Békés Megyei Hírlap, 2004. június (59. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-05 / 130. szám

KÖRKÉP / SPORT/HIRPETÉS 2004. JÚNIUS 5., SZOMBAT - 15. OLDAL MEGYEI Együtt a menekült gyermekekért Tettekkel csendesítették az ellenállást Várhatóan több menekült ér­kezik hazánkba az uniós csatlakozással együtt járó új jogi szabályozás folyománya­ként — erről is szó esett azon a tegnapi konferencián, ame­lyet a helyi menekültek elfo­gadásáért szervezett szakmai program lezárásaként ren­deztek. Békéscsaba Az Együtt a menekült gyerme­kekért Békéscsabán című prog­ram második fázisa is véget ért a megyeszékhelyen. A például emberi jogi képzéssel, párbe­szédkörök alakításával megva­lósított sorozatot a Tábor utcai menekültgyermek-otthon létre­hozásakor tapasztalt lakossági ellenállás motiválta. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága a várossal és más szakértő szerve­zetekkel indította útjára főként tanulók, valamint pedagógusok és hivatalnokok számára az el­fogadás elősegítését ösztönző vállalkozást, az összegzés sze­rint sikerrel. A tanulók a képzé­sen túl rajz- és fotópályázaton is részt vettek, amelynek második kiírására 300 pályamű érkezett, ebből 160 június 30-áig tekint­hető meg a megyei könyvtár­ban. A konferencián Székely Béla, a békéscsabai menekülteket befo­gadó állomás vezetője elmondta: az unióval együtt járó jogi válto­zások a menekültstátus-kérel- mek elbírálásának rövidülését hozzák magukkal, az eddig éve­kig is eltartó folyamat egy évnél rövidebb időre korlátozódik. A változások nyomán ezután ránk is vonatkozik a szabály, hogy a menekültekről ott gondoskod­nak, ahol átlépte az uniós határt. Vagyis, akár a legtávolabbi uniós országból is, ide hozzák vissza azokat, akik bizonyíthatóan itt léptek a közösség területére. Szé­kely Béla szerint ezáltal megdup­lázódhat a menekültek jelenléte; mindazonáltal jelenleg csupán ezer alatti létszámot tartanak számon a három hazai táborban. A békéscsabai kapacitása is bő­vül hamarosan, 300 helyett 400 fő befogadására lesz képes. Most mintegy 160-an szállnak meg fa­lai között. v. J. Munkában az ország legnagyobb kaszája A Hidasháti Rt. tavaly 187 millió forintot fordított gépbe­ruházásra. Murony A program keretében vásárolta egyebek között a részvénytársa­ság azt a három tagú, kapcsolt, 8,52 méter szélességű, CLASS Disco típusú kaszát, mely az or­szágban az egyetlen ilyen jellegű, nagyteljesítményű kombinált ka­sza. A sorból a gazdaság szakem­berei választották ki a berende­zést, mely egy Steyr eszközhor­dozóra szerelve dolgozik a beta­karításban. A kasza nagy táblák­ban lévő lucerna és gyepfelüle­tek vágására a legalkalmasabb, ideális esetben 24 óra alatt akár száz hektárt képes levágni. A vizesfási kerületben lévő 600 hektárnyi lucerna gyors és jó mi­nőségben való betakarításában ezekben a napokban nagy sze­rep hárul rá. _______________________ffl Fo gtechnikusok és az áfa Lehet-e visszamenőlegesen adó-elszámolási kötelezettségük? A fogtechnikusok érdekében szólalt fel a közelmúltban a parlamentben Erdős Norbert, Békés és térsége fideszes or­szággyűlési képviselője. Békés—Budapest A kérdés úgy szólt dr. Veres Já­noshoz, a Pénzügyminisztérium államtitkárához, hogy miért sújt­ja 25 százalékos áfa a fogtechni­kai eszközöket, miközben példá­ul Németországban nullaszázalé­kos áfa-kulcs vonatkozik ezekre? Valamint demokratikus döntés-e több évre visszamenőleg kötelez­ni a fogtechnikusokat a jogosan elszámolt áfa visszafizetésére? 