Békés Megyei Hírlap, 2004. június (59. évfolyam, 126-151. szám)
2004-06-28 / 149. szám
6. OLDAL - 2004. JÚNIUS 28., HÉTFŐ BÉKÉS CSABA MÉS MEGYEI HÍRŰ? A megszokottól eltérően kora délután kezdték munkájukat csütörtökön a békéscsabai képviselők, jelezve ezzel is, hogy ez bizony már nyári ülésezés, amikor általában nem olyan vaskosak az előterjesztések. A lefolytatott szópárbajok viszont nem a meleg évszakban megszokott, „haladjunk már” hangulatot tükrözték. Lassan teleregényt lehetne forgatni például a Kemény Gábor Műszaki Szakközépiskola igazgatói posztjáról: ismételten nem sikerült ugyanis vezetőt választani az intézmény élére. Öt esztendővel meghosszabbították viszont a képviselők Kovács Géza, a Kós Károly Szakképző Iskola irányítójának megbízatását. Tették ezt annak ellenére, hogy egy kollégája igencsak komoly vádakat fogalmazott meg vele szemben. Döntés született még különböző pályázatok támogatásáról, s arról is, hogy értékesítik a gerlai kastély városi tulajdonban lévő részét. Egyébként egyelőre nem mehetnek szabadságra a városatyák és a városanyák: két hét múlva ugyanis ismét összegyűlnek, hogy néhány fontos dologról még a nyári pihenő előtt döntsenek. Remélhetőleg ekkor már kevesebb személyeskedésnek lehetnek tanúi a jelenlévők és a tévénézők... A ßA DEKESCSABA Fiataloknak, időseknek Komoly előrelépés történhet a Fövenyes utcai 33 lakásos ifjúsági garzonház és a Sarkantyú utcai 50 férőhelyes idősek klubja ügyében. A Fövenyes utcai ifjúsági garzonház megvalósítására az idei költségvetési rendelet 85,5 millió forint fejlesztési hitelből biztosítandó saját forrást tartalmaz. A beruházást az új, kedvezőbb szabályozás (vállalkozói tőkebevonás) ismeretében tervezték elkezdeni. Mint Pap János polgármester elismerte, bizonyossá vált, hogy a 241 milliós projekthez az állami forrást csak abban az esetben használhatják fel, ha az eredeti tervekhez ragaszkodnak. így nem valósulhat meg az az ötlet, hogy a kitűzött 33 lakásnál többet építenek ebből a pénzből. A közgyűlés csütörtökön elrendelte a beruházás azonnali elindítását, a közbeszerzési eljárás lebonyolítását. Gondoskodnia kell a városnak a Békési úti szociális intézmény kiváltásáról, mely ideiglenes működési engedélyt kapott a köz- igazgatási hivataltól. A problémát megoldandó, a Sarkantyú utcában létesítendő idősek klubja megvalósítására pályázatot írtak ki, mely egy 50 férőhelyes, mintegy 200 négyzetméter alapterületű, újonnan tervezett létesítményre vonatkozott. A költség- vetési rendeletben 36 millió 583 ezer forintot hagytak jóvá a fejlesztésre, ezzel szemben a legalacsonyabb összegű érvényes ajánlat 59 millió forintos volt. Igaz, ez a külső közművek kiépítését is tartalmazza. A testület csütörtökön engedélyezte a beruházás végrehajtását jövő március 31-ei műszaki átadással. Az ehhez szükséges további 25 millió forintot és az első eszközbeszerzés forrását biztosítják. Tizenhatmillió plusz A Beruházás a 21. századi iskolába program keretében több oktatási intézményt felújítanak, bővítenék a városban. A közbeszerzéses eljárásra az ajánlatok beérkeztek, s két esetben a legalacsonyabb összegű ajánlati ár figyelembevételével is többletforrás biztosítása vált szükségessé. Ez a Szigligeti utcai óvoda - tanuszoda bővítése kiszolgálóhelyiségekkel - esetében 6 millió 400 ezer forintnyi, míg a Madách Utcai Általános Iskola tornatermi vizesblokkjának felújítása kapcsán 10 millió 643 ezer forintot jelentett. A közgyűlés megszavazta az általános