresszív cselekedet az ember meghiúsult vágyaihoz?- Ez az úgynevezett frusztrációs teória: ha az ember célirányos tevékenységét valamilyen gát éri, akkor frusztrált állapotba kerül, és ennek eredménye az agresszió. Valójában ez a teória nem teljesen igazolt. Az ember sokféleképp reagálhat ha nem teljesülnek a vágyai: például elmenekülhet vagy szoronghat. Egyelőre nem ismeretes olyan indulati ösztön, amely egyértelműen azt követelné, hogy agresszívak legyünk. Az újonnan elfogadott magyarázat szerint az ember agresszióját leginkább a mintakövetés határozza meg. A hajlamot több tényező is előhozhatja: például az illető vagy a médiában vagy a valóságban lát emberölést. Akinek ezzel kapcsolatos gondolatai vannak, az könnyen rátalál a mintákra.- Hogyan lesz valakiből gyilkos vagy öngyilkos?- Minden emberölésnél nyomon követhetők a szocializációs és alkalmazkodási zavarok. Leginkább olyan személyiségek ők, akik nem ismerik fel a problémát, nem találják rá a megoldást, nem tudnak róla beszélni, hanem „odaütnek”. A szakemberek egy kutatás során több gyilkos gyermekkorát is megvizsgálták; kiderült: mindegyikük állatot kínzott, gyújtogatott és bepisilt.- Hányféle gyilkos van, mi vezérli őket?- Sokféle teória létezik. Az egyik szerint van indulatvezérelt agresszió: az illető feldühödik és végrehajt egy agressziónak minősülő cselekedetet. (Az persze külön téma, hogy egy adott kultúra milyen viselkedésmódot minősít agressziónak vagy tolerálhatónak.) A másik típust nem az érzelmek vezérlik, hanem célszerűen cselekszik. Nem azért bántalmaz valakit, mert dühös, hanem azért, mert valami célt akar elérni: például pénzhez, anyagi előnyhöz akar jutni. Akkor öl, ha nincs más megoldás, ha akadályozzák abban, hogy megszerezze a profitját. Ő a profi gyilkos.- Milyen tulajdonságai vannak egy gyilkosnak? Egy tanulmánykötetben azt írta: a szadista gyilkos például visszahúzódó, szerény, társaságba nem jár, egocentrikus, és kicsit bolondnak ismeri a környezete. Dézsmálják az udvari szárítókat Éjszakára mindig vigyük be a kiteregetett ruhát! A jó idő beálltával a frissen mosott ruha sokkal jobban szárad a szabad levegőn. Ezt próbálják kihasználni azok, akik éjszaka zsákmányul ejtik az udvari szárítókat. Az utóbbi napokban, hetekben Szeghalmon több ilyen ruhalopás történt. Szeghalom- Május 30-ára virradóra Szeghalmon, a Kazinczy utca egyik házának udvarán frissen mosott, kiteregetett ruhákat vitt el ismeretlen tettes. Az eltulajdonított farmerek, melegítők, pulóverek sportcipők értéke eléri az 50 ezer forintot - tájékoztatott Czeglédi Lajos rendőr hadnagy, a Szeghalmi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának helyettes vezetője. A Kazinczy utcai ruhalopás előtt néhány nappal a Petőfi utca egyik házának ruhaszárítójánál is tolvaj járt éjjel. Az elkövető mintegy 25 ezer forintban vitt el onnan pulóvereket, garbókat és egyéb ruhaféleségeket. A hasonló esetek megelőzése érdekében a rendőrség kéri, hogy a kiteregetett ruhákat éjszakára senki ne hagyja az udvaron, a kertben vagy a földszinti nyitott erkélyen. Főleg ott célszerű körültekintőnek lenni, ahol az utcáról jól láthatóak a kiteregetett értékesebb ruhadarabok. Fekete emberek az út mentén „Őt is hazavárták” - hirdeti a felirat azokon a „fekete emberí’-táb- lákon, melyeket a 44. számú főút mentén több ponton is elhelyeztek a Szarvasi Rendőrkapitányság és a városi baleset-megelőzési bizottság kezdeményezésére. A táblákat a kapitányság illetékességi területén azokon a pontokon tűzték ki, amelyeken súlyos vagy halálos kimenetelű közlekedési balesetek történtek. Ilyen „fekete embereket” egyébként több főútvonalon láthatunk az országban, Békés megyében ez az első kezdeményezés. A tábláktól azt remélik, hogy a gépjárművezetők figyelmesebben közlekednek majd, s ezáltal csökken a balesetek száma is. _________________________tü Vandalizmus a közparkban Dombiratos önkormányzata nagy súlyt helyez a közterületek, parkok rendben tartására. A játszótér melletti közparkban is virágokat ültettek, ezeket a közmunkások rendszeresen ápoltak. A gondoskodásnak meglett az eredménye: a petúniák szépen bokrosodtak, virágaik gyönyörködtették az arra járókat. Mindez csak múlt idő. A napokban ugyanis valakik tönkretettek mindent.- Sajnos, a vandalizmus a falunkat sem kerüli el. Ismeretlenek a virágágyásból mintegy félszáz petúniát tépkedtek ki, „hírmondónak” hagytak csupán egyet-kettőt a földben. A virágokat széttépték és a kézi hulladékgyűjtőbe tömköd- ték, amiből előzőleg kiborították a szemetet - tudtuk meg Róka Rudolfné polgármestertől. Az elkövetők valószínűleg tizenéves gyerekek voltak. A polgármester a szülők felelősségére hívta fel a figyelmet. Sokan ugyanis nem is sejtik, hol vannak, mit csinálnak gyermekeik a kora esti, esti órákban... _____ K. E. Öng yilkosjelöltek hídon, folyóban Egy szolgálaton kívüli kis- zombori határőr a Maros-hí- don haladt át június első napján, az esti órákban. Ő pillantotta meg azt a huszonéves nőt, aki a híd korlátján üldögélt. Azonnal értesítette az Orosházi Határőr Igazgatóság Kis- zombori Határőrizeti Kirendeltségének az ügyeletét. A helyszínre érkezett járőrök le akarták venni a hölgyet a korlátról, de az szemmel láthatóan zavart elmeállapotban le- ugrással fenyegetőzött. A hölgy a folyón átívelő híd közepén akart leugrani, félő volt, hogy a határőrök segítő szándéka ellenére a mélybe veti magát. Időközben a rendőrség és a mentőszolgálat is megérkezett, és közösen próbálták meg lebeszélni ugrási szándékáról a fiatal nőt, aki végül a házi orvosának rábeszélésére elállt öngyilkossági szándékától, és lemászott a korlátról. Információink szerint a kiszombori határőrök nemrégiben kimentettek egy másik fiatal nőt a Marosból, aki szintén öngyilkossági szándékkal ugrott a folyóba. _________________________!“! SMS: (30) 4061-110 EMELTDÍJAS SMS; (90)635-135 A Dégáz kiváló számlázó-programmal rendelkezik! Az elismert túlfizetésemet az árkedvezménnyel csökkenti. így a háromezerrel kevesebb összeget írja csak jóvá, amit a legközelebbi díjfizetésig ingyen használ! Egynéhány fogyasztóval ezt eljátssza, s jelentős ingyenkölcsönhöz jut! Politika. Az elmúlt héten vizsgázott a Liga Tököliből. Most az ügyészség Kulcsárból. Remélem, nem lesz mindkettő elégtelen. Sorge * Emlékeztek? Kulcsár először Áderhez futott. Most csak Poltnak volt hajlandó vallani. Ha ehhez hozzávesszük Rejtő E. átszállítását az ügyészségre, össze