2004 előttre vonatkozóan semmifajta kötelezettsége nem keletkezőt senkinek, aki azt meg­előzően használatba vett eszkö­zöket, és számolt el rá vagy nem számolt el rá áfát - derült ki Ve­res János válaszából. Mint fogal­mazott, idén lehet valakinek megváltozott adó-elszámolási kötelezettsége. De ez visszame­nőleg sem négy évre, sem a kép­viselő által mondott nyolc évre nem jelent semmifajta megválto­zott hatást. Erdős Norbert a válasz kap­csán úgy vélekedett, az adójog- szabályok egyértelműen leírják, hogy visszamenőlegesen vissza kell fizetniük az érintetteknek a már egyszer - jogosan - vissza­igényelt áfát. Miért állítja a Pénz­ügyminisztérium képviselője en­nek ellenkezőjét? - kérdezte. P. R. Szja-visszatérítés? jövőre? Talán? Ugyan! HA BE SEM KELL FIZETNI?! SZÍNVONAL OLCSÓN? Thermál Autósiskola Autós-motoros tanfolyam indul június 7-én 16.00-kor, Békéscsaba, Ifiház. , 0 Információ, jelentkezés: l (30) 9388-981, vagy (66) 457-442. A Trefort Ágoston Villamos és Fémipari Szakképző Iskola és Kollégium - Békéscsaba, Puskin tér 1. — ÁRVERÉSRE MEGHIRDETI a tulajdonát képező, jó műszaki állapotú Barkas B 1000 N típusú gépkocsiját. Az árverés ideie és helve: 2004. június 21., de. 9 óra, Békéscsaba, Puskin tér 1. 5 Érdeklődni lehel: 5 Csuba Zoltán tanműhelyvezetőnél, tel.: (66) 444-511/129-es mellék. Thermál AUTÓSISKOLA A Tessedik Sámuel Főiskola Gazdasági Főiskolai Kara | (Békéscsaba, Bajza u. 33.) PÁLYÁZATOT HIRDET az alábbi munkakörök betöltésére. Gazdaságmatematika és informatika tanszékre TANSZÉKVEZETŐ gazdaságtan tanszékre TANSZÉKVEZETŐ marketing-menedzsment tanszékre TANSZÉKVEZETŐ-t valamint pénzügyi és számviteli tanszékre FŐISKOLAI DOCENS. A pályázati kiírás az Oktatási Közlöny 2004. május 24. számában található. A WELDING 300 FÉMFELDOLGOZÓ KFT. az alábbi munkakörök betöltésére FELVÉTELT HIRDET * GYÁRTÁS-ELŐKÉSZÍTŐ Feltétel: • fémfeldolgozói műszaki ismeretek • német nyelvtudás (írásban és szóban). Előnyt lelent: • számítógép-ismeret (Word, Excel, esetleg SAP). P» MŰSZAKI VEZETŐ Feltétel: e elektronikai vagy mechanikai végzettség e vezetői tapasztalat e német nyelvtudás (írásban és szóban). Előnyt lelent: • fémfeldolgozói tapasztalat e számítógép-ismeret (Word, Excel, esetleg SAP). Munkakezdés azonnal vagy megegyezés szerint. Elbeszélgetés ideje: 2004. június 9. (szerda), 9.00 óra. Helye: Welding 300 Fémfeldolgozó Kft., 5600 Békéscsaba, Berényi út 134. A Göndöcs Benedek Szakképző Iskola pályázatot hirdet német, angol, informatikai, kereskedelmi és idegenforgalmi szaktanári álláshelyekre. A pályázathoz mellékelni kell: / az oklevél (egyetemi, vagy főiskolai) másolata / erkölcsi bizonyítvány / szakmai önéletrajz / pedagógiai elképzelések. JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2004. JÚNIUS 20. Jelentkezni lehet: Göndöcs Benedek Szakképző Iskola és Kollégiumai, 5700 Gyula, Kossuth L u. 26. I Tel./fax: (66) 463-123 vagy (66) 463-540. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY A Kincstári Vagyoni Igazgatóság (1054, Budapest, Zoltán u. 16. a to­vábbiakban árvereztető) a kincstári vagyon értékesítésére vonatkozó verse­nyeztetési szabályzat jóváhagyásáról szóló 1048/1997 (V. 13.) Korm.-hatá- rozat vonatkozó fejezetei alapján árverés keretében értékesíti a magyar állam tulajdonában és az árvereztető kezelésében levő alábbi vagyonelemeket - Békés megyei ingatlan: Sorsz. Művelési ág megnevezése cím, Érsz., teljes terület Tulajdoni hányad Bruttó forgalmi érték Ft 1. iroda (önálló társasházi albetét) 1/1 3800000 Békéscsaba, Kinizsi u. 11. azaz hárommillió­(hrsz. 3812/A/9) (21 m2| ' nyolcszázezer Megjegyzés: az ingatlan per-, teher- és igénymentes, értékesítése áfa-köteles, a forgalmi érték 760 000 Ft áfát tartalmaz. 2. iroda (önálló társasházi albetét) 1/1 4630000 Békéscsaba, Kinizsi u. 11. azaz négymillió­(hrsz. 3812/B/ll) (40 m2) hatszázharmincezer Megjegyzés: az ingatlan per-, teher- és igénymentes, értékesítése áfa-köteles, a forgalmi érték 926 000 Ft áfát tartalmaz. 3. lakóház, udvar, gazd. ép. 1/1 1 350 000 Orosháza, Székely u. 15. azaz egymillió­(hrsz. 3462.] (739 m!| háromszázötvenezer Megjegyzés: az ingatlan per-, teher- és igénymentes, értékesítése áfa-köteles, a forgalmi érték 10 000 Ft áfát tartalmaz. _____________________________________________________ 4. lakóház, udvar 1/1 830 000 Orosháza, Székely u. 23. azaz nyolcszáz­(hrsz. 3458) (718 m3) harmincezer Megjegyzés: az ingatlan per-, teher- és igénymentes, értékesítése tárgyi áfa-mentes. Az árverés időpontja: 2004. június 16. napján 10.00 Az árverés és jelentkezés helye: Kincstári Vagyoni Igazgatóság Békés Megyei Kirendeltsége, Békés­csaba, Kinizsi u. 11.1. em. 107 sz. helyiség Az árverési eljárással kapcsolatban további felvilágosítás az ingatlanok megtekinté­sének lehetőségéről információ kérhető: Bánlaki Jánostól, Békéscsaba, Kinizsi u. 11. I. em. 107. Tel. (66) 449-737. Az árverésen való részvétel részletes feltételei □ Hivatalos Értesítő (a Magyar Közlöny melléklete] 2004/19. (2004. május 12.) a Népszabadság 2004. május 24-i számában, valamint a kirendeltség és az érintett polgármesteri hivatalok hirdető- tábláin kifüggesztett ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY-ben olvashatók. A felhívás nyilvános közzététele a Hivatalos Értesítő 2004/19. számában 2004. má­jus 12-én történ meg. Kincstári Vagyoni Igazgatóság Békés Megyei Kirendeltsége '211387* Az utolsó próba az NB I-ért A visszavágón támadóbb játékot vár Németh Zoltán Az évad utolsó labdarúgó-mérkőzésére kerül sor ma este 19 órakor a Kórház utcában, amelynek nagy a tétje, hiszen a Bé­késcsabai Előre FC ezen a kilencven percen harcolhatja ki végérvényesen a jövő szezonbeli első osztályú tagságot. Mint emlékezetes, szerdán az NB IB hatodik helyezettjének ottho­nában, a Rákospalotai EAC pályáján 1—0-ás előnyre tett szert a lila-fehér együttes az osztályozó első fordulóján. Békéscsaba Dusko Grujics is visszaérkezett Szerbiából, így az évad utolsó mérkőzésén már csak a télen műtött, egyelőre lábadozó Ko­vács Norbert és Megyesi László nem léphet pályára a Békéscsaba csapatában az NB I-es osztályozó mérkőzés visszavágóján a REAC ellen.