tartalék terhére ezen összegek biztosítását, de többen felvetették, hogy nagy az eltérés az előzetesen kalkulált és a tényleges költségek között. Tóth Károly (MSZP) azt javasolta, minden ilyen esetben írjanak ki nyilvános pályázatot arra, hogy hozzáértő szakemberek kockázati felelősséggel készítsék el a kalkulációt. A program egyébiránt tartalmazza még a Petőfi Utcai Általános Iskola tornatermének felújítását és a Vásárhelyi Pál Műszaki Szakközépiskola tetőszerkezetének rendbetételét is. ■ Az oldal Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával készült. Szerkesztette: Pocsaji Ri- chárd. Fotó: Lehoczky Péter. Gerlai kastélyt vegyenek! Vajon most lesz vevő? Évekkel ezelőtt már megpróbálta értékesíteni a gerlai kastélyt nában áll, de örökös használati a város, de akkor nem akadt rá vevő. Most ismét árulják. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal arra kötelezte a várost, hogy 120 napon belül készítsék el statikus, szigetelési, faanyagvédelmi és restaurátor szakemberekkel az ingatlanra vonatkozó szakvéleményt. Felszólítottak arra is, hogy a park felöli, korábban iskola által használt épületrész tető- szerkezetét erősítsék meg. Ennek alapján a lehető legóvatosabb becslések szerint is mintegy 20 millió forintot kellene költeni azonnal az épületre, és további munkák várhatók. Mivel nincs erre a célra pénze a városnak, a közgyűlés meghirdeti eladásra az 1350 négyzetméteres ingatlanból az ő tulajdonukban lévő 1150 négyzetméteres részt. Mint Futaki Géza (SZDSZ), a gazdasági és mezőgazdasági bizottság elnöke lapunknak elmondta, a kápolna egy betéti társaság tulajdojoggal rendelkezik felette az egyház. Évekkel ezelőtt már megpróbálták eladni a Wenckheim- kastélyt, de akkor nem akadt rá vevő. Futaki Géza hangsúlyozta, annak, aki most megvásárolja az ingatlant, át kell vállalnia az örökségvédelmi hivatal által kirótt feladatokat. Meglátása szerint nincs más választásuk, mint az értékesítés, mert különben csak folyamatosan költeniük kellene az épületre. ■ Amire eddig nem jutott pénz Olyan pályázatokat biztosított támogatásáról a közgyűlés, melyek révén hosszú távon tudnák pótolni a város szociális ellátórendszerében jelenleg hiányzó szolgáltatásokat. A hajléktalanok nappali elhelyezése évek óta nem megoldott. A rendelkezésükre álló Gyár utcában lévő épület kettős funkcióval üzemel: nappali melegedő és átmeneti szállás. Állaga mára rendkívüli módon leromlott. Az épület rekonstrukciójára, illetőleg új épület felhúzására eddig nem volt megfelelő pályázati kiírás. A Humánerőforrás-fejlesztési operatív program (HEFOP) azonban lehetőséget ad erre. A beruházás tervezett teljes költsége 113 millió 800 ezer forint, melyhez 8 millió forint önerőt javasoltak. A fentiekhez hasonlóan támogatták a képviselők a Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesülete és az AUT-PONT Alapítvány szintén HEFOP-pályázatait, melyekben konzorciumi tagként számítanak a városra. Arról viszont, hogy mely telkekkel tudnak hozzájárulni a civil szervezetek elképzeléseinek megvalósulásához, majd július 8-ai ülésükön döntenek. Ezek a telkek fedeznék a szükséges önerőt. Az AUT-PONT Alapítvány fogyatékosok nappali intézményét szeretné létrehozni az autiz- mussal élők részére. A Mozgás- korlátozottak Békés Megyei Egyesülete jelenleg 98 embernek biztosít munkahelyet. Céljuk a meglévő szolgáltatási rendszerüket tovább bővíteni, valamint a békéscsabai fogyatékos fiatalok ellátása érdekében fogyatékosok nappali