is áll a kép. che * Mit gondoltok, az amerikai katonák szóra bírnák-e Kulcsár Attilát? Hát a magyar rendőrség? kertes * Kisposták bezárása, iskolák körzetesítése, helyi kisvasutak megszüntetése, kisparaszti gazdálkodások elsorvasztása. Ez a szocialista párt vidékromboló taktikája. Aki ezt akarja, szavazzon a jövőben is a szocikra! Mr. X * Egyáltalán nem jó az, hogy a Fidesz vezetői ennyire finomkodó, úriember taktikát folytatnak. A hazug támadásokat ki kellene védeni! A sok hazugságnak, az ország kiárusításának mindenki megissza majd a levét! Nem kellene ezt hagynunk! * Vajon miért kampányolt Dávid Ibolya Székelyudvarhelyen a baloldali jelölt mellett? * G.l Ezek szerint a jelenleg érvényes alkotmányt a Fidesz alkotta?! Pont * A Fidesz nemzeti petíciója szerint (1,2 millió aláírás): „Mindenkinek jo: ga van az otthonteremtéshez, biztonságos megélhetéshez, egészséges élethez, és ne legyen elviselhetetlen az árak emelése, valamint az infláció!” Ez nem tetszik az MSZP-SZDSZ kormánynak, akkor mi is a céljuk?! =Ja= * Mi a Fidesz kampánya? Demagóg petíciózás, bankárkormányos sárdobálás, s az állítólagosán jó kommunikációs képességű „vezér” sem mer kiállni egy tévévitára. Ennyi. * Aggódó! Ha itt ízes és ropogós magyarsággal le lehetne írni, hogy milyen zuschla- gogokkal überelte (ezt a marhaságot!) '98. és 2002. között a saját petícióját a Fidesz, és hogy viselkedik azóta is, abba belepirulna a nyomda- gép. F____________________________ Dévaványa és Gyomaendrőd közt mikor javítják meg az utat? Kész életveszély! Szerk., mit szólsz ehhez? Jártál már ezen az úton? Egy ványai lakos (Sajnos néha elkerülhetetlen. Ha tüntetést szerveztek, megígérjük, hatalmas táblákkal vonulunk ki. — A szerk.) A román útlevélkezelők és vámosok 500—500 forintot zsarolnak ki a gyulai határátkelőnél, ha be akarok hozni 50 kilogramm cukrot! Ez kimeríti a korrupció fogalmát! Ilyenek akarnak csatlakozni az EU-hoz? Hol lehet panaszt tenni, milyen telefonszámon? Le kellene váltani a hatalmukkal visszaélő, munkájukra alkalmatlanokat! Trianon Remélem, aki június 3-án Mező- kovácsházán, a Dózsa utcában elütötte a cicát és az úton hagyta, most nyugodtan tud aludni! Egy embert is ott- hagyott volna? Susan Emeltdíjas sms Tanyatulajdonosok figyelem! Pünkösd vasárnap az AAL-... rendszámú személygépkocsi bodzagyűjtés ürügyén járta a tanyákat Gyulán. Hozzám is jöttek. Jelezzétek! I. PÁL NEKI AKART HINNI A FÜLÉNEK: „NEM LEHET ENNYIRE ALACSONY 99 Raiffeisen Személyi Kölcsön - 500 000 Ft, 5 éves futamidőre mindössze 13 268 Ft havonta* Pedig a hír igaz! Sőt, a egy előzetes hitelbírálatot, és Raiffeisen Személyi Kölcsön tájékoztatják a hiteligénylés már deviza alapon is, gyor- feltételeiről és kondícióiról, san, kezes és fedezet nélkül Kérésére a Raiffeisen mobilfelvehető. Hívja a 06-40-48- bankára személyesen fel- 48-48-at, ahol a telebankárok keresi Önt. percek alatt elvégeznek Önnek THM: 17,59 - 34,32% Példák a törlesztőrészletekre*: *Svájci frank alapú, forintban folyósított kölcsön. A bank valamennyi igénylést egyedileg bírál el: az első kamatperiódusra vonatkozó törlesztőrészlet pontos összegét a folyósítás napján állapítja meg. Bankfiók: Békéscsaba, Andrássy út 19. ;