- Nálunk van az előny, termé­szetesen élni kívánunk vele - mondta Németh Zoltán, a békés­csabaiak megbízott edzője. - Még akkor is, ha tudjuk, hogy nem lefutott a találkozó. Biztos vagyok benne, hogy továbbra sem lesz könnyű feladat a rákos- palotaiak ellen kiharcolni a to­vábbjutást, de hazai pályán csak a győzelem lehet a célunk, ami az NB I-ben maradást is jelenthe­ti a csapat számára. Itthon bát­rabb támadójátékot várok a gár­dától, s akkor nem lehet gond en­nek megvalósítása. A Békéscsaba tervezett kezdő csapata (elől a mezszám): 1 Fe­kete R. — 36 Schindler, 4 Valenté- nyi, 13 Udvari, 3 Bujáki -14 Tóth Gy., 7 Simon, 8 Kovács B., 23 Vin- cze Z. - 99 Javrujan, 29 Micules- cu. Készenlétben: 22 Simunic, 18 Grujics, 2 Paróczai, 11 Szeveré- nyi, 21 Fehér Zs., 17 Bánföldi, 9 Hoffmann. Sérült: Kovács N„ Megyesi (műtét után lábadozik). Elültott: nincs. j.p. Hatodik a magyar csapat Zemplinska SlRAVA A szlovákiai városban a hatodik fordulóval folytatódott a Mitropa Kupa sakk csapatverseny. A tíz nemzet válogatottját felvonultató mezőnyben a magyar csapat Szlovénia ellen ült asztalhoz. A korosztályos világbajnok Erdős Viktor nemzetközi mester a ne­gyedik táblán kikapott Saklesek- től. A találkozót 2,5:l,5-re Szlové­nia nyerte. Vereségével a magyar válogatott a hatodik helyre esett vissza. Állás a 6. forduló után: 1. Horvátor­szág 15,5 pont, 2. Németország 15, 3. Szlovénia 14, 4. Csehország 13, 5. Szlo­vákia 12,5, 6. Magyarország 12, 7. Svájc 11,8. Ausztria 10,5,9. Franciaország 9, 10. Olaszország 7,5. ■ Aerobikosok Ausztráliában Szarvas Nemrégiben rendezték meg a dél-ausztráliai Adalaide városá­ban a FISAF (Nemzetközi Profi Aerobic Szövetség) ifjúsági aerobik világbajnokságát, amely­re három hazai válogatón át vitt az út. A szakmai szempontból megfelelt sportolóknak saját költ­ségen kellett kiutazniuk, ám sze­rencsére ezt a szponzorok és a résztvevők családjainak hozzájá­rulásával sikerült megoldaniuk a szarvasi fiataloknak. A verseny négy fordulóból állt, amely az eddigiekhez képest jó­val nagyobb megterhelésnek szá­mított. Az első nap úgynevezett előbíráskodáson vettek részt a versenyzők, amelyen a bírók megnézték a gyakorlatokat, és ahol erre szükség volt, tájékoz­tatták az edzőket az előforduló hibákról (ruházati problémák, tiltott elemek). Természetesen már itt is rangsorolták a verseny­zőket. Még ezen a napon dél­utántól késő estig került sor az elődöntőre, amelyen 350 ver­senyző vett részt. A szarvasi lányokat (Ramocsa Szonja, Szalbot Orsolya és Varga Virág) a negyedik helyre tették a bírók, így a másnapi középdön­tőben — ahová hat csapat juthat be — folytathatták a küzdelmet. A középdöntőben