intézményét kialakítani. Problémás igazgató-ügyek: Kemény és Kós Mint pénteki számunkban már jeleztük, heves viták kisérték az intézményvezetők kinevezésével kapcsolatos napirendi pontot. Két középiskola: a Kemény Gábor Műszaki Szakközépiskola és a Kós Károly Szakképző Iskola jelentette a neuralgikus pontot. Pedig úgy kezdődött ez a napirend is, ahogy annak lennie kell. Megválasztotta a testület egyaránt öt esztendőre szólóan a 2. Számú Általános Iskola élére Szeleczki Erzsébetet, a Szigligeti utcai óvoda vezetőjének Babarikné Tankó Ildikót, a Kőműves Kelemen sori óvodába Dancsóné Kasznár Máriát, a Kossuth Zsuzsanna Középiskolai Lánykollégiumba pedig Kalászné Gelencsér Ilonát. Ezután - nem először - a Kemény Gábor Műszaki Szakközép- iskola igazgatói posztjáról kellett dönteniük a képviselőknek. A három pályázó közül Leszkó Róbert mellett érvelt Köles István (Fi- desz-MPSZ), azt kérve a testülettől, hogy vessenek véget a kötélhúzásnak, s támogassák a mindenki szerint legalkalmasabb jelöltet. Tóth Károly (MSZP) leszögezte: kulcsfontosságú, hogy az intézményben a dolgozók mit mondanak, bizalmat mutatnak-e az indulók szakmai programja iránt. Jelezte, tartózkodni fog a szavazáskor. Mint később kiderült, párttársai is így tettek, így egyik pályázó sem kapta meg a szükséges többséget. Hrabovszki György (MSZP) alpolgármester javaslatára egyéves időtartamra az egyik jelöltet, Skultétiné Barna Anitát bízták meg az iskola vezetésével. Köles István szerint pont azt választották, aki a legkevesebb vezetői tapasztalattal rendelkezik.- Miért kell kísérletezni? Nincs értelme, nem tudtok logikus magyarázatot adni. Mondjátok ki, hogy azért nem lehet Leszkó Róbert az igazgató, mert fideszes. Ez vérlázító és felháborító - fogalmazott Köles István. Velkey Gábor (SZDSZ) alpolgármester cáfolta, hogy ez lett volna a szempont a döntésnél, s felhívta a figyelmet arra, hogy nem egy városi intézménynél vezető pozí ciót töltenek be jobboldalhoz kötődő személyek. Némi szópárbaj után áttért a testület a Kós Károly Szakképző Iskola ügyére. A polgármester elmondta, hogy az egyik igazgatói posztra pályázó pedagógus, Vollmuth Frigyes kifogásolta a polgármesteri hivatal munkatársai által az iskolában folytatott ellenőrzés megállapításait, s az intézmény mellett működő alapítvánnyal kapcsolatban is visszásságokra hívta fel a figyelmet. Utóbbival kapcsolatban az illetékes ügyészséghez továbbították a panaszt. Dr. Simon Mihály címzetes főjegyző bővebben is beszámolt minderről, de azonnal cáfolta is a jelzett gondokat. A szót kapott Vollmuth Frigyes elmondta, hogy Kovács Géza igazgató törvényellenesen a diákokkal építteti házát, s ezt a tényt Köszönet Nyugdíjba vonulásuk alkalmából tapssal köszönte meg a testület Fülöpné Fischer Katalin, a 2. Számú Általános Iskola és Balázs Imréné, a Szigligeti utcai óvoda vezetőinek munkáját. Fülöpné Fischer Katalin 1992, mig Balázs Imréné 1974 óta dolgozott intézményében. már a munkaügyi felügyelőség is megállapította. — A magyar közoktatás történetében példátlan esetről van szó - hangsúlyozta a pedagógus, aki leszögezte: minden állítását igazolni tudja a gyerekek foglalkoztatási naplójával. Kovács Géza szerint az oktatási törvény lehetővé teszi, hogy szakmai gyakorlaton szerződéssel, kifizetett munkát végeztessenek. Kijelentette, hogy a Kós Károly Alapítvány 50 ezer forintos vagyonában semmiféle pénzmozgás nem történt. A megyei munkaügyi felügyelőségen lapunk érdeklődésére nem nyilatkoztak