az első két he­lyen két csehországi csapat vég­zett, majd utánuk szorosan egy­más mögött következtek az ausztrál és a magyar versenyzők. A következő délelőttön néhány szakmai instrukció alapján kezdő­dött a felkészülés a döntőre. A lá­nyok, edzőjük segítségével, a ru­házaton több díszítő anyagot he­lyeztek el, a kötelező elemeket ér­dekesebbé tették, az előadásmó­dot javították, néhány technikai hibát kijavítottak, majd jöhetett a döntő. A magyar versenyzők egy apró szinkronhibától eltekintve, szinte tökéletes gyakorlatot mu-, tattak be. Elemeiket pontosan végrehajtották, és az előadás is fantasztikus összhangban volt. Ezzel a gyakorlattal Somogyi Zsuzsa edzőnő csapata a világ- bajnokság döntőjében egy haj­szállal lemaradva a dobogóról a negyedik helyen végzett. A lá­nyok életük első világversenyén ragyogóan megállták a helyüket e távoli országban. Az eredmények a világbajnokság döntőjében: 1. Csehország I. 8,07 pont, 2. Csehország II. 7,71,3. Ausztrá­lia 6,96, 4. Magyarország 6,89, 5. Ausztrália I. 6,20, 6. Ausztrália II. 6,11. A szarvasiak támogatói: Alföldi-Hús Rt., Aqua-Lux Wellness Hotel Cserke- szőlő, Argomex Kft., Babák Mihály pol­gármester, Bakula és Rácz Foto, Balczó Sándor egyéni vállalkozó, Barex Kft., Bau-Lux Fürdőszobaszalon, Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola, Békés Megye Képviselőtestülete Gaz­dasági és Környezetgazdálkodási Bi­zottsága, Búzás Gyula és felesége, Csabacenter Invest Kft., Csasztvan Jánosné, Fazekas András és Fiai, Fehér Hattyú Panzió-Étterem Gyopárosfürdő, Gallicoop Rt., Geomark Kft., Goas Bt., Goldex Security Kft., Szarvas, Kenzo Kft., Kert-Ért Díszfaiskola és Áruda, Kókai Mag Kft., Kozma és Társai Orvo­si Bt., Krnák Tünde vállalkozó, Ma­gyarországi Evangélikus Egyház Orszá­gos Elnöksége, Máler Bt., Mezőmag Kft., Mókus-Duó Kft., Molnár Etele, Molnárné és Társai Kft., Molnár Örs, Schön Antal és Társa Bt., Stúdió-A Ajándékbolt, Sugár Traves Utazási Iro­da, Szarvas és Vidéke Körzeti Takarék- szövetkezet, Szarvasi Kenyér Kft., Szarvasi Komép Városgazdálkodási Kft., Szarvasi Vas-Fémipari Rt., Szarvaspharma Bt., Szekeres Tüzép Szarvas, Székely Mihály Szakmunkás- képző és Szakközépiskola, Sztancsik Építőipari Bt., Szűcs Egyéni Cég, Tessedik Sámuel Főiskola Rektori Hiva­tal, T.S.F.P.F.K. Gyakorlóóvoda és Gya­korló Általános Iskola, Tóthné Jansik Erzsébet, Valastyán György, Westel Partner Iroda Debaprint Kft. Szarvas, valamint egyéb támogatóinknak, akik nevüket nem kívánják nyilvánosságra hozni. ■ Kajakmaraton Győr __ A közelmúltban Győrött rendez­ték meg a maraton országos baj­nokságot, ahol több békésszent- andrási kajakos is vízre szállt. A békésszentandrásiak ered­ményei. Fiúk. IV. K-l, 10000 m: 8. Kovács L. III. K-2,10000 m: 17. Berényi, Dinya. II. K-2, 5000 m: 16. Kovács T., Gazsó. I. K-l, 5000 m: 22. Mrena. Leányok. IV. K-l, 10000 m: 19. Szín. Masters. 35- 39 évesek. K-l, 10000 m: 6. Pá­linkás. 30-39. K-2, 10000 m: 3. Pálinkás, Szabó T. 45-49. K-l, 10000 m: 7. Molnár. 40-49. K-2, 10000 m: 9. Molnár, Bencsik. ■ N r

Next

/
Thumbnails
Contents