a konkrét ügyről, azt azonban megerősítették, van lehetőség arra, hogy valaki szakmai gyakorlaton szerződéssel munkát végeztessen. Több képviselő azon véleményének adott hangot, hogy a fentieket és az igazgatói poszt betöltéséről szóló döntést szét kell választani. A közgyűlés végül egyhangúlag úgy határozott, hogy további öt esztendőig Kovács Géza töltheti be az intézmény igazgatói posztját. ________Röviden________ A VÁROS VÁSÁRA? Még napi rend előtt tett egy olyan javaslatot dr. Molnár Zsolt (MSZP), hogy rendezzenek egy olyan szakmai vásárt, amely kimondottan a városé. Mint mondta, több vállalkozóval beszélt már, aki szívesen bekapcsolódna. Legkésőbb az októberi közgyűlésen visszatérnek a kérdésre. MUNKÁCSY ALBUM. A Magyar Nemzeti Galéria az Amerikában élő műgyűjtőkkel közösen, 2005. március 15-ei megnyitással Mun- kácsy-emlékkiáüítást rendez. Ez alkalomból életműalbum kiadását is tervezik, amelyben a festőművész Békéscsabához fűződő kapcsolatait, ide kötődő műveit is szeretnék publikálni. A szöveg négynyelvű lesz: magyar, angol, német, francia. A megvalósításhoz 5 millió forint támogatást kértek a csabai önkormányzattól. A testület 2 millió 450 ezer forintot szavazott meg erre a célra. UNIÓS PÁLYÁZATOK. Az ön kormányzat még áprilisban nyilvános eljárás keretében pályázatot hirdetett a Nemzeti fejlesztési tervben szereplő operatív programokra benyújtandó pályázatok elkészítésére. A testület csütörtökön jóváhagyta, hogy mely cégek formálják a város fejlesztési elképzeléseit konkrét projektekké. A képviselők közül néhányan azon nézetüknek adtak hangot, miszerint érdemesebb lenne saját pályázatíró csoportot felállítani. JUTALMAK. Három havi juttatását veheti fel jutalomként Pap János polgármester és a három alpolgármester: Baji Lajos, Hrabovszki György és Velkey Gábor. ALAPÍTÓ OKIRAT. Módosítót ta a közgyűlés a munkaügyi tárca és a város által létrehozott Békéscsabai Regionális Munkaerőfejlesztő és Képző Központ alapító okiratát. Mindezt az elmúlt időszakban hozott több jogszabályi változás indokolta. BEISKOLÁZÁS. Elfogadták a képviselők a következő tanév középfokú beiskolázásáról készített tájékoztatót. KÓRHÁZI PÉNZEK. Tudomásul vették a városatyák és a városanyák a Réthy Pál Kórház és Rendelőintézet finanszírozásának helyzetéről készített beszámolót. Ebben egyebek mellett a következő olvasható: „...A kórház vezetése felkészült a változások kezelésére, a pénzügyi helyzet változatlanul stabil, ugyanakkor a közgyűlésnek fel kell készülnie arra, hogy tulajdonosi kötelezettségei teljesítéséhez az elkövetkező években többletforrásokat kell biztosítania”. TALAJTERHELÉSI DÍJ. Megal- kották a képviselők a talajterhelési díjról szóló önkormányzati rendeletet. Ez a fizetési kötelezettség azokat terheli, akik a műszaküag rendelkezésre álló közcsatornára nem körnek rá, és helyi vízgazdálkodási hatósági, illetve vízjogi engedélyezés alapján szennyvíz- elhelyezést alkalmaznak. i Kommentár nélkül- Gyerekek, vagyis hölgyeim és uraim. Nem értem, hogy a felszólaló miről beszél. Bár lehet, hogy az én fülemmel van baj. Ebben az esetben bocsánatot kérek — Pap János rendreutasító szavai még a közgyűlés elején. *- Behozom a csengőmet! - egy kicsit később szintén a polgár- mester, akinek továbbra is akadtak fegyelmezési problémái. ¥- Folyt az agyalás, hogy miképpen lehetne kis darab posztóból öt durva kesztyűt csinálni - Köles István (Fidesz) hasonlata a Fövenyes utcai fecskeházra szánt pénz felhasználásáról, a